SIKERSZTORIK

Backpacker Bori: 48 országban járt, ma már az utazás a munkája

A backpacker.hu bloggere egyszer csak fogta a hátizsákját és hátrahagyva a 8 órás irodai munkát és a szürke hétköznapokat világgá ment.

Nagy Kátya Fotók: Vigh Bori/ www.backpacker.hu - szmo.hu
2016. november 16.

Vigh Bori, a Backpacker.hu szerzője először csak rövidebb időkre kelt útra, majd 2013 óta retúrjegy nélkül, digitális nomádként járja az egzotikus országokat. Bori első nagy útja Dél-Amerikába vezetett, szerette volna élőben látni a tangótáncosokat, itt született meg bakancslistája is.

A lista azóta a hobbijává vált, melyre most kerül fel a 18. pipa: könyvet írni.

Missziójának tekinti,

hogy minél több embernek segítsen valóra váltani az álmát, hogy útra keljenek, úgy véli, az utazók jobbá tehetik az országot is. Könyvében most elmondja, Hogyan menjünk világgá?

- Hány országban jártál eddig?

- 48. Az az igazság, hogy azért számoltam meg, mert sokan kérdezik, de engem annyira nem érdekelt, hogy számon tartsam. Nem hiszek abban, hogy az országok számítanak. Például Indiában rengeteg terület van, ami mind más és más. Indonézia is elmehetne legalább nyolc országnak. Aztán meg ott van, hogy elvileg voltam Amerikában, de csak New Yorkban. Nem vagyok az az ország-gyűjtős típus. Bár, ha belegondolsz, 198 ország van és abból 48 azt jelenti, hogy még csak a negyedében voltam. Ez tényleg jó érzés.

- Cél, hogy minden országba eljuss?

- Régen cél volt, de egy kicsit most már kezdek lenyugodni és ilyen erős célt nem fogok kitűzni magamnak, mert ez azt jelenti, hogy akkor is utazok, amikor nincs kedvem.

- Mi volt az első olyan utad, ahová egyedül indultál el?

- Spanyolországba mentem egy hónapra, hogy megtanuljam a nyelvet. Gimnáziumban nagyon kemény spanyol tanárom volt és kitaláltam harmadikban, hogy le kéne raknom a spanyol nyelvvizsgát, mert akkor nem kell hozzá többet bejárnom, és az érettségim is meglenne. Ő elkönyvelt engem egy hármas tanulónak. Ha meggebedtem sem lettem jobb annál.

Ezért mentem el Malagába egy nyelvtanfolyamra. Napi hat órás intenzív kurzus volt, de nem is az volt a legfontosabb: összebarátkoztam pár spanyol sráccal, akik az utcán gangeltek. Amint megtudták, hogy 18 éves vagyok, bátyusokként viselkedtek velem. Mivel semennyire sem beszéltek angolul, kénytelenek voltak nekem mindent nagyon türelmesen elmagyarázni. Miattuk tanultam meg spanyolul. Utána hazajöttem és letettem a nyelvvizsgát. Szerintem nálam ott kezdődött az, hogy egyedül el lehet menni utazni, hiszen ide is teljesen egyedül mentem. Akkoriban azt gondoltam, hogy nekem Spanyolország a nagy szerelem és visszamentem Sevillába Erasmusszal.

Eleinte azt hittem, hogy annál az egy hónapnál, ami Malagán volt, nem lehet jobb az élet. Aztán, elmentem Erasmusra egy évre, ezt az évet már tényleg nem lehet überelni. De aztán elkezdtem utazni… Nagy álmom volt, hogy megnézzem a tangótáncosokat Buenos Airesben. Ez volt az - akkor még nem létező - bakancslistám első eleme. Ott derült ki számomra, hogy lehet így utazni. Dél-Amerikába önkénteskedni mentem, többek között azért, mert féltem, hogy nem lesznek barátaim, és azt reméltem, hogy majd talán a többi önkéntessel tudok barátkozni. Na, ez nem így történt, mert alig találkoztam más segítőkkel az árvaházban. Viszont beraktak egy olyan hostelbe, ahol találkoztam más utazókkal. Így lettem végül utazó én is. Ők megtanítottak arra, hogyan lehet utazni. Itthon, akkoriban nem lehetett sokat arról hallani, hogy lehet hátizsákkal utazni.

Jelenleg ezt akarom visszaadni a magyaroknak. Amit ott kaptam Buenos Airesben a többi utazótól. Azt próbálom mindenkinek elmondani, hogy meg lehet csinálni.

- Nem érzed konkurenciának, hogy egyre több utazó blogger és előadás lesz?

- Ahhoz, hogy az ember ne legyen féltékeny nagyon kell tudni, hogy a Backpacker Bori az egy külön személyiség a Vigh Boritól. Nyilván a Backpacker Bori az egy részem, ahogy a blog is.

De azon túl még rengeteg minden van, amit nem osztok meg, illetve valamennyire megpróbálom megtartani a saját privát szférámat is. Amennyiben azt tudod, hogy a taps az nem neked szól, amikor a színpadon vagy, hanem annak, amit mondtál, akkor el tudod vonatkoztatni a féltékenységtől. És akkor tudok örülök neki, hogy ezt más is csinálja. Nagyon hiszek abban, hogyha mi magyarok elkezdünk utazni, akkor tudunk egy sokkal jobb országot építeni. Ez most jelenleg misszióm, mert azt vettem észre, hogy aki elhagyta Európát az úgy jön vissza, hogy azért nem rossz ez az ország. Mindig azt hallom nem-utazóktól, hogy külföldön ez nem így megy… Amikor panaszkodnak valamire, azt szoktam kérdezni, hogy hol külföldön? Mert nem Franciaország vagy Németország a „külföld”, hanem Bolívia, az USA vagy Új-Zéland. A világ annyira nagy, és mi nem a közepén vagyunk. Hat milliárd ember rosszabbul él, mint mi Magyarországon. Össze kell szedegetni azokat, amiket megtanulunk a környező országokból és azt lehet implementálni, mert tök sok hely van szerintem a fejlődésre. Például az én blogom nem lehetett volna sikeres, hogyha amerikai vagyok, mert Amerikában 16 millió ilyen blog van. De Magyarországon egy olyan dolgot csináltam anno, ami még nem volt. Nem azt mondom, hogy copyztam, de inspirált.

Névjegy

Vigh Borit már két évesen érdekelte a nagyvilág, olyannyira, hogy a rácsos ágyból kikelve egészen a lépcsőházig eljutott. Apukája rendszeresen „bepakolta” a családot a kocsiba, hogy célba vegyék valamelyik tengerpartot. Egyedül először nyelvet tanulni utazott külföldre, később Erasmusszal Sevillába. Nyolc évig dolgozott egy szoftvercégnél social media managerként, majd az utazó életmódhoz alkalmazkodva digitális nomád lett. Backpacker.hu című blogját 2013 óta vezeti. A blogolás mellett előadásokat is tart utazni vágyóknak, hogy felkészülten vághassanak neki a nagyvilágnak.

- Most, hogy megjelenik a könyved mennyire fogod folytatni a blogírást? Hiszen ez is egy pipa a bakancslistádon.

- Ez egy jó kérdés. Fölmerült bennem, hogy ezzel vége. A blogolástól nem csak azt kaptam meg, hogy megkeresett a kiadó, hanem nagyon sok minden mást is. Őszintén szólva, most azt érzem, kezd szűk lenni nekem a blog. Tök szívesen beszélnék más dolgokról is. Most írtam az áldozathibáztatásról a blogomon, de hozzá kell kötnöm mindig valahogy az utazáshoz. Sok mindent nem lehet hozzákötni. Rengeteg dolog van, ami szerintem sok embernek lehet inspiráló, most keresem a lehetőségeket, hogy ezt milyen formátumban tudom továbbadni.

- A bakancslistád a hobbid. Hány elem van rajta és mennyire változik?

- Változgat. Nem tudom megmondani, hogy mennyi elem van, mert minden életszakaszban más az, ami érdekel, nő a lista. Szerintem úgy 40-50 között lehet. Azt sem tudom, hogy milyen lesz, amikor már lesz családom. Egyelőre van terem önmegvalósítani, de ha majd gyerekeim lesznek, akkor abban keresem majd kihívásokat. Egy családnak már más a dinamikája. Nem csak rólam szól, mint jelenleg az életem. Valószínűleg ennek a bakancslistának periódusai lesznek, amikor tudom csinálni, és amikor nem.

- Mennyi pipa van rajta?

- Most lesz a 18., a könyvvel.

- Mennyiben volt más megírni a könyvet, mint blogolni?

- Nagyon más volt. Az ember azt gondolná, hogyha valakinek van egy blogja, csak összekötögeti a cikkeit és kész is van. De nem, mert más a ritmusa egy blog posztnak és más egy könyvnek. Máshogy ülsz le megírni. Nagyon nehéz volt megértenem, hogy van időm, tehát most annyi betűt írok le, amennyit akarok. A könyvet máshogy fogják olvasni. A blogposztot „szkennelik” az emberek, a könyvnek pedig úgy ülnek neki, hogy van rá idejük. Mire rájöttem, hogy ezt hogyan kell csinálni… Másrészről pedig tudtam, hogyha Pesten maradok nem fog működni, mert nem tudok majd izgalmas projektekre nemet mondani. Úgyhogy elmentem először Pécsre, aztán Tolnán, egy parasztházban írtam.

Annyira romantikusnak tűnt, hogy ülök majd a parasztházban és nyugodtan írom a könyvemet.

Hát, ez egyáltalán nem így nézett ki, hanem a nap 23 órájában agonizáltam és egy óra volt, amikor le tudtam ülni és írni. Voltak napok, amikor nagyon nem ment, máskor pedig elkapott a flow. Ráadásul közben ott volt a bűntudat, hogy nem írok. Életemben nem takarítottam és főztem ennyit, sőt, megtanultam egy egész darabot zongorán, mert nem volt sem tévé, sem internet. És ez még a könnyű része volt. Amikor leadod a szerkesztődnek, és azt mondja, hogy ennyi volt, kész vagy, az horror. Horror, hogy nem tudsz hozzáírni többet és azt kell mondanod, hogy készen vagy. Bloggerként ez nagyon nehéz, mert egy blog poszt mindig úgy kerül ki, hogy bármikor levehetem, alakíthatom. De a könyvet ki fogják nyomtatni, és ott lesz örökre. Az para. Nehéz volt elengedni, annyira, hogy 5-6 napon keresztül minden este azt álmodtam, hogy ülök a könyv előtt és szerkesztem.

Vigh Bori - Hogyan menjünk világgá?

Adott egy lány, akit kislányként megbűvöltek a tangó-táncosok, majd sok évvel később végre maga is ott ül egy Buenos Aires-i tangóbárban és átértékeli az életét. Úgy hangzik, mint egy regény és valóban úgy is indul, ahol kíváncsian kezdesz alámerülni a hősnő sorsfordító történetében, majd egy hirtelen megálljnál rájössz, ez valójában csak a bevezetője annak, hogy elkezd a sajátodat. A „Hogyan menjünk világgá?” nem a repjegyvétellel és a hátizsák bepakolásával indít, nem is azzal, milyen delfinekkel úszkálni a tengerben vagy szörfözni. Hanem azzal kezdi, milyen emberré tehet téged az utazás, a bakancslistád megalkotásával álmok helyett célokat ad, mindemellett pedig tökéletesen „detelenít” – azaz elveszi tőled a felesleges kifogásokat. A három részre osztott könyv innen megy bele a praktikus részletekbe: mivel utazz, hogyan spórolj, mennyire lesz szükséged, hogyan keress szállást, majd a legvégén, mik kerüljenek a táskádba, mikre figyelj a nagy utazás előtt. A könyv azt sem rejti véka alá, hogy az utazás sem fenékig tejfel és Bori sem túrazsákkal a hátán jött a világra, de hagyja, hogy a saját kárán tanulj, míg az életbölcsességek sora sohasem lépik át a Coelho-Oravecz vonalat. Nem állítja, hogy a története egyedülálló, de azt igen, hogy a tiéd is tele lesz izgalmakkal. Egészen a reptérig kísér.

A könyv végére úgy éreztem, nem egy „utazós kézikönyvet” lapozgatok, hanem egy backpacker hostelben ücsörögve hallgatom Bori tanácsait és történeteit – pont, ahogy őt is beavatták a titokba a Buenos Aires-i utazók. Mert nemcsak egy pontos checklistet kaptam kézhez az utazáshoz, de útmutatót ahhoz is, hogy az álmok célokká váljanak.

A könyvbemutató december 1-jén, 18 órakor lesz a Fogas Házban.

- Mondtad, hogy mindenki csak a Backpacker Borit ismeri, de milyen más olyan arcaid vannak, amiket szeretnél, hogy ismerjenek. Például énekelsz is.

- Igen. Például az éneklést nem keverném bele a Backpacker Boriba. Persze, amikor utazom, nagyon sokszor előkerül az éneklés és az ukulelém. Fölraktam egyszer egy videót, hogy néz ki, amikor zenélek, de én nem tartom magam egy kifejezetten zseniális zenésznek és nem vágyom arra, hogy ezzel bármi mást csináljak, inspiráljak embereket. Annyira egy belső megnyugvás nekem a zenélés. Egy igazi flow élmény. Ezért nem azért csinálom, hogy másokkal kommunikáljak, csak azokkal, akik éppen ott vannak, és részesei az élménynek.

- Ez is bakancslistás pont volt nálad. Hogyan valósítottad meg?

- Képzeld el, amikor hazajöttem Dél-Amerikából, akkor már négy pipa volt a bakancslistámon. Mindig úgy van, hogy megvannak a pipák, végignézek gyorsan a listámon és akkor egyen megakad a szemem, hogy most azzal kéne foglalkozni… De akkor még nem kezdek el mindent azonnal beletolni, hanem csak úgy hagyom. Megvárom, hogy milyen segítség érkezik hozzá. Ültem a kocsimban és azon gondolkoztam, hogy most zenét hallgassak, énekeljek, vagy bekapcsoljam a rádiómat. Nekem a kocsi volt a zuhany, már megtanultam úgy megállni a piros lámpánál, hogy ne lássák, hogy üvöltve énekelek bent.

Bekapcsoltam végül a rádiót és ott egy énektanár azt mondta, ő hisz abban, hogy bárki képes énekelni, és azt mondta: “ha te most ülsz a kocsidban és azt gondolod, hogy nem tudsz énekelni, akkor gyere el hozzám, és megmutatom, hogy tudsz.”Ezt jelnek vettem és írtam ennek a nőnek. Elkezdtem énektanárhoz járni.

Elmentem az első énekórámra, majd másnap kávézás közben a munkahelyen meséltem egy kollégámnak, hogy elkezdtem a hangképzést. Felcsillant a szeme: „de jó, énekesnőt keresünk a zenekarba!” Akkor még csak egy órán voltam – ahol nem is énekeltem – úgyhogy kértem egy kis időt. Két hónapot beszéltünk meg, aztán elmentem az első próbára.

Ma már tudom, hogy nem voltam kifejezetten jó azon a próbán, de meglátták bennem a lelkesedést. Tudták, hogy én ebbe most beletolok mindent és alapvetően ebből a hangból lehet valamit kihozni, hogyha a lelkesedés is megvan. Elkezdtünk együtt próbálni.

Ez egy nagyon nagy vállalás volt tőlük, az előző énekesnőnek jazzalbumai jelentek meg, én meg bejövök kéthónapos tapasztalattal… Egy évet próbáltunk, utána jött az első koncert, ami egy fizetős, két és fél órás koncert volt Ausztriában, egy síversenyen.

Nagyon féltem. Szerencsére – most már ezt mondom - a szervezőgárda elrontotta az egész esemény hirdetését és öten voltak a koncerten, beleértve a biztonságiakat és a pultosokat. Tehát, ez egy nyilvános próba volt, de kaptunk érte gázsit. Amikor hazajöttünk csináltunk egy rendes koncertet a Rézmálban, ahová 120-an eljöttek, de nekem már volt “koncert-tapasztalatom”. Rájöttem, hogy hibázni mindig fogok. Nem hagytam, hogy a tökéletességre való törekvésem megbénítson. Nyilván kell rá törekedni, de utána nem szabad felróni, ha nem volt az, mert akkor nem tudod majd tovább csinálni. Úgy kell nekimenni, hogy megpróbálom a maximumot nyújtani, de minden bizonnyal el fogok rontani egy-két dolgot. Nem biztos, hogy minden hang ki fog jönni, emlékezni fogok a szövegekre stb., de ha megbocsátok magamnak előre hibákat, akkor fel tudok állni a színpadra.

- Most is többször mondtad, hogy jelek alapján cselekedtél, az első utazásodnál is egy adó-visszatérítés jelentette a kezdő lökést… a blogbejegyzéseid végén is általában van valamilyen tanulság. Te alapvetően spirituálisan éled az életedet, keresed az ok okozatokat?

- Olyan érdekes, hogy ezt kérdezed, mert pont ezen gondolkoztam ma a buszon. Ha valaki rám néz, nem mondaná meg, hogy spirituális vagyok. Nem vagyok az a rasztás hajú hippi, de valóba, a spiritualitásnak nagy szerepe van az életemben. 16 éves korom óta pránanadizom, elég korán érkezett ez az életembe. Persze a sok kaland is tanított. Az utazás során annyira ki vagyok szolgáltatva sokszor, hogy nincs más megoldás, csak bízni Istenben, a sorsban, az univerzumban, Ganésában, vagy az angyalokban. Ilyenkor annyira bejönnek a dolgok, hogy már az lenne az irreális, ha nem lennék spirituális. Annyira sok a véletlen és az, hogy az utolsó pillanatban jön valaki, aki megment, hogy az utazás során tényleg elkezdtem hívő lenni, de ezt nem kötöm valláshoz. Én Istennek hívom ezt a dolgot, de egyetértek benne, hogy másként is lehet nevezni. Nekem egyszerűbb Istennek hinni. Az én fejemben nem a szakállas öregember a felhőn, hanem egy cool, vicces segítő. Nem kaptam ilyen neveltetést, hanem olyan sok szituációba kerültem, hogy tényleg az a reális, hogy van valami, ami segít, és ami utat mutat. Aztán az is lehet, hogy nincs igazam, de könnyebb azt hinni, hogy van…

- Amikor rossz dolgok történnek veled, mint a támadás Lisszabonban, a földcsuszamlás Peruban vagy az, hogy ki akartak rabolni, mi volt az, ami hajtott tovább? Nem gondoltad, hogy abba szeretnéd hagyni?

- Tavaly ilyentájt volt egy erős megzuhanásom. Összejöttem egy fiúval Indonéziában, négy hónapot együtt voltunk, és miatta jöttem haza onnan, pedig nekem vissza kellett volna mennem Új-Zélandra working and holiday vízummal. Megbeszéltük, hogy hazajövök Európába, megvárom, hogy ő is fel tudjon mondani, és el tudjunk utazni együtt. Emlékszem, nem akartam elhinni, hogy minden rendben van az életemmel: boldog párkapcsolat, egy olyan életvitel, amiről a legtöbb ember csak álmodik, egy munka, amiben teljesen ki tudok teljesedni, jó kapcsolatom lett a családdal, tehát enyém volt a világ.

És akkor egy hirtelen csapással vége lett ennek a kapcsolatnak, és magamra lettem hagyva Svájcban. Olvasóim fogadtak be. Onnan át kellett mennem Spanyolországba, majd Portugáliába, akkor történt a támadás. A kocsim Svájcban maradt, és visszarepültem érte, majd 12 órán át egy 23 éves Ford Fiestát kellett hazavezetnem. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy most mi a következő lépés. Minden összeomlott. Nem csak a tervek, hogy mikor hova megyek, de megingott a bizalmam az emberekben. Féltem tovább utazni.

Terápiára kezdtem el járni. Egészen Galapagosig még szarul voltam (szerk. Bori idén februárban Amerikába utazott, majd innen Ecuadorba és Galapagosra), ott sikerült helyre raknom magamat és minden visszatért a régi kerékvágásba. Kivirult minden. Ilyeneket kap néha az ember, fel kell dolgozni. Nekem nagyon erős jelzés volt. Akkor már hat évet utaztam és megvoltak a Hogyan menjünk világgá? és az Egyedül nőként a nagyvilágban előadásaim. Nem állhatok ki úgy az emberek elé, hogy azt mondom, menj nyugodtan, nem lesz semmi baj, mert 200 nőből 1-nek az első napon valószínű, hogy valami baja esik. Statisztikailag lehetetlen, hogy ne legyen baja, de ha felkészül, kevesebb eséllyel éri bántódás. Nekem a bloggerfelelősség miatt is jelzés volt ez a támadás, hogy másokra és magamra is vigyázzak. Nem stoppolunk, nem megyünk fel Coachsurfingen olyan pasihoz, aki nem 100%-ig megbízható a profilja alapján, többet költünk azért, hogy biztonságban legyünk, nem szállunk fel olyan buszra, aminek sok balesete volt.

Rájöttem, hogy a biztonság sokkal fontosabb, új szabályok lettek az utazásban.

- Új-Zélandra utaztál először csak oda jeggyel. Azóta tervszerűen utazol, vagy továbbra is retúrjegy nélkül?

- Megtanultam, hogy az ember kapcsolatai fontosabbak annál, mint, hogy non-stop utazzon, tehát egyeztetni kell ezt a kettőt. Szerintem, aki folyamatosan úton van, az elveszíti a kapcsolatait. Tartja a mondás, hogy “a barátok olyan, mint a csillagok, attól, hogy távol van még mindig ragyognak”… hát ez jó nagy baromság. Nyilván nem az van, hogy Borika hazajön két hétre small-talkolni a barátokkal. Az nem a kapcsolat ápolása, ahogy a skype-olás sem. Az szinten tartás. Ahhoz, hogy megint meglegyen egy valós élmény, kellenek a közös emlékek, az, hogy együtt elmenjünk valahova a belvárosban vagy kirándulni. Kell az, hogy tényleg aktív barátságunk legyen. Én úgy döntöttem, hogy mivel nem bírom a telet, ilyenkor lelépek és tavasszal hazajövök. Úgy érzem, ez így win-win, mert pár hónapot azért kibír egy barátság és utána fel tudjuk venni a szálat.

- Ilyenkor hogyan tartod fenn magad utazás közben?

- Vannak ügyfeleim, social mediát és mindenféle más, adminisztratív munkákat vállalok. Ez az egyik. Közben rengeteg bevételi forrás van, konzultációkat tartok, mindenféle dolgot kitalálok, amiből pénzt lehet csinálni. Én nem titkolom, hogy az előadásokból is van jövedelmem. Sokan mondják azt, hogy ez nem egy backpackeres hozzáállás, de az az igazság, hogy esetenként több százezer forintot spórolok ezeknek az embereknek egyetlen mondatommal. Ez az egyik, hogy ők mit kapnak egy ilyen előadással, a másik pedig, hogy nekem mi munkám van azzal, hogy összeszedjem az előadást, kiállítsam a jegyeket számlára, leszervezzem a helyet, rendben legyen a beengedés. Azt akarom, hogy úgy menjenek el, hogy tényleg útra tudjanak kelni.

- Utazás közben, amikor ilyen szép helyeken jársz, hogyan tudsz arra összpontosítani, hogy mindig el legyen végezve a munkád?

- Amikor kinyitom a gépem, körbenézek, és azt mondom magamnak: azért lehetek itt, mert dolgozom. Hálával. Ez ennyi.

Föl kell fogni, hogy én nem utazom és dolgozom, hanem dolgozom és utazom, tehát a különbség, hogy én most nem nyaralok, hanem nekem ez az életem. Csak pár órát kell dolgoznom aznap, hogy utána nem a belvárosba menjek vagy egy jógaórára, hanem a tengerpartra.

Át kell helyezni a hangsúlyt. Ráadásul én szeretem a munkámat. Szeretem, hogy le vagyok földelve. Úgy érzem, hogyha nagyon sokáig utaznék úgy, hogy nem ülök le a géphez, és nem használnám az agyam stratégiai részét, csak arra, hogy hol eszem, és hol alszom – ami szintén stressz – akkor ez nem működne. Én ezt szeretem csinálni, szeretek a bloggal is foglalkozni.

Ha itt vagy Magyarországon, otthon érzed magad?

Igen, nagyon szeretem Magyarországot, nagyon szeretem Budapestet, fantasztikus város.

- Van kedvenc helyed, amit szívesen megmutatsz a hozzád érkezőknek?

- Van egy túrám. Nagyon sokan jönnek hozzám látogatni. Akikkel külföldön megismerkedem, azoknak általában én vagyok az egyetlen magyar ismerősük. Mindig elmegyünk a várba, a Széchenyi fürdőbe, elviszem őket egy kocsmatúrára – általában a Szimplában kezdünk – utána megyünk egy kört a Gozsdu környékén. De néha én is megunom, és kimegyünk a Margitszigetre, vagy egy múzeumba. Zseniális ez a város, nagyon szeretem. Hihetetlen kreatívak vagyunk, mi budapestiek. Például, ami a Szabadság-hídnál volt nyáron, az javarészt a mi érdemünk. Az egy dolog, hogy lezárták, de mi, a lakosok tettük olyan jó hangulatúvá. Jógázás, sámándobolás, grillezés. Nem lehetett úgy végigmenni rajta, hogy ne érjen fülig az ember szája.

- Mi a következő most?

- Van egy titkos bakancslista elemem, amit nem tudok elmondani, mert amint elmondanám, az rondítana rajta. Sokkal nehezebb lenne megcsinálnom, hogyha nyíltan beszélnék róla. Ígérem, hogy amint meg van a pipa, meg mondom, hogy mi volt az, pont úgy, mint a könnyvvel.

- Annyit megtudhatunk: utazással kapcsolatos?

- Nem utazós. Már egy ideje úgy van, hogy ami ilyen 2-3 éves projekt – mint a könyv – azokon komolyan dolgozom. Azt már megtanultam hogyan tudok utazni, az már egy könnyű elem számomra. Ezeket ugyanúgy megélem, és rengeteget tanulok belőlük, de ezek a 2-3 éves tervek az igazi tanulságok. És őszintén szólva azokat most már sokkal jobban szeretem.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Mérgezett csokitojással ölt a brazil nő: két gyerek halt meg, csak mert féltékeny volt

Elhunyt annak az anyának a második, idősebb gyereke is, aki megosztotta családjával az ajándékba kapott csokitojást. A gyilkos féltékenységből küldte a mérgezett húsvéti csomagot.

KÉK HÍREK

Elmagyarázta a rendőrség, hogy miért rontottak rá a TEK-esek a törökbálinti drogkereskedő szomszédjára

A kommandósok először egy rossz házba mentek be, ahol egy kisgyerek és egy idős nő tartózkodott. A valódi célpont később fegyvert rántott és megsebesítette magát.

KULT

Fekete öves taekwondós, az anyjának köszönheti a karrierjét, és a Föld 100 legnagyobb hatású embere közé sorolták – 35 érdekesség a 35 éves Dev Patelről

A Gettómilliomos főszereplőjeként robbant be a filmvilágba 18 évesen, azóta pedig talán a leghíresebb indiai származású színész lett belőle, sőt, van, aki szerint ő a legszexibb élő férfi.

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

A felnőttszörpben Balogh Levente és Lakatos István is látott fantáziát, ma már Costa Ricában is ott vannak – A Cseles-sztori

Marton Bálint és Varga Dávid 2021-ben egy véletlennek köszönhetően alkotta meg az alkoholos szörpöt. A Cápák között adott nekik hatalmas lökést, ma pedig már multik polcain, illetve külföldön is találkozhatunk a termékeikkel. De nem volt egyszerű az idáig vezető út.

Fartek Patrícia, Fotó: RTL - szmo.hu
2025. február 21.

Marton Bálint és Varga Dávid már gyerekkoruk óta ismerik egymást, azóta pedig már nemcsak jó barátok, hanem üzlettársak is. Mindig vállalkozó típusok voltak, azonban az igazi nagy közös sikert az alkoholos szörpök hozták el számukra. 2021-ben alapították meg a Cselest, eleinte egyedül fejlesztették ki a terméküket, amivel igencsak kalandos utat jártak be. 2023-ban a Cápák között című műsorban is feltűntek, Balogh Levente és Lakatos István is befektetett a cégükbe, ma pedig már a multik polcain, sőt akár Costa Ricában is találkozhatunk a termékeikkel.

Bálint eredetileg vegyészmérnök, Dávid pedig gépészmérnök. 2021-ig mindketten leginkább a saját szakmájukban tevékenykedtek. Aztán egy nap ablakkeret-csiszolás közben elfogyott a citromos sörük.

„Bementünk a konyhába, ott volt a pulton egymás mellett a vodka meg a szörp, egymásra néztünk, és egyszerre beugrott, hogy mennyire jó ötlet lenne ebből valamilyen italt készíteni. Elkezdtünk agyalni rajta, majd másnap telefonon folytattuk”

- mesélik a srácok.

Azt mondják, még Bálint sem tudta megfúrni az ötletet, pedig ő az, aki általában addig kérdez, míg ki nem bukik valami hiba az elképzeléssel kapcsolatban. Végül nem húzták le a listájukról az alkoholos szörpöt, és nekiláttak kísérletezni.

„Nagyon szerettük ezt az ötletet az elejétől kezdve, és nagyon motiváltak voltunk, de időt akartunk hagyni kísérletezésre. Vettünk szörpöket, fűszereket, cukrot pirítottunk, felöntöttük vodkával, kutyultunk összevissza. Összeraktunk egy csomó ízt, majd a feleségeinkkel végigkóstoltattuk, és kiválasztottunk ötöt, hogy tovább teszteljük”.

Első körben arra voltak kíváncsiak, hogy egyáltalán a koncepció működőképes-e, ezért a barátaik, ismerőseik véleményét is kikérték. De nem csak arra voltak kíváncsiak, hogy tetszik-e nekik az ötlet, vagy, hogy finom-e a termék. Mindenkinek adtak egy több kérdésből álló pontozólapot.

Az ismerősöknél átment a rostán a felnőttszörp, és a segítségükkel leszűkítették a kínálatot három ízre. Ezután viszont arra voltak kíváncsiak, hogy adnának-e pénzt ezért az emberek. Fogták a szörpjeiket, útnak indultak a Balatonhoz, és egy vendéglátós ismerősük segítségével elkezdték kóstoltatni a termékeket, akinek pedig ízlett, az vásárolhatott is belőle.

„Legalább 300 ember kóstolta meg a termékeinket, és abból 90 vásárolt is. Úgy gondoltuk, hogy akkor ezzel érdemes tovább foglalkozni. Az első bevételünkből jól bekajáltunk, aztán vettünk egy felfújható krokodilt”

- mesélik.

Tehát már megvolt az ötlet, amiről bebizonyosodott, hogy működőképes, sőt, felkértek egy dizájnert, aki megtervezte a csomagolást és az arculatot is. Azonban itt még nem ért véget a munkájuk. Céget kellett alapítani, utána kellett járni annak, hogyan tudják legálisan értékesíteni a terméküket, hiszen alkoholos italról volt szó, a gyártást is meg kellett oldani, és vevőket is kellett szerezniük.

„Felhívtuk a Nébih-et, elmondtuk, hogy szeretnénk vodkát szörppel összeönteni, meg cukrot pirítani, és, hogy mi ezt úgy képzeltük el, hogy majd a saját konyhánkba veszünk rozsdamentes dolgokat, lefertőtlenítünk mindent, ahogy azt kell. Először ránk tették a telefont azzal, hogy ne szórakozzunk”

- mondják a srácok.

Végül csak visszahívták a Nébihet, akik miután elhitték, hogy nem csínytevésről van szó, nagyon segítőkészen tájékoztatták a fiúkat a gyártás feltételeiről. Az egyeztetések közben kiderült, hogy van egy másik út is, a bérgyártás, ami sokkal inkább megvalósíthatónak tűnt. Sok időbe telt, mire találtak egy olyan gyárat, ahol kisebb mennyiségben is elkészítették nekik az első adagot. Igen ám, csakhogy amikor készen lettek a termékek, és megkérdezték tőlük, hogy hova vihetik őket, újabb akadályba ütköztek. Mivel alkoholos italról van szó, nem lehet akárhol tárolni, így aztán bérelniük kellett egy adóraktárt.

Ezután sorra járták a vendéglátóhelyeket, ott kezdték el először értékesíteni a Cseles felnőttszörpöket. Azt mondják, az első 300 liter eladása után látták, hogy ebből bizony tényleg lehet valami. Ekkor jött a képbe Dani, aki meglátta a termékben és a srácokban is a potenciált, és elkezdett dolgozni a márka megjelenésén és hangvételén. A közös munka gyümölcseként elkészült egy új csomagolás, és a Cseles, mint márka alapjait is lefektették.

2022 nyarán találtak rá a Brancs közösségi piactérre, aminek köszönhetően ki tudták próbálni az online értékesítést. A kampányuk során egymillió forintot gyűjtöttek össze, így felbuzdulva az eredményeken, létrehozták saját webshopjukat.

Ebben az évben már 4 ezer litert adtak el, de még mindig veszteségesek voltak.

„Akkoriban elképesztően boldogok voltunk, amikor bejött egy-egy rendelés a webshopon keresztül. Viszont azt is láttuk, hogy hiába működőképes a sztori, még mindig veszteségesek vagyunk”

- mesélik a srácok, akiknek az igazi nagy áttörést a Cápák között című műsor hozta meg.

2023-ban ott álltak az RTL egyik legnépszerűbb műsorában. 8 millió forintot kértek a befektetőktől 25 százalékos tulajdonrészért cserébe. Végül Balogh Levente és Lakatos István is beszállt a projektbe. Az eladásaik pedig rögtön a műsor után felpörögtek.

„Volt 700-800 liter raktárkészletünk. Reméltük, hogy egy 100 litert azért el tudunk adni. Aztán lement a műsor a TV-ben, és egy nap alatt az összes raktáron lévő termék elfogyott.”

2023-ban már 20 ezer liter alkoholos szörpöt adtak el, és azóta is mindkét befektetőjükkel együtt dolgoznak.

„Nagyon jó kezekbe kerültünk, mint mentor jelen vannak a cég életében. Bármikor hívhatjuk őket, ha tanácsra van szükségünk” - fogalmaz Bálint és Dávid.

Azt mondják, a legfontosabb, amit a műsortól kaptak az a szemléletváltás volt. A cégük is szépen növekedni kezdett, 2024-ben már 30 ezer litert adtak el, pénz is tudtak kivenni belőle, és a Cseles megjelent a boltokban, valamit külföldön is.

„A webshop nagyon megugrott. Gyakorlatilag az árbevételünk felét ez teszi ki, és ennek köszönhetően el tudtunk kezdeni normálisan növekedni. De továbbra is jelen vagyunk a vendéglátóhelyeken.”

„Emellett 2024 végén megjelent a Cseles a CBA, a Coop, a Metro és az Auchan polcain is. Így elkezdtünk azon is dolgozni, hogy az emberek ne csak a literes verzióban tudják megvásárolni a termékeinket.”

„Kijöttünk egy dobozos termékkel, amiben már a kész, hígított Cseles van, így egy kisebb összegért ki tudják próbálni, nem kell egyből 1 liter felnőttszörpöt megvásárolniuk” - mondják.

Ma pedig már külföld felé is kacsintgatnak.

Egy ismerősüknek köszönhetően Costa Ricába is eljutott a Cseles, így ott is megvásárolható.

2025-re is hasonló terveik vannak: szeretnék, ha más üzletláncok polcain is megtalálhatóak lennének a termékeik, és új kiszereléssel is készülnek.

„Szeretnénk tovább haladni a multi-vonalon, illetve tervben van, hogy külföldön is tovább terjeszkedjünk. Emellett készülünk egy félliteres kiszereléssel és egy nagy meglepetéssel is. A jelenlegi három íz mellé ugyanis egy új is érkezik 2025-ben” - árulta el Bálint és Dávid, akik mindenkinek, akinek van egy jó ötlete, azt tanácsolják: merjenek belevágni! És persze, hogy „mérjenek”.

„Nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk a visszajelzésekre. Kockázat mindig van, de ha mérjük a fogyasztói igényeket és az elégedettséget a következő szintlépés előtt, azzal tudjuk csökkenteni. Nem szabad rögtön arra gondolni, hogy úristen, mekkora felelősség lesz majd rajtam, hogy mennyi mindent kell majd irányítanom. Mindig csak a következő lépéssel kell foglalkozni. A fő az, hogyha van egy jó ötleted, akkor el kell kezdeni, nincs veszítenivalód” - fogalmaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Autópályán rugdosta a rendőröket a részeg garázda, sokkolóval kellett megfékezni

Az agresszív férfit egy budapesti lakásból kellett kirakni, ezután gyalogolt fel az M1/M7-es autópálya bevezetőjére. Nem először került összeütközésbe a törvénnyel.

KÉK HÍREK

„Elvágtuk a torkukat, majd egy machetével feldaraboltuk őket” – brutális gyilkossággal vádolják a legendás kerékpárost, Luis Alberto Herrerát

A Lucho néven ismert legendást azzal vádolják, hogy 2002-ben meggyilkoltatta négy szomszédját, hogy megszerezze a földjeiket.

KÉK HÍREK

Lezuhant a várfalról egy gyerek Esztergomban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá

Mentőhelikopter szállt le Esztergomban, miután egy gyerek lezuhant a közeli várfalról. A hírek szerint egy háztetőre esett, súlyosan megsérült.

SIKERSZTORIK

Emőke egy brazil édességgel lett híres Angliában, ma már Brazíliából is tőle kérnek tanácsot

Emőke 17 évvel ezelőtt költözött Angliába. Ma már háromgyerekes anyuka, és az Emmy’s Brigadeiro megálmodója. Hét év kemény munka után nyitotta meg brigadeiro édességboltját Hatfieldben. Ma már workshopokat is tart, de nem csak arról, hogyan készülnek ezek a mennyei édességek.

Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. február 23.

Legnagyobb vágya volt Emőkének, hogy egy saját műhelye lehessen. Ez az álma tavaly valóra vált. Hét év kemény munka után végre megnyithatta brigadeiro édességboltját Hatfieldben.

Emmy szereti a kihívásokat, azt mondja nem fél attól, hogy átadja másoknak a szakmai titkait. Sokan kérik a tanácsait a világ minden részéből, még a brigadeiro hazájából, Brazíliából is kérdezgetik sikeres vállalkozásával kapcsolatban.

– Hogyan kerültél Angliába?

– 2007-ben Budapestről érkeztem Hatfieldbe a testvéreimhez, akik már régóta fűztek, hogy jöjjek ki és nézzek körül. Ezért döntöttem úgy, hogy velük leszek egy évet. Azonnal megszerettem mindent, így itt ragadtam. Otthon titkárnő voltam, nagyon kevés angol tudással érkeztem. Mégis elkezdtem azonnal dolgozni, bár eleinte csak egyszerű állást kaphattam, egy raktárban kellett dolgoznom. Annak is nagyon örültem, mert így

munka mellett tudtam angolul tanulni és elvégeztem egy HR-szaktanfolyamot is, amivel már feljebb léphettem és irodai munkákra is pályázhattam. Nem mondom, hogy minden az ölembe hullott, de mivel nagyon ambiciózus vagyok, könnyen ment a beilleszkedés.

Tudtam, mit akarok, tanultam, és amikor megerősödtem, mindig léptem egyet, beindult az új életem.

– Hogyan került Brazília a képbe?

– Barátokon keresztül ismerkedtem meg a párommal, aki brazil származású. Egyszer meghívtak egy hétvégi túrára egy nagyobb társasággal, ott botlottunk egymásba. Nem volt nagy kedvem menni, mert senkit nem ismertem, de annyira unszoltak, hogy végül is beadtam a derekam. És milyen jól tettem, mert ott ismertem meg a jövendőbeli férjemet. Megszólított, mert látta, hogy egyedül vagyok, és a vacsoránál már egymás mellé ültünk. Pár srác zenélt nekünk, a férjem, Sanderson is, mivel Brazíliában végzett dzsesszgitár szakon. A táborozás nagyon jól sikerült, már ő hozott haza, és aznap este együtt vacsoráztunk. Elkezdtünk randizni, és egy évre rá összeházasodtunk, mert mind a ketten komolyan gondoltuk, hogy családot tervezzünk együtt. Budapesten a Lánchíd alatt, egy hajón volt az esküvőnk. Általa bekerültem a brazilok világába, ami egyébként a férjemre nem annyira jellemző, mert ő inkább csendes és otthonülő, nem bulizós fajta.

Nálunk egyértelműen én vagyok a brazil, mindenki ezt mondja, aki ismer minket, mert én sokkal temperamentumosabb vagyok.

– Miért a brigadeiro, miért nem a bejgli?

– Jó kérdés, mert alapvetőn nem is vagyok édesszájú, nem is gondolkodtam ilyesmiben. Saját üzletet akartam, amiben én osztom be az időmet, ezért sokféle bizniszen törtem a fejemet akkoriban.

Egy alkalommal, amikor brazil barátainknál voltunk valamit ünnepelni, brigadeiro is került az asztalra.

Egyszerűen nem bírtam neki ellenállni, mikor először megkóstoltam. Annyira ízlett, a férjem már rám is szólt, hogy ne egyek annyit, mert tele van cukorral, de én csak rájártam. A következő két évet végigkóstolgattam, amíg egyszer megláttam egy képet valahol, ahol egy esküvői asztal tele volt brigadeirókkal. Ez szöget ütött a fejemben, és elkezdtem utánajárni, mert én is ilyet akartam készíteni.

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége: Emmy hét éve készíti sikeresen

– Hogyan lett ebből saját vállalkozás?

– Állandóan ötletekkel bombáztam a férjemet, de ez volt első, ami neki is igazán tetszett. Angliában akkoriban még senki nem készített brigadeirót online eladásra, még a brazilok sem, ezért fantáziát láttunk benne. Belevágtam és elvégeztem egy online brigadeiro készítési tanfolyamot, így sikerült megismerkednem Brazília egyik leghíresebb készítőjével is, aki nagyon sokat segített nekem.

Elkezdtem a konyhámban kikísérletezni a receptúrát, kitaláltam a csomagolást, létrehoztam a saját brandemet, az Emmy’s Brigadeirót.

Fél évig dolgoztam csendben az egész vállalkozáson, mire bemutattam, milyen lett. Eleinte attól is tartottam, mit fognak szólni a brazil ismerőseink, ha megkóstoltatom velük a nemzeti édességüket, mert ez olyan, mintha ők bejglisütés-vállalkozásba kezdenének. Szerencsére mindenkinek nagyon ízlett, akivel megkóstoltattam, bátorítottak, igazán örültek az ötletemnek, nem volt bennük ellenérzés, hogy milyen alapon készítem az ő nemzeti édességüket.

Mi az a brigadeiro?

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége, amely egyszerűsége ellenére rendkívül finom és népszerű desszert, minden ünnepi alkalom elmaradhatatlan része. Az elkészítése nem igényel különösebb konyhai jártasságot, viszont a siker érdekében fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk. A csokoládéból és a sűrített tejből főzött sűrű masszából a meghűlés után golyókat formáznak, és különböző ízű és színű díszítésbe forgatnak bele.

– Milyen út vezetett a sikeredig?

– Félszegen kezdtem bele, de már a legelején a terjeszkedésben gondolkodom. Akkoriban csak napi 5-6 dobozt készítettem megrendelésre, ami 100 darab. De felkapott a brit sajtó, mert bekerültem magazinok ajánlóiba. Nagy cégek kerestek meg, hogy készítsek nekik szetteket céges bulikra, ezért gyakran több száz darabot kellett készítenem és becsomagolnom. Mindig elmondom, hogy én magyarként készítem ezt a brazil édességet, erre aztán felkapják az emberek a fejüket. Mindig is egy saját műhelyre vágytam, ahol nagyobb megrendelésekkel vághatok bele: ez tavaly vált valóra, kemény hét év munka után. A nagyobb tételeket már nem győztem volna, mert addig a konyhámban készítem el a megrendeléseket. Angliában sem ritka a home bakery fogalma, sokan, mint én is, otthonról készítenek eladásra finomságokat. Emiatt nálunk mindig csoki-illat lengte be a lakást, így a házimunkát alaposan meg kellett szervezni a konyhánkban. Szerencsére a férjem mindenben támogatott, és besegített, mert mindig átvállalta a konyhai rendrakást, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Három gyerekünk van, a család mellett otthonról vinni egy vállalkozást nem volt egyszerű mutatvány, ebben nagyon együtt kellett dolgoznunk, de sikerült.

Rengeteg munkánk van benne, hogy a termékeimet megismerjék. Piacokra jártam és rendezvényekre, mert el is kellett adnom, nemcsak elkészítenem, és akkoriban még részmunkaidőben HR asszisztensként is dolgoztam emellett. Hiába finom és csábító, el kellett jutnia a vásárlókhoz, hogy megismerjék, tudjanak róla, ez nekem teljesen új terület volt még az elején, nagyon aktívnak kellett lennem az angol piacon. Meg kellett ismerkednem a vállalkozói világgal, sok mindenre rá kellett jönnöm, ki kellett alakítanom a saját termékem arculatát, a marketingjét. Mindent egyedül találtam ki, mert hát ki segített volna. Mivel a kezdetektől csak magamra számíthatok, a nehézségeim lettek az erősségeim. A világon sehol sem egyszerű sikeres vállalkozónak lenni, rengeteg munka van benne és áldozat, de megérte, mert mindig is erre vágytam.

Emőke a bolt megnyitóján: a hatfieldi városvezetéssel és férjével Sandersonnal (fehér ingben)

– Jártál emiatt Brazíliában is?

– Tavaly előtt végre eljutottunk együtt mind az öten Brazíliába. Régóta szerveztük, eddig mindig közbe jött valami. Végre láthattam, ahol a gourmet brigadeiro született, és körbejártam a nagyobb készítőket és boltokat. Nagyon inspiráltak és rengeteg tapasztalatot szereztem, nagy élmény volt. Az angliai üzletem is hasonlóan lett kiépítve, mint ahogyan a kintiek vannak. Végre van egy nagy konyhám az üzletben, és egy alkalmazottam is, aki segít a gyártásban, így több időm marad a vállalkozás más területeire. A bolt egyébként csak iskolaidő alatt van nyitva, mert a gyerekeim iskolások, így az időm nagy része a családomé.

A helyi közösség nagyon támogat és büszkék a sikereimre.

Látták, hogy van fantázia az elképzeléseimben, így a városunkban megkaphattam egy csodaszép történelmi helyet a boltomhoz.

– Mik az távlati, új terveid?

– Rengeteg helyre hívnak workshopokat tartani, bemutatókra és kóstolókra. Nem kell senkit soha győzködőm, ha megkóstolják a brigadeirót, az mindent elmond nekik. Folyamatosan keresem az új kihívásokat és az élet hozza is őket. Mivel egyedül mentem végig a sikeres vállalkozásom felépítésén az elmúlt hét évben, rengetegen keresnek meg mindenfelé kérdésekkel, a világ minden pontjáról, sokan Magyarországról is, hogy adjak tanácsot. Emiatt

összeállt bennem a kép, hogy szükség van egy online tanfolyamra, amin most dolgozom: hogyan építsd fel a brigadeiro vállalkozásodat az otthonodból.

A saját tapasztalataim alapján mindent elmondok erről, mik a buktatók, mire érdemes figyelni és hogyan kell kialakítani, felépíteni a sikert. Megtanítom a brigadeiro készítést és a vállalkozás vezetést is. Ezekkel a tapasztalataimmal sok időt lehet megspórolni egy startup cégnél, amikről a kezdetekkor én mit sem tudtam, de fontos lett volna, és ezért szeretem ezt a tudásomat átadni, mert sokat segít egy kezdőnek.

Ami talán ebben a legmeglepőbb, hogy nagyon sokan keresnek meg Brazíliából.

Ők nem a készítés miatt, hanem főleg a vállalkozás felépítése miatt keresnek és ennek nagyon örülök, ez nagy elismerés. Rengeteg a kíváncsiskodó, de ez nem a hobbistáknak szól, csak olyanokkal foglalkozom, akik tényleg komolyan akarnak vállalkozást építeni ezzel. Nem félek attól, hogy átadjam a tudásomat.

Nagyon fellelkesülök mások vállalkozásain és tanácsokat osztogatok, észrevettem, hogy néha egy tanáccsal megváltoztatom a biznisze menetét, mert rögtön látom, hogy az a kis hiba, amit jelenleg elkövet, mennyi pénz és vevővesztéssel jár.

Emiatt határoztam el, a tanácsaimat összeállítom egy kurzus keretében.

Ebben a vállalkozásban nem a brigadeiro elkészítése a legnehezebb, az talán éppen, hogy a legkönnyebb, hanem az hogyan add el. Semmi pénzzel kezdtem három gyerek mellett a vállalkozásomat, így lettem sikeres ebben, ezért nagyon sokan kíváncsiak a titkomra és én elmondom, annak, akit érdekel. Nagyon szeretek tanítani és sokan elindultak velem ezen az úton, aminek nagyon örülök.

Megérte a sok munka, a sok fáradozás, mai napig szerelmes vagyok az ízébe. Szívvel-lélekkel készítem a brigadeiróimat, talán ezért annyira finomak.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Piszkavassal verte agyon anyósát egy 42 éves nő, egészen addig ő ápolta az asszonyt

A 66 éves asszony már évek óta súlyos beteg volt. Fia és annak párja ápolta, naponta etették, pelenkázták.

KÉK HÍREK

Kegyetlen lincselés: elevenen elégettek egy gyilkossággal gyanúsított férfit Ecuadorban

A vélhetően brit áldozat korábban agyonlőhetett egy helyi lakost. A környéken élők a rendőrségről rabolták el, hogy megégessék.

KÉK HÍREK

Vád alatt a győri gyorshajtó, az M1-es autópályáig hiába kergették a rendőrök - Videón a hajsza

A 48 éves férfi egy szabálysértés után kezdett menekülni, hajmeresztő manőverekkel. A rendőrök végül nem tudták feltartóztatni az M1-esen.

SIKERSZTORIK

Minya Viktória, a magyar Orr: Kaptam egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy az én parfümöm mentette meg a házasságát

Viktória Franciaországban lett sikeres parfümkészítő. A kezdet nem volt könnyű számára, pláne ebben a köztudottan tradicionálisan férfi szakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.

Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. március 03.

Minya Viktória különleges magyar híresség, aki illatkreációival meghódította a világot. Nemzetközi sikereivel kivívta szakmája tiszteletét, ma pedig már ő taníthatja a következő parfümőr generációkat. Az útja azonban kicsit sem volt egyszerű ebben a köztudottan tradicionálisan férfiszakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.

Most mesélt arról, milyen hosszú út vezetett ahhoz, hogy parfümőr lehessen, de beavatott minket abba is, hogyan és mennyi idő alatt áll össze egy saját illata.

– Hogyan kezdődött a parfümökhöz való vonzódásod?

– Gyerekkoromtól kezdve nagyon érdekeltek az illatok. Egyszer, úgy öt-hat éves koromban, emlékszem, a telkünkön voltunk, amikor apu szokás szerint füvet nyírt, és a frissen vágott fű szaga egyszerűen rabul ejtett, ahogyan keveredett a tavasz illataival. Akkor arra gondoltam ezt valahogy tartósítani kellene, hogy máskor is érezhessem, és hogy másokkal is megoszthassam. Ezen felbátorodva elkezdtem összegyűjteni és kipréselni a friss füvet, majd apró gyógyszeres üvegcsébe töltöttem – persze pár nap alatt megromlott.

Mindenesetre ráébredtem arra, hogy az illatok milyen elementális erővel hatnak rám, és valószínűleg másokra is. Onnantól elkezdtem gyűjteni a pici parfümmintákat, minden zsebpénzemet azokra költöttem.

Egy-egy illatszerboltban órákat tudtam eltölteni, de egy sima közértben is végigszaglásztam az öblítőket és a samponokat.

Ez lett a mániám, ez köztudott volt a családomban, így az egyik karácsonyra már parfümmel kapcsolatos könyveket kaptam ajándékba.

– Már gyerekként is parfümőr akartál lenni?

– Gyerekként még nem terveztem el, mert rengeteg területen kipróbáltam magamat, amiben csak lehetett. Éreztem, hogy van bennem egy jó adag kreativitás: táncoltam, énekeltem, színészkedtem. Szüleim aggódtak a művészlét bizonytalansága miatt, ezért közgazdasági tanulmányok irányába tereltek.

Azt mondták: „fiam, legyen egy normális szakmád, utána azt csinálsz amit akarsz.” Így is lett.

Ahogy meglett a diplomám teljesen tudatosan elkezdtem kutatni, hogy mihez van érzékem, mi az, ami örömmel tölt el, milyen irányt válasszak, mert közgazdász nem akartam lenni.

Sokáig a divattervezésben gondolkodtam, de egyszer csak belém hasított a gondolat, hogy igazából az egész életemben a parfümök és az illatok, a szagok vonzásában éltem. Ez a felismerés telibe talált, és azonnal elkezdtem kutatni, hogyan fogom ezt megvalósítani. Ekkor éppen Párizsban voltam mint cserediák, mert az egyetem utolsó évét ott töltöttem. A lehető legjobb helyen voltam, a parfümök hazájában, ahol az álmaimat elkezdhettem megvalósítani.

– Mi kellett ehhez, hogy elindulhass ezen a különleges úton?

– Nagyszerűen kitaláltam, hogy beiratkozom a legjobb francia parfümiskolába, csak éppen pénzem nem volt rá. Egy ilyen parfümiskola nagyon drága, így elhelyezkedtem, és még négy évet lehúztam HR-esként ahhoz, hogy félretegyek annyi pénzt, amivel elkezdhettem a tanulmányaimat.

Az iskola a francia Riviérán volt, ahol ma is élek. Akkoriban ez eléggé megterhelő volt anyagilag, mert nemcsak a tandíjat kellett összeszednem, de egy évig szállást és megélhetést is kellett biztosítanom az iskola mellett, ráadásul ez az egyik legdrágább régió Franciaországban. Cserébe ez volt életem egyik legjobb éve! Mindig teli szájjal mosolygok, ha erről beszélek, annyira imádtam, és minden egyes percét élveztem az iskolának.

Tudtam, hogy fiatal nőként mint leendő parfümőr, ráadásul aki nem francia, százszor többet kell letennem majd az asztalra, hogy elismerjenek, mert hatalmas a versengés ebben az amúgy is elképesztően zárt szemléletű szakmában.

Nem volt könnyű, a nehézségek megedzettek, meg kellett küzdenem a sikerért minden pillanatban. Abban is biztos vagyok, hogy nem bírtam volna ki ezt a nyomást, ha nincs bennem ekkora szerelem az illatok iránt. Ez az ami átsegített, hogy kitartsak.

– Hogyan alakult ki a karriered?

- Az iskola elvégzése után különböző parfümvállalatoknak dolgoztam, mert mindenféle rutint akartam szerezni. De egyszer csak azt éreztem, hogy szeretném a kreatív elképzeléseimet minden megkötés nélkül megvalósítani, ezért elkezdtem a saját vállalkozásomat. Egy amerikai ékszercég sajátmárkás parfümöt rendelt tőlem, hirtelen minden sürgős lett, fejest ugrottam a vállalkozói világ sűrűjébe.

Már a szakmám legelején elkezdtem összevásárolni az illatorgonámhoz a dolgaimat, akkoriban még nem volt erre külön helyem. Emiatt a konyhában vagy főztem és ettünk, vagy az illatokat kreáltam, tipikus garázscég volt.

Pár év után már egyértelmű volt, hogy kell egy saját műhely, amiben kényelmesen elfér a kultikus illatorgonám, ami 450 különféle illatmintából áll.

– Hogyan készül egy parfüm?

– Egy parfüm megalkotása nem feltétlenül csak képesség és érzék kérdése, mert az iskolában megtanuljuk ennek az alapjait. Az inspiráció úgy érkezik hozzám, mint amikor a föld alatt mocorogni kezd a tavasz. Miután ez az érzés már eléggé konkrét elképzelés lesz a fejemben, akkor leülök és leírom az alap receptúrát egy papírra.

Utána kezdődik az idegtépő része a munkának, mert nagyon ritkán sikerül valami elsőre.

Száz meg ezer próbálkozás után lesz csak meg a végleges illat, minimum fél év kísérletezgetés van egy új parfümben, mire azt lehet mondani, hogy kész.

A saját illatsorozatom majdnem minden tagja átlag három év alatt készült el, mert nagyon sok próbálgatásból áll. 450 nyersanyagból válogatok, abból választom ki az adott illathoz, ami a legjobban illik. Egy parfüm átlagosan 30-150 összetevőből áll. Nekem a kedvencem a barack illata, ami a nyári lekvár elkészítéséhez kapcsolódik, ez az illat emlékezetes nekem, mert minden évben segítettem a nagymamámnak vagy anyukámnak befőzni.

Amikor készen lett a saját parfümöm, a Hedonist, a végleges verziójából adtam a barátnőimnek, hogy teszteljék le nekem. Mindenki visszajelzett saját ízlése szerint, de

egy dologban mindenki ugyanazt mondta: a férje, a barátja, teljesen meg volt veszve érte!

Ez azóta is visszatérő elem a vásárlók visszajelzésében: sőt kaptam egyszer egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy ez a parfüm mentette meg a házasságát!

– Hogyan vívtad ki a helyed a szakmában?

– A vállakozás építése, mondhatom hogy nem a kedvenc területem. Könyvelés, megrendelés, kiszállítás ezek a feladatok, apró-cseprő dolgok sok időt elvisznek az alkotástól.

A legnehezebb mégis az volt, hogy itt Franciaországban, magyarként, nőként bekerüljek, részt vehessek ebben a főként férfiakból álló szakmában.

Pár éve például meghívtak Kínába, mint egy parfümkiállítás egyik sztárvendégét. Rajtam kívül még három középkorú, francia férfi kolléga volt jelen.

Ez talán sok mindent elmond az erőviszonyokról. Mára megtanultam ezt elfogadni és kezelni, de ez nem volt könnyű és időbe telt mire befogadtak.

Mostanra megismertek, része lettem a szakmának, és nagyon sok helyre meghívnak a világban az illatok miatt. Jártam már Moszkvában egy luxusbolt megnyitóján, ahová én is készítettem parfümöket. Voltam a Karib-térségben is, ahol egy barátnőmmel van egy közös munkánk. Aztán jártam Nigériában, ahol az első afrikai parfümtanfolyam megtartásásra kértek fel, de tartottam már workshopot Dubaiban is.

Sokszor vagyok Magyaroszágon, hiszen otthon is rengeteg a dolgom. Az utcán egyébként felismerem a parfümjeim illatát, ennél nincs is jobb érzés, ilyenkor növök pár centit a büszkeségtől.

– Milyen különleges feladataid voltak?

– Minden nap dolgozom, alkotok, és már kezd kinőni engem is a cégem. Van egy állandó segítségem a laborban, akivel összehangoltan tudunk együtt dolgozni, és kiválóan inspiráljuk egymást. Franciaországban lubickolok a lehetőségekben, fantasztikus ötletek születnek itt. Számtalan kreatív emberrel vagyok kapcsolatban, mindenkinek tonnányi ötlete van, ami megvalósításra vár.

Így született meg a Tokaji Aszú aromáját idéző magyaros parfümöm is, ezzel szerettem volna a magyar kreativitás és persze a tokaji borok jó hírét öregbíteni a nagyvilágban.

Hasonlóan készítettem egy különleges levendulakompozíciót is, de olyan felkérésem is volt, amikor magyar desszertekhez készítettem parfümöt. Szeretem a kihívásos projekteket, mert a mai napig megszállottja vagyok a munkámnak.

– Hogyan jött a tanítás az életedbe?

– Párizsban éltem hosszú évekig, de visszaköltöztem a nyugodtabb riviérára, Grasse-ba, ahol a parfümiskolába is jártam. A véletlen úgy hozta, hogy felhívtak a volt iskolámból, mikor megtudták, hogy újra itt vagyok, és felkértek, hogy legyek az egyik tanáruk. Nagy örömmel fogadtam el, mert erre nem is gondoltam, de nagyon megtisztelő kihívást jelent számomra. Azóta egy másik neves parfümiskolában is tanítok. Két ilyen patinás akadémián órákat adni, nagyon kevés Orr kiváltsága.

Számomra óriási megtiszteltetés, mert külföldiként én vagyok az egyetlen ebben a helyzetben.

Természetesen nincs mindenkinek lehetősége egy évig Franciaországban élni a képzés miatt, ezért tartok egyhetes intenzív tanfolyamot is, azon érdeklődők számára, akiket nagyon vonz ez a szakma, de még nem döntötték el, hogy fejest ugorjanak-e ebbe a mágikus világba.

– Mi kell ahhoz, hogy valakiből parfümőr lehessen?

– Igazából ebben nincsen alapkikötés, de nyilván tipikusan azok szoktak jelentkezni erre a képzésre, akiket érdekel ez a világ, illetve hogyha valakinek jó a képessége a szagláshoz, akkor az nyilván előny. Azok is jöhetnek, akik nem vették észre magukon, hogy kifejezetten különleges orral születtek, vagy nagyon élesen éreznek szagokat.

Az se baj, hogyha valaki nem érzi, ha ez a képessége kifejezetten fejlett lenne, mert

az orr olyan mint egy izom, és ugyanúgy fejleszthető, mint bármelyik más képességünk.

– Szeretsz tanítani?

– Az elmúlt 15 évemet tulajdonképpen végig alkotással, szagolgatással töltöttem, természetesen rengeteget fejlődtem, ami sok ajtót megnyitott előttem és elismernek a szakmában. Ebben a munkában benne van a szívem-lelkem, azt mondják ez érződik is a parfümjeimen, és talán ezért is állják ki az idő próbáját. Az, hogy ezt a tudást továbbadhatom, számomra megtiszteltetés.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Három gyerekükkel menekültek az égő házból, az áramszünet miatt nem nyílt ki a kapu

Hirtelen sötét lett este a lakásban, ezért a szülők kimentek, hogy megnézzék, mi a gond. Ekkor vették észre a füstszagot és hallották meg a tető felől a tűz ropogását.

KULT

A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye

Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.

KÉK HÍREK

Nem keresik tovább a Dunában eltűnt erőnléti edzőt, a vele utazó egyik férfit azzal gyanúsítják, hogy ő vezette részegen a csónakot

A gyanúsított tagadja, hogy ő vezette volna a hajót, ami felborult. Hétfőn kiengedték az őrizetből, és szabadlábon védekezhet.

SIKERSZTORIK

A nulláról indult, ma már a Starliner rakétáihoz gyárt alkatrészeket – János tényleg megvalósította az amerikai álmot

Garaczi János egyetemistaként költözött ki az Egyesült Államokba. Kalandos és elég rögös út vezetett odáig, hogy most egy olyan céget vezet, ami a titánium alkatrészek gyártásában a világ legjobbjai között van.

Fartek Patrícia - szmo.hu
2025. április 20.

Garaczi János azok közé tartozik, akiknek magyarként sikerült megvalósítani az amerikai álmot, igaz ehhez elképesztően rögös út vezetett. Már gyerekként kimagaslóan jó volt matematikából és számítástechnikából, nyolcéves kora óta programozott. Informatikával akart foglalkozni, a legjobbak között került be a Budapesti Műszaki Egyetemre, de - ahogyan ő fogalmazott - elkallódott, így végül úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet, és kiköltözik az édesanyjához az Egyesült Államokba. A nulláról indult, többször is felért a csúcsra, de sokszor kellett újrakezdenie. Ma pedig egy olyan céget vezet, ami titánium alkatrészeket gyárt többek között az F35-ös és F22-es vadászrepülőkhöz, katonai drónokhoz és a Starliner rakétáihoz. Most arról mesélt a Szeretlek Magyarországnak, hogyan jutott el idáig.

– Magyarországon születtél, itt nőttél fel, itt jártál iskolába is. Egy korábbi interjúdban arról beszéltél, hogy nagyon hálás vagy a magyar oktatásnak. Milyenek voltak az iskolás éveid?

– Kecskeméten születtem, ott is jártam iskolába. A tanulmányaimat a Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdtem. Akkoriban indult el a számítástechnikai oktatás. Harmadikos voltam, amikor csináltattak velünk egy tesztet. Hamar kiderült, hogy van érzékem a számítástechnikához, és matekból is nagyon jó voltam, így bekerültem az informatikai tagozatra. Már nyolcéves koromban elkezdtem programozni, otthon is mindig ezt csináltam, nagyon beleszerettem. Aztán a Kecskeméti Református Gimnáziumnak indult egy hatéves tagozata, ahova felvételizni kellett. Matekból az én felvételim lett a legjobb, így amikor bekerültem az iskolába, nekem kötelező lett a matektagozat. De ezt egyáltalán nem bántam, mert szerettem csinálni.

– Tehát akkor igazi jó tanuló voltál.

– Nagyon jó tanuló voltam, a szabadidőmben is matek meg fizika feladatokat oldottam meg. Igaz, a magatartásom nem volt valami fényes. Sokat verekedtem. Apám akkor beíratott karatéra, de attól csak rosszabb lett. Aztán mindenféle sportot kipróbáltam: birkóztam, teniszeztem, pingpongoztam, sőt, mivel apa az NB I-ben focizott, így nekem is kötelező volt a foci. De azt nem szerettem, mert mindig beállítottak kapusnak.

– Mi szerettél volna lenni akkoriban?

– A gimnáziumban plasztikai sebész szerettem volna lenni. Igazából emögött az állt, hogy szerettem a biológiát, és megtudtam, hogy a plasztikai sebészek nagyon jól keresnek. Elmentem megnézni egy plasztikai műtétet, majdnem elhánytam magam. Úgyhogy rájöttem, hogy ez mégse nekem való. Aztán jött, hogy fogorvos leszek. A szüleim egyéves koromban elváltak, apám új párjának pedig volt egy fogorvosi praxisa Kecskeméten. Jól menő fogorvos volt, és mondta, hogy miért nem megyek el fogorvosnak, és veszem majd át a praxisát. Én viszont nem akartam mások szájában turkálni. Akkor kezdett beindulni az informatika, és azt hallottam, hogy azzal is jól lehet majd keresni. Én programoztam, és jó is voltam benne, versenyekre jártam, így maradt ez az irány. 16 évesen eldöntöttem, hogy a Műszaki Egyetemre megyek, informatika szakra. Megnéztem, hogy milyen tárgyakból kell jól teljesíteni, ráfeküdtem a matekra, a fizikára és a programozásra. Ráadásul németből és angolból is jó voltam, megcsináltam a nyelvvizsgát is, így végül sikerült bekerülnöm a Budapesti Műszaki Egyetemre.

– Gondolom ott is nagyon jól teljesítettél.

– Amikor kiderült, hogy felvettek, és Budapestre költözöm, az egyik tanárom azt mondta nekem, hogy velem az lesz a baj, hogy nem lesz, aki kordában tart. Igaza lett. Bekerültem egy olyan kollégiumba, ami eredetileg egy lánykolesz volt. Na, hát nem sokat jártam be az egyetemre, eléggé elkallódtam. Ráadásul az édesanyám kiment Amerikába 1997-ben, mi pedig a testvéremmel meglátogattuk az egyetem első nyarán. Az öcsém vele maradt, én visszajöttem Magyarországra.

Akkor elég sok hülyeségbe belekeveredtem, az egyetemet is otthagytam. Aztán az édesanyám megkérdezte, hogy miért nem megyek ki én is Amerikába. Végül kimentem hozzájuk, és beiratkoztam a UCLA-re.

A tandíj viszont elképesztően drága volt, így dolgoznom is kellett mellette.

– Amerikában tudtál számítástechnikával foglalkozni? Vagy hol tudtál elhelyezkedni?

– Próbáltam több számítástechnikai céghez is bekerülni, de akkor még nem voltak papírjaim, így sehova sem akartak felvenni.

Csináltam én mindent, költöztettem, pakoltam, aztán jelentkeztem az egyetem egyik kávézójába.

Akkor úgy volt, hogy ha a campuson belül dolgoztál valahol, akkor kaptál egy társadalombiztosítási számot, amivel például letehettem a jogosítványt. Ezzel a kettővel pedig már azért el lehetett helyezkedni zöldkártya nélkül is. Azt egyébként úgy kaptuk meg, hogy az édesanyám hozzáment egy amerikai állampolgárhoz, és mivel 21 év alatti voltam még, én és az öcsém is automatikusan megkaptuk a zöldkártyát.

– Ez úgy hangzik, mintha innen egyenes út vezetett volna a sikerhez.

– Rengeteget dolgoztam, több kávézóban is megfordultam addigra, és mellette tanultam is.

2002-ben viszont meghalt az édesanyám egy autóbalesetben. Akkor nagyon durva mélypontra kerültem. Ki is lakoltattak.

Van Los Angelesben egy magyar ház, ahol a kint élő magyarok szoktak összegyűlni. Elmentünk ide az öcsémmel. Édesanyám sokat járt hozzájuk, segítette a közösséget, így felajánlották, hogy a padlást rendbe tehetjük magunknak, és odaköltözhetünk átmenetileg. Szépen kitakarítottuk, megcsináltuk, erre kitalálták, hogy fizessünk érte. Én meg mondtam, hogy az kizárt.

– Tehát kilakoltattak, majd a magyar közösség által segítségként felajánlott helyre se tudtatok beköltözni. Azért ez egy kemény helyzet lehetett. Mihez kezdtél?

– Szerencsém volt, mert az akkori barátnőm egyik ismerőse kiköltözött Japánba, és megengedte, hogy addig az ő lakásában lakjunk. Egy nagyon pici lakás volt, de legalább volt fedél a fejünk fölött, és addigra meglett a zöldkártyám is. Azonnal elkezdtem munkát keresni, telefonálgattam, egy csomó céget felhívtam, végül egy padlós vállalathoz vettek fel. Eredetileg a számítástechnikai háttérrel kellett volna foglalkozom, én csináltam például weboldalt nekik. Aztán volt, hogy be kellett segítenem az árukiadásnál. Észrevették, hogy jól bánok az emberekkel. Egy idő után vezető lettem, majd megkértek, hogy építsek ki a kapcsolatokat kínai gyártókkal, ahonnan be lehet hozni az árut. Nagyon élveztem ezt a fajta munkát, és nagyon jól is ment, de aztán, amikor fizetésemelést kértem, a tulaj közölte, hogy nincs pénz. Én pedig pontosan tudtam, hogy ez nem igaz.

Ennek végül az lett a vége, hogy felmondtam, vittem magammal pár embert, és együtt megalapítottuk az első cégem, ami ugyanígy padlók behozatalával foglalkozott.

Én tartottam a kapcsolatot a kínai gyártókkal, az ügyfelekkel is, így könnyű volt felépíteni egy saját céget. Akkor nagyon jól ment, végre sok pénzem lett, költöttem kocsikra, nőkre, mindenre, amit csak el tudsz képzelni. És akkor betoppant a válság 2008-ban. Egyik napról a másikra dőlt be az üzlet. Én pedig ismét az utcára kerültem, tartoztam egy csomó embernek, vittem vissza a flakonokat a boltokba, hogy egyáltalán kenyeret tudjak venni magamnak. Végül az egyik ismerősöm azt mondta, hogy elmegy egy CNC gépekkel foglalkozó céghez. Ez engem is érdekelt, ezért gondoltam, megpróbálom én is.

– Ez a Delta Machine, ami mára a te céged. Hogyan kezdted ott a munkát?

– A céget egy magyar férfi, Bacsa Béla alapította, aki még a ’70-es években jött ki Amerikába. A Delta szerszám- és alkatrészgyártással foglalkozik. Korábban még sosem láttam olyan gépeket, amikkel ott dolgoztak, de kértem, hogy mutassák meg, hogyan működnek. Elvégeztem egy esti tanfolyamot, és hamar elkezdtem programozni a gépeket. Béla egy nagyon jó szakember volt, sokat tanultam tőle. Később új programokat is írtam a gépekhez, így sokkal gyorsabb lett a munka. Végre megtaláltam azt, amiben jól éreztem magam, amiben jó vagyok, boldoggá tesz és még jó pénzt is kereshetek vele.

– Hogyan kerültél te a cég élére?

– 2015-ben Béla eldöntötte, hogy nyugdíjba vonul, én pedig átvettem tőle a cég vezetését. Rengeteg dolgon változtattam. Rájöttem, hogy rengeteget dolgozunk, de pénzt alig keresünk vele. Nekem volt üzleti érzékem, amit tudtam a cég szamara kamatoztatni. Kerestem új partnereket, és modernebb gépeket vásároltam. Két év alatt több millió dollár értékben bővítettem a gépparkot. Időközben annyi munkánk lett, hogy nekiláttam automatizálni mindent. A gépekhez olyan programokat írtam, amiknek a segítségével ellenőrizni tudják, hogy például egy szerszám eltört-e.

Elkezdtem robotokat vásárolni, így még gyorsabbak lettünk, hiszen nem kell egy operátornak ülni a gép mellett, mert minden automatizálva megy. Ráadásul ehhez hozzájön, hogy rengeteget tanultam Béla mellett. A titánium alkatrészek gyártásában ma már a világ legjobbjai között vagyunk.

Ez pedig azért fontos, mert titániumot használnak többek között a hadiiparban is.

– Mi a fő profilotok most?

– Jelenleg leginkább a hadiiparban mozgunk:

gyártunk alkatrészeket például az F35-ös es F22-es vadászrepülőkhöz és különböző drónokhoz is.

Mivel az állami szektorral is együttdolgozunk, nemrég el kellett költöztetnem a gyárat egy új helyre, hogy minden biztonsági intézkedésnek eleget tegyünk. De jelenleg egyébként a Starliner rakétáihoz is gyárunk kritikus alkatrészeket.

– Gondolkodtál esetleg azon, hogy Magyarországon is terjeszkedj, vagy, hogy elhozd ide azt a technológiát, tudást, ami alapján ekkora sikereket könyvelhetsz el?

– A mai napig büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és, hogy otthon tanultam. Sokat köszönhetek az otthoni oktatási rendszernek. Éppen ezért szerettem volna a magyar egyetemekkel együttműködve átadni azt a tudást, amit megszereztem az évek során. A részletekbe most nem mennék bele, de ez különböző okok miatt végül nem valósulhatott meg. Ezzel kapcsolatos az is, hogy egyelőre nem tervezek üzletileg sem terjeszkedni Magyarországon.

– Sokszor kellett újrakezdened a nulláról és végül megvalósítottad az amerikai álmot, igazán sikeres lettél. Mire vagy a legbüszkébb?

– Az üzlet szempontjából elképesztően büszke vagyok arra, ahová eljutottam. Számomra ez azért is nagyon különleges, mert

tényleg a semmiből indultam, és fantasztikus érzés, amikor minden ellened van, de te mégis felkapaszkodsz a világ tetejére.

Hiszek abba, hogy ha van akarat, akkor van megoldás is. Nagyon fontos, hogy nem szabad feladni! Ez egy nagyon fontos lecke. Csak azok lesznek sikeresek az életben, akik nem adják fel. Annyiszor feladhattam volna, annyiszor mondhattam volna, hogy ez nekem nem megy. És mindenki ellenem volt, mindenki csak azt mondta, hogy nincs elég pénzed, túl fiatal vagy, nincs tapasztalatod, nem tudod megcsinálni, lehetetlen, másnak se sikerült. És én mégis megcsináltam. Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy szellemileg hova jutottam el. Emlékszem, hogy 18 évesen, a gimiben megkérdezték tőlünk, hogy mik szeretnénk lenni. A legtöbben azt válaszolták, hogy orvosok, rendőrök, ügyvédek, vagy építészek. Én azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit fogok csinálni, de sok pénzt fogok keresni. És ezt meg is tudtam valósítani, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindeközben élvezem azt, amit csinálok.

Kapcsolódó

Már öt kupaknyi műanyag van az emberi agyban - a tudósok most ennek a drámai felfedezésnek a hatását próbálják felmérni

Nyolc év alatt 50%-kal nőtt az agymintákban talált mikroműanyagok mennyisége, áll a Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. De találtak már mikroműanyagot a méhlepényben, a herékben, az anyatejben és a babák szervezetében is.