Hipnotikus élmény a daruvonulás a Hortobágyon
A Hortobágyi Nemzeti Park bámulatra méltó állatvilággal rendelkezik, akár a végtelen pusztában legelésző szürkemarha-csordákat és rackajuhnyájakat, akár a halastavak mentén fészkelő rengeteg vízimadarat naphosszat lehetne csodálni. Annyi biztos, hogy nem véletlenül része ez a táj a világörökségnek.
Az év minden időszakában érdemes idelátogatni, azonban ősz elején különösen: ugyanis ekkor kezdenek vonulni tömegesen a darvak a nyári, észak-európai költőhelyeikről (főleg Finnországból és Oroszország nyugati részéről) Afrika felé, ahol átvészelik a telet. A hosszú út során pedig akár hetekre is megállnak a hortobágyi halastavaknál.
Számuk szinte exponenciálisan növekszik napról napra: idén szeptember elején még csak 4200-an voltak, egy héttel később már 8100-an, újabb 7 nap múlva 13550-en, szeptember 28-án 29800-an, október 5-ére pedig már 42 ezernél is többen tartózkodtak a Hortobágyon. A csúcs azonban még ennél is jóval több, akár a 100 ezer példányt is elérheti.
A darvak a napot jórészt a gabonatáblákban töltik élelemre vadászva, de szerencsére a termésben csak alig-alig tesznek kárt, mivel inkább az elhullajtott szemekkel táplálkoznak. Sötétedéskor pedig szinte vezényszóra indulnak meg kisebb-nagyobb csapatokban éjszakázóhelyeik felé.
Videónk a helyszínről:



Egészen hipnotikus élmény, ahogy a legkülönfélébb alakzatokat felvéve, jellegzetes hangjukat hallatva repülnek át a horizonton, míg a háttérben épp lenyugszik a nap.
A darvakat már évszázadokkal ezelőtt is a vándorok védelmezőjének és az istenek hírnökének tartották. Hermész szerint például ők az írás szent titkának tudói. Az Apollón marháit ellopó Hermészt saját szent madarának rikácsolása leplezte le.
A kereszténységben a hűség, az éberség, illetve a szerzetesi élet szimbólumának számítanak, Európa nyugati részén a szerencse madaraként tekintenek rájuk. A darutoll hagyományos magyar viselet is: nemesi süvegek, később pásztorkalapok díszeit szolgáltatta.
A halastavak legegyszerűbben a direkt ebből a célból kiépített kisvasúttal közelíthetőek meg. A síneket mindkét oldalról nádas és víz veszi körül, és a legkülönfélébb állatokat (a madarak mellett például vízi bivalyokat) lehet megfigyelni a nagyjából 5 kilométeres, 15-20 percig tartó út során.



De a Hortobágy ezen kívül is rengeteg csodát rejt: a Visit Debrecen jóvoltából szervezett sajtóút keretében részt vehettünk például a hagyományos pusztakocsikázáson, ahol a csikósok mindennapjait is bemutatták nekünk. A világhírű Mátai Ménes látogatóközpontjában megnéztük a puszta ötös nevű lovas produkciót, és bemehettünk az egyik istállóba is.
Az ebédet egy hasonlóan tradicionális helyszínen, a Kilenclyukú híd tövében található Nagycsárdában fogyasztottuk el.
Marhapörkölt és slambuc volt a menü, természetesen cigányzene kíséretében, hogy még autentikusabb legyen a hangulat.
Aki még több élményre vágyik, részt vehet a naponta több alkalommal induló pusztaszafari-túrán, ellátogathat a híres madárkórházba, tiszta idő esetén pedig a csillagoségbolt-parkból kémlelheti az eget éjszakánként.



Már a fentiek végigjárásával is bőven el lehet tölteni egy hétvégét a környéken, de a lehetőségeket tovább színesíti, hogy Debrecen alig félórányira található a Hortobágytól. A város minden évszakban más arcát mutatja, így ősszel is bőven tartogat meglepetéseket.
Mi gyönyörű, napsütéses időt fogtunk ki, ami a legjobb apropó volt egy sétára a Nagyerdőben.
A parkot néhány éve újították fel, azóta minden szempontból irigylésre méltóan néz ki.
Remek piknikezőhely, és nem mellesleg egészen idilli látvány az úszkáló kacsákkal, szökőkutakkal, illetve a babakocsit tologató családokkal.
A szintén itt található Nagyerdei Víztorony pedig pezsgő kulturális életet is biztosít a városrészben: koncertteremmel, kávézóval és mászófallal is felszerelték, sőt kilátóként is funkcionál, ahonnan tiszta idő esetén akár a Tokaj-környéki hegyekig is el lehet látni.



Bővebb infókat a látnivalókról és a vezetett túrák időpontjairól a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján találsz.