„Ez nem gyermekvédelem, ez fasizmus” – így reagáltak a Pride szervezői a kormány javaslatára
„Ez nem gyermekvédelem, ez fasizmus. A Pride nem csak egy tüntetés. A Pride egy mozgalom” – reagáltak közleményükben a Pride szervezői a kormány javaslatára.
Mint azt mi is megírtuk: a Fidesz hétfő délelőtt benyújtotta benyújtotta a Pride betiltását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Eszerint ugyanis tilos lesz olyan gyűlést szervezni, amely „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
„A kormány egy kisebbséget célkeresztbe téve próbálja korlátozni a kritikus hangú békés tüntetéseket. Ezért mozgalomként harcolni fogunk azért, hogy minden magyar szabadon tüntethessen! Ha gumiszabályokkal próbálják meg korlátozni az állampolgárok békés tüntetéshez való jogát, abból az lesz, hogy bármilyen tüntetést bármilyen mondvacsinált okkal be lehet majd tiltani. Szintet lép a fasizálódás, ha a végén már csak az vonulhat fel az utcán, aki a hatalmon lévőket élteti. Nem hagyjuk, hogy a jövő generációja egy ilyen országban nőjön fel. Itthon vagyunk, itthon is leszünk, és azért dolgozunk, hogy Magyarország egy szabadabb ország legyen!” – írják a Pride szervezői.
Azt is hozzátették, hogy „az LMBTQ-közösség évek óta céltáblája a kormánypártok támadásainak.
A közleményben arról is írnak, hogy szerintük „egy demokratikus vezetőnek eszébe sem jutna korlátozni a vele egyet nem értők alapjogait”, és, hogy „számon kérik Orbán Viktor kormányát: hogyan fogják garantálni, hogy minden magyar állampolgár, köztük az LMBTQ-személyek is szabadon élhessenek és szabadon tüntethessenek?”