Kis magyar sörtörténet az Árpád kortól az Óvatos Duhajig
Tudtad, hogy már a honfoglaló magyarok is ismerték a sört? Persze, amit Árpád és társai ittak, nem hasonlított igazán a ma sörként ismert italra. Az ősmagyarok itala a boza volt, amit köles, árpa és később kukorica erjesztésével nyertek. A boza nem magyar találmány volt, valószínűleg a törököktől tanulhattuk meg annak készítését.
Nem véletlen nevezzük néha a sört folyékony kenyérnek is, ugyanis a kunok söre a kenyérsütés mellékterméke volt. Az „ősi recept” szerint a gabonamagokat – köles, árpa, búza – megőrölték, víz és kovász segítségével pedig kenyeret készítettek, de úgy, hogy míg a külseje már megsült, a belseje még nyers maradt. Ezt a kenyeret megtörték, beletették egy vizes edénybe, és az pár nap alatt megerjedt. Így született az az enyhén savanykás, alacsony alkoholtartalmú ital, amit ma „kun serként” említenek a történészek.

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (Részlet) - Forrás: Wikipédia
Az egyik első írásos emlékünk a magyar sörfőzésről egy, a Pannonhalmi Apátságban őrzött oklevél, 1086-ból. Itt említenek egy bizonyos Komlóaszó völgyet, ami arra utal, hogy itt már szakértelemmel, nagyban termelték a komlót, amit ekkora mennyiségben csak sörkészítéshez használhattak.
Azonban a sör nemcsak a kolostorok kiváltsága volt, itthon már a tatárjárás előtt létezett a népi serfőzés is. Az 1300-as években a városi dobos kiáltotta ki, ki az, aki jogosult a sörfőzésre, az ugyanis szokásjog volt. A szerencsés városi polgárok pedig a házuk elkülönített részében, saját árpájukból főzhettek sört. A sörfőző a házára cégért, a város címerét és egy, az alján lelógó fából esztergályozott, kékre festett golyót függeszthetett ki. Ez azt jelképezte, hogy a boldog serfőző befizette a „sörgarast”.
A sört uralkodóink sem vetették meg, az Anjouk és a Hunyadiak korában már igen népszerű italnak számított.
A Döbrentei téren sörfőző ház mérte a mennyei nedűt, de a Pesti Sörfőzőház már a török hódoltság előtt is fogadta a szomjas vendégeket – erre emlékeztet a mai Sörház utca is.
Az 1600-as évek táján már jövedelmező iparággá vált a sörfőzés, nem csoda, hogy sorra nyíltak a sörfőzdék városokban, udvarházakban és várakban is. A földesurak udvarházai között kialakult a versengés, így a sörfőző mesterek szerepe is felértékelődött.
Innen már csak egy lépés az első nagyüzemi sörfőzdéig, amit II. Rákóczi Ferenc alapított 1701-ben Őraljafán, és a század legnagyobb hazai sörfőző üzeme volt.

A sörfőzés a 19. században költözött be a gyárakba, 1844-ben pedig megnyitott az első nagyobb sörgyár is. Ezt a sörgyárat a sörfőző mesterséget Bajorországban kitanult Scmidt Péter alapított Kőérföldén, azaz a mai Kőbányán. A vállalkozás hamar beindult, egy évtized múlva már öt gyár is főzött sört Pesten. Nem csoda, hogy erre Anton Dreher, a Klein Schwechat-i sörgyár tulajdonosa is felfigyelt, aki 1862-ben vásárolta meg a Kőbányai Serház Társaságot, amit átkereszteltek a Dreher Antal Serfőzdéje Kőbányán névre.
Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbé vált a kesernyés, habzó ital, amiben a szőlőtőkéket tizedelő filoxérajárvány is komoly szerepet játszott. Ez a betegség elpusztította a Buda vidékén található szőlőtőkék nagy részét. A bor árának emelkedése pedig nagyban elősegítette a sör népszerűségét.
Hamarosan az egész országot lefedték a nagy sörgyárak.
1892-ben nyílt meg a sörgyár Nagykanizsán, és ebben az évben kezdte ontani a sört a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. is. 1895-től főznek sört Sopronban, 1910-ben a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyárak, míg 1912-ben a Fővárosi Serfőzde nyitotta meg kapuit.

Az I. világháború a söriparnak sem kedvezett. Trianon után a magyar lakosság száma kevesebb mint a felére csökkent. Ugyanakkor megmaradt a szőlőtermő területek nagy része, óriási borkészletek maradtak az országban, ami azt jelentette, hogy ismét olcsón lehetett bort inni. Ennek következtében csökkent a sörfogyasztás. Egyesült a három legnagyobb kőbányai sörfőzde, vidéken pedig Pécsett, Nagykanizsán és Sopronban maradtak talpon a sörgyárak.
A II. világháború után, 1948-ban államosították a sörgyárakat, majd egyetlen cégbe, Magyar Országos Söripari Vállalat néven vonták össze őket. Ekkoriban az éves sörtermelés 3 millió hektoliter volt hazánkban, ami jóval kevesebb volt, mint a kereslet, azaz nyaranta nagyon sokan maradtak sör nélkül...
A vállalat végül 1971-ben szűnt meg, a sörgyárakból négy külön cég született, amelyek trösztbe tömörültek. Mindeközben, hogy megoldják az állandó sörhiány problémáját új sörgyárak is épületek: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön, Martfűn és Komáromban.


Ezzel lassan megérkezünk napjainkig: az 1990-es évek fontos változásainak egyike, hogy privatizálták a sörgyárakat, emellett pedig rengeteg kisüzemi főzde nyílt. Jelenleg a magyar piac 90%-át három vállalat birtokolja, a Molson Coors (Borsodi Sörgyár), az Asahi Breweries Europe Ltd (Dreher Sörgyár) és a Heineken (Soproni és Martfűi sörgyárak). És bár a magas jövedéki adók miatt a 90-es években nyitott kisüzemi sörfőzdék nagy része végül bezárt, napjainkban ismét a kisüzemi, kézműves sörök forradalmát éljük. A világos lager sörök mellett egyre több, különleges itallal találkozhatunk a boltokban és a kocsmákban. Ezek készítése már nem csak a kézműves főzdék kiváltsága, elég ha csak az első nagyüzemi IPA-ra, a Soproni Óvatos Duhajra gondolunk.
Az időutazásunk végén megállapíthatjuk, hogy nemcsak a hazai borokra, de a sörökre is büszkék lehetünk, a magyarországi sörfőzés előtt minden bizonnyal fényes jövő áll.
Az IPA története is megérne egy külön cikket - meg is írtuk -, ha pedig felvértezted magad sörtörténeti ismeretekkel, ideje, hogy egy játékban kamatoztasd is tudásod. A Soproni IPAkadémián az IPA-val kapcsolatos kérdésekre kell választ adnod, nyereményed pedig egy tálca Óvatos Duhaj lehet. A játékot erre a linkre kattintva találod.