Trianonnal jogokat is szereztünk egy terület fölött – más kérdés, hogy ki költözne oda?
Sokan nem tudják, vagy elfeledkeznek arról, hogy a magyarok számára fájdalmas és óriási veszteséggel járó trauma, a trianoni szerződés, és az azzal járó területvesztés mellett 1920-ban egy különös megállapodás született.
Ezt akár nevezhetnénk "kis jónak" a sok rossz közt. Ám egyrészt van a dologban pár csavar, másrészt ha az alaposabban szemügyre vesszük, miről is van szó, akkor rájövünk, hogy ez nem is annyira jó.
Mi, magyarok ugyanis elvileg szabadon elköltözhetnénk a Spitzbergákra,
a Jeges-tenger ásványi kincsekben gazdag szigetcsoportjára.
És ott akár ki is aknázhatnánk ezeket a kincseket. Na de ki a bánat költözne egy olyan helyre, ahol télen teljes a sötétség, ahol nyáron legfeljebb 4-6 fok van, és ahol horribilis áron lehet lakáshoz jutni?
VIDEÓ: Ilyen a nyár a Spitzbergákon:
A Spitzbergákat a 12. században fedezték fel, valószínűleg a vikingek. Fennmaradtak ugyanis norvég nyelvű beszámolók egy szigetről, amit csak hideg peremnek, vagyis Svalbarði-nak hívtak. A Spitzbergák területének 60%-a gleccserekkel és hómezőkkel borított, nyáron nem megy le a nap, télen viszont hónapokig teljes a sötétség. A talaj szinte állandóan fagyott, fák nem élnek meg itt.
A hivatalos, 16. századi felfedezés Willem Barents holland tengerész nevéhez fűződik. 1612 és 1720 között főleg dán, norvég, angol és holland bálnavadászok telepedtek le a Spitzbergák nyugati partján. 1871-ben Norvégia területi igényt nyújtott be a szigetcsoportra, ám ehhez a többi állam nem járult hozzá. Végül az 1920-ban megkötött, majd 1924-ben életbe lépett Svalbardi Egyezmény értelmében Norvégiához tartozik ugyan a Spitzbergák, ám erőteljes korlátozással.


Mit tartalmazott a Magyarország által is aláírt Svalbardi Egyezmény? A szigetek egésze demilitarizált övezetnek számít.
Az aláíró államok polgárai - a magyarok is - a norvégokkal egyenlő jogokat élveznek.
Szabadon halászhatnak, vadászhatnak rénszarvasra, sarki rókára, fókára, jegesmedvére, bálnára. Bányászhatnak, hírközlési állomást létesíthetnek, tengeri és kereskedelmi tevékenységet folytathatnak.
No és mi ebben a csavar? Az, hogy egy 1995-ös rendelet értelmében csak azok telepedhetnek le a Spitzbergákon, akik rendelkeznek a megélhetésükhöz szükséges összeggel. Itt ugyanis nincsen szociális háló, nincsenek ellátások. Ha valakinek nincsen a letelepedéshez elég pénze, nem maradhat az országban.
Lakáshoz sem könnyen juthat az ember. Az ingatlanok elsősorban szervezeti vagy vállalati tulajdonban vannak a munkavállalóik számára. A magántulajdonban lévő házakat pedig még a Norvégiában megszokottnál is drágábban adják ki. Építkezni csak úgy nem lehet.
Ha valaki nem ír és beszél norvég nyelven, nehezen boldogul. A munkavállaláshoz szükséges dokumentumok például norvég nyelvűek.
Na és munkát keresni sem érdemes csak úgy, mivel a Spizbergákon összesen nem laknak háromezren, hol is kellene plusz egy fő?
Ez pedig egy téli nap a Spitzbergákon:
Időről időre felröppennek a hírek, hogy a magyar állam eladta a Spitzbergákon a bányászati jogait. Ezt többször megírták, többször elhangzott, legutóbb néhány évvel ezelőtt.
Cáfolat is mindig megjelent róla. Annak idején a Külügyminisztérium választ is adott az egyik parlamenti képviselő ezt firtató kérdésére: "A Külügyminisztériumnak nincs arra vonatkozó információja, hogy Magyarország bármilyen jogokat, bármikor, bárkinek, eladott volna. (…) A Szerződés mind a magyar mind a norvég nyilvántartás szerint hatályos a két ország viszonylatában."
A Spitzbergákra költözés és az ötlet, hogy ott kezdjünk új életet, ott indítsunk vállalkozást, a legtöbbünk számára csak álom. Mint ahogyan az is, hogy turistaként jussunk el oda.
Barentsburg, az orosz település a Spitzbergákon:
Sok a jegesmedve:
Sarki fény: