HÍREK
A Rovatból

A Kreml szerint hazugság, hogy Putyin rakétacsapással fenyegette meg Nagy-Britanniát

Boris Johnson állította ezt, Putyin szóvivője szerint viszont a volt brit miniszterelnök vagy szándékosan hazudott, vagy nagyon félreérthetett valamit.


Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője arra reagált, hogy a The Daily Telegraph és a Daily Mail című lap közölte: Johnson egy dokumentumfilmben, amelyet a BBC közszolgálati televízióban hétfőn mutatnak be, kijelentette: Putyin egy 2022. február 2-i telefonbeszélgetésben "mintegy megfenyegette" őt, rakétacsapásra utalva.

A BBC híroldalán hétfőn megjelent ismertető szerint Johnson arra figyelmeztette akkor Putyint, hogy egy Ukrajna elleni invázió nyugati szankciókat vonna maga után, és még több NATO-erő vonulna fel Oroszország határainál. Azzal is próbálta elejét venni az orosz katonai fellépésnek, hogy közölte Putyinnal: Ukrajna "belátható időn belül" nem csatlakozik a NATO-hoz.

"Egyszer csak megfenyegetett, és azt mondta: Boris, nem akarlak bántani, de egy rakétával ez csak egy perc lenne, vagy valami ilyesmit. Muris" - idézte a BBC Johnsont. "De úgy gondolom, a nagyon nyugodt hangneméből, a kimértnek ható hangulatából úgy tűnt, hogy csak eljátszott az arra irányuló próbálkozásaimmal, hogy tárgyalásra bírjam őt" - tette hozzá Johnson.

A volt brit kormányfő szerint Putyin "nagyon bizalmasan" viselkedett a "nagyon különleges hívás" során, amelyről annak idején sem a Downing Street, sem a Kreml nem számolt be a médiának.

"Amit Johnson úr mondott, az nem igaz. Pontosabban: hazugság" - hangsúlyozta a brit sajtó által idézett exkormányfői nyilatkozatról a Kreml szóvivője.

Peszkov szerint ez lehet szándékos hazugság Johnson részéről, ami felveti a kérdést, hogy miért ezt a verziót adja elő a történtekről, de az is lehet, hogy a brit miniszterelnök akkor "ténylegesen nem értette meg", miről is beszélt neki Putyin. "Akkor egy kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat az elnökünk tárgyalópartnerei miatt" - tette hozzá Peszkov.

A szóvivő elmondta, hogy tisztában van a telefonbeszélgetés tartalmával.

"Még egyszer hivatalosan megismétlem: ez hazugság, nem volt semmilyen rakétákkal való fenyegetés. Az Oroszország biztonságát érintő kihívásokról szólva Putyin elnök megjegyezte, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása esetén a NATO vagy az Egyesült Államok rakétáinak esetleges telepítése a határaink mentén azt jelentené, hogy bármely rakéta percek alatt elérné Moszkvát. Ha ezt a passzust így értelmezték, (...) akkor ez egy nagyon kínos helyzet"

- mondta.

Hozzáfűzte, hogy nem a Kreml feladata reagálni a BBC filmjeire, de ha a dokumentumfilm többi része is ebben a szellemben készült, nem javasolná, hogy időt fecséreljenek rá.

Annak kapcsán, hogy az ukrán vezetés egyre több nyugati fegyvert követel magának, Peszkov arra figyelmeztetett, hogy a szállítások "jelentős eszkalációhoz, a NATO-országok egyre közvetlenebb részvételéhez vezetnek" majd ebben a konfliktusban, de ez nem változtathatja meg alapvetően az események menetét, és a "különleges hadművelet" folytatódni fog. Rámutatott, hogy minden európai országban vannak olyan társadalmi körök, amelyek ellenzik az ukrajnai konfliktusban való fokozottabb részvételhez vezető intézkedéseket, és amelyek nyíltan is beszélnek erről.

Peszkov kérdésre válaszolva elmondta, hogy Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok "nem léteznek" és hogy a szövetség "beszüntette az Oroszországgal való érdemi kapcsolattartást".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kosz, bűz és fertőzésveszély: azonnal bezáratta a NAV a kritikán aluli wellnesshotelt
Koszos törölközők, bűzös szobák, veszélyes medencék – ezt találták az ellenőrök egy magyar wellnesshotelben. A helyet azonnal bezárták, többmilliós bírságot szabtak ki.


„Koszos törölközők, fertőzött víz a medencékben, kellemetlen szag a szobákban, nem létező szakszemélyzet. Sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte” – ezeket a megdöbbentő sorokat írta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután szemlét tartott egy meg nem nevezett hotelban.

A szálláshelyről az is kiderült, hogy a korábbi negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.

„A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve” – írták.

A NAV a Facebook-posztban még megjegyezte, hogy mivel szakhatóságok kötelezésének a hotel működtetője nem tett eleget, az adóhatóságra hárult a feladat, hogy kikényszerítse az egészségre veszélyes tevékenység beszüntetését. A vállalkozás a NAV felszólítására sem tudta igazolni, hogy eleget tett az alapvető higiéniai előírásoknak, ezért a NAV a medence vizének leengedése mellett döntött. A szálláshely mindaddig nem fogadhat vendégeket, amíg a szakhatóság által megállapított hiányosságokat meg nem szüntetik.

A NAV nemcsak az adókkal, járulékokkal és egyéb közterhekkel kapcsolatban jár el, hanem közreműködik az államigazgatás egyéb ellenőrző szervei döntéseinek, kötelezéseinek végrehajtásában is, védelmet biztosítva az állampolgároknak – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: „látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit” - írta többek között.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.

Beszámolója szerint:

"Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy

a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak"

- írja a politikus. Azt írta, azért tértek vissza, mert:

"vasárnap itt kezdte Takács Péter egészségügyi államtitkár a hazugság túráját, amin azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött TISZA miatt maradtak el".

"Azt a hazugságot is előadta, hogy az Orbán család és oligarchák korrupciója miatt 3 éve felfüggesztett uniós pénzek a tavaly létrehozott TISZA miatt nem jönnek.

Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a TISZA akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a TISZA miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak. Jelzem Orbán Viktornak, hogy még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség" - üzente a miniszterelnöknek.

Majd szólt az államtitkárnak is:

"Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben? Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?"

Magyar Péter azt ígérte a bejegyzésében:

"A TISZA a választást követően azonnal hazahozza a magyar embereknek fejenként járó 800 ezer forint uniós forrást és minimum 500 milliárd extra egészségügyi forrást allokál az állami egészségügyre.

Folytatjuk a magyar kórházak, egészsegügyi intézmények állapotát bemutató körútunkat. Kérem, hogy a friss tapasztalataikat a [email protected] címre küldjék" - áll a bejegyzésben.

Magyar Péter a posztjához kommentben még azt írta:

"Oszd meg, hogy a hazugságtúrán lévő Takács Péter - egészségügyi államtitkárhoz is eljusson".

Erre nemsokára megjött Takács Péter - egészségügyi államtitkár reagálása:

"Péter Magyar, látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a "15 évig nem csináltak semmit" mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hazudik a tévé!” – Megszakította a Hír TV az élő adást a keddi tüntetésről, miután a Várban váratlan dolgok történtek közvetítés közben
Szerdán Hadházy Ákos ment oda a közvetítő riporterhez és bemondta, hogy nem fogják abbahagyni a tüntetést. A független képviselő közölte, hogy délután újra az Erzsébet hídon lesznek.


Ötödször tartottak tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos szervezésében a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció kedden 17 órakor kezdődött az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.

Az eseményt a Hír TV stábja is közvetítette. Amikor a riporterük bejelentkezett a helyszínről, a tüntetők odamentek hozzá, köszöntek, integettek a kamerába, majd skandálni kezdték: „hazudik a tévé”. A hangzavar miatt a riporter szavai alig voltak hallhatók, ezért megszakították az élő közvetítést.

Szerda reggelre is maradtak tüntetők a Várban. A Hír TV újra megjelent, hogy tudósítson. Ekkor Hadházy Ákos lépett oda a stábhoz, és a mikrofonba mondta: nem hagyják abba a tüntetést, és 17 órakor újra az Erzsébet hídnál találkoznak.

A független képviselő korábban arról beszélt: a tüntetések addig tartanak, amíg a kormány vissza nem vonja azt a törvényt, „amelyik lehetővé teszi a kínai típusú arcfelismerő rendszerek használatát ellenzéki honfitársaink megfigyelésére”. Azt is mondta, a demonstrációk addig folytatódnak, amíg vannak olyan emberek, akik kitartanak a követelés mellett.

Forrás: ATV.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotókon a Lakatos Márk ellen szervezett tüntetés a Kossuth téren – Tóth Gabi, Ábrahám Róbert is felszólalt
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.


Lakatos Márk stylist ellen 2024 októberében indult eljárás, miután Ábrahám Róbert azzal vádolta meg, hogy egy 13 éves fiút hívott fel magához, és szexuális bűncselekményt követett el ellene. A stylist az első perctől kezdve tagadta a vádakat, és közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A rendőrség idén április 11-én elévülésre hivatkozva lezárta a nyomozás Lakatos Márkot érintő részét. A stylist a közösségi oldalán reagált a döntésre: azt írta, hogy sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki, a rendőrségi határozatot pedig rágalomnak nevezte. Közölte azt is, hogy jogi képviselőjével lépéseket tesz az ügyben.

Ábrahám Róbert április 16-ra, szerda estére tüntetést hirdetett a budapesti Kossuth térre a rendőrségi döntés miatt.

A demonstráció célját így fogalmazta meg: „ha a jog elévült, legalább az erkölcsi felelősségre vonás ne maradjon el”.

Képgaléria: A tüntetésről (Fotókért kattints a képre)

A rendezvényen elsőként Király Tamás, az Ultrahang Plusz podcast műsorvezetője szólalt fel. Azt mondta, „nem vagyok egy tüntető típus, az Odakint most szörnyek járnak rendezvényre sem mentem el. Nem könnyű ma Magyarországon a normalitás mellett kiállni”. Beszédében azt mondta, hogy meglepődött, amiért nem alakult ki nagyobb felháborodás az ügy kapcsán. „Azt hittem, lekapcsolták a netet” – fogalmazott. Kiemelte:

„ha van egy szexuális ragadozó, aki vadászik, aki el akarja rabolni a gyermekeket, azt felelősségre kell vonni, mindegy milyen politikai oldalt képvisel, mindegy mi a szakmája”.

Király kitért a Varnus Xavér-ügyre is, amely kapcsán arról beszélt, hogy szerinte „nem Xavér, hanem azok járnak bíróságra, akik vádolják őt, vagy vele voltak kapcsolatban”. Úgy fogalmazott: „a ma este azt üzeni, hogy nincs okunk a szégyenre. Azoknak kell szégyenkezniük, akik tönkreteszik a gyerekek életét”. Hangsúlyozta: „nincs bal- vagy jobboldali pedofília csak pedofília”. Ezután felolvasott a rendőrség közleményéből, amely szerint az 1–5 évig büntethető gyermekek elleni bűncselekmények elévülhetnek a jelenlegi jogi szabályozás alapján.

A következő felszólaló Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő volt. Beszédében utalt a korábbi rendszerre és a Szovjetunióra, és kijelentette: „a Szovjetunió zászlaját vivők nem szűntek meg, csak átalakultak és Brüsszelben dolgoznak ellenünk”. Ezt követően a liberalizmust bírálta, és úgy fogalmazott: „hiába hisztizik, toporzékol egy hadseregnyi szélsőséges, nem kell csatlakozni a jóemberkedéshez, elég a magunk istenéhez ragaszkodni”. Szerinte „szó sincs véleményszabadságról, a nyugat ugyanolyan ideológiai szigorral sújt le, mint a KGB”, valamint azt mondta: „az elnyomás eszközévé vált a jog”.

Somkuti beszédében példaként hozta fel a németországi Björn Höcke esetét, aki ellen náci jelszó használata miatt indult eljárás, miután egy 2021-es gyűlésen a „Mindent Németországért” kifejezést használta.

A demonstráción Tóth Gabi is felszólalt. Arról beszélt, hogy

anyaként és nőként fontos számára a hagyomány, és kiemelte, hogy „aki szerető környezetben nő fel, nem is gondolná, hogy szörnyek járnak köztünk”. Beszédében azt is elmondta, hogy több ismert ember nem mert részt venni a tüntetésen, mert attól tartott, hogy az negatívan befolyásolhatja a karrierjét.

A demonstráción jelen volt Dúró Dóra és Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselői is.

Ábrahám Róbert beszédében Lakatos Márkot és más közéleti szereplőket is élesen bírálta, akik szerinte nem emelték fel a hangjukat az ügy kapcsán. Felidézte, hogy Lakatos korábban „Kárpátok Madonnája” névvel illette Tóth Gabit, majd visszautasította azt a vádat, hogy az énekesnő jelentette volna fel a stylistot. Felháborodását fejezte ki amiatt is, hogy „20 évvel később elévült a bűncselekmény”.

Kritizálta, hogy Lakatos „általános iskola mellett koktélozott” és „ismert személyiségek szelfiztek vele” az ügy kirobbanása után. Többek között Alföldi Róbertet is kiemelte. Pottyondi Edinát is szóvá tette: „Pottyondi mikor kijelentette, minden gyereket megvédenek, most hol van?” A beszéde végén még egyszer kiemelte, hogy „a Lakatos-ügyről semmilyen ismert személyiség nem szólalt meg”, és „aki igen, azokat meghurcolták”. Zárásként közölte: „Legyen számonkérés!”

Tóth Gabi a színpadon elénekelte a Honfoglalás című dalt, majd Király Tamás búcsúzóul azt mondta: „Létezik bűnbocsánat, de ahhoz bűnbánat is kell”.

A hivatalos program este nyolcig tartott volna. A beszédek végére azonban már csak páran maradtak. A tüntetés elején két-háromszázan vettek részt.

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk