Az unió is halaszt 90 napig: addig nem lesznek ellenvámok az amerikai vámháborúra válaszként
Az Európai Bizottság
– jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Mint mondta, a cél az, hogy „esélyt adjanak a tárgyalásoknak”. Hozzátette: „Ha a tárgyalások nem sikeresek, az ellenintézkedéseink élesedni fognak.”
A döntés annak ellenére született, hogy az uniós tagállamok – Magyarország ellenszavazata mellett – éppen egy nappal korábban hagyták jóvá a válaszintézkedéseket. A jóváhagyás azonban csak felhatalmazást adott a bizottságnak, amely egyelőre nem él ezzel a lehetőséggel.
A bizottság szóvivője, Olof Gill a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján azt mondta, a bizottság egyeztetni fog a tagállamokkal, a gazdasági szereplőkkel és az Egyesült Államokkal is. Úgy fogalmazott: „Készek vagyunk dealeket kötni.”
Gill arról is beszélt, hogy az Európai Unió válaszintézkedései nem Donald Trump legutóbbi, 90 napra felfüggesztett általános vámemelésére adott reakciók lettek volna, hanem az amerikai acél- és alumíniumvámokra, amelyek továbbra is érvényben vannak. Ezen kívül az EU-t érintő autóipari vámok is élnek. A bizottság szerint most azért nem hoznak újabb lépéseket, hogy „teret hagyjanak a tárgyalásokra”.
Gill újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az Európai Unió nem tudott előzetesen Trump döntéséről, miszerint elhalasztja az új vámok bevezetését. Bár Maroš Šefčovič uniós biztos két nappal korábban telefonon egyeztetett az amerikai kereskedelmi miniszterrel, Howard Lutnickkal, Gill szerint valószínű, hogy ez a téma nem került szóba. Úgy fogalmazott: „Nem hiszem, hogy szóba került volna az amerikai szünet abban a hívásban, de kétlem, hogy a beszélgetőpartner tudott volna arról, hogy ez várható. Lehet, hogy tévedek, ez csak az én saját véleményem.”
Donald Trump a vámfelfüggesztés bejelentése előtt a republikánusok képviselőházi bizottsága előtt arról beszélt, hogy más országok egyezséget akarnak vele kötni. Szavai szerint: „Hívogatnak az országok, hogy kinyalják a seggemet egy alkuért cserébe.” Hozzátette: „Kérem, kérem, uram, kössön alkut. Bármit megteszek, uram.”
Forrás: hvg.hu, The Guardian