Másfél nap alatt összedobták Hadházy Ákos követői a rá kiszabott 12 milliós büntetés összegét
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő még kedden, a Pride-ot ellehetetlenítő törvény megszavazásakor füstgyertyával tiltakozott a parlamentben, amiért 12 millió forintos büntetést kapott és 10 ülésről is kitiltották. Hadházy vasárnap reggel arról számolt be, hogy követői másfél nap alatt összegyűjtötték számára a büntetés összegét.
– írta Hadházy a közösségi oldalán.
Közzétette: Szabó Szabolcs – 2025. március 18., kedd
A képviselő nem először kapott ilyen jelentős támogatást követőitől. Korábban 7 millió forintos büntetést szabott ki rá Kövér László, mert a parlament évadnyitóján Orbán Viktor napirend előtti felszólalása alatt lejátszotta a miniszterelnök 2007-es beszédét, amelyben az hangzott el, hogy „mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk”. A büntetés összegét akkor is a követői adták össze.
Hadházy közölte, hogy bár hálás a támogatásért, többé nem fog füstgyertyázni a parlamentben. Elmondása szerint nem a további büntetéstől tart, hiszen
Úgy látja, hogy a jelenlegi törvények után már nem hibrid rezsimről, hanem valódi diktatúráról van szó, amelyben a parlamentben „nem hogy felszólalni, de ilyen tiltakozó akciókat lefolytatni sem érdemes”.
A képviselő szerint az egyetlen valóban hatásos megoldás az lenne, ha az ellenzék végleg kivonulna a parlamentből. „Ez az egyetlen, ami valóban fájna Kövérnek” – tette hozzá.
(via 444)