Káosz a reptereken: magyar utasokat is cserben hagyott a Wizz Air, akik Szicíliában és Mallorcán tartózkodtak
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy több bank, médiacég és légitársaság számítógépes rendszere is leállt világszerte pénteken egy windowsos gépeket sújtó hiba miatt. Több repülőjáratot töröltek, tévécsatornák nem tudtak élőben közvetíteni, és gondok vannak a londoni értéktőzsde oldalával is.
Szicíliában és Mallorcán is a reptereken rekedtek magyarok a Wizz Air járatainak törlései miatt – írja a Telex.
A Telex egyik kollégája Baselben ragadt, miután a Wizz Air két egymást követő napon is törölte a járatát. Csütörtökön még úgy tűnt, hogy egy pénteki pótjárattal hazajuthat, de péntek este 9-kor, többszöri halasztás után derült ki, hogy aznap sem érkezik gép. A portál több olvasója is jelezte, hogy több mint tíz órás késésekkel sikerült csak elindulniuk.
Eleinte úgy tűnt, hogy a Microsoftnál van a hiba, mert csütörtök éjjel több amerikai légitársaságnál jelentkeztek problémák a Microsoft Azure felhőszolgáltatásában tapasztalt hiba miatt, de azt néhány órával később javították. A péntek reggeli globális kimaradásoknál is jelezte a Microsoft, hogy vizsgálja az esetet. Végül kiderült, hogy a probléma a CrowdStrike nevű kiberbiztonsági cégnél történt.
A CrowdStrike hibás frissítést adott ki, amely
A vállalat Falcon Sensor nevű termékével kapcsolatos hiba miatt az érintett gépek lefagynak, és a „kék halál” után nem tudnak megfelelően újraindulni. Az American Airlines, a világ legnagyobb utasszámával rendelkező légitársasága is megerősítette, hogy a CrowdStrike hibája miatt álltak le a járatai. Később maga a CrowdStrike is közleményt adott ki erről.
Este fél hétig világszerte 30 697 repülő késett, és 3 477 járatot töröltek az informatikai leállások miatt.
A Budapest Airport pénteken délelőtt közölte, hogy a hiba az Eurowings, a Ryanair, a Turkish Airlines és a Wizz Air járatait érinti.
– írták.