KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Az, hogy bármikor elvonulhat előtted egy elefántcsorda, nagyon keveseknek adatik meg, érdemes érte áldozatokat hozni”

Párja emlékei alapján született könyv a tragikus balesetben meghalt ökológus, Gyöngyi Krisztián életéről. Bedő Orsolyával arról beszélgettünk, mennyire viselte meg, hogy részletesen fel kellett idéznie közös életüket, és visszatérne-e még valaha Afrikába.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. szeptember 27.



2017 nyarán a magyar sajtó is sokat foglalkozott Gyöngyi Krisztián tragédiájával: a 43 éves ökológust egyik védence, egy keskenyszájú orrszarvú öklelte fel Ruandában, a balesetet nem élte túl. Halálakor a vele egy projektben dolgozó párja és másfél éves kislányuk is ott volt a nemzeti parkban.

Balogh Boglárka, a National Geographic Magyarország szerzője tavaly kérte fel Krisztián özvegyét, hogy állítsanak méltó emléket a férfi nem mindennapi életének. Az eredeti terv egy cikk volt, de végül egy egész könyv lett belőle, amely Az orrszarvúk hajnala címmel jelent meg néhány hete. Ennek apropóján beszélgettünk Bedő Orsolyával.

– Hogyan kapott el téged is Afrika és az orrszarvúk szeretete? A párodtól függetlenül történt, vagy neki köszönhetően jött ez be az életedbe?

– Abszolút neki köszönhető, én nem vágytam ilyen jellegű babérokra. Szegeden jártam egyetemre, ezt követően pedig elhagytam az országot, hogy csiszoljam a nyelvtudásomat.

Először Németországba, majd Angliába mentem, Krisztiánnal Londonban ismerkedtünk meg. Rengeteget mesélt az afrikai kalandjairól, és már az első percben megfertőzött engem is a téma szeretetével.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ha komolyan gondolom ezt a kapcsolatot és szeretnék jövőt neki, egy ponton vele kell majd tartanom Afrikába. Kemény döntés volt, mivel sikerült elhelyezkednem a Canterbury Egyetemen némettanárként, ahol ösztöndíjjal tanulhattam volna tovább és hosszútávra számoltak velem, én mégis Krisztiánnal tartottam.

– Magadévá tudtad tenni az állatok iránti rajongást annak ellenére, hogy eredetileg nem volt hozzá kötődésed?

– Úgy gondolom, hogy igen, mivel tényleg akkora átéléssel beszélt róla, ami nemcsak rám, mindenki másra óriási hatással volt. Amikor pedig kikerültünk és én is megtapasztalhattam, milyen a bozótban élni, az nagyon is tetszett. Mindig közel állt hozzám a Rousseau-féle „Vissza a természethez!” mottóban rejlő szabadság, emiatt abszolút nem volt gond, hogy egy eldugott nemzeti park közepén éltünk, sokkal inkább romantikusnak találtam. Persze el kellett fogadni, hogy néha nincs meleg víz vagy internet, nélkülözni kell például a csokoládét és egy csomó másik dolgot, valamint sokszor akár hetekig nem jut el semmi hír hozzánk a külvilágból.

Nem mondom, hogy nem hiányzott néha a normális élet, de mindig arra gondoltam, mekkora privilégiumot jelent ez a másik oldalról. Még a generációk óta kint élő fehéreknek is egészen különleges volt, hogy mi a bozótban éltünk, hiszen ők zsúfolt városokban laktak. Az, hogy bármikor elvonulhat előtted mondjuk egy elefántcsorda, nagyon keveseknek adatik meg, érdemes érte áldozatokat hozni. Ezt próbáltam szem előtt tartani a nehezebb pillanataimban, a párom is sokszor megcsípett, hogy nézzem csak például a vízilovakat a holdfényben, vissza fogom ezt még sírni.

Krisztián és Orsi a házuk előtt a Liwonde Nemzeti Parkban, 2014-ben

Fotó: Frank Weitzer

– Felmerült benned valaha, hogy mégis inkább hazatérj a korábbi kényelmes életedbe?

– Mi egy csapat voltunk Krisztiánnal, egymást támogatva haladtunk előre az úton. Ha úgy alakul, akár Holdra is elkísértem volna. Persze, amikor a projekt elején nem kaptunk semmilyen támogatást, és hónapokig a saját pénzünket kellett beleforgatnunk, az kemény időszak volt.

Nyilván mindkettőnkben merültek fel kétségek, de nem adtuk fel, és egyszer csak megtörtént az áttörés: több nagy angol és amerikai szervezet is felfedezte a fajfenntartó projektet, onnantól pedig éveken át támogatták.

– Nehéz volt megtalálnod a magad szerepét Krisztián mellett, hogy saját jogon is legyen értelme annak, hogy vele tartasz?

– Nem, mert a projekt szerencsére többrétegű volt. A konkrét vadonmunkán, vagyis az állatok megfigyelésén és befogásán kívül számos más feladat is akadt. Például rengeteg fundraising reportot (adományszerzős pályázati beszámolót) kellett írni, adatokat gyűjteni tanulmányokhoz, valamint felhívni a környéken élők figyelmét a munkánkra, minél inkább próbálva őket is bevonni a fajfenntartásba. Ha nincs meg a külső támogatás, mert mondjuk a helyi közösségeknek csak annyi élményük van az állatokról, hogy tönkreteszik a veteményesüket, akkor inkább meg fogják ölni őket. Ezért nagyon fontos érdekeltté tenni a helyieket is, amihez felvilágosító és ismeretterjesztő előadásokon keresztül vezet az út. Rengeteg ilyet tartottunk, én emellett az eredeti szakmámhoz visszanyúlva nyelvet is tanítottam.

– A kontinensről és az ottani emberekről élő sztereotípiákhoz képest mit tapasztaltál, amikor testközelből is találkoztál velük?

– Nagyon pozitív csalódás ért bennünket, amikor megérkeztünk, bár Krisztián mindig mondta, hogy ő akármelyik országban járt Namíbiától Dél-Afrikán és Zimbabwén át Ugandáig, mindenhol meleg fogadtatásban volt része. Sehol nem érezte, hogy ellenségesek lennének vele,

Malawira viszont még a fentieknél is jobban igaz, hogy hihetetlenül meleg szívűek az emberek. Nincs semmi agresszió, folyamatosan éreztetik veled, milyen jó, hogy jöttél, a bőrszín miatti megkülönböztetés egyáltalán nem jellemző. Nagyon mély barátságaink alakultak ki, többekkel a mai napig tartom a kapcsolatot. A kinti fehérekkel is hasonlóan jó volt a viszonyunk, kicsit olyan, mintha megtaláltuk volna ott az otthonunkat.

Ami esetleg igaz lehet a sztereotípiákból, az legfeljebb annyi, hogy a falvak lakói tényleg szépen elvannak a fa alatt pihenve, ha éppen nincs dolguk. Mindig felmerül a kérdés, miért nem tartanak előbbre, elvégre sok idő eltelt már a gyarmatosítás felszámolása óta, mégsem tudtak kitörni a mélyszegénységből. De ugyanezt rá lehet húzni az éghajlati problémákra, vagy a legtöbb szubszaharai országra jellemző iszonyatos korrupcióra is. Tény, hogy ezekkel kapcsolatban rajtuk is sok múlik, de tegyük hozzá, hogy 40 fokban elég nehéz végigdolgozni a napot, ha nem adott a megfelelő minőségű étkezés, illetve elegendő ivóvíz.

Vadvédelmi oktatás iskolásoknak 2013-ban

– Voltak kétségeid azzal kapcsolatban, jó-e, ha könyv születik Krisztiánról?

– Amikor Balogh Bogi, a későbbi könyv szerzője megkeresett az ötlettel, először nagyon vonakodtam, nem volt őszinte a lelkesedésem. Miután a balesetet követően hazaértünk, próbáltam teljesen új sínre terelni az életem. Két éve kapcsolatban élek, a párom sajátjaként szereti a kislányomat, őt sem akartam annak kitenni, hogy napi szinten a múlttal foglalkozzak, amiről tudtam, hogy nyilván hatással lesz a lelkivilágomra.

Aztán jött egy fordulópont, amikor rájöttem, hogy ez a felkérés igazából sorsszerű, mivel mindig le szerettem volna írni a lányomnak, milyen volt az apukája. Neki semmilyen emléke nincs róla, hiszen alig múlt el másfél éves a halálakor, de joga van tudni, mennyire rendkívüli élete volt Krisztiánnak. Ezzel beszéltem rá magamat, hogy muszáj élnem a lehetőséggel, hiszen ha velem vagy a nagyszülőkkel történne valami, nem maradna senki, aki átadhatja ezeket az emlékeket. Így végül azt mondtam Boginak, hogy rendben van, vágjunk bele.

Iszonyatosan édes-keserű utazás volt, újra és újra szembesültem vele, milyen különleges életünk volt és mennyi mindent vesztettünk a halálával. Ez természetesen rendkívül megviselt, de végül sikerült megszülni a könyvet, és az azóta érkezett rengeteg pozitív visszajelzés megerősített abban, hogy jó döntést hoztam. A legnagyobb katarzisélményem persze majd akkor lesz, ha a kislányom is elolvassa.

– Benne lecsapódott már valami ebből az egészből, szoktatok beszélgetni róla?

– Igen, nagyon is. A hazaérkezésünk után nagyjából egy évig emlegette az apukáját, mindig kereste, hogy hol van. Aztán ezt egyik pillanatról a másikra mintha elvágták volna, onnantól nem hívogatta az édesapját. Viszont napi szinten nézegettünk képeket és videókat róla, illetve az ottani életünkről, például az elefántok vonulásáról. Tehát ő ebben nőtt fel, és bár elvesztette az édesapját, mégis folyamatosan találkozott vele. Ott vannak a nagyszülők is, akikkel nagyon szoros a kapcsolatunk, az apósomék rendszeresen viszik őt a temetőbe, a házuk is tele van családi ereklyékkel. Most, a könyv megjelenése kapcsán pedig tényleg rengeteget hall róla, abszolút élő dolog a számára. Persze próbáljuk olyan keretek között tartani, hogy a nevelőapukájának se essen rosszul.

Fotó: Frank Weitzer

– Hogyan tudtad folytatni az életedet a hazaérkezés után?

– Afrikával teljesen meg akartam szakítani a kapcsolatot, mert dühös voltam. Nem az állatra, ő csak azt csinálta, amit kellett: menekült. Senki nem hibázott, ez egyértelmű. Inkább a sorsra haragudtam, hogy miért pont Krisztiánnal, illetve velünk történt meg ez. Úgy gondoltam, nem igazság, hogy neki kellett meghalnia, miközben annyi mindent tett az állatokért, mások meg csak lébecolnak a Földön konkrét életcél nélkül. Azt is szörnyen igazságtalannak éreztem, hogy a gyerekemtől elvették ezt a fantasztikus apát, miközben annyi ember önként eldobja magától a gyerekét, ő pedig rajongott a kislányáért. Mindezek miatt elhatároztam, hogy soha többé nem akarok visszamenni a kontinensre.

Nyilván volt ebben egy jó adag önsajnálat is. Közben viszont arra is gondoltam, amikor épp Ruandán utaztam keresztül a kislányomat szoptatva, mennyire sokat szenvedett a ruandai nép, és hozzájuk képest mennyire szerencsések vagyunk mi. Azzal vigasztaltam magam, hogy ami velünk történt, az egy nemzet máig tartó tragédiájával összehasonlítva tényleg nem több egy apró balesetnél.

Hazaérve teljesen más irányba fordultam, csak nagy ritkán olvastam afrikai, illetve vadvédelemmel kapcsolatos híreket. Hétköznapi, normális életet akartam kialakítani, ami négy éven keresztül sikerült is. Aztán jött Bogi, valamint tőle függetlenül a győri állatkert igazgatója, Dr. Andréka György, aki felkért egy projektben való részvételre. Igent mondtam, így most egy tanzániai nemzeti park edukációs programjának csapatát erősítem itthonról.

– Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegyének sorsát mennyiben érzed hasonlónak a sajátodhoz? A Magasságok és mélységek című nemrég megjelent film is jórészt az ő gyászfolyamatát mutatja be, és kimondott célja, hogy végre továbbléphessen.

– A könyv és a film megszületéséről csak mostanában hallottam először, valóban érdekes párhuzam. Még nem tudtam elolvasni a könyvet, illetve megnézni a filmet, de mindenképp szeretném. Abban is biztos vagyok, hogy az írónővel folytatott hosszas beszélgetések nekem is segíteni fognak lezárni ezt a szakaszt az életemben. Ő lényegében úgy fogta a kezem, mint egy pszichiáter, miközben végigvitt ezen az úton.

– Annak fényében, hogy elvállaltad az említett munkát, ki lehet mondani, hogy mégsem utáltad meg végleg Afrikát?

– Igen, de fontos hozzátenni, hogy én közel sem vagyok olyan szintű szakember, mint a párom volt, aki évtizedeket töltött tanulással a legnívósabb képzéseket elvégezve, valamint rengeteget önkénteskedve. Nekem ezek az alapok nincsenek meg, egy táplálkozásökológiai tanulmányt például nem tudnék lefolytatni a fekete orrszarvúkról, az edukációs részében viszont tanárként is részt vehetek. Most már nem olyan idegen nekem, hogy újra ezt csinálom, biztosan nem véletlen az sem, hogy megtalált a lehetőség. Hogy újra élnék-e Afrikában, azt nehéz megmondani, de a jelenlegi életem, családom és kapcsolatom ideköt minket.

Ha a kislányom azt kérné, hogy látogassunk el megnézni, hol volt az édesapja annyira boldog, és hol van az emléktáblája, amit épp a napokban avattak fel, aligha mondanék nemet.

(Az orrszarvúk hajnala c. könyv ide kattintva rendelhető meg.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A kisfiú csak azt nézte, hogy van-e a táskámban ennivaló” – L. Ritók Nóra a mélyszegénységről
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, milyen esélyekkel indulnak a mélyszegénységben élő gyerekek és miért olyan nehéz kitörni ebből a helyzetből. Nézd meg az interjút, és támogasd a Toldi lányok projektet – most minden adomány duplán számít!


Magyarország számos térségében olyan mély társadalmi leszakadás tapasztalható, amelyből szinte lehetetlen kitörni. Told, egy apró zsákfalu, tökéletes példája ennek.

A rendszerváltás előtt virágzó település volt, ahol mindenki talált munkát, ám azóta a gazdasági lehetőségek eltűntek, a házak elértéktelenedtek, a szolgáltatások megszűntek – ma már egyetlen bolt vagy kocsma sem működik a faluban.

A legszomorúbb, hogy már két generáció nőtt fel úgy, hogy soha nem látta a szüleit legális keretek között dolgozni, így a tanulás és a legális munka értéke teljesen eltűnt az életükből. Hogyan lehet így kitörni? Hogyan lehet így hinni egy jobb életben?

Ezért indult el a Toldi lányok projekt.

A mélyszegénységben élő nők, gyerekek és nagymamák mindennapi küzdelmeiről keveset hallunk – pedig az ő történeteik éppolyan fontosak, mint bárki másé. A Toldi lányok projekt célja, hogy ezek a sorsok végre láthatóvá váljanak, és eljussanak a többségi társadalomhoz.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy friss videóban mesél arról, miért olyan fontos ez a film, és hogyan tudunk segíteni.

Nézd meg a videót, és oszd meg, hogy minél többen megismerhessék a Toldi nők üzenetét!

Miért fontos a Toldi lányok projekt?

Egy olyan film megvalósításában segíthetsz, amely az Igazgyöngy Alapítvány, a Moviement Alapítvány és az Északi Támpont összefogásával jön létre, és a

Toldon élő nők, kislányok és nagymamák üzenetét hivatott eljuttatni a többségi társadalomhoz.

Az alkotók célja, hogy a személyes történetek bemutatásával segítsék a nézőket abban, hogy empatikusabbak, nyitottabbak és tudatosabbak legyenek a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban.

Az Igazgyöngy Alapítvány, amely évek óta küzd az esélyegyenlőségért és hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáért, L. Ritók Nóra vezetésével egyedülálló látványvilágot teremtett, amely a filmben is visszaköszön. Az alapítvány legendás képi világa, amelyet gyerekekkel közösen fejlesztettek ki, most egy teljes animációs filmben kel életre, hogy még erősebben átadhassa ezeknek a nőknek a történetét.

A filmterv már elnyerte a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál pitch-fórumának fődíját és szakmai zsűridíját is, és két Aranymókust is bezsebelt.

Most Te is segíthetsz! – Adományod most duplán számít

A Toldi lányok film elkészüléséhez még szükség van anyagi forrásokra, és most bármilyen támogatás, amit március 31-ig adsz, megduplázódik a Stronger Roots program jóvoltából!

Ha szeretnéd, hogy ezek a történetek eljussanak az emberekhez, támogasd a projektet ide kattintva!

Minden kis összeg számít! Egy apró segítség hatalmas változást jelenthet azok számára, akiknek a hangját eddig nem hallottuk elég hangosan. Csatlakozz Te is, és segíts, hogy a Toldi nők története mindenkihez eljusson!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elindult az iSkola pályázat – így kaphat az iskolád kétmillió forintnyi Apple eszközt ingyen!
Most itt a lehetőség, hogy iskolád csúcstechnológiás Apple eszközökkel fejlessze a digitális oktatást. Ha a te iskolád is szívesen bővítené digitális eszköztárát, jelentkezzetek az iCentre pályázatára! Mutatjuk a részleteket!


Manapság egyre több oktatási intézmény igyekszik lépést tartani a digitális fejlődéssel, de ez nem mindig egyszerű feladat, főleg az anyagi források hiánya miatt.

Ezen segít most az iCentre csapata egy új kezdeményezéssel: elindult az iSkola pályázat, amely lehetőséget ad egy általános vagy középiskolának, hogy nettó 2 millió forint értékben Apple termékekhez és szolgáltatásokhoz jusson.

Az intézményeknek nemcsak a modern eszközök használatára lesz lehetőségük, hanem arra is, hogy a diákok digitális készségeit fejlesszék.

Miről szól az iSkola pályázat?

Az iSkola egy friss kezdeményezés az iCentre-től, amely idén indul először, de a tervek szerint évente visszatér majd. A program lényege, hogy Magyarországon működő általános- és középiskolák pályázhatnak az Apple termékek és szolgáltatások elnyerésére. A cél nem csupán az, hogy a diákok menő Mac-eket kapjanak, hanem hogy elsajátítsák a digitális készségeket, amelyeket a jövőben bármilyen területen kamatoztathatnak.

A pályázat március 11-én indult el, a jelentkezéshez pedig az iskoláknak be kell mutatniuk, hogy milyen célokra használnák fel a támogatást.

Az előnyben részesített pályázók azok az intézmények lesznek, amelyek nemcsak digitalizálni szeretnék az oktatásukat, hanem konkrét tervekkel is rendelkeznek a modern technológia beépítésére.

„Elkötelezettek vagyunk a jövő generációjának támogatása iránt, különösen azokban a közösségekben, ahol a legnagyobb szükség van rá. Hiszünk abban, hogy minden diáknak egyenlő esélyt kell biztosítani a minőségi oktatáshoz, függetlenül a szociális vagy földrajzi helyzetétől. Ezért kívánjuk támogatni azokat az intézményeket, amelyek törekszenek arra, hogy áthidalják a technológiai szakadékot, és biztosítsák diákjaik számára a modern oktatási lehetőségeket” – mondta el Gyarmati Csaba, az iCentre ügyvezető igazgatója.

Mikor és hogyan lehet jelentkezni?

A jelentkezéseket 2025. március 11-től április 7-ig lehet leadni, a nyertes intézményt pedig 2025. április 21-én értesítik.

Az átadás sem fog sokat váratni magára: a kiválasztott iskola 2025. május 12-ig kapja meg az eszközöket.

További részletekért látogass el a pályázat hivatalos oldalára!

Az iCentre már bizonyított: jótékonyság és elhivatottság

Az iCentre korábban is bizonyított, hogy komolyan veszi az oktatás támogatását. Egy friss példa erre az ópályi Jókai Mór Általános Iskola esete, amelynek 5-8. osztályos diákjai tavaly óta Apple számítógépeken tanulhatnak.

A mindössze 3000 fős településen működő iskola nehéz anyagi helyzetben van, így az iCentre támogatása hatalmas segítséget jelentett. Az adomány három iMac számítógépből, MagicMouse-okból és numerikus billentyűzetekből állt. Az eszközök mellé üzemeltetési és terméktámogatási szolgáltatást is biztosítottak, hogy a tanárok és diákok a lehető legkönnyebben tudják beilleszteni a digitális eszközöket az oktatásba.

Az eszközök hosszú távon segítik a diákokat abban, hogy fejlesszék informatikai ismereteiket, ami később akár a munkaerőpiacon is előnyt jelenthet számukra. Az Apple gépek különösen népszerűek a kreatív iparágakban, így a jövő grafikusai, videószerkesztői és zenészei is profitálhatnak a korai ismerkedésből.

Az iCentre azonban nemcsak az oktatásban, hanem más területeken is aktívan segíti a közösségeket. 2022-ben közel 2 millió forint értékben adományoztak informatikai és digitális eszközöket ukrán menekülteknek, amelyek között töltőkábelek, adapterek, kijelzőtisztító spray-k és gyermek fejhallgatók is voltak.

2023-ban a Budaörsi Sport Egyesület úszószakosztályát 250 000 forinttal támogatták, hogy enyhítsék a megnövekedett edzési költségeket, amikor a Budaörsi Uszoda bezárása miatt a gyerekek más helyszínen kényszerültek tréningezni. Ugyanebben az évben a Magyar Tűzoltósport Egyesületnek is biztosítottak eszközöket. 2024-ben ismét pénzadománnyal segítették a BSC úszószakosztályát, és csapatuk aktívan részt vett a TeSzedd! akcióban is, hogy a környezetvédelemért is tegyenek.

Miért fontos az Apple az oktatásban?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen az Apple termékei kapnak szerepet az oktatás modernizációjában? A válasz egyszerű: ezek az eszközök nemcsak hogy hosszú élettartamúak, hanem kiválóan alkalmasak a kreatív és technológiai készségek fejlesztésére.

Az Apple jelentős szerepet játszik számos iparágban, különösen a dizájn, videószerkesztés és zenekészítés területén. Az oktatásban való használatuk révén a diákok nemcsak a Windows-alapú rendszerekben, hanem egy másik elterjedt platformon is otthonosan mozoghatnak.

A pályázat egyedülálló lehetőséget kínál azoknak az iskoláknak, akik szeretnék a jövő generációját felkészíteni a digitális világra.

Ha a te iskolád is szeretne részt venni, ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget! A jelentkezés és további információk az iSkola pályázat weboldalán érhetők el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Úgy jöttünk haza a Bátor Táborból, hogy ezt a sok pozitív impulzust mi is szeretnénk továbbadni másoknak”
Dávid még csak ötéves lesz idén, mégis túl van már egy agyműtéten, kemoterápián és sugárkezelésen is. Családja a nehézségek után a Bátor Táborban szerzett élményekből merített erőt a további küzdelemhez.


Egy szülő számára a gyermeke betegsége mindig fájdalmas. Ám amikor krónikus vagy rettegett betegségről kap egy szülő diagnózist, annak a feldolgozása borzasztóan nehéz. Dávid egy harmonikus légkört sugárzó családba született, és idén áprilisban ünnepli az ötödik születésnapját.

Életvidám és pozitív gondolkodású szülei, Móni és Robi szeretete gyengéden öleli körbe három gyermeküket. Néhány éve viszont egy pillanat alatt megfordult velük a világ: Dávid súlyos betegségével kemény próbatétel elé állította őket az élet.

Történetükről, és arról, hogy nehézségeik közt milyen sorsfordító élményt jelentett és mennyi lelki erőt adott számukra a Bátor Tábor, Móni és Robi mesélt.

A család kálváriája egy nehezen értelmezhető tünettel indult – Móni így emlékszik vissza az első időszakra.

„Észrevettük, hogy Dávid nem tudta használni a jobb kezét, és egy idő után a járása is furcsább lett. Nem tudtuk, hogy ez minek a jele.”

„Először mindannyian mozgásszervi problémára gyanakodtunk” – folytatta Róbert. Amikor a mozgásterápiás foglalkozások és a gyógytorna után sem javult Dávid állapota, szakorvostól szakorvosig mentek, hogy kiderüljön mi az oka.

Végül fejlődésneurológus hívta fel rá a figyelmet, hogy súlyosabb lehet a baj.

A vizsgálatok igazolták, hogy Dávid esetén agydaganat nyomta el a mozgásért felelős területet.

Ezután felgyorsultak az események: az MRI-vizsgálat másnapján már meg is műtötték Dávidot.

A műtétet követően újabb nehéz időszak következett, a kisfiú sugárterápiát és kemoterápiát is kapott. Mára az állapota sokat javult, és az onkológusokkal együttműködve halad a gyógyulás útján.

A megpróbáltatásaik után szinte gyógyír volt a család számára, hogy eljuthattak a Bátor Táborba, ahonnan a rengeteg pozitív impulzusnak, a derűs hangulatnak és a támogató közegnek köszönhetően lelkileg szinte újjászülettek.

„Hatalmas élmény volt a gyerekeknek, de nekünk is rengeteget adott, már eleve azzal, hogy kiszakadhattunk a mókuskerékből. Nem a betegség és a kezelések körül forgott minden” – mesélték Dávid szülei. „Úgy jöttünk haza a Bátor Táborból, hogy ezt a sok pozitív impulzust mi is szeretnénk továbbadni másoknak.”

Kiknek szervezik a Bátor Tábort?

A daganatos, súlyos vagy krónikus betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve.

A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Magyarországon évente több, mint 4000 beteg gyereknek, családtagnak nyújtanak sorsfordító élményeket. A tábort adományokból és az szja adó 1% felajánlásokból tartják fenn. A cél, hogy a gyerekek izgalmas programokba kapcsolódhassanak be és életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

Ha te is szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy még több beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket, most itt a lehetőség. A te segítségedre is szükség van, hogy a Bátor Tábor folytathassa a munkáját – az 1%-od is sokat számít!

Bővebben ide kattintva olvashatsz a felajánlás módjáról!

A táborban a gyerekek olyan izgalmas programokba kapcsolódhattak be, mint amilyen a cirkuszi mutatvány vagy a bátorságpróba, a szüleik közben önismereti foglalkozásokon vehettek részt. Az is tetszett Móninak és Robinak, hogy úgy érezték, minden szülőt és gyermeket ugyanúgy kezelnek.

Nem lehetett tudni, melyik gyermek küzd betegséggel, és ki az, aki testvérként vesz részt.

„Nem a problémákon volt a hangsúly. A teljes, táborban töltött idő rólunk szólt, az volt a fontos, hogy feltöltődhessünk. Nagyon jól esett kilépni az addigi intenzív mindennapokból és a megszokott szerepből, megélni a pillanatokat, és jelen lenni, mintha csapatépítőn volnánk.”

Robi és Móni azt mondja, a beteg gyerekek szülei annyi energiát kaphatnak a Bátor Táborban lelkileg és mentálisan egyaránt, hogy az erőt adhat számukra a betegséggel való további küzdelemhez. Megtapasztalják azt is, hogy nincsenek egyedül. Ez átsegíti őket a nehezebb időszakokon.

„Lehetetlen röviden leírni, mi minden történt velünk, mennyi figyelmességben, kedvességben részesültünk, mit éltünk meg akár csak egy napon.

A Bátor Táborban sokszor hallott mondat is megragadott bennünket: Semmi baj, megoldjuk.”

Az, hogy ingyenes a tábor a résztvevőknek, óriási könnyebbség volt számukra. De nem csak azért, mert egy 5 fős családnak nehéz kigazdálkodni egy nyaralást vagy utazást. Hanem azért is, mert szerintük kevés olyan helyet találni, ahol ennyiféle és ilyen profin összerakott programot találnának.

Hálásak azoknak, akik adományt küldenek a Bátor Tábornak, hogy a beteg gyerekek és a szüleik eljuthassanak oda.

„Aki a Bátor Tábort támogatja, az alkalmanként nem csak egyetlen beteg gyermekért tesz sokat, hanem egy egész családnak segít abban, hogy megküzdjenek a gyermek súlyos betegségével és megpróbáljanak emellett teljes életet élni.”

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak! Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Nagyon kedves, céltudatos lány volt, amivel belopta magát a szívembe, és örökké ott is marad” – Megrendítő sorokkal emlékeznek Kiss Dorottyára
A fiatal kézilabdázó szerdán szenvedett halálos baleset, amikor autóját oldalról eltalálta egy furgon. A sportvilágot sokkolta a hír, klubja gyertyagyújtással emlékezik rá.


Sokkolta a kézilabdás közösséget is a hír, hogy 21 éves korában elhunyt Kiss Dorottya Zsófia. Az Érd egykori utánpótlás-válogatott játékosa szerdán vesztette életét Budafokon, a 6-os főúton történt közlekedési balesetben. A szemtanúk szerint egy furgon oldalról ütközött neki az autójának, amely ezután a vasúti sínek melletti szalagkorlátnak csapódott. A jármű sofőrjét a mentők kórházba szállították, míg a tűzoltók hosszasan küzdöttek a roncsba szorult fiatal sportoló életéért. Végül válságos állapotban emelték ki a járműből, de az életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia híre mélyen megrázta az Érd kézilabdacsapatát is, amely közleményben búcsúzott korábbi játékosától. „Mély fájdalommal tudatjuk közösségünk tagjaival, hogy saját nevelésű egykori kézilabdázónk, Kiss Dorottya Zsófia autóbalesetben elhunyt” – írták a közösségi oldalukon. Egyúttal bejelentették, hogy április 25-én, péntek este hat órától gyertyagyújtással emlékeznek meg róla az Érd Aréna előtt - írja a Blikk.

Zsófi kisiskolás korában kezdett el kézilabdázni, és 2013-tól egészen 2024-ig az Érd játékosa volt. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2019-ben mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, a Szabó Edina vezette együttesben. A 65-szörös válogatott edző megrendülten reagált a hírre.

„Most hirtelen nagyon nehéz bármit is mondani. Egy sikerekben, emlékezetes pillanatokban és érzelmekben gazdag időszakot éltünk át együtt. Nagyon klassz volt a karrierje ­minden szempontból. Tudom, hogy mindig ezt mondják, de Zsófira hatványozottan igaz, hogy fiatal kora ellenére nagyon érett volt. Mindent, amit elért, a saját erejéből érte el, amikor pedig esélyt kapott, mindig bizonyított. Emlékszem, mekkora boldogságot jelentett számára, hogy saját nevelésű játékosként felkerült a felnőttcsapatba. Nagyon kedves, céltudatos lány volt, amivel belopta magát a szívembe, és örökké ott is marad.”

– mondta.

Kiss Dorottya Zsófia a magyar U20-as válogatottban is szerepelt, 2022-ben ezüstérmet szerzett a szlovéniai világbajnokságon, ifj. Kiss Szilárd irányítása alatt. A szakember így emlékezett rá:

„A pályán igazi nagy küzdő, akaratos játékos volt, míg azon kívül egy kifejezetten vidám, szerethető lány. Amikor ránézek a róla megosztott fényképre, a hír bármennyire is szomorú, akkor is csak a belőle sugárzó pozitivitást érzem.”

A ChampSport játékosügynökség, amely a sportoló korábbi képviselője volt, szintén búcsúzott tőle. Kiemelték Zsófi mosolyát, amelyet azok, akik vele dolgoztak, soha nem fognak elfelejteni.

„Mély fájdalommal értesültünk Kiss Dorottya Zsófia tragikus haláláról. Zsófi nemcsak kiváló sportoló volt, hanem egy rendkívül lelkiismeretes, kedves és jókedvű fiatal nő, aki mindenki szívébe belopta magát. A veszteség, amit most érzünk, felfoghatatlan. Osztozunk a gyászban, és szívünkben őrizzük meg az emlékét” – írták.

Érd polgármester, Csőzik László is megrendülten emlékezett a fiatal lányra. Közösségi oldalán azt írta:

"Kiss Dorottya Zsófia elvesztése megnémítja és letaglózza az embert. Értelmetlen és igazságtalan, belesajdul a szív, meghasad a lélek. Mélységes mély fájdalmat érzek én is, mióta meghallottam a hírt, hogy ez a példaképül szolgáló kiváló sportember, ez a csodálatos, gyönyörű lány autóbalesetben életét vesztette. Érd könnyei potyognak…

Zsófi a kézilabdacsapatunk oszlopos, saját nevelésű korszakos versenyzője volt. Az U20-as vb-n pár éve ezüstérmet nyert a magyar válogatottal.

Szeretett játékosunkat városunk saját halottjának tekinti.

Családja gyászában osztozom magam is, kérem, fogadják őszinte részvétemet Érd közössége nevében.

Zsófira holnap, azaz pénteken 18 órától az Érd Aréna előtt gyertyagyújtással emlékeznek csapattársai, szurkolói és Érd polgárai.

Érd Angyalkája, Isten nyugosztaljon"


Link másolása
KÖVESS MINKET: