HÍREK
A Rovatból

Kettesre értékelték a magyarok Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő elmúlt öt évben végzett munkáját

A fideszes képviselő a kutatásban felsorolt magyar EP-képviselők közül a legrosszabb eredményt érte el az ötskálás érdemjegylistán.


Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő munkáját az elmúlt öt évben átlagosn kettes értékelték a magyarok – derült ki a 24.hu megbízásából a Závecz Research által készített közvélemény-kutatásból.

A fideszes politikus a kutatásban felsorolt magyar EP-képviselők közül a legrosszabb eredményt érte el, míg vele szemben a momentumos EP-képviselők – Cseh Katalin és Donáth Anna– munkájára átlagosan hármast adtak a megkérdezettek.

A Fidesz EP-listavezetőjére adott jegyek 46 százaléka 1-es volt, viszont Donáth és Cseh esetében ez az arány 22 százalék és 19 százalék volt. A Deutschra adott 5-ösök aránya 7 százalék volt, míg a két momentumosra 19 százalék, illetve 17 százalék. A közepes jegyek aránya nagyjából megegyezett, azonban a Csehre és Donáthra adott 4-esek aránya felhúzta az átlagukat.

Viszonylag jól szerepelt a DK-s Dobrev Klára, aki 2,8-as átlagot ért el. A 29 százaléknyi egyes érdemjegy mellé 17 százaléknyi ötöst kapott a baloldali pártok közös listájának vezetője, de hasonló arányban részesült 3-as és 4-es osztályzatokból is.

A dolog érdekessége, hogy felmérésben ez a négy politikus volt a legismertebb, a válaszadók legfeljebb negyede mondta azt, hogy nem ismeri eléggé a politikusok munkásságát ahhoz, hogy értékelni tudja őket.

Ismertség szerint Gyöngyösi Márton (Jobbik) és Molnár Csaba (DK) következett a korábban bemutatott négy politikus után, és ők tulajdonképpen azonos értékelést is kaptak. Gál Kinga (Fidesz) csak egy tizeddel maradt le tőlük (2,6), nála azonban már a válaszadók közel fele mondta azt, hogy nem ismeri eléggé. A felsorolásban szereplő két további fideszes képviselőt, Győri Enikőt és Gyürk Andrást a válaszadók 60 százaléka nem ismeri, így az ő eredményüket (2,6 és 2,3 pont) érdemes ennek tudatában vizsgálni.

Pártszimpátia szerint tagolva a Fidesz-szavazók átlagosan 3,6 pontot adtak Deutsch Tamásnak, aki így – Gál Kingával együtt – a legjobb eredményt érte el a kormánypárti szavazók között. Ugyanakkor a DK–MSZP–Párbeszéd szavazók 4,6 pontot adtak Dobrev Klárának, a momentumosok pedig 4,4 és 4,5 pontot Cseh Katalinnak és Donáth Annának, vagyis a saját képviselőjüket osztályozó fideszesek rosszabb értékelést adtak Deutschéknak, mint az ellenzéki hívek a saját politikusaiknak.

Az egyelőre saját EP-képviselővel nem rendelkező Tisza-szavazók a momentumos EP-képviselőket értékelték a legtöbbre 3,7 ponttal, míg a mi hazánkosoknál Gál Kinga nyert (3,5). Az összességében legrosszabbra értékelt Deutsch ebben a bontásban még gyengébb eredményeket mutathat fel: a DK–MSZP–Párbeszéd és a Tisza párti szimpatizánsok is átlagosan 1,2 pontra értékelték a politikusi teljesítményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.


Bár a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újraindítására, egy kormányközeli forrás szerint az amerikai Trump-adminisztráció április elején arról tájékoztatta a magyar vezetést – többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumot –, hogy jelenleg nem tartják napirenden a kérdést. Erről Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

Az újságíró a VSquare legfrissebb hírlevelében is kitért a témára. Azt írta:

az Egyesült Államok által kivetett importvámok – különösen az európai autókat érintően –, valamint a még magasabb kínai vámokkal járó kereskedelmi háború egyik nagy vesztese lehet Magyarország.

Az ország gazdasága ugyanis jelentős mértékben épül a német autóiparra és a kínai elektromosjármű- és akkumulátorgyártásra.

Bár a magyar autóipart érintő hatásokról megoszlanak a vélemények, az szinte biztos, hogy az általános vámháború Magyarország számára veszteségeket hoz majd. Donald Trump korábban világossá tette, hogy az Európai Uniót egységes tömbként kezeli.

A magyar kormány célja egy olyan kétoldalú megállapodás elérése, amely valamiféle mentességet biztosítana az amerikai vámintézkedések alól. A VSquare szerint azonban a szakértők nem tartják valószínűnek ennek sikerét, különösen annak fényében, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jelenleg nincs érvényben kettős adóztatást elkerülő egyezmény – azt a Biden-adminisztráció 2022-ben felmondta. A magyar kormány azóta is igyekszik ezt visszaállítani. Gulyás Gergely kormányinfókon is utalt arra, hogy még Oroszország is rendelkezik ilyen megállapodással az amerikaiakkal.

Orbán Viktor miniszterelnök március elején, a gazdasági évnyitón beszélt arról, hogy készül egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, amely – még vámháború esetén is – segítséget jelenthet a magyar gazdaságnak. Mint mondta, olyan megállapodásra van szükség, amely korlátozza a vámháború hatásait Magyarország területén. Ennek része lehet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötése is, valamint más gazdasági elemek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári washingtoni látogatásán közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a megállapodás újratárgyalásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét
A Tisza Párt elnöke nagypéntek alkalmából gondolkozott el Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 15 évéről.


Orbán Viktoron és az elmúlt 15 éven elmélkedett nagypéntek alkalmából Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt a kérdést tette fel: „Vajon legalább Krisztus kereszthalálának napján, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?”

Az ellenzék vezetője fel is sorolja a miniszterelnök – szerinte – legnagyobb bűneit:

„Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?”

Idézte a Tízparancsolatot is:

„Vajon eszébe jut-e?

- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy

- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy

- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!”

Hozzátette: Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.

Magyar Péter szerint

„érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.


Egy rákospalotai óvodában mérgező anyagot találtak a levegőben, ezért a hatóságok azonnal bezáratták az intézményt, és újabb méréseket rendeltek el. A kimutatott vegyület a tetraklór-etilén volt, ami idegrendszer- és agykárosító hatású, ráadásul rákkeltő is – állítja a Greenpeace egyik vegyianyag-szakértője – az RTL Híradójának.

Ez az óvoda vette volna át azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik a két másik, bezárásra ítélt intézményből kerültek volna át ide. A környéken már februárban kiderült, hogy szennyezett a talaj, aminek oka egy rég bezárt szövőgyár lehet. A polgármester most azt mondja, az államnak kellene kármentesítenie a területet.

Február végén még az óvoda vezetője próbálta megnyugtatni a szülőket, amikor kiderült, hogy az intézmény és környezete talajvize is szennyezett. Másnap az önkormányzat testületi ülésén a szülők is felszólaltak az ügyben, ahol az egyikük azt mondta: „Arra szeretném kérni önöket a szülői közösség nevében, hogy ne hozzanak átgondolatlan, sőt mi több, felelőtlen döntést.”

A polgármester ekkor kezdeményezte, hogy a hivatalok vizsgálják meg a talajvíz és a levegő állapotát. Az óvoda levegőmintájának eredménye csak most, csütörtök délelőtt érkezett meg. A mért értékek meghaladták a megengedett határértéket, ezért a Fővárosi Kormányhivatal azonnali bezárást rendelt el.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint vasárnap újabb mérőeszközt helyeznek el az óvoda területén, amely hétfőig gyűjt majd adatokat:

„Az óvoda területén vasárnap is felhelyeznek egy készüléket, ami méri a levegő szennyezettségét, amit hétfőn levesznek, és nyilván ezt kiértékelve döntenek majd az állami szervek arról, hogy mennyire szennyezett a levegő az óvodában.”

Addig is a gyerekek a Mozdonyvezető utcai óvodába járhatnak. Az egyik szülő úgy látja, a történtek miatt újra kell gondolni az eddigi elképzeléseket: „Az óvodai átszervezéseket addig fel kell függeszteni, semmiképp nem lehet ebben gondolkodni.”

A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tetraklór-etilén egy rendkívül erősen mérgező és rákkeltő anyag.

A szennyezés valószínűleg az óvodával szemben lévő, 30 éve bezárt szövőgyárból ered, ami most is úgy áll, ahogy annak idején hagyták. A polgármester szerint a cég jogutód nélkül szűnt meg, ezért a kármentesítés az állam feladata. Kerestük a miniszterelnökséget az ügyben, de adásunkig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: