Hadházy Ákos: Ez egészen hasonlít a putyini rendőrség túlkapásaihoz
Várható volt: az egyre gyávább hatalom egyre gátlástalanabb elitrendőrei az eddiginél durvábban léptek a Szabadság hidat békésen, leülve elfoglaló diákokkal szemben. Amit viszont ezzel a tizennyolc éves lánnyal művelt az egyik smasszer, az egészen vérlázító – írja szerda délutáni bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon.
A független országgyűlési képviselő szerint egy videó készült arról, ahogy a szóban forgó lányt elráncigálták az úttestről, közben pedig az egyetemista a telefonjával hozzáért a rendőr arcához.
Hadházy a posztban hangsúlyozza, hogy minden jogi segítséget megadnak a tüntetőnek, majd a posztba másolja a lány beszámolóját a történtekről:
„Kimentem békésen tüntetni, eddig az összes tüntetésen aktívan részt vettem, az elején mi a barátnőmmel leszögeztük, hogy pénzbírságig nem szeretnénk elmenni, ez magától értetődő miért. Viszont mindegyiken a szabadság hídon ültünk és ezért most is oda indultunk, fel is engedtek Itt leültem és azt gondoltam vagyunk elegen mint eddig, nem lesz gond, egy másodperc se telt el és már csak rendőrök vettek körül, egyszer szólítottak fel, én már ott észleltem, hogy oké akkor ennyi megyek. De ők erre megragadtak, a videón valójában nem ellenkezni akarok, csak eddigi sok tüntetésemen ha megkértem őket többször, hogy engedjenek el, én elhagyom a területet magamtól, akkor ezt meg is tették.
S ez súlyos mert ő egy rendőr, én azonnal elnézést is kértem többszörösen. Ezután kirángattak a budai oldalra, ahol én próbáltam még a médiához beszélni, ami a trombita és a hangzavar miatt hisztérikus kiabálásnak tűnhetett, viszont amennyire tudtam nyugodt akartam maradni, együtt is működtem, de sajnos ettől még nagyon megijedtem és hirtelen történt minden, próbáltam minél jobban fogalmazni. A rendőrökkel kettesben elkezdődött a hosszú kínzó fenyegetések, megfélelmítés, személyeskedés, itt egyébként többször kértem mutatkozzanak be elsőnek ismertessék mik a jogaim és mire számíthatok, ezt is többször kellett kérnem mire a nevüket elmondták, kitépték a kezemből a telefont mert fel akartam venni, majd a hívásomat próbálták ki nyomni. Ezután elkezdődött az igazoltatás, ekkor egy másik rendőr is odajött még nyomatékosítani mit tettem, egy rendőrt vertem meg. S mindezt videózták vakuval, én arra is megkértem őket hogy a fényt ne ilyen erősen, a kezemet is a szemem elé raktam, többször elismeteltem és többszörösen a válasz az volt:
többször elmondták hogy három évet is kaphatók, utána én nem akartam bevallani a közúti szabálysertest, de azt mondták, ha nem írom alá és ismerem el akkor addig nem mehetek ki. Az egész nagyon elnyúlt, így volt időnk beszélgetni. Azzal kezdve hogy a lányukat is így hurcolták volna ki amire a válasz az volt: "büszke vagyok rá, hogy nem vagy a lányom" mire mondtam hogy ez kölcsönös. Erre azt mondta látszik hogy ittas vagyok és aluliskolazott, mire mondtam hogy a rendőröknek se kell sokat tanulnia, amire azt mondta ő négy diplomás. Amint ez a beszélgetés megvolt két másodperc múlva a társa megszólalt, ez melyik hídon volt, mire annyit mondtam én vagyok aluliskolazott. S ez az országunk szabadság hída! A rendőr azt magyarázta ő több kilométerre lakik, a társa közben kitalálta hogy: "lebunkóztal egy rendőrt, ezt mondtad, jó akkor írd oda a rágalmazást is és akkor majd én tanúsítom, hogy így volt" ami tudtam hogy félelemkeltés, de itt lettem te tényleg ideges, hogy ennyit hazudnk, nagyon felháborodtam, mondom ez a demokrácia, azonnal elővettem a telefonom és elkezdtem ezt elmesélni kamrával, akkor már rögtön jaj ez nem történt meg. A rendőr végül azzal zárta ő ma nagylelkű kedvében van, elnézi a testisértést és a rágalmazást csak közúti szabálysértés. Amire én kedvesen biztonságos hazautazást kívántam.
A barátnőm azonnal rohant hozzám és ott éreztem azt, hogy oké biztonságban vagyok én nekem most egyszerűen sírnom kell, üvöltenem, egyszerűen nagyon fáj, hogy velem történt meg és hogy nem voltam teljesen higgadt, hogy nincs felvételem, hogy egyszerűen senki nem fog hinni nekem, hisz hogy hangzik hogy véletlenül megütöttem egy rendőrt. Halistennek tudtam a momentum/TASZ/Mkkp jogi segítségéről. Ez is volt végig az egyetlen pont, ami megnyugtatót, hogy nem maradok egyedül. S aztán jött a felvétel, ami miatt nagyon boldog voltam. Talán ennyi nagy ívekben, meg így is hosszú lett, köszönöm ha időt szán rám és a több éves munkáját! S így tovább! Nem állunk meg!” – olvasható a tüntető beszámolójában.