HÍREK
A Rovatból

Abszurd ok miatt csúszhat az M6-os autópálya építése

Egyszerűen kifelejtettek a tervezésből egy több száz méteres szakaszt a mohácsi csomópontnál.


Jelentős tervezési hiba miatt csúszhat az M6-os autópálya utolsó szakaszának építése, tudta meg az ATV Híradója.

A közbeszerzési eljárásból egyszerűen kifelejtettek egy nagyjából 200 méteres szakaszt a mohácsi csomópontnál, ami senkinek sem tűnt fel.

A hiba miatt újabb pályázatot írtak ki a hiányzó szakasz megépítésére, emiatt pedig tovább csúszhat az autópálya horvát határig tartó bővítése.

Közben a Jobbik helyi politikusa szerint nem is 200, hanem 595 méteres szakaszról van szó. Schwarz-Kiefer Patrik szombat reggeli posztjában azt írja:

már tavaly augusztusban tudható volt, hogy hiba csúszott a tervezésbe, és kifelejtették a meglévő utat és az új szakaszt összekötő részt.

A politikus posztjában azt is megmutatta, hogyan néztek ki az eredeti, majd a kifelejtett szakasszal bővített tervek:

A Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres pályaszakasz ára Magyarországon kilométerenként 4,4 milliárd forintba kerül, míg a horvát oldalon ugyanilyen terepviszonyok mellett csupán 1,1 milliárd forint a kilométerenkénti ár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lezárulhat a háború? Amerika és Ukrajna a békéről egyeztet Dzsiddában
A szaúdi város luxushoteljében ültek tárgyalóasztalhoz az amerikai és ukrán vezetők. A találkozónak különös jelentőséget ad, hogy Ukrajna minden idők legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen.


Megkezdődtek a béketárgyalások az Egyesült Államok és Ukrajna között Dzsiddában. Az egyeztetésen amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó vesz részt, míg Ukrajnát Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter képviseli. A találkozón Szaúd-Arábia külügyminisztere és nemzetbiztonsági tanácsadója is jelen van.

A CNN beszámolója szerint a tárgyalás kezdetén a résztvevők nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Andrij Jermak azonban még a megbeszélés előtt azt mondta, hogy

Ukrajna kész tárgyalásos úton véget vetni a háborúnak.

„Készen állunk megtenni mindent a béke elérésére” – mondta.

Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere úgy fogalmazott, hogy az orosz-ukrán háborúnak „nincsen katonai megoldása”, és mindkét félnek nehéz döntéseket kell meghoznia.

Hozzátette, hogy a tárgyalás célja annak felmérése, Ukrajna mennyire elkötelezett a béke mellett.

A megbeszélést órákkal azután tartják, hogy Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen.

Mint arról beszámoltunk, az orosz védelmi minisztérium szerint hétfő este és kedd reggel összesen 337 drónt indítottak oroszországi célpontok felé, ezek közül 91 Moszkva térségét vette célba.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán kívánt sok szerencsét a tárgyaló feleknek. „Kedves amerikaiak, kedves ukránok, ne pocsékoljátok el ezt az esélyt. Az egész világ figyel titeket Dzsiddában. Sok szerencsét” – írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Több mint 30 ország tárgyal Párizsban Ukrajna biztonságáról, az USA nélkül
Franciaország és Nagy-Britannia vezetésével alakulhat egy nemzetközi biztonsági erő, amely garantálná Ukrajna védelmét a tűzszünet után. A résztvevők katonai támogatásról is egyeztetnek.


Több mint 30 ország katonai vezetői tárgyalnak Párizsban egy olyan biztonsági erő létrehozásáról, amely garantálná Ukrajna védelmét egy esetleges tűzszünet után. Az egyeztetéseket Franciaország és Nagy-Britannia vezeti, és céljuk egy olyan nemzetközi koalíció létrehozása, amely képes és hajlandó katonai támogatást nyújtani Ukrajnának.

A találkozón minden NATO-tagország képviselteti magát, kivéve az Egyesült Államokat. A megbeszéléseken Ázsia és Óceánia több országa is részt vesz, köztük Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea. A tárgyalásokon Ukrajnát egy katonai tisztviselő képviseli, aki az ország biztonsági és védelmi tanácsának tagja.

A francia-brit terv olyan haderőt kíván létrehozni, amely elegendő katonai erővel rendelkezik ahhoz, hogy eltántorítsa Oroszországot attól, hogy ismét megtámadja Ukrajnát

írta az AP.

A francia tisztviselők bemutatták a francia-brit tervezetet a résztvevő országok katonai vezetőinek. A megbeszélések második részében „pontosabb és konkrétabb” egyeztetések zajlanak arról, hogy az egyes országok milyen katonai hozzájárulást tudnának biztosítani.

Az előzetes tervek szerint a koalíció tűzszünet esetén nehézfegyvereket és egyéb katonai felszereléseket biztosítana Ukrajnának, amelyeket gyorsan be lehetne vetni egy esetleges támadás esetén.

A tárgyalásokon jelen vannak Írország és Ciprus vezérkari főnökei, valamint Ausztria képviselője is. Ezek az országok az Európai Unió tagjai, de nem tagjai a NATO-nak.

Ahogy korábban írtunk róla, az Európai Unió vezetői rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozón állapodtak meg egy új védelmi politika elindításáról, válaszul az orosz fenyegetésre. A 27 tagállam támogatta azt a tervet, amely lehetővé teszi a tagországok számára, hogy büntetés nélkül növeljék védelmi kiadásaikat, és közös adósságkibocsátással finanszírozzák a katonai eszközök beszerzését.

A kezdeti tervek szerint az EU akár 800 milliárd eurót is mozgósíthat a következő négy évben, mind nemzeti, mind közös forrásokból. Ez a döntés akkor született, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok, Donald Trump elnöksége alatt, távolodik hagyományos európai védelmi szerepétől, ami arra ösztönzi az EU-t, hogy önállóbb lépéseket tegyen saját biztonsága érdekében.

Ukrajna egyébként erőteljesen szorgalmazza a NATO-tagságot, bírálva az 1994-es Budapesti Memorandumot, amelyben lemondott a nukleáris fegyverekről biztonsági garanciákért cserébe, amelyek aztán nem valósultak meg. Ez a törekvés különösen felerősödött az Egyesült Államokban bekövetkezett politikai változások fényében.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotókon az ukrán dróntámadás: több épület is megrongálódott Moszkvában
A háború kezdete óta a legnagyobb szabású dróntámadás érte keddre virradóan Oroszországot. Az orosz légvédelem 91 olyan drónt semmisített meg az éjszaka, amely Moszkva felé tartott.


Mint arról korábban már beszámoltunk: a háború kezdete óta a legnagyobb szabású dróntámadás érte keddre virradóan Oroszországot.

Az orosz légvédelem 91 olyan drónt semmisített meg az éjszaka, amely Moszkva felé tartott. Emellett a kurszki régió légterében 126, a brajnszkiéban 38, a belgorodiéban 25, a rjazanyiéban 22, a kalugaiéban 10, a lipeckiében és az orjoliéban 8-8, a voronyezsiében 6, a Nyizsnyij Novgorod-iéban pedig 3 távirányítású repülőszerkezetet semlegesítettek.

„Az ellenséges drónok Moszkva elleni legnagyobb szabású támadását visszaverték, több száz harci drónt lőttek le a különböző területeken” - írta Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere Telegram-csatornáján.

Moszkva régiójában egy ember életét vesztette, kilenc pedig megsebesült a támadásban, és több lakóépület is megrongálódott.

A domogyedovói vasútállomáson a forgalom leállt a vasúti pálya megrongálódása miatt, később a vonatok ritkított menetrend szerint újra el kezdtek közlekedni. Az orosz főváros Seremetyjevo, Domogyedovo, Vnukovo és Zsukovszkij repülőterén ideiglenesen korlátozták a járatok fogadását és indítását. Moszkvába tartó nyolc gépet Kazanyban szállítottak le. Tűz ütött ki a Domogyedovo területén lévő Miratorg húsfeldolgozó parkolójában.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrortámadás címén büntetőeljárást indított a dróntámadások miatt.

A Kyiv Post az X-en több videót is közölt a dróntámadásról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Trump, segíts hazahozni apát Gázából!” – a magyar-izraeli túsz kislányai szívszorító videóban üzentek az amerikai elnöknek
Omri Mirant 2023. október 7-én rabolták el fegyveresek az otthonából, miközben feleségét és két kislányát próbálta védeni.


Újabb videót osztott meg az X-en Lisay Lavi-Miran, a még Gázában levő magyar-izraeli túsz, Omri Miran felesége. A felvételen kislányai Donald Trump amerikai elnökhöz fordulnak segítségért. A gyerekek édesapjuk képét tartva kérik, hogy hozza haza Omri Mirant, aki már több mint másfél éve a Hamász fogságában van Gázában.

„Trump, segíts hazahozni apát Gázából! Köszönjük”

– mondják a felvételen.

Ezután Lisay megkérdezi idősebb lányát, Ronit, mit mondana az édesapjának.

„Adok neki egy puszikát!”

– feleli, és puszit nyom apja fényképére. Húga, Alma öleléseket küld neki. A videó második részében a testvérek egy hatalmas szívet rajzolnak Omrinak.

A videót ITT tudod megnézni.

A magyar állampolgárságú Omri Mirant 2023. október 7-én rabolták el fegyveresek az otthonából, miközben feleségét és két kislányát próbálta védeni. Izrael feltételezése szerint a férfi még életben van, de az elmúlt 522 napban csak egyetlen propagandavideón szerepelt, amelyen lesoványodva, beesett arccal látható.

Lisay korábban édesapjával és nővérével Magyarországra is ellátogatott, hogy közbenjárjanak Omri kiszabadításáért, most pedig kislányaival együtt próbálja felhívni a világ figyelmét férje helyzetére.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: