KULT

„Akkora srácokat ölnek, mint a mieink” – 7 Oscarra-jelölték Kenneth Branagh Belfast-filmjét

Tíz évvel a Thor után és két Agatha Christie-feldolgozás között saját gyerekkoráról csinált filmet Kenneth Branagh, a Shakespeare-adaptációk királya. Az 1969-es északír zavargásokat egy kisfiú nézőpontjából mutatja be.


Ritkán fordul elő, hogy egy rendezőnek egyszerre fut hollywoodi blockbustere és szerzői darabja is a mozikban, de Kenneth Branagh-nak most összejött. Egy hete játsszák itthon a Halál a Níluson-t, amiben Branagh pár évvel a Gyilkosság az Orient expresszen után megint felragasztotta Poirot felügyelő bajuszkáját. Közben pedig megérkezett hozzánk a saját gyerekkori élményeit bemutató, mélyen személyes ihletésű szerelemprojektje, a Belfast is, amivel Branagh nem titkolt szándéka volt, hogy újrapozicionálja magát a filmvilágban, és nagyon úgy tűnik, hogy sikerült neki. Hét Oscarra-jelölték.

A kilencéves Buddy (Jude Hill) Belfastban él a családjával. A bátyjával, az anyukájával (Caitriona Balfe) és a londoni építkezések meg az otthona között ingázó apjával (Jamie Dornan). Buddy ide született, ide köti minden. Az imádnivaló nagyszülők, az unokatestvérek, az iskola, a barátai, a hegyek és nemsokára egy szép, szőke kislány is az osztályból.

A fiú számára a városnak ez a darabkája jelenti az egész világot, el sem tudja képzelni, hogy máshol is lehet élni. Azt meg pláne nem, hogy hamarosan talán csak máshol lehet.

1969-et írunk ugyanis, az észak-írországi zavargások kezdetén járunk. Buddyék környékét sem kerülik el az események, az utcába, ahol laknak, egy napsütötte délutánon tör be az erőszak. Az addig teljes békében egymás mellett élő protestánsok és katolikusok egyik pillanatról a másikra válnak ellenségekké.

Néhány nap múlva már szögesdrót szeli ketté az iskolába vezető utat, a magukat védeni próbálók barikádokat emelnek az otthonaik védelmére, előbb vagy utóbb pedig mindenkinek döntenie kell, melyik oldalra áll ebben a vallási ellentétekre hivatkozó, valójában politikai okokból szított háborúban.

A Belfastban született Branagh izgalmas Shakespeare-adaptációival hívta fel magára a figyelmet a kilencvenes években. Sokakat meglepett, amikor az V. Henrik, a Sok hűhó semmiért, a Hamlet, vagy amit akartok és az Ahogy tetszik rendezője elvállalta a Thort a 2010-es évek elején, a Marvel-mozi után pedig egy élőszereplős Hamupipőke-feldolgozást, amit a már említett Agatha Christie-film és az a bizonyos bajusz követett. Bár Branagh egyik bérmunkájával sem vallott kudarcot, igazán formabontót sem alkotott velük, és valószínűleg végleg el is könyvelték volna korrekt adaptációkat szállító iparosként, ha nem jön a koronavírus.

A Belfast ötlete, majd forgatókönyve ugyanis az első karantén alkotói magányában született, és Branagh még abban az évben, az őszi lezárások idején le is forgatta a filmet. Akkor még nem sejthette, hogy mire az utómunkálatokhoz érnek, két évtizedes látszólagos nyugalom után újra fellángolnak az észak-ír ellentétek, ezzel pedig nem csak a nosztalgia és az emlékezés filmje lesz, hanem szomorú aktualitást is kap a Belfast.

Ha az eddigiek alapján bárki azt gondolná, hogy Branagh mozgóképes történelmi tablót festett, vagy valamiféle hőseposzt énekelt meg az észak-ír konfliktusról, az rossz nyomon jár. A zavargások történelmi, politikai és vallási okairól, társadalmi és gazdasági következményeiről annyit tudunk csak meg, amennyit az események kellős közepébe csöppent, kilenc éves kisfiú ott és akkor megérthetett a körülötte zajló dolgokból és a felnőttek elejtett mondataiból.

Branagh a főszereplő Buddyba saját gyerekkori alteregóját írta bele, a történteket a kisfiú nézőpontjából láttatja, és végig következetesen tartja magát a történetmesélésnek és a képi ábrázolásnak a választott szemszög által megkövetelt törvényszerűségeihez.

Ez az alkotói döntés egyfelől a Belfast legnagyobb erénye, de, és ez elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik, éppen ebben rejlenek a korlátai is. A valós események ismeretének hiányában bizonyos jelenetek ugyanis néhol kicsit önismétlőnek és unalmasnak hatnak. Hiába telik az idő, Buddy szemszögéből nem érzékeltethető eléggé, hogy egyre nagyobb a tét és hogy merrefelé is haladunk, ahogyan az sem világos mindig, hogy a felnőtteknek mik a motivációik. Gyerekként pont ezt éljük meg, ez teljesen oké, de nézőként hiányérzetünk lehet emiatt, és az igazi katarzis is elmarad.

Hogy azok az önreflexív mozzanatok mennyire működnek, amikkel Branagh arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy itt és most a teljes eddigi életműve összegzését látjuk, ennek pedig szerves részét képezik a már sorolt hollywoodi szuperprodukciók is (gondolok itt a filmben olvasott Thor-képregényre vagy a dohányzóasztalon felejtett Agatha Christie-kötetre), döntse el mindenki maga.

Visszatérve a gyermeki nézőpontra, sok szempontból tökéletesen érvényesül, és ez adja a film igazi erejét. Branagh már azzal utal az események emlékszerű ábrázolására, hogy leszámítva a jelenbéli kezdő és lezáró képsorokat és a Buddyék által a moziban megnézett színes filmek (Egymillió évvel ezelőtt, Csodakocsi) jeleneteit, az egész filmet fekete-fehérben, bársonyosan meleg tónusú, úgynevezett hollywoodi fekete-fehérben forgatták. De nem csak képileg jelenik meg a filmben a stilizáltság, hanem dramaturgiailag is.

A történetmesélésnek bizonyos megoldásai azt hivatottak érzékeltetni, hogy a látott és megtapasztalt dolgok hogyan keverednek össze egy kisfiú képzeletében a félelmeivel, a kitalációival vagy éppen a korabeli filmek jeleneteivel.

Nagyon erős például Buddy templomi látogatásának lázálomszerű bemutatása vagy azok a jelenetek, amikben az apa (a belfasti születésű Jamie Dornan remekel) westernhősszerűen távozik vagy néz farkasszemet az ellenséggel.

Mind közül a legjobbra mégis a nagyszülőkkel való beszélgetések sikerültek (Judi Dench és Ciarán Hinds csodás páros) és egy bizonyos mosóporos jelenet, amit nem spoilerezhetek el. Legyen elég annyi, hogy az Omo mosóporról innentől valószínűleg sokaknak fog beugrani az a torokszorító kérdés, hogy hol van az a pillanat, amikor az embernek a gyerekei érdekében szednie kell a sátorfáját. Vagy éppen ellenkezőleg: muszáj maradnia.

Belfast

Angol filmdráma, 2021, 97 perc

Rendezte: Kenneth Branagh

Főszereplők: Caitriona Balfe, Jude Hill, Jamie Dornan, Ciarán Hinds, Judi Dench

Hazai bemutató: 2022. február 24.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Galkó Balázs
Fia közösségi oldalán jelentette be a hírt. A színész az utóbbi időszakban több egészségügyi problémával küzdött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. Halálhírét fia, Galkó Máté közölte a Facebookon.

„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról. Búcsúztatásáról itt a facebookon értesítünk benneteket”

– írta a bejegyzésben, amit a Blikk vett észre.

Galkó Balázs az elmúlt évben több súlyos balesetet is elszenvedett: hat bordája eltört, és kétoldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Többször szorult sürgősségi ellátásra, január elején pedig hosszabb időre kórházba került.

Nemrég a lap munkatársai otthonában keresték fel, ahol arról beszélt, hogy anyagi nehézségekkel küzd, és nem tud megélni a nyugdíjából. Februárban adta hírül, hogy munkát talált: hivatalsegédként kezdett dolgozni egy könyvelőirodánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: