SPORT
A Rovatból

„Beleállítalak a kibaszott fejeddel a falba” – iszonyúan elmérgesedett két pilóta viszonya a Forma-1-ben

Max Verstappen és George Russell konfliktusa a legutóbbi, katari futamon mérgesedett el végleg. A holland világbajnok szerint a Mercedes brit versenyzője kétszínű.


A Katarban kezdődött feszültség tovább gyűrűzik Max Verstappen és George Russell között a Forma-1-ben – írja a Formula.hu oldal. A Mercedes pilótája az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján egyértelművé tette: nem hagyja szó nélkül a holland világbajnok szavait, és nyíltan bírálta Verstappen hozzáállását. Korábban a négyszeres világbajnok kétszínűnek nevezte Russellt, aki teljesen máshogy viselkedik a kamerák előtt, mint négyszemközt.

Russell nem kertelt, amikor a Katari Nagydíjon történt eseményekről kérdezték, ahol Verstappen szerint a brit pilóta a versenyirányítás szobájában „mindent megtett” azért, hogy rajtbüntetést kapjon.

„Ezt mind roppant ironikusnak találom, tekintettel arra, hogy szombat este azt mondta, hogy szándékosan belém fog jönni és idézem: ’beleállíttalak a kib*szott fejeddel a falba’.

Igencsak ironikusnak tartom, hogy megkérdőjelezi valakinek a tisztességét, miközben ilyen megjegyzéseket tett az előző nap, és nem fogom ezt itt ülve elfogadni” – mondta Russell.

A Mercedes versenyzője nem állt meg ennyinél, és Verstappen versenyzési stílusát, valamint pályán kívüli hozzáállását is élesen kritizálta:

„Max évek óta megfélemlíti az embereket, miközben a vezetési képességeit nem lehet megkérdőjelezni. De nem tud megbirkózni a nehézségekkel, bármikor is fordult ellene valami. Dzsidda 2021 vagy Brazília 2021 – ott is üvöltözni kezdett. Vagy Budapest idén, a legelső futam volt, amikor az autó nem volt domináns, máris belement Lewisba és kritizálta a csapatát.”

Russell szerint Verstappen viselkedése túllép egy határt, amelyet a sportban nem lenne szabad átlépni: „Mint mondtam, számomra ezek a szombat esti és vasárnapi megjegyzések teljességgel tiszteletlenek és szükségtelenek voltak, hiszen a pályán közben annyi történik, hogy keményen harcolunk. Ez a versenyzés része. Mi történik a felügyelői szobában? Ott is keményen harcolunk, de ez sosem személyes. De most már túl messzire megy ezzel.”

Russell kiemelte, hogy Verstappen hozzáállása éles kontrasztban áll Lewis Hamiltonéval, aki szerinte példamutatóan kezelte a 2021-es világbajnoki csatájukat:

„Lewis egy világbajnok, akire szeretnék hasonlítani, és úgy vélem, ő a példakép aranymintája, akikre a fiatal gyerekeknek fel kellene nézniük. És ahogy Lewis kezelte azt a bajnoki küzdelmet: kemény volt, agresszív, de mindig tiszteletteljes, sosem lépte át a határt. Átlépheted a határt azzal, hogy kissé rosszul mérsz fel valamit, de azt mondani valakinek, hogy szándékosan belemész és fejre állítod, az túlmegy a határon.”

Russell arról is beszélt, hogy Verstappen szerinte sokszor úgy viselkedik, mintha törvényen felül állna: „12 éve ismerem őt. Korábban tiszteltük egymást, soha nem volt egyetlen ütközésünk sem… de van egy srác, aki a csúcson van ebben a sportban, és úgy érzi, törvényen felül áll. Nem hiszem, hogy ez helyes.”

A két pilóta közötti feszültség az idény utolsó versenyére hágott a tetőfokára, miután az előző versenyen George Russell kifogásai miatt Verstappent megbüntették az időmérő edzés után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Összevesztek a Fradi csatárai azon, hogy ki rúgja a 11-est, egy másik játékos pedig a semmitől rogyott össze
Varga végül berúgta a büntetőt, és szerencsére Saldanha is gyorsan felépült némi fetrengés után. A meccs egyébként 1:1 lett a Diósgyőr ellen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 30.



Két szürreális jelenet szemtanúi is lehettek azok, akik megnézték a Diósgyőr-Ferencváros NB1-es focimeccset vasárnap.

Előbb a Fradi két csatára, Pesics és Varga veszett össze azon a már lekészített labda előtt, hogy melyikük végezze el a büntetőt. Végül a társak arrébb tessékelték Pesicset, és az utóbb odarohanó Varga belőtte a tizenegyest. A jelenetet itt lehet megnézni:

Az 1:1-re végződő találkozó hosszabbítására is maradt még esemény, amikor a brazil Saldanha váratlanul összerogyott a pályán. A lassításból kiderült, hogy az egyik diósgyőri játékos hozzáért a karjához, amikor elfutott mellette. Saldanha erre késve reagált, majd egy nem túl meggyőző színészi alakítást nyújtva a gyepre zuhant, ahol hosszasan fetrengett. Mindezt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Levelet írtak Mészáros Lőrincnek a fociklubja szurkolói, a vezetőség lemondását követelik
Hat pontban sorolták fel, miért tartják elfogadhatatlannak az NK Osijek jelenlegi működését. Szerintük a rossz döntések, botrányok és stratégiai hibák rombolták le a csapatot.


Pénteken jelent meg egy nyílt levél a Facebookon, amelyben az NK Osijek szurkolói egyesületei a klub jelenlegi vezetésének távozását követelik, vette észre a Telex. A levelet Mészáros Lőrincnek címezték, aki 2016 óta a horvát labdarúgócsapat többségi tulajdonosa.

A szurkolók hálásak a támogatásért, amit az elmúlt kilenc évben kaptak, de úgy érzik, eljött az idő, hogy megszólaljanak a csapat jelenlegi helyzete miatt. Azt írták: szerintük az NK Osijek nem a nagy eredményei, hanem a szurkolók hűsége és a több mint százéves hagyományai miatt tartozik a horvát futball „nagy négyeséhez”.

A levél szerint a klub hosszú ideje problémákkal küzd, ezek pedig már nem maradhatnak szó nélkül. A drukkerek hat pontban sorolták fel azokat a gondokat, amelyek szerintük megingatták a klub alapjait.

Kiemelték, hogy szerintük nincs sportstratégia, nem látszik a motiváció, és hiányzik az utánpótlás támogatása is.

A vezetők szerintük nem vállalják a felelősséget a hibás döntésekért, és játékosmegfigyelő rendszer sincs.

Az ifjúsági csapatok is gyengébben szerepelnek, mint korábban.

A szurkolók szerint az NK Osijek ma már csak alárendelt szerepet tölt be a horvát bajnokságban, és több botrány is megtépázta a klub hírnevét. Emiatt a szakemberek nem bíznak bennük, és a klub a szurkolóival sem foglalkozik.

A levelet aláírók úgy látják, a csapat ma már nem a bajnoki címért, hanem a puszta túlélésért harcol.

Azt is hangsúlyozták: mostanra elfogyott a türelmük. Mint írták: „a párbeszéd ideje lejárt”, és úgy érzik, hogy eddig csak üres, be nem váltott ígéreteket kaptak.

A G7 korábban részletesen foglalkozott azzal, milyen szerepet tölt be Mészáros Lőrinc az eszéki klub életében. Bár sokan úgy gondolják, ő a tulajdonos, a lap szerint valójában csak főszponzorként van jelen, és az NK Osijek hivatalos honlapján több, hozzá köthető cég is szponzorként szerepel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Rettenetesen megverték Borics Ádámot, először kapott ki TKO-val
A magyar MMA-harcost a korábbi bajnok Jesus Pinedo győzte le a PFL orlandói tornáján, a meccset az első menetben leállították.


Borics Ádám, a kevert harcművészetek (MMA) legismertebb magyar harcosa kiütéses vereséget szenvedett a Professional Fighters League (PFL) orlandói versenyén, írja a 24.hu.

A 31 éves sportoló az egymillió dollár összdíjazású torna első fordulójában lépett ketrecbe a perui Jesus Pinedo ellen, aki korábban már bajnok is volt. Borics jól kezdte a meccset, de az első menet közepén egy ütéskombináció után a földre került. Ezt kihasználva Pinedo rátámadt, és több ütéssel is eltalálta, mire a bíró félbeszakította a küzdelmet.

Borics a leállítás után felállt, és vitatkozott a döntéssel, de a bíró nem változtatta meg az ítéletet, így a magyar harcos kiesett a pehelysúlyú tornáról.

Ez volt Borics Ádám első olyan veresége, amit technikai kiütéssel (TKO) szenvedett el. Profi pályafutása során eddig 19 győzelem mellett ez volt a harmadik veresége.

A „Kölyök” becenéven ismert sportoló 2022 októberében első magyarként vívott világbajnoki MMA címmérkőzést, ahol a brazil Patricio “Pitbull” Freire ellen állt ki. Akkor ugyan súlyos sérüléssel küzdött a felkészülés során, mégis végigment a meccs, amelyet a brazil pontozással nyert meg.

Borics a meccs után a Facebookon egy videóban köszönte meg a szurkolást követőinek. Ebben többek között azt mondta, hogy „lett egy rohadt nagy szakadás a fején”, és hiába kapott ki, esze ágában sincs feladni a pályafutását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Életnagyságú szobrot készítettek Szoboszlairól, de nem tetszett neki, amit látott, és nem is örült túlzottan – videó
A magyar válogatott csapatkapitányát igencsak meglepte a Telekom ajándéka. Szoboszlai arca nem igazán köszönt vissza a különleges „alkotáson”.
F. O. - szmo.hu
2025. április 01.



Szoboszlai Dominikot különleges ajándékkal lepte meg a Telekom az együttműködésük évfordulóján. A cég egy szűk körű ünnepséget szervezett a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya számára, ahol egy életnagyságú szobrot mutattak be.

A különleges alkotást használt mobiltelefonokból készítették el.

A szobor nem aratott osztatlan sikert. Szoboszlai megjegyezte, hogy nem igazán ismer magára a szobron, mivel az arca nem köszön vissza rajta. A videó végén azonban kiderült, hogy

mindez csak egy áprilisi tréfa volt, amelynek a Liverpool játékosa lett az „áldozata”.

A Telekom a közleményében azt írta, hogy a szobrot Szoboszlai tiszteletére készítették. A középpályás az elmúlt időszakban a magánéletében is fontos változáson ment keresztül: a közelmúltban megházasodott.

Az április tréfáról készült videó:


Link másolása
KÖVESS MINKET: