HÍREK
A Rovatból

„Akasztani való gazember mind!” – kommentelte egy fideszes bizottsági tag a tiszás Kollár Kinga beszédéről szóló poszt alá

A komment azóta már eltűnt. A polgármester azt mondta, jogásszal fogja megvizsgáltatni, hogy a képviselő feleségének hozzászólása gyűlöletbeszéd-e.


Akasztást emlegetett Bátonyterenyén az önkormányzat Humánszolgáltatási Bizottságának fideszes delegáltja a közösségi médiában, miután a kormánypárti nyilvánosságban körbejárt Kollár Kinga tiszás EP-képviselő beszédének egy részlete - szúrta ki a 24.hu.

Kollár Kinga beszédében arról beszélt, hogy szerinte a Magyarországgal szemben indított jogállamisági eljárás hatásos volt, mivel 21 milliárd eurónyi uniós forrást felfüggesztettek, ebből 1 milliárd euró már elveszett. Úgy fogalmazott, hogy emiatt az állam nem tud beruházni infrastruktúrába, nem tudja támogatni a gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani. Példaként említette, hogy a helyreállítási alapból ötven kórházat lehetett volna felújítani, valamint nincs pénz a vasút fejlesztésére sem.

A képviselő szerint az uniós döntések közvetlenül befolyásolják a magyar emberek mindennapjait. A beszédben elhangzott: „A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.”

A felszólalás után kormányzati szereplők és a kormánypárti sajtó is erősen bírálta Kollár kijelentéseit. Orbán Viktor miniszterelnök a Gyurcsány Ferenc-féle őszödi beszédhez hasonlította a politikus mondatait.

Kollár Kingáról a Magyar Nemzet is közölt egy videót, amit a közösségi oldalán megosztott Molnár Ferenc, aki a Fidesz választókerületi alelnöke, és önkormányzati képviselő a nógrádi településen. A poszt alá a felesége is kommentelt.

„MOCSKOK, akasztani való gazember MIND! Egytől egyig NINCS Kivétel!”

- fogalmazott Molnárné Bóna Elenóra. Ő az önkormányzat Humánszolgáltatási Bizottságának fideszes delegáltja, és óvodaigazgató a szomszédos Dorogházán.

A komment később eltűnt.

A 24.hu megkereste Molnár Ferencet az ügyben.

„Leszedte a feleségem a posztot, kész, ennyi”

- mondta telefonon Molnár.

Orosz István, akit függetlenként választottak meg tavaly polgármester Bátonyterenyén, a lapnak azt mondta, jogásszal fogja megvizsgáltatni, hogy a képviselő feleségének hozzászólása gyűlöletbeszéd-e. „Megint a városunkat érinti egy negatív hír, de úgy hiszem, hogy nekem kutyakötelességem ezzel foglalkozni” - fogalmazott a polgármester.

Ahogy a 24.hu is megjegyzi: az Országgyűlés tavaly év végén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely az online agresszió visszaszorítását célozza. A szabályozás alapján január 1-től egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, ha valaki nagy nyilvánosság előtt, elektronikus hírközlő hálózaton keresztül olyan kifejezést vagy képet tesz közzé, amely beazonosítható személyekkel szembeni erőszakos halált okozó vagy különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Akár ki is vonulhat a Revolut Magyarországról, ha ez bekövetkezik
A Bankszövetség főtitkára szerint az MNB bankjegyrendelete alapján a fintech cégeknek is részt kellene venniük a kormány ATM-programjában.


Elenyésző lehet az esélye annak, hogy bármelyik fintech is részt vesz a magyar ATM-kampányban, ugyanakkor ha az érdekei ezt kívánják, akkor nem elképzelhetetlen - írja az Economx.hu.

A kormány legutóbbi döntése szerint a bankoknak kétezer új ATM-et kell telepíteniük az országban. Emellett csökkenteniük kell az ügyfelekre hárított költségeket, például a számlavezetési díjakat is. Ez a lépés több milliárd forintba kerül a szektornak.

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára szerint az MNB bankjegyrendelete alapján a fintech cégeknek is részt kellene venniük az ATM-programban. Horváth Balázs, a RowanHill Digital vezetője viszont úgy látja, hogy a Revolut és a Wise más EU-s országban bejegyzett vállalatként szolgáltat Magyarországon, uniós licensz alapján. Szerinte emiatt nem egyértelműen kötelezhetők arra, hogy bekapcsolódjanak a kampányba.

Horváth úgy fogalmazott, a neobankok nem a magyar piacra építik a termékeiket, hanem azt kapjuk tőlük, ami máshol már működik. Szerinte ezek a cégek digitális szolgáltatásokat építenek, így nem érdekeltek az ATM-hálózatban. Ugyanakkor ha az érdekeik úgy kívánják, akkor megteszik, ahogy a Revolut is tette más uniós országokban.

A szakértő azt is elmondta, hogy ezek a cégek próbálnak jó viszonyt ápolni minden ország jegybankjával, hogy elkerüljék a fogyasztóvédelmi fellépéseket vagy jogi retorziókat. „De a nap végén azért a költség-haszonszámítás alapján fognak dönteni.”

A RowanHill Digital alapítója szerint a sikeres neobankok azért működnek hatékonyan, mert modern, cloud based IT-megoldásokat használnak, és olcsó a működésük. Emellett a méretgazdálkodás is fontos tényező. A magyar felhasználók azért kapják meg olcsón a szolgáltatásokat, mert a cégek a nagyobb piacokra fejlesztenek.

Horváth szerint

ha olyan költségvállalást írnak elő nekik, ami áremelkedéshez vezet, azzal elveszíthetik a versenyelőnyt. Ilyen esetben akár ki is vonulhatnak a magyar piacról.

Ugyanakkor mostani jelenlétük is pozitívan hat a piacra, mert ösztönzik a digitalizációt és fejlesztik a mobilbanki alkalmazásokat.

A szakértő szerint ha a neobankok leánybankot vagy fiókot nyitnának hazánkban, azzal nőnének az üzemeltetési költségeik. „Fiók, ügyfélszolgálat, kötelező jelentéskészítés, bizonyos szempontok szerinti auditkötelezettség önmagában a helyi létszám megtöbbszörözését jelenti” - fogalmazott a szakértő. Szerinte bár látszik a Revolut magyar operációjának fejlesztése, de „a pillanatnyilag futó három darab álláshirdetésük nem a jelentős létszámbővítési tervekről árulkodik.”

A Revolut és a Wise olyan felhasználói csoportokat szolgál ki, akiknek megéri a használatuk. A Revolut különösen népszerű a 18 év alattiak és a huszonévesek körében. Horváth úgy látja, ezek a felhasználók egyre kevésbé mennek be hagyományos bankfiókba, főleg ha fejlődik a termékkínálat. Ez azonban csak addig igaz, amíg a fiatalok nem jutnak el olyan élethelyzetbe, ahol például lakáshitelt kell felvenniük.

A szakértő szerint az is probléma, hogy egyéni vállalkozók vagy mikrovállalkozások nem tudnak Revolut-számlát hivatalosan használni, mert a számlának nincs magyar IBAN-ja, és így a NAV nem lát rá. Hitelezésre sem alkalmas.

„Peer-to-peer nagyon jó, szép, gyors. A kártyakibocsátással mögötte mindennap lehet használni a boltban vagy bárhol fizetésre. De a lokális, bürökratikus, üzletszerű pénzügyi folyamatokra, ügyintézésre jelenleg magyar pénzintézeti számlát érdemes használni”

– mondta Horváth Balázs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szabó Bálint bejelentette: megalakult a Duna Párt
A politikusról az utóbbi időben figyelemfelkeltő akciói miatt cikkezett a sajtó: politikai eseményeken trombitál, sőt, Hadházy tüntetése alatt kétszer is beugrott a Dunába.


Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő, vagy, ahogy ő fogalmaz: „jogász, úszó, futó, trombitás és rendőrmágnes”, pénteken a közösségi oldalán

bejelentette, hogy megalakult a Duna Párt.

Igaz, ennél több információt nem osztott meg. A név ugyanakkor nem lehet véletlen.

Szabóról egyébként leginkább figyelemfelkeltő akció miatt szoktak cikkezni a lapok. Az utóbbi időben gyakran megjelenik különböző politikai eseményeken, általában a trombitájával együtt. Múlt csütörtökön például a Clark Ádám téren vonták rendőri intézkedés alá. Csendháborítás miatt léptek fel ellene, és a trombitáját is lefoglalták.

Április 1-jén a Pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása elleni tüntetésen beugrott a Dunába a Szabadság híd pesti hídfőjénél, és onnan trombitált. Ekkor tiltott fürdőzés miatt indult ellene szabálysértési eljárás. Egy héttel korábban szintén hasonló módon akciózott, de az elég rosszul sült el, a vízbe ugrása után ugyanis a rendőröknek kellett kimenteni, majd újra is kellett éleszteniük, mert nem mutatott életjeleket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Többen választanák Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort - itt a legfrissebb felmérés eredménye
A megkérdezettek 37 százaléka szívesebben látná a Tisza vezetőjét kormányfőként. A bizonytalan szavazók körében viszont Orbán valamivel népszerűbb.
F. O. - szmo.hu
2025. április 11.



A 21 Kutatóközpont 2025 áprilisának elején tizenöt politikus ismertségét és népszerűségét mérte fel egy úgynevezett omnibuszkutatásban. Az eredmények szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus: a teljes minta 39 százaléka kedveli őt. Ezzel megelőzi Orbán Viktort és Hadházy Ákost is, akik a második és harmadik helyen állnak - tette közzé az elemzést a 24.hu.

A felmérésből az is kiderült, hogy a Tisza Pártra jelenleg 34 százalék voksolna.

Ez azt jelenti, hogy a pártelnök népszerűsége öt százalékponttal magasabb, mint a saját pártjáé. Orbán Viktor esetében ez a különbség három százalékpont.

A kutatás során arra is választ kerestek, hogy a megkérdezettek kit látnának szívesebben miniszterelnökként. A teljes minta 33 százaléka a jelenlegi kormányfőt, 37 százaléka pedig Magyar Pétert választaná.

A válaszadók 30 százaléka nem tudott vagy nem akart dönteni kettejük között. A pártszimpátia alapján a fideszesek és tiszás szavazók túlnyomó többsége a saját pártvezetőjüket támogatja. Más pártok szavazói és a bizonytalanok jóval kisebb arányban foglaltak állást valamelyik politikus mellett. A többi párt szavazói között Magyar, a bizonytalanok körében Orbán a népszerűbb – bár ez a csoport általában kisebb arányban vesz részt a választásokon.

A népszerűségi rangsor negyedik helyén Karácsony Gergely áll, őt a Tisza párt új politikusai, Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Krisztina követik. Mindketten rövid idő alatt nagyobb támogatói bázist építettek ki, mint sok, hosszabb ideje ismert politikus.

A kormánypárti oldalon Gulyás Gergely és Lázár János a középmezőnyben található. A Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máté és a kommunikációs igazgató Menczer Tamás támogatottsága és ismertsége még a kormánypárt szavazói körében sem általános.

A kutatás külön kitért a köztársasági elnök ismertségére és kedveltségére is. Sulyok Tamás mindkét mutatóban alacsonyan szerepelt: a válaszadók 16 százaléka kedveli. A 21 Kutatóközpont megjegyezte, hogy a korábbi államfők jellemzően jóval előkelőbb helyen szerepeltek, és többen közülük vezették is a népszerűségi listát.

A felmérés szerint továbbra is Gyurcsány Ferenc zárja a sort.

A Demokratikus Koalíció elnökét a megkérdezettek 5 százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben.

A kutatóközpont a 24.hu-nak küldött elemzésében kiemelte: az elmúlt 15 évben nem volt példa arra, hogy a kormánykritikus választók ilyen egységesen álljanak nemcsak egy párt, hanem egy személy mögé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kína ismét visszavágott: 125 százalékra emelik az Egyesült Államokból érkező termékek vámtarifáját
Közölték: „ha az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is jelentős mértékben sértse Kína érdekeit, akkor Kína határozottan fel fog lépni és a végsőkig harcolni fog”.


A kínai pénzügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy

a korábbi 84 százalékról 125 százalékra emeli az Egyesült Államokból importált termékek vámtarifáját, válaszul a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett 145 százalékos importvámokra.

„A Kínára kivetett magas amerikai vámok súlyosan sértik a nemzetközi és gazdasági kereskedelmi szabályokat, az alapvető gazdasági törvényeket és a józan észt; ez teljes mértékben egyoldalú zsarnoki és kényszerítő magatartás” - közölte a pekingi pénzügyminisztérium nyilatkozatában.

„Az, hogy az Egyesült Államok sorra emeli és veti ki az abnormálisan magas vámokat Kínára, olyan számjátékká vált, amelynek a gyakorlatban sincs már gazdasági jelentősége, és a világgazdaság történetének vicce lesz”

- mondták.

A közleményben hangsúlyozták, hogy „ha az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is jelentős mértékben sértse Kína érdekeit, akkor Kína határozottan fel fog lépni és a végsőkig harcolni fog”.

Kína azt is közölte, hogy újabb panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az amerikai vámok miatt.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk