„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit
– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?
– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.
– Mitől jó egy csokoládé?
– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?
– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.
A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.
Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.
Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?
– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.
Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?
– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.
Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.
A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?
– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).
De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.
