Vučić lebukott: élőben hamisította meg egy kisfiú levelét, hogy neki kedvezzen az üzenet
A szerb elnök egy őt támogató sportolóra cserélte Novak Đoković nevét. A világhírű teniszező ugyanis többször kiállt a kormányellenes tüntetők mellett.
Aleksandar Vučić vasárnap este az élő adásban közvetített Nem adjuk Szerbiát című rendezvényről osztotta meg gondolatait a nézőkkel. Felolvasott leveleket és üdvözleteket is, amelyeket állampolgárok küldtek neki. Ezek között szerepeltek egy nyolcéves kisfiú, Pavle sorai is, de a szerb elnök egy apró, ám nagyon lényeges változtatással úgy alakította át a levelet, hogy az rá vessen jó fényt, illetve ne kelljen kimondani a finoman szólva sem kormánybarát Novak Đoković nevét.
A Pink Televízió kamerája ráközelített a kézzel írt levélre, így a nézők is láthatták a tartalmát. A levél ráadásul gyerekekre jellemző módon nagy nyomtatott betűkkel íródott, így ki lehetett szúrni a papíron szereplő szöveg és a felolvasott tartalom közötti egyszavas, mégis nagyon fontos különbséget.
Upravo sam vratio snimak na EON-u. Predsednik Srbije se stvarno pravio da čita dečakovo pismo, uživo falsifikujući šta piše.
Na papiru se vidi da je dete napisalo: "gledam prvaka sveta u tenisu Novaka", a Vučić je umesto toga pročitao da gleda Evroligu i Jokića. Proverite sami. https://t.co/rSjiZ8WKtDpic.twitter.com/o9sWfbE7MJ
Vučić a Szabad Magyar Szó szerint így olvasta fel a levelet: „A nagypapával gyakran sakkozom, és mindig megverem. Nagyon szeretem Szerbiát. Kosárlabdázni járok, nézem az Euroligát és Jokićot.”
A valódi levélben azonban ez állt: „Nagyon szeretem Szerbiát. Nézem a világ legjobb teniszezőjét, Novak Đokovićot.”
A nyilvánvaló változtatást nehéz lenne figyelmetlenséggel vagy félreolvasással magyarázni, és nem csak azért, mert a kis Pavle kiírta a teniszező teljes nevét. Elsősorban azért tűnik teljesen szándékosnak a „hamisítás”, mert amíg Đoković többször kiállt a Szerbiában hosszú ideje kormányellenes tüntetéseken részt vevő tömegek mellett, Nikola Jokić szerb kosárlabdázó Vučić pártjának nyílt támogatója.
Aleksandar Vučić vasárnap este az élő adásban közvetített Nem adjuk Szerbiát című rendezvényről osztotta meg gondolatait a nézőkkel. Felolvasott leveleket és üdvözleteket is, amelyeket állampolgárok küldtek neki. Ezek között szerepeltek egy nyolcéves kisfiú, Pavle sorai is, de a szerb elnök egy apró, ám nagyon lényeges változtatással úgy alakította át a levelet, hogy az rá vessen jó fényt, illetve ne kelljen kimondani a finoman szólva sem kormánybarát Novak Đoković nevét.
A Pink Televízió kamerája ráközelített a kézzel írt levélre, így a nézők is láthatták a tartalmát. A levél ráadásul gyerekekre jellemző módon nagy nyomtatott betűkkel íródott, így ki lehetett szúrni a papíron szereplő szöveg és a felolvasott tartalom közötti egyszavas, mégis nagyon fontos különbséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Feszültség az MTA-ban Orbán meghívása miatt: Csaba László szerint a tagság harmada nem hallgat tovább
Csaba László professzor is csatlakozott az MTA-s állásfoglaláshoz, ami helyteleníti a kormányfő meghívását az ünnepi közgyűlésre. Orbán poloskázásával van a legnagyobb bajuk.
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Hírklikknek azt mondta, az MTA-tagok harmada abszolút híve Orbán Viktornak, további egyharmaduk óvakodik minden állásfoglalástól, a harmadik harmaduk pedig úgy véli, már nem maradhat csendben. Utóbbiaktól ered a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának állásfoglalása is, amiben arra figyelmeztetnek, hogy Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt többen kivonulhatnak a teremből, ha a miniszterelnök elmegy az MTA ünnepi közgyűlésére.
Az ügy előzménye az, hogy az eseményre az MTA-tagság megkérdezése nélkül hívták meg a kormányfőt.
Csaba László az interjúban hangsúlyozta: a nyilvánosság az utolsó eszközük annak érzékeltetésére, hogy mekkora a baj. Az akadémikus szerint a gond nem általában a politikai elszólásokkal van, mert bármikor előfordulhat, hogy „egy közszereplő hirtelen felnéz a papírjából és mond valamit, vagy meggondolatlanul kicsúszik valami a száján”. De úgy véli, itt nem egyszerű meggondolatlanságról volt szó, hiszen már 2010-ben elindult a kultúrharc azok ellen, akik nem értenek egyet Orbán Viktorral. Hozzátette: a kultúrharc új szakaszának tartja Döbrentei Kornél, Takaró Mihály és Vészabó Noémi idei kitüntetését is.
A közgazdász az MTA-állásfoglalásról elmondta: 75-ből hatan nem értettek egyet azzal, hogy a kormányfő átlépett egy határt.
Csaba László az interjúban kifejtette: reméli, hogy a megszólalásukkal érzékeltetni tudták, mekkora bajnak érzik az ország gondolkodói a stílust és a tartalmat is. Az esetleges retorziók kapcsán azt mondta, a kormány már nem nagyon tud mit elvenni, az akadémiai tagság zöme pedig nincs kiszolgáltatva az állami megrendeléseknek és kinevezéseknek. Hozzáfűzte: legfeljebb a legsúlyosabb lépés lehet még hátra.
„Az MTA-nak még van apparátusa, vannak tiszteletdíjai stb., de azt gondolnám, hogy az még hátra lehet – ha már eddig elmaradt –, ami Csehországban Václav Klaus és Oroszországban Vlagyimir Putyin egyik első intézkedése volt, nevezetesen, hogy az akadémiát kommunista lerakatnak minősítve, megszüntetik.”
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2025-ös ünnepi közgyűlése május 5-én lesz. Ez az esemény a bicentenáriumi ünnepségsorozat hivatalos megnyitója is egyben, amely Széchenyi István szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. Ezt követően az MTA felújított Dísztermében tartják meg a közgyűlést, amely része az MTA 200 éves fennállását ünneplő rendezvénysorozatnak. Ennek keretében számos tudományos és kulturális programot kínálnak majd az év folyamán.
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Hírklikknek azt mondta, az MTA-tagok harmada abszolút híve Orbán Viktornak, további egyharmaduk óvakodik minden állásfoglalástól, a harmadik harmaduk pedig úgy véli, már nem maradhat csendben. Utóbbiaktól ered a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának állásfoglalása is, amiben arra figyelmeztetnek, hogy Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt többen kivonulhatnak a teremből, ha a miniszterelnök elmegy az MTA ünnepi közgyűlésére.
Az ügy előzménye az, hogy az eseményre az MTA-tagság megkérdezése nélkül hívták meg a kormányfőt.
Csaba László az interjúban hangsúlyozta: a nyilvánosság az utolsó eszközük annak érzékeltetésére, hogy mekkora a baj. Az akadémikus szerint a gond nem általában a politikai elszólásokkal van, mert bármikor előfordulhat, hogy „egy közszereplő hirtelen felnéz a papírjából és mond valamit, vagy meggondolatlanul kicsúszik valami a száján”. De úgy véli, itt nem egyszerű meggondolatlanságról volt szó, hiszen már 2010-ben elindult a kultúrharc azok ellen, akik nem értenek egyet Orbán Viktorral. Hozzátette: a kultúrharc új szakaszának tartja Döbrentei Kornél, Takaró Mihály és Vészabó Noémi idei kitüntetését is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter talált egy 2006-os videót, amelyben Kövér László is egyetért azzal, hogy ne jöjjenek Magyarországra az uniós pénzek
A Parlament jelenlegi elnöke akkor Orbán Viktor szavait erősítette meg, aki szerint nem kellett volna az EU támogatásait kifizetni Magyarországnak a Gyurcsány-kormány miatt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét közepe óta a Fidesz azzal támadja a Tisza Pártot, hogy EP-képviselőjük, Kollár Kinga miatt nem jönnek Magyarországra az uniós támogatások. Mindezt azért, mert a képviselő az Európai Parlamentben úgy fogalmazott, hogy hatékonyak a Magyarországgal szemben bevezetett szankciók a jogállamisági problémák miatt. Orbán Viktor egyenesen az ősződi beszédhez hasonlította Kollár szavait, míg Bayer Zsolt publicista és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hétvégén tüntetést is szervezett a Tisza ellen. Török Gábor politológus ugyanakkor úgy látja, hogy a téma felszínen tartása nem lesz feltétlenül sikeres a Fidesz részéről.
Magyar Péter már korábban is felívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor 2006-ban, még az ellenzék vezetőjeként az Európai Parlementben – a Gyurcsány-kormányra utalva – maga is azt mondta: „Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.”
A Tisza Párt elnöke azonban most megosztott egy másik videót is. Ebben Kövér László a Duna TV vendégeként megkapja azt a kérdés, hogy mennyiben ért egyet Orbán szavaival. A Parlament jelenlegi elnöke akkor úgy fogalmazott:
„Én azt gondolom, hogy elemi erkölcsi követelmény egy olyan nemzeti közösség számára, amelyik mindig azt hangoztatja, hogy nem pusztán gazdasági érdekközösség, hanem értékek közössége is. Azt hangoztatja, hogy a dmeokrácia, a civilizáció letéteményese. Hát, akkor tessék komolyan venni a saját normáit a saját területén belül.”
Magyar Péter posztjában úgy fogalmaz: „Itt hallható, ahogy Kövér László megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, hogy az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak. A Fidesz ismét hazudik és megpróbálja hülyének nézni a magyar embereket. Azzal vádolja a TISZA-t, amit ők tesznek és tettek.”
A Tisza elnöke szerint „Mindenki tudja Magyarországon, hogy egyedül Orbán Viktor és a hozzá köthető ipari méretű korrupció a felelős azért, hogy jelenleg a magyarok nem kapják meg a fejenként 800 ezer forintos uniós forrást, amit egészségügyre, oktatásra, a gazdaság és a közlekedés fejlesztésére, nyugdíjasokra, valamint a magyar vidékre lehetne költeni.”
Megismételte a vasárnapi eredményváró utáni beszédében elhangzottakat is: „A TISZA viszont a választási győzelem után azonnal hazahozza a magyar embereknek járó pénzeket.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét közepe óta a Fidesz azzal támadja a Tisza Pártot, hogy EP-képviselőjük, Kollár Kinga miatt nem jönnek Magyarországra az uniós támogatások. Mindezt azért, mert a képviselő az Európai Parlamentben úgy fogalmazott, hogy hatékonyak a Magyarországgal szemben bevezetett szankciók a jogállamisági problémák miatt. Orbán Viktor egyenesen az ősződi beszédhez hasonlította Kollár szavait, míg Bayer Zsolt publicista és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hétvégén tüntetést is szervezett a Tisza ellen. Török Gábor politológus ugyanakkor úgy látja, hogy a téma felszínen tartása nem lesz feltétlenül sikeres a Fidesz részéről.
Magyar Péter már korábban is felívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor 2006-ban, még az ellenzék vezetőjeként az Európai Parlementben – a Gyurcsány-kormányra utalva – maga is azt mondta: „Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Lehet-e még mélyebbre süllyedni?” - Megafonos lelkész balhézott a Tisza Párt szentendrei standjánál, bilincsben vitték el
Magyar Péter elmondta: Albert-Nagy Ákos vörösiszap-katasztrófát kívánt a párt aktivistáinak. ”Egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?!”
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Tisza PártNemzet Hangja elnevezésű „népszavazásának” utolsó, szentendrei állomására is jutott egy balhé, ahol egy férfi megfenyegette a párt aktivistáit.
Magyar Péter már el is árulta, ki volt a pultnál fenyegetőző illető.
„A közpénzfaló Megafonnak dolgozó lelkészt vittek el tegnap bilincsben a rendőrök a tegnapi szentendrei rendezvényünkről”
– írta a pártelnök.
Hozzátette: „Lehet-e még mélyebbre süllyedni, mint hogy egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?! Értik, az Orbánnal fotózkodó megafonos lelkész az egyik legnagyobb hazai katasztrófával gunyolódik, amiben tíz ember meghalt, 150 honfitársunk megsebesült?! Virágvasárnap.”
„Ez a Megafon, ez a Fidesz. Ez az orbáni harcosok klubja”
– tette hozzá Magyar.
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Tisza PártNemzet Hangja elnevezésű „népszavazásának” utolsó, szentendrei állomására is jutott egy balhé, ahol egy férfi megfenyegette a párt aktivistáit.
Magyar Péter már el is árulta, ki volt a pultnál fenyegetőző illető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban már írtunk, hétfő délután tárgyalja a Parlament az Alaptörvény 15. módosítását. Ennek értelmében a gyülekezési jog korlátozásával betilthatják a Budapest Pride felvonulást, felfüggeszthetővé teszik a kettős állampolgárok magyar állampolgárságát és „betilthatják” a drogozást.
Lázár János azonban nem sokat teketóriázott. Hétfő délelőtt 10:07 perckor posztolt Facebook-bejegyzésében azt írta:
„Politikai akciók uralják a közvéleményt, a közvélemény pedig uralja a Lázárinfót! A kormány meghirdette a normalitás 5 pontját, amely az alaptörvény ma elfogadott módosításával már nem csak terv, hanem tett is lett! Erről, vagy akár bármi másról is kérdezhetnek engem holnap Sarkadon 17:30-kor!”
Azaz már megszavazottnak tekintett egy olyan törvényt, aminek még a parlamenti vitája sem zajlott le – szúrta ki a Telex.
A posztot azóta módosították, de a szerkesztési előzményekben jól látható, hogy az eredeti szövegben valóban a „ma elfogadott” fordulat szerepelt.
A délutáni ülés idejére egyébként a Momentum képviselői (akik legutóbb füstbombákkal tiltakoztak az ülésteremben a tervezet ellen) blokádot terveznek a Parlament köré, így várhatóan a mai ülésnap sem lesz zökkenőmentes.
A blokád után 17 órára a Momentum tüntetést is szervez a Kossuth térre, ahol felszólal többek között Karácsony Gergely főpolgármester is.