Harmadszor is Karácsony Gergelyt hirdették ki a főpolgármester-választás győztesének – 293 szavazattal nyert
Az érvényes szavazatok újraszámlálást követően Karácsony Gergelyt hirdette ki a főpolgármester-választás győztesének a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A hivatalban lévő polgármester 371 538 szavazatot szerzett, míg Vitézy Dávidra 371 245 budapesti szavazott, ami azt jelenti, hogy Karácsony végül 293 szavazatnyi különbséggel marad a főváros vezetője októbertől is.
A főpolgármester-választás hivatalos végeredményét annak ellenére csak július 12-én hirdették ki, hogy a választás már több mint egy hónapja volt. A szavazás napján, vagyis a június 9-ről 10-re virradó éjszaka során az NVB azt közölte, hogy Karácsony 324 szavazattal többet szerezve legyőzte Vitézy Dávidot. Utóbbi azonban még a végeredmény bejelentése előtt közölte, hogy a szűk különbség miatt biztosan újraszámlálást fog kérvényezni.
Ezután jogorvoslati körök következtek, melynek eredményeképp előbb a szokatlanul nagyszámú, összesen 24 589 (valójában csak 23 926) érvénytelen szavazatot számlálták újra. Ez alapján június 15-én az NVB azt jelentette be, hogy Karácsony Gergely így is megnyerte a választást, igaz, előnye 41 szavazatra olvadt.
Miközben még javában zajlott az érvénytelen szavazatok újraszámlálása, Karácsony az NVB épülete elé szervezett tüntetésen bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a főpolgármester-választás megismétlését még abban az esetben is, ha végül számára kedvező végeredményt hirdet ki a választási bizottság. Ígéretéhez híven június 17-én beadta a Kúriához kérelmét a választás eredményének megsemmisítése és új választás kiírása érdekében, amit azonban június 26-án elutasítottak.
Két nappal később Vitézy Dávid a Kúria végzése ellen alkotmányjogi panasszal élt, melynek eredményeképp az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését, és új eljárás lefolytatására kötelezték a legfőbb bírói testületet. Ennek eredménye lett a 782 ezer érvényes szavazat újraszámlálása ezen a héten, melynek eredményeképp pénteken ismét Karácsony Gergelyt hirdették ki a választás győztesének.