Gondold át, mit posztolsz a gyerekedről a Facebookon!

Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita tavaly óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Azt mondják, nem akarnak politikaformálók lenni, csupán informatív előadásaikkal segítenek, hogy az emberek tisztábban lássák a politikai és a gazdasági összefüggéseket.

Ahogy Petschnig Mária Zita mondja,

A mádi művelődési ház teljesen megtelt, ahogy a korábbi hasonló rendezvényeken is ez történt országszerte. Bár olykor nehéz megfelelő helyszínt találni az előadásokhoz, vannak települések, ahol bezárulnak az ajtók, ha kiderül, kik érkeznének.

A pénzügyi és politológiai elemzések sorozata a nyár közepéig folytatódik. A közgazdász–politológus házaspár tudatosan korlátozza saját szerepvállalását: a kampány közeledtével befejezik a fellépéseiket.

Lakner Zoltán a Telex Élőben Laknerrel című műsorában beszélt arról, hogy a 15 éve fennálló rendszer most azt érzékeli, hogy a teljhatalmat el lehet veszíteni. Úgy fogalmazott, „beállt egy versenypozícióba a mai magyar politikai élet, ez fog menni a következő egy évben, amit most is látunk”.

Lakner a TISZA múlt héten lezárt Nemzet Hangja szavazásáról azt mondta, olyan magas számokat, amiket a párt közölt, eddig csak a kormány tudott mondani, és szerinte elképzelhető, hogy a válaszok tényleg bekerülnek a párt programjába.

A beszélgetésben kitértek Kollár Kinga felszólalására, amelyben a tiszás EP-képviselő az uniós pénzek blokkolásáról beszélt. A politológus szerint az eset rávilágít, hogy veszélyes lehet, ha egy politikus elemzőként szólal meg. Ettől függetlenül helytálló megállapításnak tartja, hogy az Orbán-rendszer az, ami miatt nem érkeznek meg a források.

A kormányfő március 15-i beszédében elhangzott húsvéti nagytakarítás kapcsán Lakner úgy reagált, szerinte azzal az Alaptörvény-módosítással, amelyről hétfőn szavaz a parlament, jogi alapot teremtenek rá, hogy a kormány még erőteljesebben lépjen fel a független média és a civil szervezetek ellen, vagyis minél több embert tántorítsanak el a közéleti tevékenységektől.

A Telex műsorában az MNB-botrány is szóba került. Lakner szerint ezen a ponton a kormány nehéz helyzetben van, hiszen azt kéne elhitetnie az emberekkel, hogy Matolcsy György korábbi jegybankelnök úgy szervezte ki a pénzt az MNB-ből, hogy Orbán Viktor erről semmit sem tudott.

Az alaptörvény 15. módosítása teszi lehetővé, hogy betiltható legyen a Pride. Természetesen nem ezt írta bele a Fidesz a törvénybe, hanem csupán annyit, hogy a gyermekek jogai más szabadságjogokat megelőznek, kivéve az élethez való jogot. De amennyiben úgy értelmezik (márpedig a politika nyomására úgy fogják), hogy a melegek vonulása sérti a gyermekek jogait, akkor betilthatóvá válik egy ilyen rendezvény.

Tegnap volt a módosítás zárószavazása, amit a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk is megszavazott. Erre az alkalomra hirdette meg az Országgyűlés épületének blokádját a Momentum.

Kiderül, csak eddig jöttünk, mert lezárták a rendőrök az egész Kossuth teret majdnem minden irányból, csak a Szalay utca felől közelíthető meg. Ezt a lezárást semmi nem indokolja, mivel a téren alig van tüntető, bőven közlekedhetne a villamos. Ahogy a környező utcák zárása is csupán annyi célt szolgálhat, hogy aki a térre igyekszik, kerülhessen egy nagyot.

Leszállok a villamosról, a rakpart felé veszem az utamat. A töküres utcákon hermetikus rendőrkordon, ami, ahogy sejtettem, a rakpart zárásával folytatódik. Itt veszem hasznát a sajtóigazolványomnak, ami nélkül esélyem sem lenne lejutni a mélygarázs alsó rakparti bejáratához. Két sorban állnak a képviselők, mögöttük és körülöttük rendőrök. Elsőként Sebők Éva momentumos képviselőhöz fordulok, hogy mi van itt most. Tőle csak annyit tudok meg, hogy saccra 60–70 fideszes képviselő lehet bent szerinte, tehát még nincs meg a kétharmad a szavazáshoz. Közbevetem, hogy az állami média elől is simán felszedték és elvitték őket rendőrök, amire annyit válaszol, hogy bízik benne, hogy

A fenti tér felől ugyanis a lépcsőn még szabad a lejárás. De fentről nem jön senki le, csak biztatják a maroknyi momentumost. Lent azonban forrósodik a helyzet. Érkezik még egy adag rendőr, érzékelhetően közeledik a pillanat, amikor megpróbálják felszámolni a blokádot. Az eddig álló képviselők és civilek leülnek, szorosan egymás mellé. Felkészülnek arra, hogy elvigyék őket, előkerülnek a gyorskötözők, hogy egymáshoz kötözzék magukat.

Csak a blokádban részt vevők vannak lent, kétszer annyian a sajtótól, és még vagy húsz szimpatizáns. Ekkor

Elég kellemetlen érzés, mert addig szellősen tudtunk állni, most a járdán nem sok helyünk maradt. És a rendőrök nem állnak meg itt, hanem az egész sajtót fel akarják terelni a lépcsőn a térre. Ennek sem látni sok értelmét, hiszen a járdáról mi már nem jelentünk akadályt, maradt a blokádban részt vevő két sornyi momentumos, innen már csak arról van szó, hogy ne lehessünk közel az eseményekhez.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is itt van, őt is lökdösik felfelé, ám nem hagyja magát. Részben neki köszönhetően a rendőrök (egyelőre) felhagynak azzal, hogy feltereljenek minket a térre. Amikor megkérdezem, mi zajlik itt szerinte, azt mondja, hogy teljesen abszurd kezd lenni ez az egész. „Azok a rendőrök, akik egyébként nagyrészt tisztességesen végzik a munkájukat, bele vannak tolva egy jogilag szürke zónába, aztán egy teljesen illegális tevékenységbe, egy teljesen jogszerűtlen intézkedéssorozatba.”

Szerinte a helyzet előbb-utóbb komolyabb erőszakba fog torkollni. Amikor felvetem neki, hogy az Orbán-rendszer egyik legitimációs alapvetése az, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal szemben az ő rendőrségük szakszerűen teszi a dolgát, a tüntetők haja szála sem görbül, azt mondja, hogy ez már akkor megdőlt, amikor a Karmelitánál előkerült a diákokkal szemben a könnygáz.

„Ha csak abba belegondolunk, hogy Kövér László házelnökként minden évben olyan elképesztő katonai fegyvereket, lőszereket és eszközöket rendel az országgyűlési őrségnek, mint például kézigránátok, akkor az már önmagában elég nyugtalanító, az pedig, hogy gyakorlatilag százával állnak itt a rendőrök békés tüntetőkkel szemben, hát az sem megnyugtató” - mondja.

Szerinte elég ránézni Oroszországra, hogy hova lehet ezt fokozni. A hatalom részéről a közbeszédben megjelenő poloskázás, kullancsozás, majd az ezt követő erőszakhullám a Tisza pultjai ellen mind-mind nagyon aggasztó.

„Pontosan tudjuk azt, hogy a harmincas évek náci Németországában így kezdődött a népirtás, hogy először szavakkal, aztán azok tettekbe fordultak, és végül népirtás. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag fideszes provokátorok minden egyes gyülekezésnél odamennek és fizikai atrocitásba torkolló verekedést kezdeményeznek békés tüntetők ellen.”

Tény, hogy a heringként járdára zsúfolt sajtó és a szimpatizánsok között most is ott áll Bede Zsolt, aki megállás nélkül próbálja kihozni a sodrából a tüntetőket, politikusokat. A rendőrök közben a hátsó sorban ülőket egyenként emelik fel és viszik odébb. Ebben szakszerűek.

A tér felől a korlátnál álló tüntetők kiabálnak, ahogy az alsó rakpart Duna felőli oldalán állók is. Sebők Éva reményei nem teljesülnek, de nincs is rá esély, mert a hermetikus rendőrsorfalon, még ha akarna, sem tudna áttörni tüntető, hogy az elhurcoltak helyére üljön.

A második sor még ül. Tordai Bence mellé sodródom, akivel elég nehéz beszélgetni, mert Bede Zsolt megállás nélkül mondja a magáét.

A Tisza önkénteseire hivatkozik, akik az elmúlt három hetet végigpultozták a Nemzet Hangja konzultáció íveivel, nem egyszer fizikai erőszaknak kitéve magukat. Azt mondja, nagyon nehéz időszak következik, és ebben nem ért egyet Magyar Péterrel, aki szerinte azt mondta, hogy túl vannak a nehezén. A neheze most következik. A felelősség Tordai szerint a kormánypártoké, és az azokat kiszolgáló Bede Zsolt-féle figuráké.

Közben a rendőrök szépen felszedik a második sort, majd mindenkit feltessékelnek a térre.

Kis szünet következik, a téren lézengenek az emberek. Eleve a Tisza szobor körüli kisebb térre szervezték a demonstrációt, nem is a nagy térre, a főbejárat elé. A szervezők nyilván azzal számoltak, hogy ezt a térséget talán megtöltik az emberek. De ezt is túlbecsülték.

A kivetítőn közvetítik az ülésteremben történő szavazást. Érdekes kép, mobilról streameli valamelyik képviselő. Előttünk, hátulról látszik a Szijjártó miniszter, aki a mellette ülő minisztertársával kedélyesen beszélgetve ütemesen nyomogatja az igen gombot.

A téren a tömeg minden szavazásnál fújol, holott egyelőre teljesen más törvények zárószavazása folyik. Majd hirtelen ráfordulnak az alaptörvény módosítására, itt is több részletben szavaznak. Pár perc, néhány szavazás, és vége. Ennyi volt.

A politikusok beszédeit itt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy az utolsó felszólaló, Bedő Dávid, a parlamentből kitiltott Momentum frakcióvezetője felszólítja az embereket, hogy menjenek fel a Várba, a Sándor-palota elé, és bírják rá a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény módosítását.

El is indul a tömeg, vagy ezer ember. Találomra megszólítok egy menetelő fiút, Kaiser Botondot, Esztergomból. Szkeptikus azt illetően, hogy ennyien megállásra kényszeríthetnék a hatalmat.

Egy biztos. Ha tíz év múlva is Fidesz-rendszer lesz, ő már nem lesz itt - mondja.

Az Akadémia utcában menetel a tömegben Szabó Szabolcs momentumos képviselő. Amikor idézem neki a színpadon imént felszólaló Baranyi Krisztina szavait, miszerint Magyarország Oroszország útjára lépett, egyetért vele.

„Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy olvassa el Anna Politkovszkaja naplóját. Az 2005–2006 környékén íródott, utána lőtték főbe a lakása ajtajánál. Amiket ő ott leír a 2005–2006-os Oroszországról és Putyin akkori hatalomtechnikai húzásairól, az kísértetiesen hasonlít arra, mint ami most történik Magyarországon. Úgyhogy igen, én is azt gondolom, hogy ez egy erős putyinizálódási út, amin vagyunk.”

A képviselő nem hiszi, hogy választásokon le lehet váltani a Fideszt. Szerinte minden a kezükben van, hogy manipuláljanak, és nem is kell a választás napján hamis szavazólapokkal operálni, ott van az egész államapparátus, az állami média és a kétharmados törvényhozás. Szerinte ez a rendszer csak összeomolhat, és csak utána lehet rendszert váltani.

Kiérünk a térre, versenyfutás kezdődik a rendőrökkel, ki ér előbb a hídra fel. A momentumosok futva rohamozzák meg a hidat, még szabad a feljárat. A hídra érve győzedelmesen kiabálják: miénk a híd! Ezt az egyetlen "győzelmet" aratták ma, büszkék rá tehát. Bevárják a tömeget, ami folyamatosan apad. Három-négyszáz ember lehet, akik a hídra lépnek, jóindulatú becsléssel. Megszólítok egy lányt, Reginát Budapestről. Sarkosan fogalmaz, amikor megkérdezem, vár-e valamit a mai tüntetéstől:

A kezdetektől fogva kijár a tiltakozásokra, és ott lesz, ameddig kell, ameddig lehet, mert szerinte valahogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy baj van az országban.

És ahogy számítottam rá, a Clark Ádám tér előtt, a híd budai végén rendőrsorfal állja el az utat. Nem sokáig tart a szokásos farkasszem-nézés, hamar döntenek a tüntetők: áttörnek. Én, a fotósok mellé felállva a híd vasszerkezetére látom azt is, amit ők nem:

Ezt ők nem tudják, nekimennek a rendőröknek. A tüntetők nyomják a rendőröket, azok meg vissza őket. A széleknél időnként meggyengül a rendőri ellennyomás, de mire átszivárognának a tüntetők, kerül ember oda is. Kijjebb nyomják a rendőröket, de át nem törnek.

Aztán egy következő hórukkra részben az is megtörténik.

A maradék a hídon reked. Ácsorgás és tanácstalanság kezdődik. Érezhetően szivárognak el az emberek, Pest felé szabad az elvonulás lehetősége. Az egyik fiatalembert, a siófoki Szabó Dánielt megszólítom, mit látott. Ő nem állt az első sorban, amit tud, hogy akik átjutottak, azokat rögtön igazoltatták is. De úgy érzi, keményedhet a helyzet. „Sok rendőrnek a kezében ott a könnygázos palack, már rakosgatták jobbra-balra, meg többen már visszamentek az autójukba a maszkért. Úgyhogy szerintem készültek arra, hogy ha szükséges, akkor a könnygázt is bevetik.”

Ahogy az erőviszonyokat látom, erre már nem lesz szükség. Újabb adag rendőr érkezik, nem is kevés, Pest felől, és a maradék úttesten lézengőket is felküldik a járdára. Elég most már a kérés, mindenki engedelmeskedik, a rendőrök segítenek két biciklit átemelni a korláton. A járdán egy darabig téblábol még a maradék, miközben egy turistacsalád, két gyerekkel próbál átjutni a kordonon, de hiába mutatják a szállodai kártyájukat, a rendőrök nem engednek át senkit. Ez a parancs.

Vége. Visszafelé a hídon mindenkit igazoltatnak. Mögöttem egy anya és fiatal felnőtt leánya. A lány sír. Anyja nyugtatja. A lánya erre csak azt mondja: „Értsd meg, én ilyen érzékeny vagyok, nem akarom megszokni, hogy ilyen megtörténhet.”

Az anyja, nyilván vigaszként mondja, szerinte ezek után senki sem szavaz jövőre a hatalomra. De a lánya nem ért egyet.

Sietősre veszem, szép tavaszi este van. A város fényei csillognak, Budapest gyönyörű.

Sulyok Tamás az este alá is írta a törvényt, ami így azonnal életbe is lépett.

Jorge Mario Bergoglio ma, húsvéthétfőn meghalt Rómában.

Argentínában született, 1936. december 17-én, amiből az is következik, hogy már nyiladozó értelemmel szembesülhetett mindazzal a borzalommal, amit a II. világháború jelentett az emberiségnek, és az is, hogy személyében maga is, ha úgy tetszik, bevándorló volt Európában.

Ferenc pápa apja, Mario José Bergoglio Olaszországból, Piemont régiójából érkezett Argentínába 22 évesen. Kezdetben az argentin vasútnál dolgozott, később könyvelőként tevékenykedett. Feleségét, Regina María Sívorit már Argentínában ismerte meg. Ferenc volt az elsőszülött az öt gyermek közül. Mivel a család olyan régióból származott, ahol piemonti nyelvet beszéltek, a pápa később úgy határozta meg anyanyelvét, mint piemonti nyelv. Két öccse (Óscar Adrián és Alberto Horacio) és két húga (Marta Regina és María Elena) is született.

Középiskolai tanulmányait követően Buenos Airesben vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, majd a papi hivatás mellett döntött, és belépett a Villa Devotó-i szemináriumba. Huszonkét évesen, 1958. március 11-én elkezdte a jezsuita rendi noviciátust. Chilében folytatott humán tanulmányokat, majd visszatérve, 1963-ban filozófiai licenciátust szerzett a San Miguel-i Colegio Máximo San Joséban. Később, 1964–65-ben a Santa Fé-i Szeplőtelen Fogantatás Gimnáziumban és 1966-ban a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát.

1967-től 1970-ig teológiai tanulmányokon vett részt ugyanebben az intézményben (Colegio Máximo San José), és licenciátusi fokozatot szerzett. 1969. december 13-án szentelték pappá. A harmadik probációs időszakát 1970–71-ben a spanyolországi Alcalá de Henaresben töltötte, örökfogadalmát pedig 1973. április 22-én tette le.

Jorge Mario Bergoglio élete során – de már előtte is – Latin-Amerika sajátos történelmi utat járt be, országai diktatúrákból diktatúrákba ájultak, hihetetlen vagyoni különbségek alakultak ki, és

Nekünk, európaiaknak talán nehezen érthető, de az amerikai kontinensnek ezen a felén a katolikus egyház teljesen más szerepet játszott az elmúlt évtizedek történéseiben, mint a mifelénk. Ferenc pápa szülőföldjén inkább kapcsolódott össze a szociális mozgalmakkal, a társadalmi igazságosság védelmével és az azért való kiállással, mint mifelénk, ahol, ha politikai szerepet is vállal az egyház, nagyon ritka, hogy a társadalmi progresszió melletti kiállás érdekében tenné azt.

Juan Perón vitatható, autokrata rendszere után a gyenge polgári és katonai kormányzatok váltogatták egymást Argentínában, majd megélhette az 1976-os katonai puccsot, amely regnálása alatt emberek ezrei tűntek el, az ország rettegett titkosszolgálata együttműködött az akkor még kőkemény chilei rezsimmel.

Ebben az időszakban történt egy olyan eset, melyben a későbbi pápa, aki akkor a jezsuita rend argentin tartományfőnöki tisztségét látta el, szerepet kapott. Két jezsuita papot – köztük a magyar Jálics Ferencet és Orlando Yorio atyát – elrabolták.

A kérdéses események megítélése vitatott maradt; Jálics Ferenc a későbbiekben annyit mondott, hogy nem Bergoglio miatt hurcolták el őket, és nem tudott arról nyilatkozni, hogy a későbbi pápa milyen szerepet játszott a történtekben.

A diktatúra éveinek erőszakos politikája egyenes úton vezette az országot a katasztrófába, és a kétes kimenetelű falklandi háborúba.

A természeti kincsei által gazdaságilag ígéretes ország kirívóan gyenge gazdasági és társadalmi teljesítménye, a válságokból válságokba bukdácsolás korán megtanította Jorge Mario Bergogliónak, hogy a hivalkodó nagyotmondás és demagógia helyett mennyire fontos lehet(ne) az emberek valódi szolgálata.

1992. május 20-án kinevezték a Buenos Aires-i főegyházmegye segédpüspökévé, emellett Auca címzetes püspökévé is. Június 27-én szentelték püspökké. 1997. június 3-án lett Buenos Aires koadjutor érseke, 1998. február 28-án érseke. 2005. november 8-tól 2011. november 8-ig az Argentin Püspöki Konferencia elnöki tisztségét is betöltötte. II. János Pál pápa 2001. február 21-én kreálta bíborossá.

2005-ben részt vett II. János Pál pápa temetésén. A kiszivárgott információk szerint a pápaválasztó konklávén a második legtöbb szavazatot kaphatta Joseph Ratzinger bíboros mögött.

Amikor XVI. Benedek pápa lemondása után 2013-ban pápává választották, már a beiktatásakor kiderült, hogy a katolikus egyház élén is progresszív irányt kíván mutatni.

És hogy miben is nyilvánult meg a progresszivitása? A világi progresszió felől nézve igencsak óvatosnak tűnhet, amit képviselt, de a katolikus egyház évezredes, nehézkes és igencsak konzervatív világa felől nézve, amit képviselt, felért egy kisebbfajta földindulással. Miközben elutasította a terhességmegszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát,

2023 decemberében kiadta a Fiducia supplicans („Könyörgő bizalom”) című dokumentumot, amelyben jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását, noha ez nem jelentette azt, hogy a melegek katolikus szertartás szerinti házasságát lehetővé tette volna. Fellépett a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiállt a szegények és az elesettek mellett, gyakran bírálta azokat a kormányokat, amelyek nem törődnek a társadalom peremén élőkkel. Közel állt a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalomhoz, azonban távolságot tartott a felszabadítási teológiától.

Minden eddigi egyházfőhöz képest határozottabban lépett fel a papi szexuális zaklatásokkal szemben. 2023 augusztusában például találkozott a papi szexuális zaklatások túlélőivel is portugáliai útján. Akkor azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy a katolikus egyház szexuális botrányai rossz megítéléssel járnak, az esetek eltussolása pedig csalódottságot és dühöt vált ki. Épp ezért az áldozatok gyötrelmekkel teli kiáltását meg kell hallgatni, a katolikus egyháznak meg kell tisztulnia.

A menekültválság kirobbanásakor a befogadásukat szorgalmazta, ugyanakkor elítélte a terrorizmus minden formáját, és hangsúlyozta a biztonsági intézkedések szükségességét a menekültek közé keveredő terroristák kiszűrése érdekében. 2016 húsvétján menekültek lábát mosta meg szimbolikus gesztusként. Leszbosz szigetéről 12 szír menekültet fogadott be a Vatikánba, és többször kiállt amellett, hogy az anyagi érdekek miatti fegyvergyártás és háborúk áldozatai ezek az emberek.

Többször utalt arra, hogy a fegyveripart a „világ legnagyobb csapásának” tartja, és a 2022-ben kirobbant háborús konfliktust a „harmadik világháború első szakaszának” nevezte. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a pápa személyesen kereste fel az orosz szentszéki nagykövetséget Rómában, majd két bíborost (Konrad Krajewski és Michael Czerny) küldött Ukrajnába. Erre korábban nem volt példa a vatikáni diplomáciában.

Életmódjával demonstrált a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben. Már érsekként sem használt saját autót, tömegközlekedéssel járt, repülőn pedig turistaosztályon utazott. Egyszerű lakásban élt, gyakran hordta elődje bíborosi öltözeteit, és szívesebben jelent meg egyszerű fekete ruhában. Később pápaként sem költözött be az Apostoli Palota hagyományos pápai lakosztályába, hanem a vatikáni Szent Márta-házban maradt.

Ferenc pápa közvetlen volt a híveivel, gyakran közvetlen kapcsolatot keresett velük, ami a testőrségét olykor nehéz helyzetbe hozta. Kedvelte az irodalmat, a labdarúgást és az úszást, emellett jól beszélt spanyolul, olaszul, latinul, franciául, németül és angolul.

Ferenc pápa, aki kétszer is ellátogatott Magyarországra, rendkívül népszerű volt a nem hívő emberek között is, miközben sokan, akik magukat hívő katolikusnak vallották, radikális reformjai miatt a sátánt látták benne (egy magyarországi vezető publicista egy ízben „demens vénembernek” nevezte). Tisztelői, hívei között sokan abban is reménykedtek, hogy alkalmasnak bizonyul a vatikáni bürokrácia és a kúria megreformálására. Azonban,

A világ jelenleg elfordulóban van a progressziótól, miközben az egyház is elveszítette azt a személyt, aki minden eddiginél erőteljesebben képviselte a társadalmi igazságosság és megújulás szükségességét. Sokan vannak, akik gyászolják, de sokan állnak készen arra, hogy lerombolják életművét. Róma hamarosan dönteni fog.