Potozky László: „Emberi nyomorokból kirakott forradalom zajlik”

Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita tavaly óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Azt mondják, nem akarnak politikaformálók lenni, csupán informatív előadásaikkal segítenek, hogy az emberek tisztábban lássák a politikai és a gazdasági összefüggéseket.

Ahogy Petschnig Mária Zita mondja,

A mádi művelődési ház teljesen megtelt, ahogy a korábbi hasonló rendezvényeken is ez történt országszerte. Bár olykor nehéz megfelelő helyszínt találni az előadásokhoz, vannak települések, ahol bezárulnak az ajtók, ha kiderül, kik érkeznének.

A pénzügyi és politológiai elemzések sorozata a nyár közepéig folytatódik. A közgazdász–politológus házaspár tudatosan korlátozza saját szerepvállalását: a kampány közeledtével befejezik a fellépéseiket.

Ferenc pápa halála után a temetésig a gyászé a főszerep a Vatikánban. Utána azonban amilyen gyorsan csak lehetséges, meg kell választani az új pápát. A folyamat ezeréves hagyományon nyugszik, miközben a kérdések, melyek foglalkoztatják a közvéleményt, nagyon is jelenkoriak. Mert nemcsak az a lényeg, hogyan választják meg a pápát, de ami még ennél is fontosabb, ki lesz Szent Péter trónján a következő pápa és milyen irányt képvisel majd?

Erről beszélgettünk Máté-Tóth Andrással, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének alapítójával, egyetemi tanárral.

– Hogyan választják meg a következő pápát?

– A pápaválasztás nagyon-nagyon ősi hagyománya a katolikus egyháznak, bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy a katolikus egyház csúcsvezetőjét demokratikus úton választják, kétharmados többséggel. Csak a 80 év alatti bíborosok szavazhatnak az újabb rendelkezések óta. Abban viszont nagyon különbözik a demokratikus választásoktól, hogy a konklávén belül már nincsenek egyeztetések, viták, lobbitevékenységek,

A pápaválasztás akkor sikeres, hogyha valaki a leadott szavazatok kétharmadát megkapja. Akkor megkérdezik az illetőt, hogy vállalja-e ezt a szolgálatot, majd azt is megkérdezik, hogy milyen nevet választ magának. A szavazócédulákat minden szavazási kör után eltüzelik. Amíg nem sikeres a választás, hozzákevernek egy adalékanyagot, és ettől fekete lesz a füst. Amikor azonban sikeres, akkor csak önmagukban elégetik a cédulákat, aminek szürke a füstje. Ezt a köznyelv fehér füstnek nevezi, és ekkor mondják azt a katolikusok, hogy habemus papam, azaz van, újra van pápánk.

– Tehát magán a konklávén nincs lobbizás, de korábban igen? Hogyan kell ennek a politikai hátterét elképzelni?

– Létezik egy pre-konklávé, ami nem konklávé a szó szoros értelmében, tehát itt nincs szavazás, nincs csönd, hanem imádság van. Nem kötelező a részvétel, de a bíborosok, akik részt vesznek, arról tárgyalnak gyakran napokon át, hogy mi a világegyház jelenlegi helyzete és küldetése. És itt különféle hozzászólások hangzanak el. Onnan tudjuk, hogy ez a pre-konklávé jelentős intézmény, mert

Ennek a lényege az volt, hogy az egyház ne szorongó egyház legyen, mert a hit ellensúlyozza a szorongást, hanem kilépő egyház, amelyik hisz a megváltóban, akit követ és képvisel, és ennek révén áll bele a kulturális folyamatokba, és hirdeti az evangéliumot. Ez egy nagyon-nagyon lényeges álláspont volt, utólag látjuk, mert a bíborosok ennek a látásmódnak a képviselőjét választották Benedek utódjául.

– Jelenleg az egyházon belül milyen főbb irányzatok, szellemi áramlatok vannak? Mert nyilvánvalóan ezek határozzák majd meg az új pápa személyét.

– Ez nagyon-nagyon nagy feladat lenne, amire nem is vállalkozom, csupán a véleményemet tudom elmondani. Az a szolgálat, amit Ferenc pápa elvégzett, két szempontból mindenképpen egy új fókuszt helyezett az egyház önértelmezésének és működésének a középpontjába. Az egyik az az, hogy az egyház elsősorban ne saját magával legyen elfoglalva, hanem a rászorulókkal, a kivetettekkel, a menekültekkel, a betegekkel, a börtönben lévőkkel, a különböző egyházi bűncselekmények áldozataival. Tehát az egyház nem öncél. Sohasem volt öncél az egyház, de a modern világ folyamatai, például a szekularizáció miatt bizonyos értelemben támadottnak, fenyegetettnek érezte magát. Emiatt az egyház egy kicsit az önmegmaradására koncentrált, de legalábbis nehezen küzdött meg a kísértéssel, hogy ezt tegye. Ezzel szemben Ferenc pápa azt mondta, hogy ez nem jó út, hinni kell az evangéliumban. Az Istennek nem Isten a fontos, hanem az ember.

Ez egy nézőpont felerősítése. Egyáltalán nem új tanítás, az evangélium, a Biblia óta ezt hirdeti a kereszténység, de ezt a modern világban új módon, új stílussal, új elszántsággal és új hitelességgel kellett újra feléleszteni. A másik pedig az egyház működésére vonatkozik, aminek az úgynevezett szinodalitás az alapja. Ez szintén kezdettől fogva jellemezte az egyház működését, ami azt jelentette, hogy mindenki, aki meg van keresztelve, vagyis tagja a katolikus egyháznak, egyben felelős is a katolikus egyház helyzetéért, sorsáért, működéséért, hitelességéért, azon a szinten, azon a helyen, ahol ő van, a lehetőségeinek megfelelően. A pápa ezt a szinodális, ezt az együttműködő, bevonó kommunikációs kultúrát nagyon felerősítette, és nemcsak mint stílust erősítette fel, de egyben jogilag is létrehozta a szinodalitás kultúráját, és egy útvonalat, agendát dolgozott ki az elmúlt hónapokban a tavaly bezárult globális szinódus záródokumentumának a gondolatai mentén.

ennek mentén oszlanak meg a nézetek. Vannak, akik nagyon-nagyon támogatják ezt, vannak, akik meglehetősen, vannak, akik kevésbé, és van esetleg egy kisebbség, amely nem nagyon. Az a feltételezésem, hogy a pápa által megnyitott út többséget élvez a katolikus egyházban is, és a bíborosi testületben is, vagyis olyan valakit fognak választani, aki folytatja ezt az utat, nem olyat, aki valami más utat kínál, vagy javasol, vagy esetleg éppen egyenesen szembe menne ezzel az úttal.

– Buda Péter aTelexen arról beszélt, hogy Donald Trump megpróbálhatja befolyásolni a pápaválasztást. Ön mit gondol erről? Volt-e már hasonlóra példa a történelemben?

– Megértem Péter felvetését, aki valóban komoly szakértő egyházügyben, Vatikán-ügyben, és nyilván egyfajta titkosrendőrségi szempontrendszert is hitelesen tud érvényesíteni, de engedje meg, hogy egy kicsit humorosra vegyem a figurát. Azt el tudom képzelni, hogy Donald Trump, ez az eszelős őrült, aki éppen a világrendet teszi tönkre, gondolt arra, hogy

Szerintem érdemes lenne megtudni, hogy Trump hova árazza be a katolikus egyházat. Mikor ezt megtudjuk, majd még nagyobbat nevetünk. Keserűen, de még nagyobbat, mint amit az eddigi őrültségein nevettünk.

– A magyar bíborosnak, Erdő Péternek ön szerint van-e esélye? Beleillik-e abba a trendbe, amit ön mondott, ami azt a mainstreamet képviseli az egyházban, egyáltalán azt képviseli-e, amit Ferenc pápa képvisel?

– Formálisan Erdő Péter bíboros úr is természetesen esélyes, ugyanúgy, mint az összes többi jelenlévő bíboros. Úgy vélem, hogy Erdő Péter gondolkodása sokkal cizelláltabb annál, hogy könnyű legyen besorolni valamelyik kategóriába. Egy dolgot tapasztalhattunk, hogy

De hogy ezért szabad-e a bíboros urat felelőssé tenni, azt őszintén szólva nem tudom. Tehát nem tudok válaszolni, hogy a bíboros úr valóságosan mennyire esélyes, mert nem vagyok sem jós, és még kevésbé vagyok klerikális bukméker.

– Arra gondoltam, hogy a magyar egyház sokak szerint az európai mainstreammel szemben erősen összefonódik a politikával, és emiatt nem éppen abba az irányba áll, mint amit ön elmondott, mint fő irányt.

– Úgy gondolom, hogy nem szabad az ilyen politikai mantrákat fekete-fehér igazságként kezelni. Az, hogy a Magyar Katolikus Egyház milyen viszonyban van a mai kormánnyal, nagyon összetett kérdés. Azért, mert maga az egyház nagyon összetett valóság. Az egyházba ugyanúgy beletartozik az a vidéki kis plébánia, ahol például én is katolikus vagyok, mint ahogy beletartozik a számtalan katolikus iskola, amelyik egyházi fenntartású, vagy beletartoznak a teológusok művei, akik katolikus alapon írnak teológiát, beletartoznak a szerzetesrendek, számos nagyon odaadó, nagyon elkötelezett szerzetessel, és folytathatnám a sort késő éjszakába nyúlóan. Azt állítani, hogy az egész katolikus egyház a világegyházi tendenciákkal szembe menve a politikának a szócsövévé válik, vagy kiszolgáltatottjává, vagy kiszolgálójává válik, ez olyan mértékben felszínes, hogy egyben botrányos is.

– Emberi számítás szerint valamikor május eleje–közepe táján már okosabbak leszünk?

– Úgy vélem, hogy a temetés után egy bő hét múlva újra lesz pápája a katolikus egyháznak.

Az alaptörvény 15. módosítása teszi lehetővé, hogy betiltható legyen a Pride. Természetesen nem ezt írta bele a Fidesz a törvénybe, hanem csupán annyit, hogy a gyermekek jogai más szabadságjogokat megelőznek, kivéve az élethez való jogot. De amennyiben úgy értelmezik (márpedig a politika nyomására úgy fogják), hogy a melegek vonulása sérti a gyermekek jogait, akkor betilthatóvá válik egy ilyen rendezvény.

Tegnap volt a módosítás zárószavazása, amit a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk is megszavazott. Erre az alkalomra hirdette meg az Országgyűlés épületének blokádját a Momentum.

Kiderül, csak eddig jöttünk, mert lezárták a rendőrök az egész Kossuth teret majdnem minden irányból, csak a Szalay utca felől közelíthető meg. Ezt a lezárást semmi nem indokolja, mivel a téren alig van tüntető, bőven közlekedhetne a villamos. Ahogy a környező utcák zárása is csupán annyi célt szolgálhat, hogy aki a térre igyekszik, kerülhessen egy nagyot.

Leszállok a villamosról, a rakpart felé veszem az utamat. A töküres utcákon hermetikus rendőrkordon, ami, ahogy sejtettem, a rakpart zárásával folytatódik. Itt veszem hasznát a sajtóigazolványomnak, ami nélkül esélyem sem lenne lejutni a mélygarázs alsó rakparti bejáratához. Két sorban állnak a képviselők, mögöttük és körülöttük rendőrök. Elsőként Sebők Éva momentumos képviselőhöz fordulok, hogy mi van itt most. Tőle csak annyit tudok meg, hogy saccra 60–70 fideszes képviselő lehet bent szerinte, tehát még nincs meg a kétharmad a szavazáshoz. Közbevetem, hogy az állami média elől is simán felszedték és elvitték őket rendőrök, amire annyit válaszol, hogy bízik benne, hogy

A fenti tér felől ugyanis a lépcsőn még szabad a lejárás. De fentről nem jön senki le, csak biztatják a maroknyi momentumost. Lent azonban forrósodik a helyzet. Érkezik még egy adag rendőr, érzékelhetően közeledik a pillanat, amikor megpróbálják felszámolni a blokádot. Az eddig álló képviselők és civilek leülnek, szorosan egymás mellé. Felkészülnek arra, hogy elvigyék őket, előkerülnek a gyorskötözők, hogy egymáshoz kötözzék magukat.

Csak a blokádban részt vevők vannak lent, kétszer annyian a sajtótól, és még vagy húsz szimpatizáns. Ekkor

Elég kellemetlen érzés, mert addig szellősen tudtunk állni, most a járdán nem sok helyünk maradt. És a rendőrök nem állnak meg itt, hanem az egész sajtót fel akarják terelni a lépcsőn a térre. Ennek sem látni sok értelmét, hiszen a járdáról mi már nem jelentünk akadályt, maradt a blokádban részt vevő két sornyi momentumos, innen már csak arról van szó, hogy ne lehessünk közel az eseményekhez.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is itt van, őt is lökdösik felfelé, ám nem hagyja magát. Részben neki köszönhetően a rendőrök (egyelőre) felhagynak azzal, hogy feltereljenek minket a térre. Amikor megkérdezem, mi zajlik itt szerinte, azt mondja, hogy teljesen abszurd kezd lenni ez az egész. „Azok a rendőrök, akik egyébként nagyrészt tisztességesen végzik a munkájukat, bele vannak tolva egy jogilag szürke zónába, aztán egy teljesen illegális tevékenységbe, egy teljesen jogszerűtlen intézkedéssorozatba.”

Szerinte a helyzet előbb-utóbb komolyabb erőszakba fog torkollni. Amikor felvetem neki, hogy az Orbán-rendszer egyik legitimációs alapvetése az, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal szemben az ő rendőrségük szakszerűen teszi a dolgát, a tüntetők haja szála sem görbül, azt mondja, hogy ez már akkor megdőlt, amikor a Karmelitánál előkerült a diákokkal szemben a könnygáz.

„Ha csak abba belegondolunk, hogy Kövér László házelnökként minden évben olyan elképesztő katonai fegyvereket, lőszereket és eszközöket rendel az országgyűlési őrségnek, mint például kézigránátok, akkor az már önmagában elég nyugtalanító, az pedig, hogy gyakorlatilag százával állnak itt a rendőrök békés tüntetőkkel szemben, hát az sem megnyugtató” - mondja.

Szerinte elég ránézni Oroszországra, hogy hova lehet ezt fokozni. A hatalom részéről a közbeszédben megjelenő poloskázás, kullancsozás, majd az ezt követő erőszakhullám a Tisza pultjai ellen mind-mind nagyon aggasztó.

„Pontosan tudjuk azt, hogy a harmincas évek náci Németországában így kezdődött a népirtás, hogy először szavakkal, aztán azok tettekbe fordultak, és végül népirtás. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag fideszes provokátorok minden egyes gyülekezésnél odamennek és fizikai atrocitásba torkolló verekedést kezdeményeznek békés tüntetők ellen.”

Tény, hogy a heringként járdára zsúfolt sajtó és a szimpatizánsok között most is ott áll Bede Zsolt, aki megállás nélkül próbálja kihozni a sodrából a tüntetőket, politikusokat. A rendőrök közben a hátsó sorban ülőket egyenként emelik fel és viszik odébb. Ebben szakszerűek.

A tér felől a korlátnál álló tüntetők kiabálnak, ahogy az alsó rakpart Duna felőli oldalán állók is. Sebők Éva reményei nem teljesülnek, de nincs is rá esély, mert a hermetikus rendőrsorfalon, még ha akarna, sem tudna áttörni tüntető, hogy az elhurcoltak helyére üljön.

A második sor még ül. Tordai Bence mellé sodródom, akivel elég nehéz beszélgetni, mert Bede Zsolt megállás nélkül mondja a magáét.

A Tisza önkénteseire hivatkozik, akik az elmúlt három hetet végigpultozták a Nemzet Hangja konzultáció íveivel, nem egyszer fizikai erőszaknak kitéve magukat. Azt mondja, nagyon nehéz időszak következik, és ebben nem ért egyet Magyar Péterrel, aki szerinte azt mondta, hogy túl vannak a nehezén. A neheze most következik. A felelősség Tordai szerint a kormánypártoké, és az azokat kiszolgáló Bede Zsolt-féle figuráké.

Közben a rendőrök szépen felszedik a második sort, majd mindenkit feltessékelnek a térre.

Kis szünet következik, a téren lézengenek az emberek. Eleve a Tisza szobor körüli kisebb térre szervezték a demonstrációt, nem is a nagy térre, a főbejárat elé. A szervezők nyilván azzal számoltak, hogy ezt a térséget talán megtöltik az emberek. De ezt is túlbecsülték.

A kivetítőn közvetítik az ülésteremben történő szavazást. Érdekes kép, mobilról streameli valamelyik képviselő. Előttünk, hátulról látszik a Szijjártó miniszter, aki a mellette ülő minisztertársával kedélyesen beszélgetve ütemesen nyomogatja az igen gombot.

A téren a tömeg minden szavazásnál fújol, holott egyelőre teljesen más törvények zárószavazása folyik. Majd hirtelen ráfordulnak az alaptörvény módosítására, itt is több részletben szavaznak. Pár perc, néhány szavazás, és vége. Ennyi volt.

A politikusok beszédeit itt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy az utolsó felszólaló, Bedő Dávid, a parlamentből kitiltott Momentum frakcióvezetője felszólítja az embereket, hogy menjenek fel a Várba, a Sándor-palota elé, és bírják rá a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény módosítását.

El is indul a tömeg, vagy ezer ember. Találomra megszólítok egy menetelő fiút, Kaiser Botondot, Esztergomból. Szkeptikus azt illetően, hogy ennyien megállásra kényszeríthetnék a hatalmat.

Egy biztos. Ha tíz év múlva is Fidesz-rendszer lesz, ő már nem lesz itt - mondja.

Az Akadémia utcában menetel a tömegben Szabó Szabolcs momentumos képviselő. Amikor idézem neki a színpadon imént felszólaló Baranyi Krisztina szavait, miszerint Magyarország Oroszország útjára lépett, egyetért vele.

„Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy olvassa el Anna Politkovszkaja naplóját. Az 2005–2006 környékén íródott, utána lőtték főbe a lakása ajtajánál. Amiket ő ott leír a 2005–2006-os Oroszországról és Putyin akkori hatalomtechnikai húzásairól, az kísértetiesen hasonlít arra, mint ami most történik Magyarországon. Úgyhogy igen, én is azt gondolom, hogy ez egy erős putyinizálódási út, amin vagyunk.”

A képviselő nem hiszi, hogy választásokon le lehet váltani a Fideszt. Szerinte minden a kezükben van, hogy manipuláljanak, és nem is kell a választás napján hamis szavazólapokkal operálni, ott van az egész államapparátus, az állami média és a kétharmados törvényhozás. Szerinte ez a rendszer csak összeomolhat, és csak utána lehet rendszert váltani.

Kiérünk a térre, versenyfutás kezdődik a rendőrökkel, ki ér előbb a hídra fel. A momentumosok futva rohamozzák meg a hidat, még szabad a feljárat. A hídra érve győzedelmesen kiabálják: miénk a híd! Ezt az egyetlen "győzelmet" aratták ma, büszkék rá tehát. Bevárják a tömeget, ami folyamatosan apad. Három-négyszáz ember lehet, akik a hídra lépnek, jóindulatú becsléssel. Megszólítok egy lányt, Reginát Budapestről. Sarkosan fogalmaz, amikor megkérdezem, vár-e valamit a mai tüntetéstől:

A kezdetektől fogva kijár a tiltakozásokra, és ott lesz, ameddig kell, ameddig lehet, mert szerinte valahogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy baj van az országban.

És ahogy számítottam rá, a Clark Ádám tér előtt, a híd budai végén rendőrsorfal állja el az utat. Nem sokáig tart a szokásos farkasszem-nézés, hamar döntenek a tüntetők: áttörnek. Én, a fotósok mellé felállva a híd vasszerkezetére látom azt is, amit ők nem:

Ezt ők nem tudják, nekimennek a rendőröknek. A tüntetők nyomják a rendőröket, azok meg vissza őket. A széleknél időnként meggyengül a rendőri ellennyomás, de mire átszivárognának a tüntetők, kerül ember oda is. Kijjebb nyomják a rendőröket, de át nem törnek.

Aztán egy következő hórukkra részben az is megtörténik.

A maradék a hídon reked. Ácsorgás és tanácstalanság kezdődik. Érezhetően szivárognak el az emberek, Pest felé szabad az elvonulás lehetősége. Az egyik fiatalembert, a siófoki Szabó Dánielt megszólítom, mit látott. Ő nem állt az első sorban, amit tud, hogy akik átjutottak, azokat rögtön igazoltatták is. De úgy érzi, keményedhet a helyzet. „Sok rendőrnek a kezében ott a könnygázos palack, már rakosgatták jobbra-balra, meg többen már visszamentek az autójukba a maszkért. Úgyhogy szerintem készültek arra, hogy ha szükséges, akkor a könnygázt is bevetik.”

Ahogy az erőviszonyokat látom, erre már nem lesz szükség. Újabb adag rendőr érkezik, nem is kevés, Pest felől, és a maradék úttesten lézengőket is felküldik a járdára. Elég most már a kérés, mindenki engedelmeskedik, a rendőrök segítenek két biciklit átemelni a korláton. A járdán egy darabig téblábol még a maradék, miközben egy turistacsalád, két gyerekkel próbál átjutni a kordonon, de hiába mutatják a szállodai kártyájukat, a rendőrök nem engednek át senkit. Ez a parancs.

Vége. Visszafelé a hídon mindenkit igazoltatnak. Mögöttem egy anya és fiatal felnőtt leánya. A lány sír. Anyja nyugtatja. A lánya erre csak azt mondja: „Értsd meg, én ilyen érzékeny vagyok, nem akarom megszokni, hogy ilyen megtörténhet.”

Az anyja, nyilván vigaszként mondja, szerinte ezek után senki sem szavaz jövőre a hatalomra. De a lánya nem ért egyet.

Sietősre veszem, szép tavaszi este van. A város fényei csillognak, Budapest gyönyörű.

Sulyok Tamás az este alá is írta a törvényt, ami így azonnal életbe is lépett.

Hihetetlen mértékben drágultak egy év alatt az ingatlanok, Budapesten márciusra 18%-kal nőttek az árak. A használt lakások átlagára meghaladta az 1,2 millió Ft-ot négyzetméterenként, és az átlagos ingatlanár elérte a 108 millió Ft-ot.

A szédítő számokat árnyalja, hogy az egész régió drága. Az ingatlan.com legújabb elemzésében ugyanis megnézték, mennyibe került a tavalyi adatok alapján egy 50 négyzetméteres használt lakás a környező országok fővárosaiban, és mennyit kell rá spórolni. Azt a meglepő eredményt kapták, hogy Budapest még mindig az olcsóbb helyek közé tartozik. Egy 50 négyzetméteres használt lakásra elég 7,8 évig félretenni, feltéve, hogy a leendő vásárló addig is nem eszik, nem ruházkodik, nem fűt, és legfőképpen nem költ albérletre a saját fizetéséből. A elemzésről Balogh Lászlóval beszélgettünk.

– Hogyan számoltak pontosan?

– Az egyes országok statisztikai hivatalainak és jegybanki adatainak felhasználásával vetettük össze a 2024 negyedik negyedéves lakásárakat, az ebben az időszakban érvényes, és a fővárosokra jellemző nettó átlagkereseteket egymással. Ebből az jött ki, hogy bár Budapesten a márciusi lakásárindexünk 18%-os áremelkedést mutat éves összevetésben, de ha ezeket az ingatlanárakat összehasonlítjuk a régiós, tehát a közép-európai országok fővárosaiban tapasztalható árakkal, akkor azt látjuk, hogy

Fontos, hogy itt a használt lakások árait hasonlítottuk össze egymással. Ez alapján az jött ki, hogy a legdrágább főváros Prága, itt egy négyzetméternyi használt lakás 2,2 millió Ft-ba kerül. Ezt követi Varsó 1,5 millió Ft-os négyzetméterárral, majd Pozsony, 1 millió 360 ezer Ft-tal, és csak ezután jön Budapest 1 millió 30 ezer Ft-os átlagos négyzetméterárral, majd Bukarest 850 ezer Ft-os négyzetméterenkénti átlaggal. Ez mindenhol a 2024. 4. negyedéves adatokat veszi alapul, tehát

Ha egy 50 négyzetméteres lakásra vetítjük ezeket az összegeket, akkor ez azt jelenti, hogy amíg Budapesten az utolsó negyedévben a hivatalos KSH-adatok alapján ez 51–52 millió Ft-ba került, addig Prágában a duplájába, azaz 110 millió Ft-ba, Varsóban 75, Pozsonyban pedig 68 millió Ft-ba, míg Bukarestben 42,5 millióba. Ehhez hozzátettük a havi nettó átlagfizetéseket, ami szintén érdekes, mert Budapesten a negyedik negyedévben a nettó átlag az 553 ezer Ft volt, és az említett fővárosok tekintetében csak Bukarestben volt ennél alacsonyabb, de ott is csak 10 ezer Ft-tal, tehát 540 ezer Ft. Pozsonyban meg hozzánk képest lehet 20 ezer Ft-tal többet keresni, 573 ezer Ft a nettó átlagfizetés. Varsó meg Prága már külön szintet képvisel, mert Varsóban közel 700 ezer, tehát 695 ezer az átlag, Prágában viszont 782 ezer. Ha pedig ezeket az ingatlanárakat és az átlagfizetéseket egymáshoz viszonyítjuk, akkor az jön ki, hogy egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához Prágában kell a legtöbbet spórolni a nettó átlagfizetéseket figyelembe véve, ott 11,7 év alatt jön ez össze, utána jön Pozsony 9,9 éves megtakarítási időszakkal, aztán pedig Varsó kereken 9 évvel, majd mi vagyunk a negyedikek a sorban, mert

A legolcsóbb pedig Románia, ott csak 6,5 évnyi átlagfizetés kell ahhoz, hogy valaki a fővárosban egy 50 négyzetméteres használt lakást vegyen.

– Gyorsabban növekszik az ingatlanok ára, mint a várható átlagkereset?

– Amikor pörög a lakáspiac, akkor az ingatlanok tipikusan nagyobb ütemben drágulnak, mint ahogy a fizetések emelkednek, de azért a kettő nagyjából pariban van egymással.

– Ez az arányszám az elmúlt években mikor volt jobb, mikor rosszabb?

– Volt olyan időszak, amikor nem 7,8 évig tartott egy 50 négyzetméteres használt lakást összespórolni a nettó átlagfizetésből, hanem 6,5–7 évből is kijött ez az összeg. Ez 2015–16 környékén volt, de akkor egyrészt a lakásárak is harmadannyiba kerültek, és a fizetések is jóval alacsonyabbak voltak, mint most. Szóval igazából azt lehet mondani, hogy olyan

– Ezt a rengeteg pénzt a többség nyilván nem összespórolja, hanem hitelt vesz fel.

– A hitelnek az az egy előnye megvan, hogy míg egy 100 ezer forintos hiteltörlesztő egy nagyon komoly kiadást jelentett, például 10 évvel ezelőtt a fizetés felét is elvihette. Mára egy 100 ezer forintos törlesztő már nem akkora nagy teher a lakásvásárlók számára.

– Ugyanakkor a magasabb árakhoz nagyobb hitel is kell. Jó üzlet lakásvásárlásra hitelt felvenni?

– Mindig kockázatos döntés, de sokak számára nincs más opció. Amikor már ilyen szintű ingatlanárakról beszélünk, akkor sokan abban bízhatnak, hogy ami most nagy tehernek tűnik, az az évek során relatíve egyre kisebbé válhat.

– Megnézték az albérletpiacot is. Bár vannak különbségek, de ott nem egetverőek. Az biztos, hogyha valaki egyedülállóként albérletet akar fizetni, akkor a fizetésének körülbelül a felét elviszi az albérlet.

– És akkor még csak a bérleti díjról beszélünk, amihez hozzájárul a közös költség és a rezsi is. A régiós fővárosokat tekintve nagyon egy irányba mutatnak a dolgok, miközben az érdekes, hogy

de Varsóban már több mint a felét, Pozsonyban pedig már közel 60%-át. Szóval az már érezhetően sok. Ha Bécset is ide vennénk, akkor ott valószínűleg sokkal kisebb arány jönne ki az átlagfizetés függvényében, amit bérleti díjra kell fordítani, de ez azért is van, mert a bécsi albérletpiacnak a világ minden részéről csodájára járnak már száz éve.

– Itt végig átlagfizetésekről beszéltünk. De igazából többet mondana egy ilyen kimutatás, ha azt a medián, azaz a legtöbb ember által keresett fizetésekre végzik el. Az reálisabb képet festene.

– Ebben igaza van. Valóban, a KSH adatai közül is, ha valaki nagyon keresi, akkor rá tud bukkanni a mediánkeresetek alakulására, ami azt hiszem, hogy

Mi azért az átlagkereseteket hasonlítottuk össze egymással, mert ezek viszonylag könnyebben előkeríthető adatok a környező országok fővárosaira is a statisztikai hivatalok, meg a nemzeti bankok által publikált elemzésekből. A medián adatokat sajnos nagyon nehéz összeszedni.