Hatalmas változás jön a KFC-nél, 95 éves hagyománnyal szakít a gyorsétteremlánc
A KFC anyavállalata, a Yum Brands bejelentette, hogy Kentuckyból Texasba költözteti vállalati központját. A gyorsétteremlánc Dallas külvárosába, Palóba helyezi át irodáit, ahol a testvérmárka, a Pizza Hut központja is található, írja a CNN.
A költözés nagy változást jelent a 95 éve működő cég számára, mely egy Kentuckyban található kis motelből indult el. A vállalat nevében is szerepel az állam, amihez mostanáig szorosan kötődött. Jelenleg a KFC 150 országban több mint 30 ezer éttermet üzemeltet.
A Yum Brands átalakítja amerikai központjait, és két fő helyszínre koncentrálja működését. A KFC és a Pizza Hut Planóban lévő irodáit összevonják, hogy „elősegítsék a márkák és a munkatársak közötti nagyobb mértékű együttműködést” – közölte a vállalat.
Bár a cég elköltözik Kentuckyból, nem hagyja el teljesen a szülőhelyét. Louisville-ben egy új, különleges étterem építését tervezik, amely „maga nevében elsőnek számít”.
A döntés sokakban felháborodást keltett. Andy Beshear, Kentucky kormányzója csalódottságának adott hangot az Associated Pressnek. „Csalódott vagyok a döntés miatt” – mondta, és hozzátette, hogy szerinte a KFC alapítója, Sanders ezredes is hasonlóan vélekedne.
A KFC új ötletekkel próbál javítani helyzetén, nemrég egy olyan éttermet nyitottak, amely a csirkehúsos tenderekre és szószokra fókuszál.
A költözés a vállalati alkalmazottakat is érinti. Körülbelül 100 louisville-i dolgozó Texasba költözik a következő hat hónapban, és további 90 távmunkás is csatlakozik az új központban.
A KFC ezzel csatlakozik azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek az elmúlt években a republikánusok által irányított Texasba helyezték át székhelyüket. A Chevron, Elon Musk vállalatai, a Tesla, az X és a SpaceX, valamint a Hewlett-Packard is hasonló lépést tett. A cégek döntésük indoklásakor adókedvezményeket és vállalkozásbarát szabályozásokat említettek.
(via Economx)