Egy sokgyerekes anyuka megmondja, mit jelent valójában a "családbarát" szó
Ötgyerekes édesanyaként talán meglepő lesz, amit írok: számunkra a gyerekbarát szálláshely legfontosabb kritériumát nem az animációs foglalkozások és a sószoba meg a bioalapanyagokból főzött ebéd vagy vacsora, hanem a megfelelő méretű és beosztású lakótér, valamint az előre lebeszélhető, rugalmasan tervezhető étkezések jelentik.
Ezeken kívül van még egy fontos kitétel: a szállás ára. Mivel ez szinte soha nem lehet igazán családbarát, így most e kérdéskör részletezésétől eltekintek.
Több mint tíz évvel ezelőtt új korszak kezdődött az életünkben. Az addigi hátizsákos, kettesben kivitelezett, ott-keresünk-szállást-ahol-ránk-esteledik jellegű ország- és világjárást felváltották a (sok)gyerekes utazások - amelyek addig nem tapasztalt kihívásokkal örvendeztettek meg bennünket. Sőt, mintha ez önmagában nem lett volna elég, időközben (nagyon) nagycsaláddá lettünk és ezzel a tényállással párhuzamosan a családi szálláskereséssel kapcsolatos problémák is megsokszorozódtak.
De mitől olyan nehéz nagycsaládos szempontból is gyerekbarát szállást találni?
Mert lehet valahol csudaklassz moziszoba vagy kedves és lelkes animátorcsapat, de ha mi, szülők már második nap hatalmas karikákkal a szemünk alatt ülünk le a svédasztalhoz reggelizni az éjszakai átjáróháztól, amit a közös szoba okoz, akkor azon semmiféle arcfestés, vidám mondókázás nem segíthet, a sószobáról nem is beszélve.
A helyzetünket tovább nehezíti, hogy a legidősebb és a legkisebb gyerekünk között tíz év van és nemcsak a viselkedésük merőben más, hanem az alvási szokásaik is. Na, meg persze ott van köztük még a három másik gyerek is, szintén teljesen különböző szokásokkal. Ha ötüket egy szobába zsúfoljuk össze, akkor ott kő kövön nem marad.
Van tapasztalatom a kérdésben, mert otthon éveken át így éltünk, az esti lefektetés kész túlélőtúra volt. Elég volt, ha csak az egyik megmakacsolta magát valamiért, a többiek azonnal mellé álltak és csatlakoztak az engedetlenségi mozgalmához. (Azt soha nem értettem, hogy ha az egyik - valami földöntúli sugallatra - önállóan segítésre adta a fejét, ez a tevékenysége miért nem hozta lázba a többiket, miért nem terjedt át rájuk, mint a futótűz… Számomra ez az élet igazi nagy rejtélye, nem a fekete lyuk).
A fentiekből kifolyólag minden évben alig vártam azokat a napokat, amikor végre elutaztunk, és a szálláson volt legalább három külön szoba, és osztódhattunk. Kész felüdülés volt, komolyan.
A másik sarkalatos pont az étkezés. Ezen a ponton is megbotránkoztató leszek:
kevéssé érdekel, hogy biotojásból készül-e a rántotta, vagy hogy grammra ki van-e mérve a joghurt cukortartalma.
Fotó: Max Pixel - A képek illusztrációk
A lényeg a mennyiség, a normális minőség (valahol középen az iskolai menza és a fine dining között). És az, hogy akkor ehessük meg, amikor jól esik, ne legyünk szűkre szabott időkorlátok közé szorítva. Ha kirándulni támad kedvünk, akkor természetes legyen, hogy magunkkal vihető hideg élelemre váltják a meleg ebédet minden gond nélkül.
Félpanziónál alább soha nem adtam: három gyereknél még simán bevállaltam ezt a megoldást, de öt gyereknél azonban sokkal jobban örülök, hogy ha van lehetőség teljes ellátásra is.
Sok év tapasztalata után azt kell mondanom, családbarát szállás az, amit mi a saját elvárásaink alapján annak látunk és nem feltétlenül az, amit annak hirdetnek.
