JÖVŐ
A Rovatból

Forradalom az építőiparban: gombából növesztett ház, karbonsemleges cement érkezik

Civilizációnk alapja a modern építészet, de a hagyományos megoldásait muszáj kiváltani, mielőtt belefulladnánk az általa termelt szén-dioxidba. A laskagombából készült tégla és egy többezer éves cementgyártási eljárás újragondolása segíthet menteni a menthetőt.


Az építőipar új korszak hajnalán áll: a fenntarthatóbbá válása létszükséglet, és ennek érdekében szó szerint a legkisebb építőkövektől kezdve át kell alakulnia. Az utóbbi időszak legérdekesebb innovációi olyan jövőt sejtetnek, amiben növényi, leginkább gomba alapú anyagokból készülhetnek épületpanelek és téglák, de közben a talán legnagyobb karbonkibocsátó cementgyártásról is kiderült, hogy szobahőmérsékleten elvégezhető, így a közeljövőben szinte zéró emissziós építőanyag lehet belőle.

Korábban írtunk róla, hogy a 3D nyomtatás mennyire korszakalkotó és pazarlásmentes lehetőségeket rejt. A forradalmi építőanyagok kifejlesztése legalább ekkora, ha nem nagyobb jelentőséggel bírhat a lakhatási válság enyhítésére – nem beszélve arról, hogy mennyire fontos lenne környezettudatosabbá tenni az iparágat. A modern technológia végre mindkét problémát megoldhatja.

A jövő otthonait nem építik, hanem gombából növeszthetik

Ez a megoldás – sok korábbi innovációhoz hasonlóan – az űrkutatásból kerülhet át a mindennapokba. A növényi alapú épületelemek létrehozására a NASA futtat egy programot, a Holdra vagy a Marsra, illetve az idegen égitesteken a jövőben ott épülő, lakható bázisok építésére gondolva. A gombából növesztett lakóépület ötlete az amerikai űrkutatók Mycotecture Off-Planet nevű projektjében ölt testet.

Az elképzelés az, hogy gombák micéliumhálózatát használják építőanyagként, hogy fenntartható, könnyen előállítható és erős szerkezeteket hozzanak létre.

A gombák micéliumhálózata egy összetett, gyökérszerű struktúra, ami gyorsan növekszik és rendkívül sokoldalúan felhasználható. A NASA tervei szerint az űrhajósok csupán könnyű, inaktív gombákat tartalmazó keretet vinnének magukkal, például a Hold vagy a Mars felszínére, majd víz hozzáadásával aktiválnák a gombákat, amelyek növekedésnek indulnak és szétterjednek a kereten. A folyamat végén egy olyan erős, hőszigetelő, természetes anyagból álló épület jönne létre, ami ellenáll az űr extrém körülményeinek.

Gombából növeszthetünk épületeket más égitesteken is

A micélium alapú építőanyagok nem igénylik nehéz és drága építőanyagok szállítását, aminek a Földön is nagyon nagy hasznát vennénk. További előnyük, hogy könnyen előállíthatók és helyszínen növeszthetők, így jelentős költség- és helymegtakarítást jelenthetnek az űrmissziók számára. A kutatások azt mutatják, hogy a micélium-alapú anyagok vízszűrésre és ásványi anyagok kinyerésére szintén alkalmasak, így különböző ipari és környezetvédelmi alkalmazásokra ugyancsak felhasználhatók. A NASA a következő években további kutatásokat tervez, hogy javítsa a micélium-alapú anyagok szilárdságát és tulajdonságait, és felkészüljön azok széleskörű felhasználására az űrben, és akár a Földön. Utóbbira már van is egy kézzel fogható példa.

Gombából tégla – Afrikában jól vizsgázott

Az építőipar mindig is a környezetszennyezés egyik fő forrása volt, de az új technológiák segítségével a karbonsemleges és fenntartható megoldások végre valósággá válnak. Az egyik legígéretesebb fejlesztés az a gombaalapú építőanyag, amit már alkalmaznak is a lakhatási válság enyhítésére, Namíbiában – írja a The Guardian.

A program kifejezetten fejlődő országokat céloz meg: a küldetése az, hogy a gomba alapú építőanyag-megoldások ne csak űrbázisok építésénél, hanem földi lakóépületeknél is alkalmazhatók legyenek, és a bolygó legszegényebb régióiban biztosítsanak megfizethető, fenntartható lakhatást. Ennek a törekvésnek az egyik úttörője a MycoHab vállalat, ami rendkívül innovatív megoldással rukkolt elő:

laskagomba törmelékéből készült téglákat, ún. „mycoblockokat” fejleszt, lakóházak építéséhez.

A MycoHab technológiája invazív cserjéken növesztett laskagomba hulladékára épül: összegyűjtik, majd micéliummal kombinálják, ami gyorsan szétterjed az anyagban, összekapcsolja a gombatörmeléket, és erős, kompakt tömböt hoz létre. Az így keletkező, méretre szabható blokkok kifejezetten könnyen előállíthatók, jól helyettesítik a jelentős karbonkibocsátással gyártott, hagyományos téglát, ráadásul nagy mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg, amivel tovább csökkentik a globális karbonkibocsátást.

Invazív növényen nevelt gombából lesz építőanyag

És miért éppen Namíbia? Ennek összetett okai vannak, de az első és legfontosabb az a küldetés, hogy a világ olyan régióiban nyújtsanak megoldást, ahol a hagyományos építőanyagok drágák vagy nehezen hozzáférhetők, viszont van sok növényi törmelék. A dél-afrikai ország duplán ideális helyszíne a programnak, egyrészt azért, mert öt Magyarország méretű területen borítják invazív cserjék, amiket laskagombával lehet befuttatni, majd építőanyagként felhasználni, illetve hátrányos helyzetű a társadalma, hiszen a háztartások közel 90 százaléka havonta kevesebb mint 144,69 dollárból (kb. 52 ezer forintból) él. Ennyiből képtelenség tisztességes lakhatást biztosítani, így életbe vágóan fontos olcsó, fenntartható építőanyagok előállítása.

A MycoHab az amerikai MIT és a Standard Bank együttműködésével alkalmazza a mycoblockokat Namíbiában, ahol a száraz klíma, illetve a korlátozott erőforrások miatt rendkívül költséges és környezetszennyező a hagyományos építőanyagok előállítása vagy szállítása. A vállalat helyi anyagokat használ fel, és a helyi közösségek számára ad munkalehetőséget.

Jön a nettó zéró kibocsátású cement

A növényi alapú megoldások elterjesztése mellett fontos lenne fenntarthatóbbá tenni a beton és épületvakolatok alapanyagaként, valamint kötőanyagként használt cementet, aminek a gyártása az emberi faj globális karbonkibocsátásának 7 százalékát teszi ki. Ez nagyjából annyi, amennyivel a közúti teherfuvarozás terheli a légkört. A hagyományos cement óriási karbonlábnyomának legfőbb oka az, hogy az egyik alapanyaga mészkő, aminek közel 50 százaléka szén-dioxid, ami a mésszé alakítása során fel is szabadul, nagyban hozzájárulva az emisszióhoz. Mivel ez a jelen állapot szerint teljesen fenntarthatatlan, az új megoldások Szent Gráljára lelhettek az MIT tudósai azzal a technológiával,

ami lehetővé teszi a cement előállítását szobahőmérsékleten.

A hagyományos cement legyártása nagyon energiaigényes folyamat: több mint 1450 Celsius-fokon készül, így talán mondani sem kell, hogy rettenetes mennyiségű szén-dioxidot bocsát ki, tovább fűtve a globális felmelegedést. Az eljárás teljesen feleslegessé válhat – köszönhetően annak, hogy az amerikai egyetem kutatói modern köntösbe öltöztettek egy sokszáz évvel ezelőtt feltalált módszert.

Kétezer éves módszert fejlesztettek tovább

Az MIT spin-off cégeként alapított Sublime Systems tudósai az ókori rómaiak által használt cementet vizsgálva döbbentek rá, hogy a tartós anyag elkészítéséhez nincs szükség olyan szélsőségesen magas hőmérsékletekre, amilyet napjainkban alkalmaznak – állítja közleményben a cég vezérigazgatója. Leah Ellis szerint az ókori építészek „nem használtak extrém hőt, mégis nagyon kemény és tartós cementet készítettek”. Az opus caementiciumnak nevezett eljárás során persze ugyanúgy kellett mészkövet égetni, mint ma, mégis, az összetétel révén (amiben nagy szerepet kapott a vulkáni hamu) évezredekig fennálló szerkezeteket alkottak az építőanyag segítségével. A római megoldás leginkább karbonkibocsátó elemét sikerült kiküszöbölni az MIT-n azzal, hogy elektrokémiai folyamat segítségével, alacsony hőmérsékleten, elektromosság felhasználásával helyettesítik a hagyományos cementégetést.

A Sublime Systems munkatársai bőségesen rendelkezésre álló kalcium-szilikát kőzetet alakítanak cement alkotóelemmé, és teszik ezt, hihetetlen módon, szobahőmérsékleten.

„A cement segítette a ma ismert civilizáció fejlődését, de most újra kell gondoljuk, mert minden évben kb. négy gigatonna karbonkibocsátással jár, és ez 2050-ig hat gigatonnára nőhet” – figyelmeztet Yet-Ming Chiang, a startup alapítója, aki a Sublime Systems-szel megtette az első nagy lépést a fenntartható cement piacra juttatása felé: az anyagból három tonnányit használtak fel Boston legnagyobb nettó zéró emissziós épületének kivitelezése során.

Gyakorlatban is használható a karbonsemleges cement

A cég hamarosan megkezdi az anyag tömeggyártását: Massachusettsben már építik azt az üzemet, amiben évi 30.000 tonna fenntartható cementet terveznek előállítani. Az gyár 2026-ban készülhet el, és olyan egység lesz, ami bárhol a világon megismételhető, így további üzemek létesítésével alaposan le lehetne csökkenteni a szállításból származó emissziót is. A terv az, hogy a termelés mihamarabb elérje az évi egymillió tonnás gyártási kapacitást. Ha a Sublime cement elterjed a globális piacon, akkor az MIT vállalata az egyik legsúlyosabb karbonkibocsátó módszert adhatja át a múltnak.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Már öt kupaknyi műanyag van az emberi agyban - a tudósok most ennek a drámai felfedezésnek a hatását próbálják felmérni
Nyolc év alatt 50%-kal nőtt az agymintákban talált mikroműanyagok mennyisége, áll a Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. De találtak már mikroműanyagot a méhlepényben, a herékben, az anyatejben és a babák szervezetében is.


Eddig kevesen vették komolyan azt a kockázatot, hogy a mikroműanyagok az agyszövetekig is eljuthatnak, mert úgy gondolták, hogy a szemcsék túl nagyok hozzá. Az Új-Mexikói Egyetem kutatói bebizonyították, hogy ez nem igaz, sőt, riasztóan magas koncentrációban találtak mikroműanyag-szennyeződést az emberi agyban, ami mostanra sokkal fertőzöttebb lehet, mint bármelyik másik szervünk. Ha ez önmagában nem lenne elég nagy baj: az amerikai tudósok arra jutottak, hogy a környezetvédelmi törekvések ellenére növekvő tendenciáról van szó. 

A mikroműanyagok, vagyis elhasználódott polimerek apró darabkái az általunk vásárolt termékek, és főleg a csomagolások révén mostanra mindenhol jelen vannak, a levegőtől a vízen át a talajig. Az elmúlt fél évszázadban az emberi test számos részében is megjelentek.

Tavalyi tanulmányok kimutatták, hogy jelen vannak az emberi herékben és a méhlepényben. Más tudósok a vérben, a spermában, az anyatejben és még a babák első székletében is találtak belőle.

Egy februári tanulmány szerint ráadásul a koraszülött babák méhlepénye több mikroműanyagot tartalmazott, mint a nem koraszülött csecsemőké, annak ellenére, hogy kevesebb idejük volt a részecskék felhalmozódására.

Az Új-Mexikói Egyetem kutatói pedig megállapították, hogy az emberi agyban lévő mikroműanyag-felhalmozódás az elmúlt nyolc évben a másfélszeresére emelkedett.

A mikroműanyagok átlagos koncentrációja az általuk vizsgált 24 emberi agyban 5000 mikrogramm/gramm volt. Ez körülbelül hét gramm műanyag agyanként – annyi, mint egy eldobható kanál vagy körülbelül öt vizespalack kupakja

- mondta a kutatást vezető Dr. Matthew Campen a New York Times-nak.

„Ez teljesen új helyzetet teremt: sok műanyagdarab jóval kisebb, mint korábban hittük. A vírusok méretének két-háromszorosát érik csak el, tehát nanométeres nagyságrendűek” - mutatott rá a kutatást vezető toxikológus. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 400-szor kisebbek, mint egy hajszál szélessége.

Dr. Campen hozzáfűzte: az agyban megfigyelt felhalmozódás üteme jól tükrözi a műanyaghulladék mennyiségének globális növekedését, és a tanulmányban leírt eredmények okkal kelthetnek riadalmat világszerte. Bár az még nem világos, hogy ez a műanyagmennyiség milyen hatással van az emberi egészségre.

Az is kiderült, hogy a demenciával diagnosztizált emberek agyszövete akár tízszer több műanyagot is tartalmazhat, mint másoké. Bár a tudós úgy gondolja, egyértelmű az összefüggés, ez a kutatás egyelőre nem tudta bizonyítani, hogy a műanyagok magasabb szintje váltja ki a betegség tüneteit. Lehetséges, hogy a mikroműanyagok nem okozzák a demenciát, hanem az állapotromlás fokozódása miatt halmozódnak fel. Ezeknek az agyaknak ugyanis porózusabb a vér-agy gátja, és kevésbé képesek kiüríteni a méreganyagokat.

Azt is vizsgálják, hogy a felhalmozódó mikroműanyagoknak van-e szerepük a Parkinson-kór vagy a memóriavesztés kialakulásában.

Formabontó módszerrel mérték a mikroműanyagok mennyiségét az agyban

A kutatás egy olyan új módszerre épült, amelyet az egyetem kutatói fejlesztettek ki a szövetekben található mikroműanyagok meghatározására és mennyiségi elemzésére. Ezt a módszert már korábban is használták méhlepényekben, valamint emberek és kutyák heréjében lévő műanyagok vizsgálatára.

A mostani kutatás során az Új-Mexikói Orvosi Hivataltól kapott agyszövet-mintákat elemezték, hiszen a törvény szerint ezeket hét évig kell megőrizni, vagyis ideálisak arra, hogy felvázolják belőlük az utóbbi időszak tendenciáit. A régebbo - egytől egyig az agy homloklebenyéből származó - minták 2016-ból származtak, és ezeket hasonlították össze 2024-es mintákkal.

A kutatók kémiai oldószerbe helyezték a szöveteket, így egyfajta pépet hoztak létre, amiből centrifugával kiszűrték az oldhatatlan műanyagokat tartalmazó üledéket. Ezt pirolízises eljárással 600 Celsius-fokra hevítették, majd felfogták a műanyagok égése során keletkező gázokat. A polimerekből származó ionokat végül szétválasztották és tömegspektrométerrel azonosították.

A módszer 12 különböző polimert mutatott ki és mért meg az emberi agyszövetekben. Megállapították, hogy ezek többsége polietilén, amit széles körben használnak csomagolóanyagok, palackok és poharak gyártására.

A kutatócsoport transzmissziós elektronmikroszkóppal is megvizsgálta azokat a szövetmintákat, amelyekben magas polimerkoncentrációt találtak. Kiderült, hogy éles műanyag szilánkok csoportosulásairól van szó, amelyek mérete nem haladja meg a 200 nanométert – tehát alig nagyobbak a vírusoknál. Ennyire apró részecskék már át tudnak jutni a vér-agy gáton, vagyis azon a testünkben lévő védőkapun, ami éppen a nem kívánatos anyagok agyba jutását hivatott megakadályozni.

Egyértelműen aggasztó a helyzet, de még sok a kérdőjel

Campen elismerte: egyelőre nem világos, hogy a mikroműanyagok miként kerülnek az agyba, és azt sem tudni, milyen hatást váltanak ki. Mindeközben viszont a különböző plasztikokat biológiailag közömbös anyagnak tartják, ezért orvosi alkalmazásokban – például stentek és műízületek gyártásánál – is használják őket.

„Felmerülhet, hogy a műanyagok akadályozzák a kapillárisokban a véráramlást, esetleg megzavarják az agyban az axonok (az idegsejtek sajátos szerkezetű, leghosszabb nyúlványai) közötti kapcsolatokat. Elképzelhető továbbá, hogy a mikroműanyagok elősegítik a demenciához köthető fehérjehalmozódást” - sorolta a lehetőségeket.

A toxikológus úgy véli, a mikroműanyagok nagy része az élelmiszereken keresztül jut be az emberi szervezetbe, különösen a húsok révén, ami az ipari húsfeldolgozás módszereire, valamint arra vezethető vissza, hogy a műanyagok növekvő koncentrációban vannak jelen a táplálékláncban.

„Mivel a mezőgazdasági területeket műanyaggal szennyezett vízzel öntözzük, feltételezzük, hogy a műanyagok ott halmozódnak fel. Ezeket a növényeket etetjük meg az állatokkal, majd az állati trágyát visszajuttatjuk a földekre, így egyfajta önmagát erősítő folyamat alakul ki”

- vezette le Campen. A most felfedezett mikroműanyagok az 1960-as évekből származhatnak, vagyis évtizedekig tarthat, mire a műanyagok ennyire apró darabokra bomlanak és bekerülnek az emberi szervezetbe.

A toxikológus szerint az új eredmények globális egészségügyi fenyegetést jelentenek, de a fogyasztókat nehéz motiválni, hiszen a mikroszkopikus méretű szennyeződések nem keltenek elég nagy riadalmat.

A tűzzel játszunk, és ez beláthatatlan következményekkel járhat

A műanyaggyártás továbbra is zavartalanul folyik világszerte. Ha még ma leállítanák, akkor is évtizedeket venne igénybe a meglévő polimerek lebomlása mikroszkopikus részecskékké, így a mikroműanyagok és nanoműanyagok koncentrációja az elkövetkező években bizonyára tovább emelkedik majd - mind a környezetben, mind pedig a táplálékláncban.

Ironikus, hogy a műanyagok kifejlesztését éppen a környezetvédelem szándéka ösztönözte.

Az első szintetikus polimert 1869-ben feltaláló John Wesley Hyatt a már akkor is egyre veszélyeztetettebb élővilág megmentőjét látta a műanyagban, hiszen a használatával kiválthatóak olyan anyagok, amelyeket az ember a természettől vesz el. Sten Gustaf Thulint, az 1965-ben szabadalmaztatott műanyag zacskó megalkotóját hasonló célok vezérelték: kifejezetten a papírszatyrok kiváltása miatt állt elő a találmánnyal, a fák védelmében.

A svéd kutató fia, Raoul Thulin a BBC-nek azt mondta: ha az apja még mindig élne, döbbenten figyelné, hogy az emberek kidobják a szatyrokat, ahelyett, hogy újra meg újra felhasználnák, hiszen az ő szándéka éppen ez volt. A Thulin család egyébként egy fillér hasznot sem húz az anno a Celloplast cég által bejegyzett szabadalomból.

Sok szakértő szerint a műanyaggal az a legnagyobb gond, hogy túl olcsó, ezért újrafelhasználás helyett egyszerűen kidobjuk. A WWF jelentése szerint 2019-ben a műanyaghulladékoknak csupán 9 százalékát hasznosította újra a világ. Jelenleg a globális műanyaggyártás körülbelül 60 százaléka egyszerhasználatos termékeket állít elő, amelyeket eleve eldobásra szánnak.

A WWF szerint globális műanyagszennyezés elleni egyezményre lenne szükség. Az OECD is arra jutott,

ha nem születnek szigorúbb szabályok, a műanyaggyártás és felhasználás a 2020-as 435 millió tonnáról 2040-re 736 millió tonnára nőhet. Ez brutális, 70 százalékos emelkedést jelenthet,

miközben a nem megfelelően kezelt (az élettartama végén kidobott és rosszul, illetve nem ártalmatlanított) műanyaghulladék mennyisége 81-ről 119 millió tonnára, vagyis közel 50 százalékkal nőhet.

Az OECD szerint ahhoz, hogy ezt elkerüljük, emelni kellene a műanyagokra és csomagolásokra kivetett adókat, be kellene tiltani bizonyos egyszer használatos műanyagokat, és ki kellene terjeszteni a gyártói felelősségi rendszereket.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Kína vasököllel vág vissza Trumpnak - a ritkaföldfémek eladásának korlátozása szorult helyzetbe hozhatja Amerikát
A ritkaföldfémek terén Kína kivételezett helyzetben van, és most él is ezzel, ami súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet az Egyesült Államok számára. Komoly kihívások elé néz a védelmi ipar, az elektromos járművek gyártása és az elektronikai szektor.


Peking úgy döntött, hogy a Trump-kormány sokkoló vámtarifáira válaszul (a kínai termékek többségére 54 százalék vámot vetettek ki) 34%-os megtorló vámot alkalmaz minden amerikai termékre, emellett visszatartja olyan ritkaföldfémek kivitelét az országból, amelyeket szinte kizárólag Kínában bányásznak, illetve dolgoznak fel. A pénteken bejelentett exportkorlátozások alaposan leszűkíthetik az Egyesült Államok és a Nyugat ellátását olyan ásványokból, amelyek létfontosságúak a védelmi ipar, az elektromos járművek, a tiszta energia és az elektronikai szektor számára.

A probléma nagyságát jól jelzi, hogy

Kína állítja elő a világ ritkaföldfém-ásványainak 60%-át. Náluk történik a globális ritkaföldfém-ásványok feldolgozásának 90%-a, és eddig tőlük jött az Egyesült Államok ritkaföldfém-importjának 72%-a. Emellett Kína uralja a ritkaföldfémek bonyolult és szennyező finomítási folyamatát is.

A kínai Kereskedelmi Minisztérium bejelentése szerint április 4-től hét kategóriába tartozó közepes és nehéz ritkaföldfémek kerülnek exportkorlátozás alá – köztük a szamárium, gadolínium, terbium, diszprózium, lutécium, szkandium és ittrium.

A szamáriumot például állandó mágnesek gyártására használják, amelyek a repülőgép-technológiák és védelmi rendszerek alapvető alkotóelemei. A gadoliniumnak az orvosi képalkotásban, valamint az atomreaktorokban van nagy szerepe. A diszprózium kritikus fontosságú a nagy teljesítményű mágnesek előállításához, amelyek magas hőmérsékleten működnek, általában elektromos járművekben és szélturbinákban. A szkandium a repülőgép-alkatrészgyártásban fontos anyag, míg az ittriumot szupravezetők, lézerek és különféle orvosi alkalmazások előállításához használják.

A kritikus fontosságú ásványi anyag kitermelésével és feldolgozásával foglalkozó amerikai NioCorp vezérigazgatója, Mark A. Smith úgy reagált, hogy

a kínai válaszlépés jelentős fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve, érintheti a Pentagon fejlett fegyverrendszerek ellátási láncait, beleértve a lopakodó vadászgépek, a precíziós vezérlésű lőszerek, a műholdak és a hiperszonikus fegyvereket gyártását.

A kínai bejelentés miatt azonnal 14%-ot zuhantak a GE Healthcare Technologies részvényei is. A gadoliniumot ugyanis az MRI-vizsgálatok tisztaságának javítására használják, és a korlátozások jelentős hatással lehetnek a cégre, mivel az MRI-szkennerek a vállalat teljes értékesítésének 46%-át tették ki 2024-ben.

A mostani korlátozás a nyersanyagokon kívül olyan késztermékekre is vonatkozik, amelyek az amerikai ipar számára nélkülözhetetlenek - köztük az állandó mágnesekre, amelyek pótlása komoly kihívást jelent. „A diszpróziumot és/vagy terbiumot tartalmazó nagy teljesítményű ritkaföldfém-mágnesek teljes körű exportkorlátozása súlyosan érinti a védelmi szektort” – mondta a Reutersnek Ryan Castilloux, az Adamas Intelligence tanácsadó cég alapítója.

A nehéz ritkaföldfémek is különösen érzékeny területnek számítanak, mivel Kína ezek felett még nagyobb ellenőrzést gyakorol.

Jelenleg Kínán, Mianmaron és Laoszon kívül csak egyetlen nehéz ritkaföldfém-bánya működik.

Ez a brazil Serra Verde projekt, de ők is Kínába szállítják a termékeit feldolgozásra. Peking szoros ellenőrzést alá vonta a mianmari és laoszi ellátási láncokat is, tehát lényegében a világ minden ilyen bányászati tevékenységre jogot formál, vagy hatást gyakorol.

Bár a mostani korlátozások nem jelentenek teljes tilalmat, az exportengedélyek csökkentésével visszafoghatják a szállításokat. És ez nem lenne példa nélküli intézkedés: az ázsiai ország márciusig például egyetlen gramm antimont sem exportált az Európai Unióba, miután tavaly szeptemberben korlátozásokat vezetett be a diódák, infravörösfény-detektorok, illetve vízvezetékek, lefolyók, ólomakkumulátorok rácsainak gyártására használt fém kivitelére.

Emellett a fejlett memóriachipek és chipgyártó berendezések Biden-kormány által elrendelt eladási tilalmára válaszul Kína már tavaly decemberben leállította a gallium, a germánium, az antimon és a szuperkemény anyagok exportját az Egyesült Államokba, valamint szigorítottak a grafit-exporton is.

A gallium és a germánium kritikus fontosságú a félvezetők, az elektronika, az infravörös eszközök és a napelemek gyártásához. Az antimon nélkülözhetetlen katonai alkalmazásokhoz, például lőszerekhez, infravörös rakétákhoz és az éjjellátó technológiához. A grafit pedig létfontosságú a lítium-ion akkumulátorok gyártásához, az acélgyártáshoz és az elektromos járművek gyártásához.

A kínai Kereskedelmi Minisztérium Trump vámtarifáira válaszul azt is bejelentette, hogy 16, főleg védelmi, logisztikai, adatelemző, űripari és légiközlekedési tevékenységet folytató amerikai vállalat felé korlátozzák a kínai gyártású alkatrészek exportját, míg 11 további céget felvesznek a „megbízhatatlan entitásokról” vezetett listájára. A kínai CCTVNEWS szerint ez azzal jár, hogy a cégeknek mostantól egyáltalán nem szabad üzleti tevékenységet folytatni Kína területén vagy kínai vállalatokkal.

Amerikai katonai drón

A listára tett amerikai cégek között olyan vállalatok szerepelnek, mint a harctéri helyzetfelismerésre, illetve katonai, rendészeti és ellenőrzési célokra drónokat gyártó Skydio, Firestorm Labs, Kratos Unmanned Aerial Systems és BRINC Drones, de megtiltották a Kínával történő kereskedést más, mesterséges intelligencia, híradástechnikai és harcjármű megoldásokat fejlesztő cégeknek is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
„A legsötétebb nap” – Trump környezetvédelmi ügynöksége eltörli a legfontosabb környezetvédelmi szabályokat
Több tucat szabályozást vonnak vissza. Az ügynökség új vezetője szerint véget ér a "zöld átverés" kora, és a jövőben azon dolgoznak majd, hogy megszűnjön a jogi felhatalmazásuk a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok szabályozására.


A Trump-kormányzat bejelentette, hogy visszavonja az ország több tucat környezetvédelmi szabályozását, köztük a kipufogógázokra és gyárkéményekre vonatkozó szennyezési határértékeket, a vizes élőhelyek védelmét és az üvegházhatású gázok szabályozásának jogi alapját.

Lee Zeldin, a Környezetvédelmi Ügynökség (E.P.A.) vezetője egy online videóban azt mondta, hogy az ügynökség célja a jövőben az, hogy „csökkentse az autóvásárlás, az otthoni fűtés és a vállalkozások költségeit”. A videóban nem beszélt a környezet vagy a közegészség védelméről, amire az ügynökség létrejött.

Zeldin bejelentette, hogy visszavonnak több mint két tucat levegő- és vízszennyezés elleni szabályt.

Az E.P.A. a tervek szerint enyhítené az erőművek szén-dioxid-kibocsátási korlátozásait. A jelenlegi előírások szerint a széntüzelésű erőműveknek és az új gázerőműveknek 2039-ig 90 százalékkal kellene csökkenteniük a kibocsátásukat. A gépjárművekre vonatkozó kibocsátási normákat is átírnák, így nem lenne kötelező, hogy 2032-re az új autók és könnyű teherautók többsége elektromos vagy hibrid legyen. Eltörölnék a koromkibocsátási határértékeket, amelyeket légzőszervi betegségekkel és idő előtti halálozásokkal hoztak összefüggésbe.

A Biden-kormányzat egyik szabályozása előírta, hogy a széntüzelésű erőművek higanykibocsátását 70 százalékkal csökkentsék, mivel a higany káros a gyermekek fejlődésére. Az új tervek szerint ezt is eltörölnék. Nem működne többé a „jó szomszédság szabály”, amely arra kötelezte az államokat, hogy kezeljék az általuk kibocsátott, más államokba sodródó szennyezést. Emellett eltörölnék azokat az intézkedéseket, amelyek a szegényebb és kisebbségi közösségek védelmét helyezik előtérbe.

A klímaváltozás hatásainak számszerűsítésére használt „szén-dioxid társadalmi költségét” is jelentősen csökkentenék. Ezt az értéket a szabályozások gazdasági hatásainak mérlegelésekor használják.

Zeldin szerint az E.P.A. a jövőben nem venné figyelembe a környezeti politikák társadalmi költségeit, például azt, hogy az erdőtüzeket, aszályokat, viharokat és más katasztrófákat mennyire súlyosbíthatják a szennyezések.

Az egyik legfontosabb változás az lenne, hogy az E.P.A. eltörölné a 2009-es veszélyeztetettségi megállapítást, amely alapján az üvegházhatású gázok veszélyt jelentenek a közegészségre. Ha ezt visszavonnák, az ügynökség gyakorlatilag nem tudná szabályozni a klímaváltozást okozó kibocsátásokat. Zeldin erről a videóban úgy fogalmazott, hogy

az ügynökség azon dolgozik majd, hogy megszűnjön a jogi felhatalmazásuk a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok szabályozására. A videóban ezt „a klímaváltozás vallásának szent gráljaként” emlegette.

Zeldin a bejelentést „az Egyesült Államok történetének legnagyobb deregulációs bejelentésének” nevezte, és azt mondta: „Ma véget ér a zöld átverés, és az E.P.A. hozzájárul az amerikai aranykor eljöveteléhez.”

Trump már korábban is kampányolt azzal, hogy lazítaná a fosszilis tüzelőanyag-ipart érintő szabályozásokat, és „fúrjunk, fúrjunk, fúrjunk” jelszóval hirdette energiapolitikáját. Visszatérése óta befagyasztotta a Kongresszus által jóváhagyott klímavédelmi programok finanszírozását, elbocsátotta az időjárási és klíma-előrejelzéseken dolgozó tudósokat, és csökkentette azokat az állami támogatásokat, amelyek a fosszilis tüzelőanyagokról való átállást segítették elő.

Az Egyesült Államok a világ történetének legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, és a tudósok szerint ez az üvegházhatású gáz a klímaváltozás fő mozgatórugója. A tavalyi év volt a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, és az országban 27 olyan természeti katasztrófa történt, amelyek egyenként legalább 1 milliárd dolláros kárt okoztak – míg 1980-ban ez a szám csupán három volt.

Sheldon Whitehouse, Rhode Island demokrata szenátora a New York Timesnak azt mondta „ma jött el az a nap, amiért Trump nagy olajipari támogatói fizettek”. Szerinte az E.P.A. lépései támadást jelentenek a tiszta levegő, a tiszta víz és a megfizethető energia ellen. „Zeldin igazgató nyilvánvalóan hazudott, amikor azt mondta, hogy tiszteletben tartja a tudományt és meghallgatja a szakértőket” – tette hozzá.

Gina McCarthy, aki az Obama-kormányzat idején vezette az E.P.A.-t, azt mondta, hogy ez „az E.P.A. történetének legsötétebb napja”.

Szerinte ezeknek a szabályoknak a visszavonása „nem csupán szégyen, hanem fenyegetés mindannyiunk számára”.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
A ChatGPT a saját gyerekei megölésével vádolt meg egy ártatlan férfit
Stimmelt a férfi neve, a szülővárosa, a gyerekek száma, a nemük, csak az nem, hogy a háromból kettőt meggyilkolt. Ja, és a harmadikat is megpróbálta eltenni láb alól. Legalábbis a mesterséges intelligencia szerint.


Az osztrák Noyb nevű adatvédelmi jogvédő szervezet újabb panaszt nyújtott be az OpenAI ellen, mert a ChatGPT egy norvég férfit tévesen gyilkossággal vádolt meg, írja az Engadget. A mesterséges intelligencia azt állította róla, hogy

21 év börtönt kapott két gyermeke meggyilkolásáért és egy harmadik megölésének kísérletéért, miközben ez nem igaz.

A ChatGPT a valós adatokat is összekeverte a hamis állításokkal: helyesen adta meg a férfi szülővárosát, valamint gyermekei számát és nemét. A Noyb szerint ezzel egyértelműen megsértette az adatvédelmi szabályokat.

Nem ez az első eset, hogy a ChatGPT valótlan vádakkal illet ártatlan embereket. Korábban egy férfit csalással, egy bírósági tudósítót gyermekbántalmazással, egy jogászprofesszort pedig szexuális zaklatással hozott összefüggésbe – derül ki a magazin cikkéből.

Az OpenAI eddig azzal védekezett, hogy a ChatGPT figyelmezteti a felhasználókat a hibák lehetőségére, de a jogvédők szerint ez nem elég. A kérdés most az, hogyan reagál a cég az újabb panaszra – és hogy egy mesterséges intelligencia megúszhatja-e annyival, hogy „bocsánat, tévedtem”.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk