HÍREK
A Rovatból

Az udvaron nincs a gyerekeknek játéka, de a kormány inkább fociedzéshez szükséges kellékeket küldött nekik 400 ezer forint értékben – írja egy szegény település óvónője

Hadházy Ákos számolt be az Ovis Labdaprogram egyik nyertes intézményéről, akik igazából nem is pályáztak. Márciusban mégis közölték velük, hogy nyertek, és érkeztek is az eszközök.


„Hallott már az OVIS LABDAPROGRAMRÓL? A focibolond admirálisgenerális külön kormányhatározattal több ezer óvodának küldött ki EGYENKÉNT NÉGYSZÁZEZER FORINT értékben foci edzéshez szükséges kellékeket. Orbán egy Messi nevét használó honlapot láthatott és rögtön intézkedett” - írta Hadházy Ákos. A politikus egy óvodai projektről számolt be közösségi oldalán.

Beszámolója szerint:

„Így majdnem egy milliárdot költöttek el arra, hogy olyan ovikban, ahol játék és óvónő is alig van, legyen ezentúl pl 20 db focilabda, 5 db bója készlet, 4 db labda levehető kötéllel, 8 db (!!) összehajtható kapu, 2 db "2 az 1-ben" lábtenisz és kapu szett labdával stb.

Ennek az egésznek az abszurditását talán mindennél jobban leírja annak a többszörösen hátrányos helyzetű településnek az óvónője, aki a projektre felhívta a figyelmemet”.

Az óvónő azt írta:

„Tavaly márciusban érkezett hozzánk egy e-mail, - mellékeltem, - amiben arról értesítenek, hogy támogatói döntés született arról, hogy az Ovislabda programban pályázatán nyert az intézmény. PEDIG NEM IS ADTUNK BE PÁLYÁZATOT! Csodálkoztam, de az fb-n benne vagyok egy óvodavezetői csoportban, ott többen írták, hogy ők is kaptak értesítést.

Március végén megérkezett 3 nagyméretű papírdoboz, amelyben labdák - és egyéb eszközök voltak, a szállítólevél szerint, több, mint 400 e Ft értékben.

A játékok csomagolásán egyértelműen látszik, hogy távol-keleti beszerzés. A neten utánanéztem, ezeket a sporteszközöket akkor sokkal olcsóbban lehetett beszerezni itthon.

Településünk amúgy szegény a település, de van szépen felújított tornaszobánk és eszközeink is. Labdát március elején rendeltem, 10 db labdát cca. 6000 Ft-ért.

Ehhez viszonyítottam a 3 doboznyi labdát és eszközt, - olyanokat amit OVISOK MÉG NEM IS TUDNAK HASZNÁLNI pl. dekázást tanító oktatólabdát, és pl. edzésleírást az óvónőknek, hogyan tanítsuk a gyerekeket focizni (ezt már lehet, hogy dühömben ki is dobtam) - több, mint 400.000 Ft értékben!

Nem kérdeztek meg, hogy mire lenne szükségünk, - az udvaron nincs játékunk, - hogy ezt a pénzt normálisan hogyan szeretnénk felhasználni. Persze, mondhatják, hogy nekünk semmi sem jó, de most van egy csomó labdánk (az elkövetkező 20 évre elég lesz, hacsak szét nem porlik addig) és focizhatunk a gyerekekkel. (megjegyzem, a lányoknak is küldhettek volna valamit, ha már "Család a család").

Hadházy hozzáteszi:

„Volt persze »közbeszerzés is«, ahol egészen pontosan körülírták a »Messi fociiskola« termékeit, de »természetesen« egy közvetítő cégen keresztül vásároltak (attól a cégtől, akitől a szinte minden faluban látható, méregdrága és senki által nem használt szabadtéri kondiparkokat szokták venni). Labdákat nagyságrendekkel olcsóbban vehettek volna, azt, hogy ezek a termékek mennyire voltak így túlárazva, két év után már nehezen tudom megítélni. De hogy a kis szegény falvak óvodáinak nem erre volt szüksége és ez az egész sok századik bizarr példa az elmúlt évtized herdálásaira, az biztos.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sereghajtó lett Magyarország az EU-ban: a 65 évesek várható élettartama nálunk a legrövidebb
Ma már Szlovákia, Lettország, Románia és Bulgária is kedvezőbb értékeket mutat ezen a téren. Nálunk csak Szerbiában számíthatnak rövidebb nyugdíjas évekre az idősek.


Sereghajtók lettünk az unióban - ez derült ki a legfrissebb adatokból.

Magyarországon a 65 éves kort betöltött emberek átlagosan még 16,8 évig élnek. Ezzel hazánk az utolsó helyen áll az Európai Unió tagállamai között. Nálunk csak Szerbiában számíthatnak rövidebb nyugdíjas évekre az idősek.

Bár az uniós csatlakozás évében, 2004-ben még jobb volt a helyzet – akkor a magyarok 15,6 további évre számíthattak –, azóta több környező ország is megelőzött minket. Ma már Szlovákia, Lettország, Románia és Bulgária is kedvezőbb értékeket mutat ezen a téren.

A statisztikák azt is megmutatják, hogy egy 65 éves ember az adott év halálozási viszonyai alapján hány további évre számíthat. Ez a mutató kizárólag az idősebb korosztályra vonatkozik, vagyis nem veszi figyelembe a fiatalabb korban bekövetkező haláleseteket.

Sokan úgy gondolják, nem érdemes takarékoskodni a nyugdíjas évekre, mert talán meg sem élik ezt az időszakot. A számok azonban mást mutatnak: aki eléri a 65 éves kort, átlagosan még közel 17 évig él.

Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy a hosszú távú pénzügyi tervezésnél nem célszerű kizárólag a jelenlegi élettartam-adatokkal számolni. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a várható élettartam, és ez a tendencia a jövőben is folytatódhat – többek között az egészségügy fejlődésének és az életmódbeli változásoknak köszönhetően.

Egy egyszerű példa szerint, ha valaki 40 éves korától havonta 50 ezer forintot félretesz, és ezt az összeget évente az inflációval növeli, akkor 65 éves korára egy olyan összeget gyűjthet össze, amely 25 évig havi 102 ezer forintos nyugdíjkiegészítést biztosíthat. A számítás természetesen csak egy modell, de jól mutatja, hogy a rendszeres, akár kisebb összegű megtakarítások is sokat számítanak.

A magasabb jövedelemmel rendelkező országokban általában hosszabb ideig élnek az emberek, mivel ezek az államok többet tudnak fordítani az egészségügy fejlesztésére.

Egy bizonyos szint felett azonban már nem csak a pénz számít: az is fontos, mennyire hatékony az egészségügyi rendszer, és milyen életmódot folytatnak az emberek.

Forrás: Bankmonitor


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Balázsnak két éve azt mondták, másfél éve van hátra, Magyar Péternek azt mondta, már kihúzza, amíg a TISZA megnyeri a választást
A súlyos ALS betegségben szenvedő férfi felajánlotta, hogy szívesen segít a TISZA Pártnak, megosztja tapasztalatait is velük.


Magyar Péter meglátogatott egy ALS betegségben szenvedő TISZA Párti támogatót. A találkozásról azt írta:

"Balázs ugyanabban az ALS betegségben szenved, mint Karsai Dániel. Múlt héten Várpalotán beszélgettünk a kálváriájáról. Ami a legmeghatóbb volt, hogy Balázs ebben a nagyon nehéz helyzetében sem segítséget kért, hanem ő szeretne segítő kezet nyújtani a betegtársainak és a hazájának. Köszönjük, Balázs!"

A videóban Balázs elmondta, hogy ő még szerencsésnek érzi magát, mert tud mozogni, de a vizsgálatok során szörnyű sorsokkal találkozott. Azért akart találkozni a TISZA Párt politikusával, hogy felajánlja segítségét. Szívesen megosztja a betegség kapcsán szerzett tapasztalatait is.

A lánya külföldön lakik, és már nem is tér haza. Ő a párjával él, aki segíti a hétköznapokban. Az orvosok korábban azt mondták neki, hogy másfél éve van hátra, de még hivatalos diagnózist sem kapott a betegségéről, pedig több kórházat megjárt már.

A politikus azt ígérte, hogy az egészségüggyel foglalkozó csoportjuk felveszi majd Balázzsal a kapcsolatot.

VIDEÓ: Találkozás Balázzsal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók a Várból: Így érkeztek meg a tüntetők, Hadházy Ákos fogadóórát is tart majd éjszaka
A tiltakozókat itt is rendőrsorfal fogadta. A tömeget az eső sem tartotta vissza, békésen hallgatták a beszédeket. Éjszaka sem maradnak program nélkül.


Megérkezett a tüntető tömeg a Várba, ahova Hadházy Ákos hívta a tiltakozókat. Azt szeretnék elérni, hogy a hétfőn elfogadott Pride-törvényt vonják vissza.

A Várban tovább folytatódtak a beszédek, és a független képviselő azt ígérte, hogy éjszaka is marad ott, és köztéri fogadóórát tart azoknak, akik szeretnének vele találkozni, beszélni. A terve az, hogy szerdán újra itt gyülekeznek a tiltakozók és délután innen vonulnak vissza újra az Erzsébet hídra.

Képgaléria:

Hadházy Ákos a Karmelita kolostor előtt készített egy szelfit a tüntetőkkel, és megköszönte nekik, hogy eljöttek. Elmondta, a céljuk az, hogy üzenjenek: nem hagyják abba, amíg vissza nem vonják a technofasiszta törvényt. A tömeg egy emberként válaszolt: “Nem hagyjuk abba”.

A független képviselő megmutatta a demonstrálóknak a palota színpad mögötti északi szárnyát, amit elmondása szerint Mészáros Lőrinc cége bontott le, mert nem találták elég díszesnek a háború előtti állapothoz képest. Hadházy szerint most vasbetonból építik újjá, annyi pénzből, amennyiből akár a Keleti pályaudvar felújítása is megvalósulhatna. Hozzátette, hogy több más beruházás is problémás, például Rogán Antal minisztériuma a Vöröskereszt székházába költözik. A résztvevőktől azt kérte, hogy hazafelé menet mondjanak egy átkot ezekre a tervekre.

A rendezvényen felszólalt Pankotai Lili is, aki slam stílusú beszédében egy bizonyos Viktornak címezte gondolatait. Azt mondta: “Viktor, amikor te nem hallgatsz ránk, akkor a tér az egyetlen hely, ahol még megmutatjuk, hogy létezünk”. Szerinte ha nem lehet tüntetni, akkor nem valódi demokrácia van, csak annak díszletei. Kiemelte, hogy nem az aktivizmust, hanem a rendszert fogják kinőni. “Mi vagyunk azok, akik a rendszert fogják kinőni: el fogunk titeket takarítani” – mondta, majd hozzátette: ők a jelen, és a kibaszott jövő.

A program házigazdája, Simon Kornél arról számolt be, hogy elállt az eső, és tájékoztatta a közönséget a további lehetőségekről. A beszédek után vagy alatt például transzparenskészítés is zajlott a zsíroskenyeres sátor mellett, valamint a gyülekezési törvény módosításából készült papírokat repülő formájában a Karmelita vagy a Sándor-palota felé lehetett hajítani.

A rendezvényen Rainer-Micsinyei Nóra színművész is beszédet mondott. Úgy fogalmazott, hogy a gyülekezési jog mindannyiunk alapjoga, és nem szabad hagyni, hogy elvegyék. Hangsúlyozta, hogy a szolidaritás teszi nemzetté a nemzetet. Arra buzdította az embereket, hogy álljanak ki egymásért, és ne csak nézzék, hanem támogassák is a független tartalmakat. Azt kérte, hogy nyitottan beszélgessenek egymással. A beszéde végén ezt mondta: “Júniusban találkozzunk a Pride-on, jövőre pedig váltsuk le együtt a rendszert”.

A rendezvényen videóüzenetben jelentkezett Iványi Gábor lelkész is. Kifejezte szolidaritását azokkal a momentumos képviselőkkel, akiket megbüntettek a kordonbontás miatt. Azt mondta, olyan világban élünk, ahol mindennapos a korrupció, és már számon sem lehet tartani az ellopott milliárdokat. Hozzátette: ma újra orosz csatlósok vagyunk, és ismét van békepapság. Ukrajnát élet-halál harcban támogatják. Arra számít, hogy fokozódhat az elnyomás, és szerinte azok, akik most utcára mentek, ezt próbálják megakadályozni. A beszéd végén József Attilát idézett, majd a LED-falon megjelent Iványi egyházának technikai száma, ahová az 1 százalékos adófelajánlásokat várják.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Ha valakit a NER tartott el, akkor az Magyar Péter volt és Varga Judit, nem én, aki Mezőhegyesen fejtem a tehenet
A miniszter több korábbi kijelentését is megismételte, melyek már elhangzottak előző nagygyűlésein. Többek között a Fideszre „akaszkodó kullancsokat” emlegette, és a TISZA Párt vezetőjére is tett megjegyzéseket.


Lázár János kedden Sarkadon tartott fórumot országjáró körútja, a Lázárinfó részeként. A miniszter több témát is érintett, köztük Ukrajnát, a TISZA Pártot és Magyar Pétert is.

A rendezvényen

a miniszter azt mondta: „Minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb a magyaroknak”. Szerinte „aki a TISZA Pártra szavaz, Ukrajnára szavaz”.

Ugyanezen a napon Orbán Viktor is hasonlóan beszélt az M44-es autópálya átadó ünnepségén. A miniszterelnök Brüsszel és a TISZA Párt kapcsán így fogalmazott: „Nagy harc van, Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani.”

Lázár János Sarkadon több korábbi kijelentését is megismételte. Többek között a Fideszre „akaszkodó kullancsokat”, valamint azt a korábbi mondatát, hogy Magyar Péter „Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a 10 fillért”.

A miniszter Magyar Péterről most annyit mondott, hogy árulónak tartja, mert szerinte korábban NER-es volt. Úgy fogalmazott, 2018 és 2022 között, amikor ő nem volt miniszter, Magyar Péternek több köze volt a NER-hez, mint neki.

Hozzátette:

„Ha valakit a NER tartott el, akkor az Magyar Péter volt és Varga Judit, nem én, aki Mezőhegyesen fejtem a tehenet.”

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk