FELFEDEZŐ

Videón a borzalmas repülőszerencsétlenség: lakóházak közé csapódott a gép, több mint 60 utas meghalt

Fennáll a veszélye, hogy a becsapódás olyan erejű volt, hogy a fekete dobozok adatait sem fogják tudni kinyerni.


Pénteken lezuhant a Voepass légitársaság egy utasszállító repülőgépe São Paulo közelében, Vinhedo város mellett. A fedélzeten 61 ember – 5 utas és 4 fő személyzet – tartózkodott, mindannyian életüket vesztették a tragédiában. A repülő Cascavelből tartott Guarulhosba, és körülbelül másfél órával a felszállás után adott utoljára jelet. A zuhanás előtti percekben a repülőgép többször hirtelen süllyedt és emelkedett, mielőtt végül spirálisan a földbe csapódott.

A baleset lakott területen történt, de a szerencsének köszönhetően csak egy ház érintett, és annak lakói közül senki sem sérült meg.

A helyszínen készült felvételek szerint a repülő teljesen kiégett, csak a pilótafülke és közvetlen környéke volt felismerhető.

A becsapódás után hatalmas tűz keletkezett, amelyet a helyi tűzoltóság próbált megfékezni.

A légitársaság egyelőre nem tudta megállapítani a baleset okát. A fekete dobozok adatait várják, azonban fennáll a veszélye annak, hogy a rögzítők megsérültek a baleset következtében. A brazil légierő és a rendőrség szakértői már megkezdték a vizsgálatot. A területen, ahol a baleset történt, jegesedésre vonatkozó figyelmeztetés volt érvényben, ami hozzájárulhatott a tragédiához.

Szemtanúk elmondása szerint a repülő zuhanása „félelmetes” volt, és a becsapódás után „felrobbant”, hatalmas fekete füsttel borítva be a környező területet. Egyes helyieknek menekülniük kellett otthonaikból, de szerencsére senki nem sérült meg a földön. A brazil elnök egy rendezvényen egy perces néma csenddel emlékezett meg az áldozatokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A szakértő szerint 5 milliárd ember halna meg 72 perc alatt, ha kitörne egy atomháború
Egy szakértő szerint az emberiség 60 százaléka meghalna az első órában. A túlélők föld alá szorulnának, kivéve Új-Zélandot és Ausztráliát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 19.



Egy atomtámadás után az emberek nagy része nem élne sokáig – állítja Annie Jacobsen, aki oknyomozó újságíró és a nukleáris háborúk egyik legismertebb szakértője. Szerinte ha kitörne a harmadik világháború, akkor az első 72 percben ötmilliárd ember halna meg. Erről egy tavaly megjelent podcastban beszélt, amit a LADbible szemlézett.

Jacobsen szerint az amerikai elnöknek csak hat perce lenne döntést hozni, ha észlelnének egy atomrakétát. „Ennyi idő alatt kinyitják a Fekete Könyvet, amiből választania kell egy ellentámadási lehetőséget.” Ezt a könyvet sokan csak „nukleáris aktatáska” néven ismerik.

Egy ballisztikus rakéta 26 perc 40 másodperc alatt jut el Oroszországból az USA keleti partjára. Jacobsen ezt így fogalmazta meg: „Ez már 1959-60 óta így van, amikor Herb York [nukleáris fizikus és a Pentagon volt tudósa] először elvégezte az elemzést, és ma is igaz. A ballisztikus rakétatechnológia nem változtatta meg a gravitáció törvényeit. Bármit csinálsz, akkor is ennyi idő kell a kilövéstől a célba érésig. Phenjan esetében a földrajzi elhelyezkedés miatt ez 33 perc.”

A szakértő szerint egy atomháború esetén szinte az egész világ lakhatatlanná válna. Elmondta, hogy a középső földrajzi szélességi övek környéki területeket jég borítaná be.

Iowát és Ukrajnát például tíz évig csak hó fedné.

Ezért ott megszűnne a mezőgazdaság, és „amikor a mezőgazdaság megszűnik, az emberek egyszerűen meghalnak”.

A nagy sugárzás miatt az ózonréteg is súlyosan megsérülne. „Annyira megsérülne és elpusztulna, hogy nem lehetne kimenni a napfényre – az emberek kénytelenek lennének a föld alatt élni és élelemért harcolni, kivéve Új-Zélandon és Ausztráliában.”

Jacobsen Brian Toontól, a légkörkutatás egyik vezető szakértőjétől tudta meg, hogy

csak két ország élhetné túl a nukleáris telet – ezek Új-Zéland és Ausztrália, mert ott megmaradhat a mezőgazdaság.

Jacobsen 2016-ban Pulitzer-díj döntős volt egy könyvével, ma már a Columbia Egyetem egyik szakbizottságának tagja.

A teljes, angol nyelvű beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tíz métert zuhant a felesége elől összekötözött lepedőkön menekülő férfi
Szeretőjével volt egy ravensburgi szállodában, amikor váratlanul megérkezett a felesége. Két lepedőn próbált meg leereszkedni, de lezuhant.


Szokatlan jelenet játszódott le nagypénteken a németországi Ravensburgban, ahol egy férfi igencsak különös módját választotta annak, hogy elkerülje a kellemetlen magyarázkodást, írja a Südkurier.

A 66 éves férfi éppen egy hotelszobában töltötte az időt a szeretőjével, amikor váratlanul kopogtatás zavarta meg őket – a felesége állt az ajtó előtt. A férfi pánikba esett, és úgy döntött, az ablakon keresztül próbál meg kijutni a negyedik emeletről.

Két lepedőt kötött össze, és ezek segítségével próbált leereszkedni az utcára.

A szokatlan megoldás azonban nem hozta meg a várt eredményt: a férfi elveszítette a fogást, és tíz métert zuhant, mielőtt a szálloda előtetőjén landolt.

A baleset következtében súlyosan megsérült, mentő szállította kórházba. A városi rendőrség tájékoztatása szerint „állapota nem életveszélyes, a körülményekhez képest jól van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter szinte lemásolta tavaly húsvéti fotóját, csak most új barátnőjével
Ismét a természetbe látogatott, ismét a kedvesével, aki azonban már nem Vogel Evelin, mint a tavalyi ünnepkor.


Ha húsvétvasárnap, akkor irány a természet – ez lehet a jelszava Magyar Péternek, aki 2024 után idén is az erdő felé vette az irányt a keresztények legnagyobb ünnepén.

Egy évvel és néhány héttel ezelőtt, március 31-én (tavaly akkor volt húsvét) még Vogel Evelinnel posztolt közös fotót egy erdei kis patak mellett:

Azt valószínűleg elég sokan tudják, annak a kapcsolatnak milyen vége lett: miután a politikus bejelentette, hogy szakítottak, Vogel ősszel az Indexnek kitálalt a kapcsolatukról, de mint kiderült, többször titokban készített hangfelvételt a politikusról, aki zsarolás miatt fel is jelentette őt.

Magyar Péter aztán idén tavasszal posztolt közös fotót új párjával, aki a Tisza Pártban tölt be fontos szervezői feladatot.

Húsvétvasárnap pedig ismét egy szerelmes posztot tett ki a Facebookra, ezúttal azonban már Ilivel. Mint írja:

„Sonka után, locsolás előtt. Valahol a Mátrában. Sok locsolót és/vagy hímes tojást holnapra!”

Ehhez pedig dukált a közös fotó is:

Korábban egyébként a Tisza Párt elnöke húsvét alkalmából azt ígérte: újra lesz magyar feltámadás, és jövő húsvétkor már másik Magyarországra ébredünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Mi volt a terv?” – Óriásit esett az egykerekűvel, majdnem átment rajta egy taxi és egy busz
A fiatal szabálytalanul vágott át a kereszteződésen, majd hatalmasat esett. Egy motoros kamerája rögzítette az elképesztő jelenetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 19.



A BpiAutósok.hu motoros olvasójának fedélzeti kamerája sokkoló jelenetet rögzített Budapest belvárosában. Az V. kerületben egy fiatal Onewheellel, azaz egy egykerekű elektromos járművel közlekedett, és szabálytalanul vágott át egy forgalmas kereszteződésen.

A manőver azonban nem sikerült: hatalmasat esett, éppen egy érkező busz és egy taxi előtt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ütötte el egyik jármű sem.

A felvétel beküldője így mesélte el az esetet:

„Ha tehetem, motorral közlekedem Budapesten, és a kamera mindig forog. Sok az érdekes szitu, de a tegnapi nem volt semmi. Az egykerekű kolléga mutatványa 10 pontos. Felmerül a klasszikus kérdés: Mi volt a terv?
 Mindenesetre újjászületett, mert nem ment át rajta a busz és a taxis.”

A majdnem balesetről készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: