HÍREK
A Rovatból

Kiderült az adatvédelmi vizsgálat eredménye Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapjával kapcsolatban

A NAIH szerint az adatvédelmi incidens érintettjei valójában az OMSZ munkatársai, akiknek személyes adatai jogellenesen kikerültek a rendszeréből.


Az adatvédelmi incidens érintettjei Magyar Péter helyett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai voltak, akiknek személyes adatai jogellenesen kerültek ki – állapította meg Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, írja a 24.hu. Az adatvédelmi hatóság szerint ugyanakkor fennáll a lehetősége annak, hogy az OMSZ által kezelt egészségügyi adatokat észrevétlenül tekintenek meg jogosulatlanul, ami súlyos kockázatot jelent.

2024 májusában került nyilvánosságra egy, az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) származó jegyzőkönyv-részlet arról az esetről, amikor Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter gyógyszermérgezés gyanúja miatt mentőt hívott akkori férjéhez, Magyar Péterhez. Varga később azt mondta, nem tudta, hány gyógyszert vett be Magyar Péter, ezért hívott mentőt. A mentők megérkezésekor azonban Magyar már nem tartózkodott a helyszínen.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint bűncselekmény, hogy nyilvánosságra került az egészségügyi dokumentum, azt pedig egy korábbi Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely is elismerte, hogy jogsértés történt. A mentőszolgálat belső vizsgálata azzal zárult, hogy a dolgozóik körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt.

Az esettel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is foglalkozott, de már az elején leszögezték: eljárásuk kizárólag adatvédelmi kérdések vizsgálatára terjedt ki az esetlap nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban.

A NAIH elnöke, Péterfalvi Attila megállapította, hogy az esetlap alapjául szolgáló mentési esemény, illetve az esetlapon szereplő adatok ismeretében készült dokumentum került nyilvánosságra, amely feltételezi, hogy a dokumentumot a sajtó részére továbbító személy az esetlapot az OMSZ rendszerében megtekintette.

A NAIH leszögezte azt is, ami a korábban megjelent dokumentumon egyértelműen látszik: az adatok nagy részét kitakarták, „így az nem volt megállapítható, hogy azon eredetileg pontosan milyen személyes adatok szerepeltek.”

A NAIH vizsgálata megállapította továbbá azt is, hogy „a mentési eseményről nem készült papíralapú dokumentáció, betegadatok hiányában az esetlap nem került feltöltésre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, az esetlap kapcsán más hatóság vagy a beteg részére adatszolgáltatás nem történt.

„Az OMSZ által folytatott belső vizsgálatok eredménye és a mentőszolgálat által tett nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a nyilvánosságra hozott személyes adatok egyedül az OMSZ rendszeréből kerülhettek ki”

– írja az adatvédelmi hatóság, amely megállapította azt is, hogy az esetlapon szereplő személyes adatok jogosulatlan felhasználásával adatvédelmi incidens következett be, amit az adatok sajtóban történő közzététele követett.

Az incidens ugyanakkor egészségügyi személyes adatokat nem érintett, tekintettel arra, hogy az esetlapon nem szerepel egy konkrét beteggel kétséget kizáróan összefüggésbe hozható személyes adat.

A NAIH megállapította azt is, hogy az adatvédelmi incidens érintettjei valójában az OMSZ munkatársai, akiknek személyes adatai jogellenesen kikerültek a rendszeréből.

Az OMSZ által folytatott belső vizsgálat azonban nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy az esetlapot hányan, illetve milyen célból tekintette meg annak rögzítését követően. A NAIH szerint a mentőszolgálat nem tett eleget a saját belső szabályzatában is rögzített, a naplózásra vonatkozó követelményeknek, mivel naplózási rendszere nem alkalmas a felhasználói műveletek teljes körű utólagos felülvizsgálatára, és jogsértés esetén a felelősség megállapítására.

A rendőrség a dokumentum nyilvánosságra kerülése miatt továbbra is nyomoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.


Bár a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újraindítására, egy kormányközeli forrás szerint az amerikai Trump-adminisztráció április elején arról tájékoztatta a magyar vezetést – többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumot –, hogy jelenleg nem tartják napirenden a kérdést. Erről Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

Az újságíró a VSquare legfrissebb hírlevelében is kitért a témára. Azt írta:

az Egyesült Államok által kivetett importvámok – különösen az európai autókat érintően –, valamint a még magasabb kínai vámokkal járó kereskedelmi háború egyik nagy vesztese lehet Magyarország.

Az ország gazdasága ugyanis jelentős mértékben épül a német autóiparra és a kínai elektromosjármű- és akkumulátorgyártásra.

Bár a magyar autóipart érintő hatásokról megoszlanak a vélemények, az szinte biztos, hogy az általános vámháború Magyarország számára veszteségeket hoz majd. Donald Trump korábban világossá tette, hogy az Európai Uniót egységes tömbként kezeli.

A magyar kormány célja egy olyan kétoldalú megállapodás elérése, amely valamiféle mentességet biztosítana az amerikai vámintézkedések alól. A VSquare szerint azonban a szakértők nem tartják valószínűnek ennek sikerét, különösen annak fényében, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jelenleg nincs érvényben kettős adóztatást elkerülő egyezmény – azt a Biden-adminisztráció 2022-ben felmondta. A magyar kormány azóta is igyekszik ezt visszaállítani. Gulyás Gergely kormányinfókon is utalt arra, hogy még Oroszország is rendelkezik ilyen megállapodással az amerikaiakkal.

Orbán Viktor miniszterelnök március elején, a gazdasági évnyitón beszélt arról, hogy készül egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, amely – még vámháború esetén is – segítséget jelenthet a magyar gazdaságnak. Mint mondta, olyan megállapodásra van szükség, amely korlátozza a vámháború hatásait Magyarország területén. Ennek része lehet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötése is, valamint más gazdasági elemek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári washingtoni látogatásán közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a megállapodás újratárgyalásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét
A Tisza Párt elnöke nagypéntek alkalmából gondolkozott el Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 15 évéről.


Orbán Viktoron és az elmúlt 15 éven elmélkedett nagypéntek alkalmából Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt a kérdést tette fel: „Vajon legalább Krisztus kereszthalálának napján, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?”

Az ellenzék vezetője fel is sorolja a miniszterelnök – szerinte – legnagyobb bűneit:

„Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?”

Idézte a Tízparancsolatot is:

„Vajon eszébe jut-e?

- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy

- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy

- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!”

Hozzátette: Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.

Magyar Péter szerint

„érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.


Egy rákospalotai óvodában mérgező anyagot találtak a levegőben, ezért a hatóságok azonnal bezáratták az intézményt, és újabb méréseket rendeltek el. A kimutatott vegyület a tetraklór-etilén volt, ami idegrendszer- és agykárosító hatású, ráadásul rákkeltő is – állítja a Greenpeace egyik vegyianyag-szakértője – az RTL Híradójának.

Ez az óvoda vette volna át azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik a két másik, bezárásra ítélt intézményből kerültek volna át ide. A környéken már februárban kiderült, hogy szennyezett a talaj, aminek oka egy rég bezárt szövőgyár lehet. A polgármester most azt mondja, az államnak kellene kármentesítenie a területet.

Február végén még az óvoda vezetője próbálta megnyugtatni a szülőket, amikor kiderült, hogy az intézmény és környezete talajvize is szennyezett. Másnap az önkormányzat testületi ülésén a szülők is felszólaltak az ügyben, ahol az egyikük azt mondta: „Arra szeretném kérni önöket a szülői közösség nevében, hogy ne hozzanak átgondolatlan, sőt mi több, felelőtlen döntést.”

A polgármester ekkor kezdeményezte, hogy a hivatalok vizsgálják meg a talajvíz és a levegő állapotát. Az óvoda levegőmintájának eredménye csak most, csütörtök délelőtt érkezett meg. A mért értékek meghaladták a megengedett határértéket, ezért a Fővárosi Kormányhivatal azonnali bezárást rendelt el.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint vasárnap újabb mérőeszközt helyeznek el az óvoda területén, amely hétfőig gyűjt majd adatokat:

„Az óvoda területén vasárnap is felhelyeznek egy készüléket, ami méri a levegő szennyezettségét, amit hétfőn levesznek, és nyilván ezt kiértékelve döntenek majd az állami szervek arról, hogy mennyire szennyezett a levegő az óvodában.”

Addig is a gyerekek a Mozdonyvezető utcai óvodába járhatnak. Az egyik szülő úgy látja, a történtek miatt újra kell gondolni az eddigi elképzeléseket: „Az óvodai átszervezéseket addig fel kell függeszteni, semmiképp nem lehet ebben gondolkodni.”

A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tetraklór-etilén egy rendkívül erősen mérgező és rákkeltő anyag.

A szennyezés valószínűleg az óvodával szemben lévő, 30 éve bezárt szövőgyárból ered, ami most is úgy áll, ahogy annak idején hagyták. A polgármester szerint a cég jogutód nélkül szűnt meg, ezért a kármentesítés az állam feladata. Kerestük a miniszterelnökséget az ügyben, de adásunkig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jéggel, villámokkal és a fekete felhőkkel érkezett meg a zivatar Budapestre
A főváros sem úszta meg az égi háborút. Látványos galéria az Időkép fotóiból.


Péntek délután zivatarok érték el a fővárost és környékét, néhol villámcsapás és jégeső kísérte a viharokat – írja az Időkép.

Az ország más területén is lecsapó vihar délután érte el Budapestet:

villámokkal, jégesővel és sötét fellegekkel érkezett meg a fővárosba.

Az Időkép egyik kamerája látványos villámlást kapott el:

Vác-Nyulasról is látványos volt a vihar:

Képeken a budapesti és környéki zivatar (a fotóra kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: