KULT

„Ha nem gyerekmesének nézem, hanem egy lidércálomnak, akkor minden a helyére kerül, és működni kezd”

Megnéztük a Pinokkiót a Vígszínházban. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán új musicalje teljesen más, mint amire számítottam, és még mindig nem sikerült eldöntenem, baj-e.


A Pinokkió túlzás nélkül az idei évad egyik legjobban várt előadása volt. Már az is szenzáció, hogy a Presser Gábor-Sztevanovity Dusán páros annyi év után ismét közös musicallel jelentkezett. Ráadásul a csodálatosan sokoldalú Keresztes Tamás rendezte az előadást – és ha van még olyan színházszerető ember, aki nem látta Tamás előadásában az Egy őrült naplóját, az most rögtön menjen fel a Jurányi honlapjára és váltson rá jegyet. Keresztes íróként is jegyzi a Pinokkiót, Benedek Alberttel és Kovács Krisztinával közösen.

Ha mindehhez hozzávesszük a Vígszínház remek színészeit és munkatársait, láthatjuk, hogy minden találkozott egy korszakalkotó produkcióhoz.

Ehhez képest be kell vallanom, az első felvonás után a szünetben csalódottan álltam fel a helyemről.

Először is, nem hallottam slágereket. A Képzelt riport vagy a Padlás is tele volt olyan dalokkal, amik azonnal megragadtak az ember fülében. Itt egy zenét se tudtam volna felidézni, eldúdolni.

Másodszor az egész darab – bár próbál játékos, tréfás lenni – annyira nyomasztó, hogy az ember inkább gondol az elmúlásra, mint a gyermekkora örömeire. Kicsit úgy éreztem, mintha az alkotók nem tudnák eldönteni, ki a célközönség. Gyerekdarabnak túl komor, felnőttdarabnak viszont kissé gyerekes volt.

Szó se róla, a rendezés, a jelmezek, a díszletek nagyon ötletesek. A berendezők is kitesznek magukért, ide-oda tolják, emelik, süllyesztik a díszletelemeket, sokszor érezhetjük úgy, mintha filmet látnánk. A darab ígéretesen kezdődik, a tempós nyitódal után Tücsök (Majsai-Nyilas Tünde aranyos alakítása) és Dzsepetto (Borbiczki Ferenc) tréfásan évődő párbeszéde, a kicsit mekkmesteres asztalos ügyetlenkedése, aki tulajdonképpen tévedésből készít élő fabábút, akár könnyed és szívderítő is lehetne. Annak kifejezetten örültem, hogy nagyobb szerepbe láthatom ezt a két nagyszerű színészt, akik a Vígszínház és a Pesti Színház produkcióiban általában kisebb szerepekben szoktak feltűnni.

De a tompa fények, a harsányságot kerülő depis színvilág, a zene valahogy mind a vidámság ellen dolgozik. Nem tudom, láttátok-e Jean-Pierre Jeunet és Marc Caro 1995-es filmjét, Az elveszett gyerekek városát. Abban az egyik szereplő azt álmodja, hogy megérkezik hozzá Télapó. Nagyon örül, jó kedve van. Ám egyszer csak megérkezik még egy Télapó. És még egy. Hamarosan az egész szóba tele van Télapóval, és minden gyerek legszebb álma egy pillanat alatt rémálommá változik. Na, hát így voltam valahogy én is a Pinokkióval.

Maga Pinokkió (Dino Benjamin) nem egy csetlőbotló, komisz, de szerethető figura, inkább idegesítő kis görcs, akit egy pillanatig sem sajnálnánk, ha a gonosz Páncélszív (Méhes László, akit nem lehet nem szeretni) valóban tűzre vetné.

Róka (Hegyi Barbara) és Macska (Seres László – a másik szereposztásban Kern András) nem kedves csibészek, hanem valódi bűnözők, akik simán eltennék lábalól Pinokkiót az aranyaiért.

Az egész előadás olyan, mintha egy patafizikai rémálomba csöppentünk volna, vagy egy Hyeronimus Bosch festménybe, amire a statisztéria jelmezei csak ráerősítenek.

A második felvonás alatt aztán valahogy mégis megenyhültem. Eszembe jutott, amit az előadás promóciójában is hangoztatnak: arra törekedtek, hogy az eredeti Collodi regényből adjanak vissza minél többet, ami közismerten jóval komorabb, mint a Disney féle habos-babos feldolgozás.

Ha nem gyerekmesének nézem, hanem egy lidércálomnak, akkor minden a helyére kerül, és működni kezd.

Valahol a felnövés határán libikókázunk, amikor még körülvesz a mesék világa, de már kezdünk belegondolni, mit élhetett át Piroska a farkas gyomrában.

Innen nézve az is érthető, hogy miért olyan a zene, amilyen. Ehhez a darabhoz több idő kell, hogy megérjen az emberben, és valószínűleg a zenét is többször meg kell hallgatni. Persze az is eszembe jutott, hogy azok a zenék sem ragadnak meg igazán, amiket a gyerekem hallgat, tehát lehet, hogy ez már az ő generációjának szól.

A darab így sem tökéletes azért. Sok benne az „easter egg”, kikacsintás, utalás. Ezek vagy működnek, vagy nem. Amikor például Macska azt mondja: „Könyörgöm, ne akasszuk fel”, a közönség nagy része felnevet, mert beugrik a Valahol Európában. Jópofa.

Ugyanakkor például az amúgy dicséretes próbálkozás, hogy tisztelegjenek Somló Tamás emléke előtt, kevésbé jól sikerült. Pinokkió a börtönben együtt raboskodik egy Artúr nevű fogollyal – Artúr Somló Tamás beceneve volt. Amikor megkérdezi, Artúr hogy jutott ide, rabtársa a Boogie a zongorán szövegével válaszol, és pár taktus erejéig fel is csendül az LGT dal bejátszásként, Somló hangján. Ez nagyon kilóg a darabból, idegen test az írás szövetében, ha szabad ezzel a képzavarral élnem.

Zavaróan közhelyesre sikerült, amikor a bábokat sanyargató Páncélszívből egyszerre Vajszív lesz, aki inkább lemond a gazdagságról és önként vállalja a szegénységet, csak mert Pinokkió megtanította sírni.

Ráadásul ahhoz képest, milyen hosszadalmasan keresi Pinokkió az apukáját, Dzsepettót, amikor végre megtalálja, öt percen belül véget ér a darab. A bábu bemutatja az öreget az Őszhajú Tündérnek (Igó Évával láttuk, de Halász Judit is játssza), akivel egyfajta gerontorománc szövődik, és kész. Ráadásul a Pinokkió egyik fő motívuma, tudniillik hogy a fabábú igazi fiúvá változik, teljesen feledésbe merült.

Az biztos, hogy erre az előadásra rá kell hangolódni. A nézőnek gazdag audiovizuális kalandban van része, unatkozni egy percig sem lehet. Még napokkal később is foglalkoztat, dolgozik bennünk, és végül is ez a fontos.

A színészek közül kiemelném, a Kanócot játszó Varga-Járó Sárát, akiben nehéz felismerni az Egy szerelem három éjszakája Júliáját, és nem csak a jelmeze miatt. Mint ahogy az embernek az sem jut eszébe a játékát nézve, hogy ő Tóth Barnabás Mesterjátszma című új filmjének női főszereplője is, igazán sokoldalú fiatal művésznőt tisztelhetünk benne.

Ha kicsit felemásra sikerült ez a kritika, az azért van, mert valóban nehéz hová tenni a látottakat. Mindenkit arra bíztatok, nézze meg, és döntse el maga, mit gondol róla. Őszintén szólva nem érzem, hogy akkora klasszikus született volna, mint a Képzelt riport vagy a Padlás, de ki tudja.

Lehet, az élet majd rám cáfol, hiszen néha épp olyan szürreális tud lenni, mint ez a Pinokkió előadás.

Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Galkó Balázs
Fia közösségi oldalán jelentette be a hírt. A színész az utóbbi időszakban több egészségügyi problémával küzdött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. Halálhírét fia, Galkó Máté közölte a Facebookon.

„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról. Búcsúztatásáról itt a facebookon értesítünk benneteket”

– írta a bejegyzésben, amit a Blikk vett észre.

Galkó Balázs az elmúlt évben több súlyos balesetet is elszenvedett: hat bordája eltört, és kétoldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Többször szorult sürgősségi ellátásra, január elején pedig hosszabb időre kórházba került.

Nemrég a lap munkatársai otthonában keresték fel, ahol arról beszélt, hogy anyagi nehézségekkel küzd, és nem tud megélni a nyugdíjából. Februárban adta hírül, hogy munkát talált: hivatalsegédként kezdett dolgozni egy könyvelőirodánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: