HÍREK
A Rovatból

Ceglédi kórházigazgató: két hétig most nagyon nehéz lesz

„Félünk tőle, hogy egyre több beteg lesz” – mondta Pusztai Dezső, aki szerint az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet.


Mint arról mi is beszámoltunk, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét.

A jövőben újabb hat vidéki kórház fogad Covid-betegeket: a váci Jávorszky Ödön Kórház, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a hatvani Albert Schweitzer Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház és az Orosházi Kórház.

Ezeknek az intézményeknek az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százalékával kell felkészülniük a Covid-betegek ellátására.

Emiatt Cegléden 148 ágyat különítettek el lélegeztető eszközökkel a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetben. Ha ezek az ágyak is megtelnek, akkor következik Esztergom, illetve a többi megyei intézmény – ezt Pusztai Dezső, a ceglédi kórház igazgatója mondta el az InfoRádiónak.

Az intézményvezető beszámolója szerint az összes ágyszámuk húsz százalékát kell most a koronavírusos betegek ellátására fenntartani. Ehhez lélegeztető kapacitást is biztosítani kell. Jelenleg 11 intenzív ellátást biztosító helyük van, de ezt bővíteni tudják.

Pusztai Dezső szerint:

"Inkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet, egyelőre bírjuk, és bízom abban, hogy ilyen nagy számban nekünk nem kell lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni".

A más panaszokkal jelentkező betegeket is fogadja a kórház, mindaddig, míg a helyzet másképp nem alakul és esetleg osztályokat kell összevonni.

A most kialakított, koronavírusosok számára fenntartott ágyaik fele már megtelt, egyrészt a kórházban talált pozitív betegekkel, másrészt a beszállított új páciensekkel. Az itt ápoltak mind középsúlyos vagy kevésbé súlyos tüneteket mutatnak.

"Félünk tőle, hogy egyre több beteg lesz, erre vagyunk felkészülve, és ha nem tudunk majd több embert fogadni, akkor jelezzük majd a központi ágynyilvántartónak, illetve a mentőszolgálatnak. Két hétig most nagyon nehéz lesz, aztán bízunk benne, hogy csak szelídülni fog ez a most magasra csapó járványhullám"

– mondta a rádiónak az igazgató.

Forrás: 24.hu Címkép forrása: Google Maps


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Itt a bizonyíték, hogy Orbánék a legnagyobb támogatói Ukrajna uniós csatlakozásának
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből, oligarchái pedig éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.



Itt a bizonyíték, hogy Orbánék a legnagyobb támogatói Ukrajna uniós csatlakozásának – kezdte szerda reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke videót osztott meg arról, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter követelte az Európai Uniótól Ukrajna felvételét. Orbán pedig nem vétózta azt meg 2023 decemberében Brüsszelben.

„Itt is azt teszik, amit az uniós források kapcsán: mást vádolnak azzal, amit ők tesznek.

Orbán se a magyar gazdákat, se a magyar méhészeket nem védte meg a beáramló ukrán méztől és gabonától. Orbán jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből. Orbán oligarchái éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában” – írta a posztban MAgyar Péter.

Hangsúlyozta: a Tisza Párt álláspontja világos Ukrajna kapcsán.

„Hivatalos népszavazás, amikor a feltételek és az időpont ismert lesz. Addigra Orbánnak már nem osztanak lapot. Orbán Viktor és a propagandája akkor is hazudik, amikor kérdez. Ne hagyd magad félrevezetni! Fidesz = hazugság és erőszak TISZA = béke és egy emberséges Magyarország” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átalakítja az óvodai nevelést a kormány: napi 45 perc iskola-előkészítő tevékenységet írnak elő az ovisoknak az utolsó évben
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely módosítja az Óvodai nevelés országos alapprogramját. De kiderült, hogy a kormány a honvédelem oktatását is „gyakorlatorientáltan” fejlesztené.


Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány új rendelete, amelyben módosítják az Óvodai nevelés országos alapprogramját, és több korábbi köznevelési döntést is felülírnak.

Az Orbán Viktor által jegyzett új szabályok célja, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet zökkenőmentes biztosítása, illetve, hogy „a köznevelési és szakképző intézményekben a honvédelem tantárgy oktatásának gyakorlatorientált fejlesztése”.

A rendelet szerint

a gyerekek a tanköteles korukat megelőző évben vagy halasztás esetén tanköteles korúként „a későbbi eredményes iskolai előrehaladáshoz fontos képességeik és készségeik fejlesztése érdekében az óvodai csoportokban naponta összesen 45 perces időkeretben, a feladatra differenciált, a gyermek egyéni terhelhetőségéhez igazodó – amennyiben az infrastrukturális adottságok lehetővé teszik, külön térben szervezett – iskola-előkészítő fejlesztő pedagógiai tevékenységben vesznek részt”.

Az óvodáknak szeptember 1-ig kell módosítaniuk saját pedagógiai programjukat. A frissített alapprogramot először a 2025/2026-os nevelési évben kell alkalmazni. A jegyzéken elérhető lesz az átmenetet segítő pedagógus-továbbképzés az óvodavezetők és óvodapedagógusok számára is.

De más is változik, ugyanis

a köznevelési és szakképző intézményekben a honvédelem tantárgy oktatását gyakorlatiasabbá akarják tenni.

A tantárgyat ezentúl olyan pedagógus is taníthatja, aki leérettségizett és három évig katona volt.

Az új rendelet az Arany János Programokkal kapcsolatos támogatásokon is változtat. A módosítás célja, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók középfokú iskolai előrehaladását, lemorzsolódásának megelőzését garantálja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Schadl György a Balaton-parti luxusnyaralójában tölti a házi őrizetét
Miután ez az idő is beleszámolódik a kiszabott büntetésbe, a nyaralójában eltöltött idővel Schadl négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből.


A Fővárosi Törvényszék engedélyezte a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György házi őrizeti helyszínének megváltoztatását, így

a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke siófoki luxusnyaralójában tölti bűnügyi felügyeletét február óta

– értesült a 24.hu.

Ha már megtudták, hol tölti a házi őrizetét, a lap meg is látogatta Schadlt a siófoki nyaralónál.

„Sicc innen!”

- zavarta el a lap munkatársait a végrehajtói kar volt elnöke, aki egyetlen kérdésre sem válaszolt.

A 24.hu ugyanakkor azt írja: látták, hogy az udvarban parkol egy Mercedes, amelyről Schadl korábban azt állította a bíróságon, hogy nem tudja hol van.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a lapnak elmondta, hogy a vádlottak bármikor kérhetik a házi őrizeti helyszín megváltoztatását, a bíróság pedig minden alkalommal mérlegeli a kérést. Hozzátette: az sincs megkötve, hogy ezt hány alkalommal tehetik meg.

Azt is megerősítette, hogy Schadl házi őrizetének új helyszíne Siófokon van.

Miután ez az idő is beleszámolódik a kiszabott büntetésbe, a nyaralójában eltöltött idővel Schadl négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből

- jegyezte meg a lap.

Schadl György és 21 társa ellen korrupciós és más bűncselekmények miatt folyik büntető eljárás.

A végrehajtói kar volt elnökének Balaton-parti ingatlanjával egyébként külön vádpont foglalkozik a 22 vádlottat felsorakoztató korrupciós büntetőper vádiratában. Az ügyészség szerint ugyanis az eredetileg 90 millió forintért vásárolt nyaralót, eltérve az építési engedélytől, túlépítették. A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint Schadl egymillió forint kenőpénzt is hajlandó volt adni azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet. Végül ingatlan megkapta az engedélyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházyék a Várban töltötték az éjszakát
A legelszántabb tüntetők le is sátraztak a Sándor palota előtt, ahol éjszaka Hadházy fogadóórát tartott. Szerda délután innen vonulnak majd le az Erzsébet hídra.


„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd!” – írta a Facebookon Hadházy Ákos szerdán hajnalban. A független országgyűlési képviselő már negyedik hete szervez tüntetést minden kedden a gyülekezési jog korlátozása ellen.

A hídfoglalások után ezúttal az Erzsébet hídról a Várba vonult a tüntetőkkel, ahol a Sándor palota előtt letelepedve éjszakáztak. A képviselő hajnalban néhány fotót is megosztott, ahol látszik, néhányan még éjszaka is kitartottak vele.

Reggel aztán egy videóban jelentkezett be, amelyben elmondta, hogy éjjel 1-2 óra körül még bőven kitartottak az emberek, leginkább a diákok, de vannak néhányan, akik lesátraztak, és ott is aludtak.

Hadházy azt is megjegyezte: ma is mennek az Erzsébet hídra. 16.30-tól gyülekeznek majd a Várban és 17 órakor indulnak a hídra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk