MÚLT
A Rovatból

Szívszorító levelekkel búcsúztak az aradi vértanúk a családjuktól, szerelmüktől

'Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk.'


Aulich Lajos, Damjanich János, Desewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westenburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly - ők voltak azok a honvédtisztek, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki a szabadságharcban folytatott tevékenységük miatt. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt pedig Budapesten állították a kivégzőosztag elé.

Haláluk előtt néhányan könyvekből merítettek még erőt a rájuk váró legutolsó nehéz pillanatra, néhányan pedig feleségeiknek és gyermekeiknek fogalmazták meg búcsú gondolataikat. Ezekkel a fájdalmasan szép levelekkel emlékezünk az aradi vértanúkra, a 1848-49. évi szabadságharc hőseire.

Kiss Ernő búcsúlevele lányaihoz, Dániel Jánosnéhoz és Bobor Györgynéhez:

Forrón szeretett gyermekeim!

Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek – ez halni készülő apátok kívánsága. Ti tudjátok, mégpedig a legjobban, milyen híve voltam én az ausztriai háznak – és ilyennek is halok meg – mert én Magyarországot is azért szolgáltam, hogy Ausztriának javára lehessek. Ezért, gyermekeim – apátok ártatlanul hal meg – és az a tudat, hogy uralkodójának mindig a legjobb alattvalója volt, erősíteni fogja őt ezen az utolsó úton. Ne tegyetek senkinek szemrehányásokat – Isten áldjon meg benneteket! Erősítsen és óvjon benneteket; imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak Ernőnek

kiss_erno

Kiss Ernő

Lázár Vilmos levele feleségéhez, Reviczky Máriához:

Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak! Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni. – Te, édesem, mindenem hasonlóképpen értem imádkozz. – Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs (Halasy Szerencs (1839-?), Lázár mostohafia.) hátravan ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót.

Isten Veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg fog történni. Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben. – Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét. – Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok síromiglan hű, szerető

Vilmosod

Kedves Gyermekeim! Jók legyetek! Szeressétek egymást! Éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve. – Szerető apátok

Vilmos

lazar

Lázár Vilmos

Leiningen-Westerburg Károly búcsúlevele feleségéhez, Sissány Elizhez:

Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám!

A kocka eldőlt, és csak kevés órám marad még e világon, hogy előkészüljek a keserves lépésre. – A halál nem volna rettenetes rám nézve, ha egyedül állnék; de a rád és ártatlan gyermekeimre való gondolat, drága Lizám, súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért készületlenül. Azt hittem, mindenre készen vagyok: és mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szívem arra a gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, örökre elveszítelek. – Nem! – nem örökre! Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet következik erre az életre; szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér. Szívesen, ó, mily szívesen éltem volna, hisz megvolt mindenem, ami boldoggá teszi az életet, olyan boldog voltam a veled való házasságban, amilyen csak lehet az ember. Most, ebben a komoly órában, amikor minden földi dolog teljes mulandóságában áll előttem, amikor mintegy föltárul a múlt, minden emlék megrohan, és nehézzé teszi a válást. Milyen tisztán és fenségesen áll előttem emléked, mennyire szeretném, ha ki tudnám fejezni szavakkal, milyen fájdalmas érzéssel gondolok rád! Adjon erőt a mindenható Isten, aki szívembe lát, hogy úgy halhassak meg, mint egy keresztyén. Mindig híven hódoltam őseim vallásának, a lelkész kezéből fogadtam hitem vigaszát, és kész vagyok uram és teremtőm ítélőszéke elé lépni. És te, Lizám, aki mint a vigasz és a remény angyala álltál mellettem, kinek csak gyöngén viszonozhattam azt a boldogságot, amelyet túláradó szeretettel szereztél nekem: adjon Isten bátorságot és erőt neked súlyos végzeted elviselésére. Nekem pedig bocsásd meg, drága Lizám, ha az életben megbántottalak, vagy nem voltam elég gyöngéd hozzád. Nem hallhatom hangodat, de a szívem azt mondja, hogy megbocsátsz. És szegény gyermekeim – ó, nagy Isten! Nekik kell, hogy élj, drága Lizám, sorsod súlyosabb, mint az enyém, neked éveken át kebledben kell rejtened a bánatot, én pedig a túlvilágról is hálásan nézek rád, ha megmaradsz gyermekeinknek. Neveld őket az Úr félelmében jó és nemes emberekké; ha én már nem őrködhetem is fölöttetek, legyen anyjuk, anyjuk, aki megtanítja őket, hogy tiszteletben tartsák szerencsétlen apjuk emlékét. – Csak tehetném fejetekre áldó kezem, csak még egyszer nézhetnék szemedbe! De talán jobb is, ha ez az utolsó találkozásunk elmarad.

Leiningen-Westerburg

Leiningen-Westerburg Károly

Lipót, a nemes jó Lipót, akit nem ér az én balsorsom, megígérte, hogy atyailag gondoskodik rólad és gyermekeidről, meg fogja tartani szavát. Földi dolgokról nincs mit közölnöm veled; legalább e tekintetben nem lesznek gondjaid, vagyonodhoz nem nyúlhatnak; de egy kérésem még van. – Kérlek, felelj meg kötelezettségeimnek, hogy nevem becsülete megmaradjon. Tudod, mennyivel tartozom Fritznek és Viktornak. Damjanich tábornoknak ezernégyszáz forintjával tartozom. – Fizesd meg ezt az adósságomat leendő özvegyének, mert ő is vértanúhalált szenved holnap reggel; és Albrecht őrnagynak is négyszáz forintot, nem tudom, hogy ő hol van, de jelentkezni fog. – Inkey Muki még ötszáz forintommal tartozik. A házassági óvadék is érintetlen megmarad neked, a te tulajdonod. Áldásomat küldöm fivéreimnek és rokonaimnak, és imádkozom szerencséjükért. – Victorom talán nem is tudja, hogy az életem veszélyben forog, őt nagyon érzékenyen fogja sújtani ez a csapás: de Isten, aki a sebet üti, balzsamot is ad, meg is gyógyítja. Igen, Lizám, remélem, hogy te is, habár fájdalmasan, de engedelmesen és alázatosan szembe tudsz nézni sorsoddal. – Imádkozom érted és gyermekeimért forró áhítattal, és azt mondják: egy halni induló imájának és áldásának különleges ereje van. – Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat, és nem sok idő múlva eleven másomat láthatod majd Árminunkban, aki annyira hasonlít rám. A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jó van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, és ki mondhatná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg, Rövidre van szabva az idő, melyet még e földön tölthetek, a levelet nemsokára át kell adnom, és nehezemre esik megválni ezektől a lapoktól, hiszen ezek az utolsó szavaim hozzád. Isten áldjon és oltalmazzon, drága nemes feleségem, és adjon neked erőt, engem, pedig részesítsen örök békéjében. Édes drága Lizám! Gyermekeim! Éljetek boldogan! Nemsokára kiszenvedek. Még egyszer köszönet hű szerelmedért, mindenért, amit értem tettél. – Istenem, Istenem! Nem bírom tovább. Isten veled, életem, mindenem!

Arad, 1849. október 5.

Holtig hű Károlyod

Poeltenberg Ernő búcsúlevele feleségéhez, Pauline Kakowskához:

Imádott szegény feleségem! Nem tudom, imádott Pauline-om, hogyan írjak neked, hogy a csapás ne sújtsa nagyon gorombán szerető szívedet – és csak azt kívánom, hogy szerencsétlen sorsomat olyan részvevő ajakról halld meg, amely a lehető legkíméletesebben közli veled, még mielőtt ezeket a sorokat megkapod.

Örökre istenhozzádot kell hát mondanom neked!! – megáldva téged mindazért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, melyet tőled kaptam!! A jó Isten óvjon téged és a kedves és szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki kedves fejetek fölé mindenható és óvó kezét!… ez utolsó és hő fohászom!! – Te is, hőn szeretett Pauline-om, érzem! megbocsátod mindazt a keserűséget, amit életemben okoztam neked! Megbocsátod, hiszen mindig a jóság angyala voltál! – Ó, mennyire fáj a szívem, hogy nem láthatlak, nem csókolhatlak többé. – Légy hát erős, jó Pauline-om, légy erős irántam érzett szereteted kedvéért, gondold meg, hogy gyerekeid vannak! hogy értük kell élned!!

Isten veled, hát, imádott angyalom!! Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket! És maga, jó Pauline-om, legyen még boldog! mert megérdemli. Isten veled!!

Szerencsétlen Ernőd

poeltenberg

Poeltenberg Ernő

Vécsey Károly búcsúlevele feleségéhez, Diffaud Karolinához:

Drága, imádott Linám! Szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled.

Október 6., reggel 6 órakor

Szerencsétlen Károlyod

vecsey

Vécsey Károly

Damjanich János imája

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra:

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom.

Ámen

Damjanich

Emíliámnak vigasztalásul.

damjanich

Damjanich János

Batthyány Lajos gróf búcsúlevele feleségéhez, Zichy Antóniához:

Drága Nőm!

Hiába reménykedtünk az emberségesség utolsó szikrájában, amikor azt véltük, hogy még egyszer látjuk egymást, ezt is megtagadták Tőled; és ezért ezekben a sorokban ismétlem meg Neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek. Istennek még örömet és kárpótlást kell adnia Neked, te Angyal, és ha akad férfi, aki méltó a te szívedre, ó! akkor az önfeláldozásnak Rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el őt magadtól. Elnézéssel és szerelmünk első éveire gondolva emlékezzél rám.

batthyany

Batthyány Lajos gróf

A gyermekeket áldd meg és csókold meg az én nevemben, ne szégyelljék, nem kell szégyellniük atyjukat az én halálomnak a gyalázata előbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak. Ebben az ünnepélyes órában megesküszöm, hogy a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkőzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hű voltam; ugyan ki hiszi el ezt most! És ezért halok meg; a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem. Viam meam persecutus sum (a magam útját jártam.), ezért ölnek meg engem. Ennyit a gyalázatos politikáról a Te vigasztalásodra, ámbár erre nincs szükséged, hiszen egyedül csak Te voltál az, aki mindig bízott bennem. Hagyd el ezt az országot a gyerekek kedvéért; az ő jövőjük csírájában volna megfertőzve. A Te vagyonod elég lesz nekik; jobb egy szegény sors, mint alamizsna azoknak a kezéből, akik őket árvákká tették. Az én szeretett szegény, jó nővérem! Menj mindjárt hozzá. Kölcsönösen szükségetek lesz egymásra, és bizonnyal támogatjátok egymást. Szegény kis Jancsimat figyelmedbe ajánlom, feltétlenül gondoskodjál róla, megszolgálja ő azt körülöttem. Azt a gonosz gyalázatot, melyet ezek nekem szántak, remélem, elkerülöm, erre a célra már régóta egy mentőeszközt hordok magamnál! És még egyszer egy búcsúcsókot. Isten Veled! Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon! Viszontlátásra!

Lajosod

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján szombat reggel az Országház előtt, a Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Nem színezi túl a valóságot, de ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni – S.E.R.E.G-kritika
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.


Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Milyen más sorozat lehetne ma Magyarországon 900 millióval megtámogatva, mint egy tisztes katonai sztori, ahol apa-fia konfliktusokról és komoly, felelősségteljes férfiasságról témázgatnak?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Maga a sorozat tehát két szálon fut, egyrészt a fiatal srác, aki az életét rendbe hozni jelentkezik tartalékos katonának, illetve az apáról, aki egy újabb misszióra próbál csapatot verbuválni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Sokkal inkább maguk a szerepek tűnnek kidolgozatlannak.

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Szerintem az egyik legtisztelhetőbb rész, hogy nem színezi túl a sorozat a valóságot, a katonai laktanyában az irodák, ahol Győrbíró is tengeti mindennapjait, még mindig tele van a kommunizmusból itt ragadt bútorokkal, a kórház folyosója, ahol Marci sebét összevarrják, pontosan olyan hányadékként néz ki, mint a legtöbb kórházi folyosó egyébként itthon.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Felkavaró emlékek! Az űrből is jól látszott a szeptember 11-i terrortámadás füstje
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
Fotó: NASA - szmo.hu
2024. szeptember 11.



A tragédia évfordulóján ismét előkerült az az űrből készített videót, amin jól látszik a World Trade Center ellen elkövetett terrortámadás füstje. A NASA felvételén a hatalmas füstfelhő az űrből is jól kivehető volt.

Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot 400 kilométerre a Földtől, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba.

Az űrhajós szemtanúja volt a második torony összeomlásának 2001. szeptember 11-én.

Culbertson korábban már az Astronauts: Houston We Have a Problem című dokumentumfilmben beszélt arról a felejthetetlen napról. Így emlékezett vissza:

"Azonnal megpróbáltam szerezni egy videókamerát és egy ablakot, amely a megfelelő irányba néz. Az idő teljesen tiszta volt aznap. Könnyen kivehető volt New York: egy nagy fekete füstoszlop jött ki a városból, és ahogy ráközelítettem a kamerával, láttam ezt a nagy szürke foltot, amely beborítja Manhattan déli részét."

Az űrhajós azt is leírta, hogy a füst úgy nézett ki, mint valami furcsa virág, amelynek a szára dél felé áramlik.

(via Ladbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: