HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos a tüntetésen: „Az Erzsébet híd a második Szabadság híd”, amíg vannak emberek, akik kijönnek, addig lesz is hídfoglalás – Fotók

A politikus arról is beszélt: „Néhány elemző azt mondta, erre rámehet a politikai karrierem, ha egyre kevesebben lesznek kint, de ez engem rohadtul nem érdekel”.


Félig telt meg az Erzsébet híd kedd délután. Hadházy Ákos hirdette meg az újabb hídfoglalást, hogy ezzel tiltakozzanak a gyülekezést korlátozó új törvény ellen.

Délután ötre megtelt az Erzsébet híd fele tüntetőkkel, a forgalom pedig mindkét irányban leállt, a demonstrálók pedig besétáltak az útra.

A résztvevők transzparensei a Matolcsy-ügyre és a lehallgatási botrányra utaltak, több táblán a „ruszkik haza” felirat is megjelent. A tüntetés célja a gyülekezési törvény visszavonása volt. Hadházy Ákos úgy fogalmazott: „addig nem hagyjuk abba, amíg ez meg nem történik”.

Képgaléria:

A hídon felállított színpadon Laczó Adrienn volt bíró kezdte a felszólalást. Ő korábban a bírói függetlenség sérelme miatt mondott le tisztségéről. Szerinte a bírói függetlenség nem a bíróknak, hanem az állampolgároknak fontos. Elmondta, hogy a bíróságokat alulfinanszírozzák, és a Kúrián a kormány által kinevezett vezetők dolgoznak. Felidézte a miniszterelnök szavait is, miszerint ha nem tetszik nekik egy ítélet, megváltoztatják a törvényt, vagy akár az alaptörvényt is. Azt is hozzátette, hogy az utóbbi időszakban három alkalommal is tüntettek a bírók, ami korábban nem fordult elő.

A rendezvényen fellépett Simon Kornél és Gerendás Péter is. Pásztor Erzsi színésznő nem tudott elmenni, de üzenetben köszönte meg a résztvevőknek, hogy jelen vannak.

Hadházy a beszédében azt mondta,

„az Erzsébet híd a második Szabadság híd”, mivel mostantól azokhoz tartozik, akik szerint „a szabadság nem egy frázis, lehet nélküle élni, de sokkal rosszabb”.

Úgy fogalmazott, addig kell kimenni az utcára, amíg a kormány vissza nem vonja a gyülekezési jogot érintő törvényeket. Hozzátette, hogy amíg lesznek emberek, akik kimennek, addig folytatják a hídfoglalásokat.

Arról is beszélt, hogy „én nem vagyok jós, nem tudom megmondani, meddig fog ez tartani”. Két lehetőséget lát: vagy belenyugszanak az emberek, vagy egyre többen fognak kijönni. Kijelentette, hogy

nem akar ilyen országban élni, és ha ez a karrierjébe kerül, az sem érdekli. A tömeg így válaszolt: „nem hagyjuk abba”.

A tüntetés este a Várban folytatódik, ahol szintén bejelentett demonstrációra készülnek. Hadházy Ákos a Várban éjszakázik, és a tervek szerint szerdán délután újra elfoglalják az Erzsébet hidat. A politikus azt is mondta, másnap napközben a Karmelitában lesznek, hátha találkoznak Orbán Viktorral vagy „egy szatyor szellentéssel”, Sulyok Tamásra utalva. Hozzátette: „nem a balhé a cél, a balhé a kormánynak jó”.

A mostani hídfoglalást Hadházy 24 órásra hirdette meg, miután a Kúria a múlt héten nem engedélyezte az Erzsébet híd ilyen hosszú időre történő elfoglalását. A politikus szerint ez is azt mutatja, hogy a hatalmat zavarja a tiltakozás.

Orbán Viktor április elején a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy szerinte nem normális a hidak lezárása, és a nem tüntető embereknek joguk van a nyugodt élethez. A kormány azt ígérte, hogy törvénymódosítással „védi meg a nem tüntető emberek jogait”.

A mostani eseményre azután került sor, mert a fideszes többségű Országgyűlés hétfő délután elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását. A módosítás szerint a gyermekek védelme előbbre való, mint a gyülekezési jog. Ez lehetőséget adhat arra, hogy például a Pride megrendezését a rendőrség ne engedélyezze. Az új szabályok szerint bekerül az alkotmányba az is, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, a drog használata és terjesztése tilos, és bizonyos esetekben felfüggeszthetik egyes emberek magyar állampolgárságát.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos a mai tüntetésre szendvicset vitet a rendőröknek – de nem mindegyiknek
A független országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a hatalom vonakodva, de tudomásul vette a mai tüntetést. A rendőröknek ajándékkal is készül.


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a mai, Erzsébet hídon induló, majd a Várban folytatódó tüntetést a hatalom vonakodva, de tudomásul vette.

„Békésen, de határozottan követeljük a technofasiszta törvény visszavonását” - írta.

A honatya emellett azt kérte a demonstrációra érkezőktől, hogy a vidékről felrendelt rendőröknek hozzanak szendvicset, mert „a rendőrségtől nem kapnak ellátmányt”. Ezzel arra utalt, hogy a múlt heti tüntetések nyomán kitudódott: egyes rendőrök akár 18 órán át teljesítettek szolgálatot étlen-szomjan.

Az ügyben megszólalt a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára is. Pongó Géza a Blikknek elmondta: a vizsgálataik alátámasztották, hogy ez valóban megtörtént, és az emiatt felháborodott rendőrök panasza teljesen megalapozott. Mint mondta, egy ilyen szolgálati feladatnál nem várható el a rendőrtől az öngondoskodás, indokolatlan, hogy a speciális szolgálat ellátása még többletterhet is ró a dolgozóra, a rendőrre.

Hadházy Ákos a Pride ellehetetlenítése, a gyülekezési szabályok, illetve a tüntetők azonosítására használt arcfelismerő rendszerek elleni újabb demonstráció kapcsán kikötötte: a résztvevők csak a kéksapkás rendőröket kínálják szendviccsel, és nekik a szervezők által bérelt mobilvécék használatát is felajánlotta.

A képviselő nem véletlenül emelte ki éppen a kék sapkásokat, hiszen korábban többször kifejtette, hogy a piros sapkás készenléti rendőröket finoman szólva sem tartja sokra (szerinte a kollégáik sem), mert szerinte csak a hatalom kiszolgálói.

Korábbi helyszíni tudósításaink alapján egyébként a tüntetést biztosító rendőrök ajándékokat, illetve ételt-italt nem fogadhatnak el.

Az országgyűlési képviselő ma reggel azt is közölte, hogy ezen a héten nemcsak kedden, hanem szerdán is hídfoglalást tervez. A szándék az, hogy az Erzsébet híd lezárása után a Várba vonulnak és ott folytatják a demonstrációt. Azt egyelőre nem tudni, hogy ott a köztársasági elnök rezidenciáját, a Sándor-palotát vagy pedig a miniszterelnök munkahelyét, a Karmelita kolostort célozzák meg. Korábbi tüntetések alapján mindkét épületet rendkívüli erőkkel szokták védeni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Visszavágott az ÁSZ Matolcsy Ádámnak: 90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant
Az Állami Számvevőszék szerint hiába állítja Matolcsy Ádám, hogy megvan a vagyon, nincs róla hiteles mérleg. Komoly gondokat találtak az alapítványi gazdálkodásban is.


Reagált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) arra a cikkre, amelyben Matolcsy György volt jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám azt állította, hogy az MNB-ügy politikai indíttatású, és az ellene irányuló támadásokat apja gazdasági és politikai ellenfeleinek tulajdonítja. Matolcsy Ádám a közelmúltban írásban válaszolt több kérdésre is, azt írta, minden jövedelme legális, életvitelszerűen nem él Magyarországon, és nem történt vagyonellopás, mivel az alapítványi vagyoneszközök továbbra is megtalálhatók a mérlegben.

Az Állami Számvevőszék nem kommentálta a politikai indíttatásra vonatkozó kijelentéseket, ugyanakkor hosszú közleményt adott ki a cikk nyilvánosságra kerülése után. Ebben

felhívták Matolcsy Ádám és Matolcsy György figyelmét arra, hogy „a közel 300 milliárd forint közpénzzel gazdálkodó, MNB által alapított PADME Alapítványnak nincs (!) 2021-re, 2022-re és 2023-ra, de még 2024-re sem (ez utóbbi elkészítési határideje még nem telt le) könyvvizsgáló által auditált beszámolója, így auditált mérlege sem”. Hozzátették, hogy a vagyon meglétét ezek nélkül a dokumentumok nélkül nem lehet alátámasztani.

A közleményben kitértek arra is, hogy a PADME Alapítvány könyvvizsgálóját, a BDO Magyarország Kft.-t szakmai hiányosságok miatt a könyvvizsgálói közfelügyelet kötelezte a 2021. és 2022. évi beszámolókhoz kapcsolódó jelentések visszavonására. Emellett a cég saját döntése alapján a 2023-as beszámolót kísérő jelentését is visszavonta.

Matolcsy Ádám az EPRA NTA módszertant tartja alkalmasnak az alapítványi vagyon értékelésére. Az ÁSZ ezzel szemben azt állítja, hogy ez a módszer nem alkalmas a PADME vagy az Optima Befektetési Zrt. valós pénzügyi helyzetének felmérésére, mert például nem veszi figyelembe a források lejárati szerkezetét vagy a társaság jövedelemtermelő képességét. A közlemény szerint az Optima Befektetési Zrt.-nek 90 napon belül kellett volna visszafizetnie a Neumann János Egyetemért Alapítványtól kapott 127,5 milliárd forint hitelt, ebből 27,5 milliárdot nyolc banki napon belül.

A számvevőszék szerint, ha az Optima kizárólag az ingatlanjai eladásával tudja visszafizetni a hitelt, akkor nem lehet azok normál piaci értékével számolni, mivel „90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant”. Úgy fogalmaztak: „a szakma – helyesen – jelentős árcsökkenéssel számol”.

Azt is kiemelték, hogy korábban az érintettek sem az EPRA NTA módszert használták, hanem „a GTC részvényeit inkább »nemes egyszerűséggel« a bekerülési értéken tartották nyilván”.

A vita középpontjában az áll, milyen módszerrel kell meghatározni egy cég értékét. Az ÁSZ a GTC esetében a tőzsdei árfolyamot vette alapul, és úgy számolt, hogy az Optima által megvásárolt tulajdonrész értéke 2024 végére több mint 160 milliárd forinttal csökkent. A számvevőszék szerint már a vásárláskor is indokolatlan felárat fizettek. Matolcsy György viszont az ÁSZ jelentésének megjelenése után úgy nyilatkozott, hogy „érthetetlen szakmaiatlanságra vall” kizárólag a tőzsdei árfolyam alapján értékelni a GTC-t, figyelmen kívül hagyva az ingatlanportfóliót. Szerinte az EPRA NTA módszer alapján a jegybanki alapítványi vagyon értéke meghaladja az 500 milliárd forintot.

Közben Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke kedden bejelentette, hogy a profiltisztítás érdekében egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal a vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről. Orbán Viktor miniszterelnök Gulyás Gergelyt jelölte ki a jegybankkal folytatandó tárgyalásokra.

Az Állami Számvevőszék március közepén három jelentést is közzétett, amelyek az MNB-hez köthető szervezetek működését vizsgálták: a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) gazdálkodását, a Neumann János Egyetemért Alapítvány befektetéseit és magának a jegybanknak a működési szabályosságát. Ezek közül a PADME-val foglalkozó jelentés kapta a legnagyobb figyelmet. A Direkt36 már két nappal a hivatalos közlés előtt beszámolt arról, hogy a számvevőszék súlyos hiányosságokat és jelentős veszteséget okozó döntéseket talált a több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyon kezelésében.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már a kormányközeli közvélemény-kutatók szerint is erősödik a TISZA Párt
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint is zárul az olló, de úgy véli, hogy nem lehet hiteles egy másik közvéleménykutató cég adata, amely Magyar Péterék jelentős előretörését mutatta ki.


Növelte a népszerűségét a TISZA Párt, ez pedig több okra vezethető vissza. Segített a március 15-i beszéd, Orbán poloskás beszéde, Ukrajna uniós csatlakozási kérdése, Magyar Péter országjárása és a Pride-törvény is – vélte Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az Ultrahang című műsorban. Az mondta, hogy mindezek miatt:

„Az elmúlt időszak a TISZA Pártnak segített”.

Egy hónapja a Nézőpont által készített felmérés szerint – ha akkor tartották volna az országgyűlési választásokat – a Fidesz a listás szavazatok 45, a TISZA Párt a szavazatok 35 százalékát szerezte volna meg. Azaz 10 százalékpontos különbséget mértek akkor.

Március közepén ez volt a helyzet:

Ugyanakkor Mráz azt mondja, lát felzárkózási tendenciát az elmúlt hónap alatt. Ez az intenzív aláírásgyűjtő kampány mozgósítő erejének is köszönhető szerinte. Majd úgy nyilatkozott, hogy szerinte is zárul az olló a TISZA Párt és a Fidesz között.

A 21 Kutatóközpont mérését, amely szerint minden második válaszoló a TISZÁT választja, nem tartja hihetőnek a saját méréseik alapján.

VIDEÓ: Meglepő állítás: zárul az olló a Fidesz és a TISZA között, új helyzet van? - Mráz Ágoston Sámuel

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lerobbant a Budapestre tartó vonat, az utasok órákig vártak a semmi közepén
Se áram, se wifi, csak az ígéret, hogy valamikor visszavontatják őket, és újra elindulhatnak a fővárosba. Több mint négyórás kálvária volt az út.


Kedden délelőtt műszaki hiba miatt leállt Ceglédnél a Szegedről Budapestre tartó vonat. Az utasok 8.50-kor indultak útnak a szegedi Kiskundorozsma állomásról, mivel a város központi pályaudvaráról az építkezések miatt csütörtökig nem közlekednek vonatok.

11 óra 10 perckor a szerelvény Cegléd közelében megállt.

A mozdony meghibásodott, az utasok pedig a következő tájékoztatást kapták: „Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat a mozdony meghibásodása miatt bizonytalan ideig állni fog, de talán fél óra múlva visszahúznak bennünket Ceglédre.” A vonatot végül nem sokkal dél előtt kezdték el visszavontatni – írja a Magyar Hang.

A kalauz arra kérte az utasokat, hogy ne szálljanak le a szerelvényről, mert az életveszélyes lehet. Azt is jelezte, hogy visszaérkezés után a következő járattal tudnak majd tovább utazni.

A tervek szerint 12.13-kor egy Szegedről érkező IC vitte volna tovább az utasokat, de ez a járat is 20 percet késett. Végül egy másik, Ceglédről Budapestre induló szerelvényre szálltak át, amely szintén 30 perces késéssel indult el. Az utazás így összesen négy és fél órán át tartott: az emberek délután fél kettőre érkeztek a fővárosba, de nem a Nyugatiba, hanem Kőbányára.

A szerelvényen két 7–8 év körüli gyerekével utazott egy édesanya is, aki a késlekedés miatt jó eséllyel lekéste a repülőjáratát, míg mások munkába vagy találkozóra igyekeztek Budapestre. A helyzeten csak rontott, hogy a lerobbant vonaton áram és wifi sem állt rendelkezésre.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője az esetről a közösségi oldalán a hír kapcsán megjegyezte: „Lehet, így értette Lázár, hogy 'elég volt a luxizásból!'”

A korábbi közlekedésért felelős államtitkár az utóbbi napokban több másik posztban is foglalkozott a vasúti közlekedés áldatlan állapotaival. Itt arról írt, hogy a parlamenti kétharmad hétfőn elfogadta Lázár János „vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő, és a szakszervezetek sztrájkjogait gyakorlatilag megszüntető törvénymódosítását”, itt pedig arról, hogy a miniszter „arrogáns stílusban másokra mutogat, hogy a HÉV-ek vagy a budapesti vasúti, villamoshálózat vagy trolibusz fejlesztések miért nem haladnak, pedig 2022-ben személyesen ő, a saját kézírásával firkálta oda ezen beruházások mellé, hogy Lezárni!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk