HÍREK
A Rovatból

24.hu: Lázár János kiszervezte a MÁV-csoport beszerzéseit a Navracsicsot betámadó lap tulajdonosához

Bada János még a hódmezővásárhelyi gimnáziumban volt a miniszter évfolyamtársa. Az ügyvédnek nem ez az első Lázárhoz köthető vezetői állása.


Lázár János építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére tavaly év végén átalakították a tárca portfoliójához tartozó állami vállalatok működési rendjét, tudta meg a 24.hu. A beszerzéseket és a készletgazdálkodást mindössze egyetlen hónap alatt csoportosították a miniszter régi ismerőse által vezetett MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-hez (MÁV SZK).

Így például a korábban nagyvállalati vezetői tapasztalattal nem rendelkező Bada János irányította cég dönt a mozdonyalkatrésztől a gumiabroncson át az üzemanyagig gyakorlatilag minden vásárlás és eszközbeszerzés ügyében a MÁV Start, a Volánbusz és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetése helyett, akiktől elvették az önálló döntési jogköröket.

Lázár még tavaly nevezte ki a MÁV SZK vezérigazgatójának Badát, akivel évfolyamtársak voltak a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnáziumban. Az ügyvéd a tulajdonosa annak a Promenad24 nevű helyi lapnak is, mely februárban 2,2-2,5 millió forintot költött két Navracsics Tibort lejárató cikkének hirdetésére. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter bűne az volt, hogy többször is kedélyes fotó készült róla és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterről a találkozóik alkalmával. A portál tulajdonosi köréből azóta az ügy miatt kiszállt Rákay Philip is.

A 24.hu azt írja, hogy Bada korábban a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértői testületében dolgozott, 2018-ban pedig a szintén a Lázárhoz köthető Batidai Vadászkastélyt működtető Grosswiese Zrt.-ben kapott vezetői állást. Igazgatósági tagságát a MÁV-os megbízatása mellett is fenntartotta.

Megkeresték az átszervezéésel kapcsolatban a MÁV sajtóosztályát is, akiktől azt a választ kapták, hogy „a költséghatékonyság mellett a cégcsoport beszerzéseinek átláthatóbbá és gyorsabbá tétele, valamint a piaci verseny erősítése, kiszélesítése, transzparensebbé tétele is vezérelte”.

A válaszból az is kiderült, hogy a beszerzési és raktározási tevékenységek átszervezése egy nagy integrációs folyamat része, ami egy éve indult a MÁV-Volán-csoportnál: a működést a piaci nagyvállalatok mintájára kívánják költséghatékonyabbá tenni. A cégcsoport back office tevékenységeinek ellátását ezért központosították egy helyre, a humán, gazdasági, informatikai szolgáltatást is végző MÁV SZK Zrt.-hez.

A portál információi szerint az ország legnagyobb létszámú vállalatait összefogó csoport több vezetője is igyekezett fúrni az intézkedést, többek között hatalmasra duzzasztott beszerzési listákkal bombázták az új központot, ami azt eredményezte, hogy a napi beszerzések intézése rövid idő alatt visszakerült a cégek hatáskörébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Három napunk volt arra, hogy hazaköltözzünk” – felborult az életük, mert lájkolta Magyar Péter posztjait a Fidesz-rendezvények korábbi állandó szereplője
Gergely Éva 20 éve még Orbán Viktor kampányeseményein énekelt, ma pedig már egy Tisza-szigetben önkénteskedik. Houstonban kapott munkát a férje az alkonzulátuson, nemrég azonban majdnem hazarendelték őket - végül ő haza is jött.


Exkluzív interjút adott a Válasz Online-nak Gergely Éva, aki 2007-ig fideszes események állandó fellépője volt.

Gergely Éva a kilencvenes években kezdett zenélni, több zenekarban is vokálozott, majd miután megismerkedett későbbi férjével, Doncsev Andrással, a politikához is egyre közelebb került. Férje ugyanis újságíró volt, majd Németh Zsolt révén a Külügyminisztériumba került, 2000-től pedig Orbán Viktor beszédíró csapatát vezette.

Éva a 2002-es választások után kezdett fellépni Orbán Viktor pártrendezvényein. Ingyen vállalta a szerepléseket, mert hitt abban, hogy a Fidesz egy polgári Magyarországért dolgozik. „Akkor még hittünk a nagy dolgokban” - fogalmazott.

Habony Árpád megjelenése után viszont igyekeztek távolabb húzódni a Fidesz-világtól. Azt mondja, 2007-ben lépett fel utoljára fideszes rendezvényen, de ekkor már nem volt lelkes, és ennek hangot is adott. Orbán kérte, hogy mondjon valami bíztatót a színpadon, mire ő azt válaszolta, hogy nem tud. Ezután már csak egyszer hívták, beugrósnak az előbb említett, 2007-es rendezvényre.

Férje viszont továbbra is a politika közelében maradt. Miután jelezték nekik, hogy megüresedett egy státusz Kaliforniában, a Santa Clara-i alkonzulátuson, az egész család az Egyesült Államokba költözött. Később lehetőségük nyílt átmenni a houstoni alkonzulátusra, a férje most is ott szolgál konzulként. Igaz, nemrég majdnem hazaküldték őket.

2024 elején ugyanis felfigyelt Magyar Péterre a Partizánnak adott interjúja után.

„Hallgattam a beszédeit, az elejétől tudtam, hogy ez az ember lehet, aki megálljt parancsol a rendszernek – éppen azért, mert belülről ismeri a működését. Elkezdtem lájkolgatni a bejegyzéseit. Nem voltam külügyi állományban, nekem egy fillér bért nem fizetett a magyar állam, tehát – elvileg – szabadnak éreztem magam”

- fogalmazott Éva, nem sokkal ezután viszont értesítették a férjét, hogy megszűnik a megbízása, és haza kell költözniük.

„A júniusi európai parlamenti választás után két nappal küldött egy berendelő okiratot Andrásnak a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Gyarmati Eszter. Három nap múlva haza kellett volna költöznünk Magyarországra a két gyerekünkkel együtt – akik Amerikában jártak középiskolába, illetve egyetemre. Még egyszer: három napunk volt arra, hogy felszámoljuk a kinti életünket. Ültünk, néztünk magunk elé, hogy ez meg mi”

- mondta Éva.

Állítása szerint a döntést nem indokolták meg, így már el is kezdtek készülni a hazaköltözésre.

Azonban egy miniszterelnökhöz közeli ismerősük közbenjárásával végül visszavonták a hazarendelést. Ez az ismerősük pedig azt tanácsolta nekik, tudják, hogy Évának más politikai nézetei vannak, de „ezeket belül kell intézni, nem mehet ki a külvilág felé, ne lájkolgasson mindenfélét”.

Éva végül úgy döntött, hazaköltözik, és önkéntesként segít a Tisza-szigeten.

„Rendszerváltó eufória van az országban, ilyenkor az ember nem mérlegel, csak csinálja: önkénteskedik, szervez, segít, beszél, beszélget – anélkül, hogy politikus akarna lenni”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Magyar betegek vannak szemeteszsákba csomagolva, megalázó módon” – durván egymásnak esett Kulja András és az államtitkár
A Tisza Párt politikusa szerint megalázó körülmények között kezelik a betegeket. Az államtitkár visszavágott, szerinte politikai haszonszerzésről van szó.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője több fotót is megosztott közösségi oldalán, amelyeken emberek fóliába tekerve fekszenek egy kórház folyosóján. A politikus a bejegyzésében azt írta: „Magyar betegek vannak szemeteszsákba csomagolva, megalázó módon, szakadt betegágyakon hagyva. Nem egyedi esetekről van szó, hanem az egészségügyben nap mint nap előforduló tragédiákról.”

A képek nyomán Takács Péter egészségügyi államtitkár a Facebookon reagált. Azt írta: „Azért vannak nejlonban, mert a mentő úgy szedi össze őket az utcán, hogy sajnos saját vizeletükben és ürülékükben fekszenek, és higiéniai okokból szükség van erre a nejlonra.” Hozzátette: „minden jóérzésű embert felháborít”, hogy Kulja ilyen fotókat tett közzé. Az államtitkár szerint a betegeket kimosdatják, megkapják a megfelelő ellátást, és az emberi méltóságukat is tiszteletben tartják. Kuljának azt üzente:

„Szégyelld magad, amiért hajléktalan emberek pillanatnyi kiszolgáltatott állapotából akarsz politikai tőkét kovácsolni.”

Kulja András válaszában azt írta, hogy a képeket elkeseredett orvoskollégáktól kapta, „akik nap mint nap a betegek életéért küzdenek, amíg te pártrendezvényeken mulatsz és kommentelgetsz.” A tiszás politikus szerint kétli, hogy Takácsnak – aki három évig volt patológus rezidens – valós fogalma lenne arról, mivel szembesülnek naponta az egészségügyi dolgozók. Azt is írta, hogy sokszor nemcsak hajléktalan emberekről van szó, hanem otthonukban elesett, idős, akár demens betegekről is, akiknek nincs, aki segítsen például a mosdóba kísérésben. Úgy fogalmazott:

„15 éve kétharmaddal kormányoztok, Te vagy az egészségügyi államtitkár, így másra mutogatás helyett vállalni kellene a felelősséget."

A vita nem új keletű, Takács Péter nemrégiben kórházlátogatásokba kezdett, és a tapasztalt problémákért – a Fidesz 15 éves kormányzása ellenére – a Tisza Pártot tette felelőssé.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ez lehet az ára, hogy Rogán lekerült a szankciós listáról? Határozott üzenetet kaptak Orbánék az új amerikai ügyvivőtől
Robert Palladino szavai alapján a Trump-kormány több pontban is megfogalmazta elvárásait a magyar kormánnyal szemben.


Pont azon a napon, amikor Rogán Antal lekerült az USA szankciós listájáról, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője lényegében megüzente Orbánéknak, hogy az Egyesült Államok mit vár el Magyarországtól a jövőben - írja a kontroll.hu.

Robert Palladino kedden a Central European Summit nevű rendezvényen szólalt fel, amit az Alapjogokért Központ és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szervezett. Bár a rendezvény zártkörű volt, az Amerikai Nagykövetség YouTube-csatornáján megjelent egy videó a felszólalásról.

Palladino elmondta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter másfél hónappal ezelőtt küldte őt Budapestre azzal a céllal, hogy világossá tegye az amerikai elvárásokat. Szerinte az európai országoknak a GDP legalább öt százalékát kellene fordítaniuk hadiipari kiadásokra. Ez több mint kétszerese a mostani magyar költéseknek.

Az ügyvivő szerint Washington továbbra is támogatja Ukrajnát, és készek újabb szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben, hogy mielőbb véget érjen a háború. Azt is kiemelte, hogy az Egyesült Államok támogatja az energiabiztonságot. Ezen belül fontosnak tartják, hogy Magyarország vásároljon amerikai LNG-gázt, valamint amerikai atomerőműveket.

A diplomata felszólalásában kitért arra is, hogy

az USA világos gazdasági elköteleződést vár el. Nem nézik jó szemmel a túl szoros kapcsolatokat Kínával, főleg a csúcstechnológiai területeken. Ezek szerintük veszélyeztethetik az országok szuverenitását.

Palladino beszédében megemlítette J.D. Vance alelnök müncheni felszólalását is. Szerinte nemcsak beszélni kell a demokráciáról, hanem gyakorolni is. Úgy fogalmazott: „ha viszont elnyomnak hangokat, az nem erősíti a demokráciát”.

Az ügyvivő szavai alapján a Trump-kormány több pontban is megfogalmazta elvárásait:

• a GDP 5 százalékát költsék hadikiadásokra,

• erősen javallott amerikai LNG gázt és amerikai Westinghouse atomerőműveket venni,

• ne exportáljanak többet Amerikába, mint amennyit onnan importál Magyarország,

• az oroszok elleni a szankciók fennmaradnak,

• nincs több üzletelés Kínával, különösen nem hightech ügyekben, hiszen annak hatalmas a kockázata,

• az ellenzéki hangok elnyomása nem szép dolog, ezt még a Trump-kormány sem nézi jó szemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miről lesz szó? Szokatlan időpontban tartják a kormányinfót, amin ezúttal Nagy Márton is részt vesz
A tájékoztatón így valószínűleg gazdasági jellegű bejelentések is várhatók.


Nagycsütörtökön is tart kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az esemény általában délelőtt 10 óra körül szokott kezdődni,

ma azonban 15 órától tartanak kormányinfót, amin ezúttal Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is részt vesz.

A tájékoztatón így valószínűleg gazdasági jellegű bejelentések is várhatók.

Természetesen azt előre nem tudjuk, hogy pontosan milyen bejelentésekkel készülhet a kormány, ugyanakkor az utóbbi időben Nagy Márton sorra arról számolt be, hogy sikerül visszaszorítani az inflációt. Így elképzelhető, hogy ezzel kapcsolatban ad majd tájékoztatást a nemzetgazdasági miniszter. De az árrésstopról is szó lehet, az ugyanis jelenleg május végéig érvényes.

A távközlési szolgáltatókkal és a bankokkal folytatott egyeztetésekről is beszélhet Nagy Márton, de szóba kerülhet akár a Dunaferr megmentése, vagy a kormány azon terve, hogy minden településre ATM-et telepítenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: