Agresszív és kanos majmok terrorizálnak egy várost – de a lakók is hibásak lehetnek
Egyre több helyi lakó hagyja el otthonát amiatt egy thaiföldi városban, mert terror alatt tartják őket a dühöngő makákó majmok. Közben az is kiderült, mi az oka az agresszív állatok elterjedésének.
Dühöngő majmok tartják félelemben a helyieket egy thaiföldi városban. Lopburiban az évente megrendezett Monkey Buffet Fesztivált tartják a problémák fő forrásának. A nagyszabású rendezvényt 1989-ben tartották meg először és hamar a turisták egyik kedvence lett. A látogatók vadon élő makákók ezreit láthatták a városban, ahogy gyümölcsöt falatoznak. Előfordult, hogy az állatok 100 ezer kíváncsi néző előtt két tonna gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak el. A hagyományok szerint a majmok a várost védő szellem, Jao Paw Phra tanítványai, így nagy tiszteletben tartják őket és hosszú évtizedeken át jól megfért egymással a vallás és az üzlet.
A problémák a Covid-járvány idején kezdődtek, amikor kénytelenek voltak véget vetni a fesztiválnak. A majmok a szokásos élelmiszerforrásaik nélkül maradtak és mivel megéheztek, támadni kezdték a helyieket. A lakók eleinte még adtak nekik enni, hogy távol tartsák őket, de a terv visszafelé sült el: az állatok még erőszakosabbá váltak. A cukros italok és rágcsálni valók ráadásul hiper-szexuálissá tették a majmokat. „A cukros ételek fogyasztása növelheti a majmok termelékenységét, arra ösztönzi őket, hogy többet szaporodjanak” – mondta Suttipong Kamtaptim, a Nemzeti Parkok Minisztériumának képviselője.
A helyszíni beszámolók szerint a több ezer állat szinte teljes ellenőrzése alatt tartja a város utcáit. Az üzlettulajdonosok bezárták a boltjaikat, a helyiek közül pedig aki tudott, elköltözött innen.
Akik maradtak, kénytelenek elbarikádozni otthonaikat. „Mi egy ketrecben lakunk, a majmok élnek kint” – nyilatkozta egy helyi lakó. „A majmok éhesebbek és agresszívabbak, mint korábban" – mondta egy piaci árus a Guardiannek.
Az illetékes thaiföldi minisztérium most azt ígéri, sterilizációs programot indít annak érdekében, hogy visszaszerezze az irányítást a lakosság a majmok felett – zárta írását a Daily Star.
Dühöngő majmok tartják félelemben a helyieket egy thaiföldi városban. Lopburiban az évente megrendezett Monkey Buffet Fesztivált tartják a problémák fő forrásának. A nagyszabású rendezvényt 1989-ben tartották meg először és hamar a turisták egyik kedvence lett. A látogatók vadon élő makákók ezreit láthatták a városban, ahogy gyümölcsöt falatoznak. Előfordult, hogy az állatok 100 ezer kíváncsi néző előtt két tonna gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak el. A hagyományok szerint a majmok a várost védő szellem, Jao Paw Phra tanítványai, így nagy tiszteletben tartják őket és hosszú évtizedeken át jól megfért egymással a vallás és az üzlet.
A problémák a Covid-járvány idején kezdődtek, amikor kénytelenek voltak véget vetni a fesztiválnak. A majmok a szokásos élelmiszerforrásaik nélkül maradtak és mivel megéheztek, támadni kezdték a helyieket. A lakók eleinte még adtak nekik enni, hogy távol tartsák őket, de a terv visszafelé sült el: az állatok még erőszakosabbá váltak. A cukros italok és rágcsálni valók ráadásul hiper-szexuálissá tették a majmokat. „A cukros ételek fogyasztása növelheti a majmok termelékenységét, arra ösztönzi őket, hogy többet szaporodjanak” – mondta Suttipong Kamtaptim, a Nemzeti Parkok Minisztériumának képviselője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fedezd fel tavasszal Magyarország legszebb kastélyait és várait – húsvéti krimivel, állatsimogatóval és fáklyás esttel várnak
A „Tavaszi Zsongás” programsorozat izgalmas hétvégéket ígér az egész családnak – kultúra, kaland és természet egy helyen. Most megmutatjuk, hol találod meg mindezt!
Ahogy megérkezik a tavasz, a természet újjáéled, és a kastélyok falai között is felpezsdül az élet. A Tavaszi Zsongás programsorozat keretében Magyarország legszebb kastélyai és várai
izgalmas családi programokkal,
kreatív foglalkozásokkal,
kulturális eseményekkel,
számos sportprogrammal és nem mindennapi élményekkel várják az érdeklődőket!
Páratlan kiállítások és állati jó pillanatok
A tavaszi szezon egyik izgalmas eseménye a Szántódpusztai Majorságban az április 19-ei Húsvéti Állati Jó Kastélynap, ahol az állatsimogató, lovaglás és kézműves foglalkozások garantálják a felejthetetlen családi kikapcsolódást. Ugyanitt április 19-én nyílik meg Almásy László: Autóval Szudánban fotókiállítása, amely egy egzotikus utazásra repíti a látogatókat.
Húsvéti élmények és családi kikapcsolódás
A keszthelyi Festetics-kastély is bővelkedik izgalmas ajánlatokban: április 18. és 21. között a Húsvét a Kastélyban programon keresőjátékok, kreatív műhelyek, bábszínházi előadások és lovas programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az izgalom fokozódik a Kastély-krimi eseményein, ahol április 26-án és május 24-én interaktív nyomozósjátékon vehetnek részt az érdeklődők.
A füzérradványi Károlyi-kastélyban április 21-én a Hagyományos húsvéti programmal készülnek a szervezők. Továbbá május 2–3. között A fák titkai című esemény várja az érdeklődőket, melyek során a látogatók közelebb kerülhetnek a természet szépségeihez. A program keretében természetismereti és szórakoztató előadások lesznek a fák világáról, miközben bemutatják a legnagyobb, legidősebb és legszebb fák életterét és megőrzésének fontosságát.
A rendezvény egyik kiemelkedő pontja lesz a Mesélnek a fák – Dendrológiai utazás Magyarországon című fotókiállítás, amely Kállai Márton, André Kertész-nagydíjas fotóriporter munkáját dicséri, és bemutatja hazánk legnevezetesebb fáit. Mindezek mellett a természetközeli élményeket hangulatos zenei programok koronázzák meg!
Május 2-án 16:00–18:00 között a kávézó udvarán Zenés terasz a fák alatt programmal készültek a szervezők, ahol a kombinált jegyet váltók egy pohár fröccs vagy limonádé társaságában élvezhetik a dallamokat és a jó időt. Május 3-án 19:00-tól pedig színpadra lép a Varga Livius Show Band – a lendület és a jó hangulat garantált!
Történelmi múltidézés és teadélutánok
A múltidéző események szerelmeseinek különleges kikapcsolódást kínál a geszti Tisza-kastély: április 19-én Teadélután gróf Tisza Ilonával, ahol meghitt történetekkel és ízletes teákkal idézhetik fel a múlt titkait. Április 26-án Vendégségben Tisza Ilonánál című rendezvényen pedig Teleki Kálmán lesz a meghívott vendég.
Fáklyás est és sportolási lehetőségek
A húsvéti ünnepeket a dégi Festetics-kastély, a majki Kamalduli Remeteség és a Siroki vár is különleges szabadidős lehetőségekkel teszi emlékezetessé. Az ide látogatók választhatnak tó körüli futás, erdei túra, kisvonatozás, csónakázás, és kézműves lehetőségek közül is, míg a bajnai Sándor – Metternich-kastély április 30-án egy varázslatos Fáklyás Esttel és egy hatalmas máglyával várja az éjszakai élmények kedvelőit.
A sport szerelmesei sem maradnak programok nélkül: április 19-én a Futni megyünk! rendezvény és május 31-én a Vártól Várig Futás kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget.
Ne hagyd ki!
Legyen szó kultúráról, családi időtöltésről vagy aktív pihenésről, a "Tavaszi Zsongás" garantáltan felejthetetlen élményeket tartogat mindenki számára!
Ahogy megérkezik a tavasz, a természet újjáéled, és a kastélyok falai között is felpezsdül az élet. A Tavaszi Zsongás programsorozat keretében Magyarország legszebb kastélyai és várai
izgalmas családi programokkal,
kreatív foglalkozásokkal,
kulturális eseményekkel,
számos sportprogrammal és nem mindennapi élményekkel várják az érdeklődőket!
Páratlan kiállítások és állati jó pillanatok
A tavaszi szezon egyik izgalmas eseménye a Szántódpusztai Majorságban az április 19-ei Húsvéti Állati Jó Kastélynap, ahol az állatsimogató, lovaglás és kézműves foglalkozások garantálják a felejthetetlen családi kikapcsolódást. Ugyanitt április 19-én nyílik meg Almásy László: Autóval Szudánban fotókiállítása, amely egy egzotikus utazásra repíti a látogatókat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő: 99 millióért kelt el egy panellakás Budapesten
A XI. kerületben adták el a 65 négyzetméteres, felújított lakást, amihez vadonatúj IKEA-konyha is tartozik. A négyzetméterárak az egekben, alkura már alig van esély.
Egy 65 négyzetméteres, használt panellakás 99 millió forintért kelt el nemrég Budapest XI. kerületében. A lakás a hetedik emeleten található, felújított állapotú, étkezős nappalival, két hálószobával, valamint egy kis erkéllyel rendelkezik. A konyha teljesen berendezett, vadonatúj gépekkel felszerelt, IKEA-s bútorzatot kapott.
A lakásról a Duna House Mirage készített videót. A felvételen jól látható, milyen az ingatlan belső kialakítása, és az is, hogy miért kértek érte 99 millió forintot.
Budapesten már egyik kerületben sem lehet új lakást vásárolni 1 millió forint alatti négyzetméteráron.
Hozzátették: a használt lakások esetében is meghaladtuk az egymilliós átlagos négyzetméterárat.
A panellakásokért tavaly átlagosan 42,6 millió forintot fizettek a vásárlók, az idei év első negyedévében azonban ez az összeg 55 millió forint fölé emelkedett.
A legkeresettebb lakótelep jelenleg Békásmegyer, ahol az elmúlt negyedévben az átlagos négyzetméterár csaknem 1,2 millió forintra nőtt
– ez 40 százalékos drágulást jelent.
A vásárlók egyre gyakrabban találkoznak 1,2–1,7 millió forintos négyzetméteráron meghirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakásokkal. A Duna House szerint ugyanakkor ezeknél az áraknál a piaci körülmények és a kereslet már nem minden esetben indokolják a drágulást, ezért sok eladó kénytelen engedni az árból.
Egy 65 négyzetméteres, használt panellakás 99 millió forintért kelt el nemrég Budapest XI. kerületében. A lakás a hetedik emeleten található, felújított állapotú, étkezős nappalival, két hálószobával, valamint egy kis erkéllyel rendelkezik. A konyha teljesen berendezett, vadonatúj gépekkel felszerelt, IKEA-s bútorzatot kapott.
A lakásról a Duna House Mirage készített videót. A felvételen jól látható, milyen az ingatlan belső kialakítása, és az is, hogy miért kértek érte 99 millió forintot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új pénzt veretnek Magyarországon – már az időpont is megvan, mikortól lesz elérhető
Különleges emlékérméket ad ki a Magyar Pénzverő Zrt. az Aggteleki Nemzeti Parkról. Az ezüst és színesfém pénzek kizárólag a hivatalos webshopban lesznek kaphatók április 23-tól.
Jövő héttől két új magyar emlékérme válik elérhetővé, amelyeket az Aggteleki Nemzeti Park inspirált. A különleges pénzeket a Magyar Pénzverő Zrt. készítette – jelentették be honlapjukon.
Az érmék április 23-án, reggel 8 órától lesznek megvásárolhatók a Magyar Pénzverő Zrt. hivatalos webáruházában. Az egyik érme 20 000 forint névértékű ezüst, a másik pedig 3000 forint névértékű színesfém.
A webshopban kapható példányok mennyisége a maximálisan verhető darabszám 10 százalékát teszi ki, valamint azokból áll össze, amelyeket korábban előjegyeztek, de az előjegyzők nem erősítettek meg – áll a pénzverő tájékoztatásában.
Legutóbb Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából bocsátottak ki emlékérméket. Azok szintén két címletben, 20 ezer és 3 ezer forintos változatban jelentek meg.
Jövő héttől két új magyar emlékérme válik elérhetővé, amelyeket az Aggteleki Nemzeti Park inspirált. A különleges pénzeket a Magyar Pénzverő Zrt. készítette – jelentették be honlapjukon.
Az érmék április 23-án, reggel 8 órától lesznek megvásárolhatók a Magyar Pénzverő Zrt. hivatalos webáruházában. Az egyik érme 20 000 forint névértékű ezüst, a másik pedig 3000 forint névértékű színesfém.
A webshopban kapható példányok mennyisége a maximálisan verhető darabszám 10 százalékát teszi ki, valamint azokból áll össze, amelyeket korábban előjegyeztek, de az előjegyzők nem erősítettek meg – áll a pénzverő tájékoztatásában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ránézel a kisfiúra, majd lefagysz: brutális, ami a képen van – Ez lett az év fotója a World Press Photo pályázatán
A világ legjobb sajtófotóit díjazták a rangos World Press Photo versenyen. A győztes kép egy kilencéves gázai kisfiú sorsát mutatja meg megrázó részletességgel.
A World Press Photo 2025-ös pályázatának legjobb felvételét egy kilencéves kisfiúról készült kép nyerte el. Mahmoud Ajjour Gázavárosban sérült meg egy izraeli támadás során 2024 márciusában, majd Katarban kapott orvosi kezelést és menedéket. Egy robbanás következtében egyik karját elveszítette, a másik pedig súlyosan megsérült.
A díjnyertes képet Samar Abu Elouf készítette 2024. június 28-án Dohában. A fotós 2023 decemberében hagyta el Gázát, és jelenleg ugyanabban a lakóépületben él, mint a kisfiú. Elouf több, súlyosan sebesült gázai civil történetét is dokumentálta, akik szintén Katarban kapnak ellátást. Mahmoud azóta megtanult telefonon játszani, írni és ajtót nyitni a lábával. Protézist szeretne, és olyan életet, mint bármelyik másik gyermek.
Az ENSZ becslése szerint 2024 végére Gázában lesz a legtöbb amputált gyerek egy főre vetítve a világon.
„Ez egy egyszerre halk és nagyon hangos fotó. Egy fiú történetét meséli el, de egy szélesebb körű háborúról is szól, amely generációkon átível majd. A World Press Photo 70. évében az archívumunkat böngészve túl sok ilyen képpel szembesülök” – mondta Joumana El Zein Khoury, a World Press Photo ügyvezető igazgatója.
A globális zsűri elnöke, Lucy Conticello szerint: „Ez a fiú megérdemli, hogy megértsük, és ez a kép kiválóan teszi azt, ami az igazi fotózsurnalizmus dolga: árnyalt bepillantást ad egy összetett történetbe, és ösztönöz arra, hogy az ember tovább akarjon érintkezni a történettel. Véleményem szerint az első pillanattól kezdve világos volt, hogy Samar Abu Elouf a nyertes.”
A World Press Photo a világ egyik legismertebb sajtófotó-pályázata, amelyet évente rendeznek meg. A 2025-ös versenyre 141 országból 3778 fotós küldött be összesen 59 320 képet. Az értékelést régiónként végezték: az egyéni és sorozat kategóriákban három-három győztest, a hosszú távú projektek között pedig egy nyertest választottak. A díjazott képek a társadalmi nemek, a politika, a migráció, a háború és a klímaváltozás témáit dolgozzák fel. A kiválasztott fotókat a World Press Photo több mint 60 helyszínen mutatja be, és online is megtekinthetők.
A globális döntősök közé két másik kép is bekerült. John Moore Éjszakai átkelés című fotóján kínai bevándorlók próbálnak felmelegedni a hidegben és esőben, miután 2024. március 7-én átkeltek az amerikai–mexikói határon, Campo közelében. Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a Kínából az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlás. Ennek oka többek között a kínai gazdaság nehézségei és a szigorú Covid-intézkedések utáni veszteségek, valamint a közösségi médiában terjedő videók, amelyek lépésről lépésre mutatják be az illegális határátlépést.
A másik döntős kép Musuk Nolte sorozatának része. A fotón egy fiatal férfi ételt visz az édesanyjának a brazíliai Amazonas államban, Manakapuru faluban, 2024. október 5-én. Korábban csak hajóval lehetett eljutni a településre, de a szárazság miatt most már a folyó kiszáradt medrében kell gyalogolni. Az Amazonas vízszintje rekordalacsonyra csökkent, ami hatással van az ökoszisztémára és a helyi közösségek életére.
A projekt célja, hogy megmutassa a klímaváltozás hatásait, és azoknak a sérülékeny közösségeknek a valóságát, amelyek szoros kapcsolatban élnek a természettel.