FELFEDEZŐ
A Rovatból

A szexi pincérnőkről ismert Hootersbe vitte egy apa a 9 éves fiát, miután a gyerek dicséretet kapott az iskolában

Paul jutalomnak szánta a helyet, ami – nem nagy meglepetés – nagyon tetszett Buddynak.


A hiányos öltözetű felszolgálókról ismert Hooters egyik éttermébe vitte el egy brit apa a 9 éves fiát, miután a gyerek dicséretet kapott az iskolában - írja a Ladbible.

A fiú eleinte zavarban volt, de végül nagyon tetszett neki a hely.

A 36 éves Paul Edwards a lapnak azt mondta, hogy fia, Buddy sosem hitte el neki, hogy a Hooters valóban létezik. Az amerikai lánc azonban a közelmúltban nyitott egy éttermet Liverpoolban is, az apa pedig úgy gondolta, elviszi a fiát.

Buddy ugyanis nagyon jó értékelést kapott a tanáraitól az iskolában, így Paul, büszke apaként gondolta, ez lesz a legjobb ajándék a gyereknek.

Az ötletet pedig Buddy anyukája is támogatta, sőt, ő vitte el a fiúkat a Hootersbe.

Paul beszámolója szerint Buddy először zavarban volt, de aztán feloldódott, mert a „személyzet nagyszerű volt és nagyon segítőkész, az ételek pedig csodásak”.

A 9 éves fiú végül annyira megkedvelte a helyet, hogy most már minden héten el akar menni az apjával egy közös vacsorára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
27 éve lejárt gázszámlával sokkoltak egy nyugdíjas nőt – 160 ezret követelnek tőle
A budapesti Katalin döbbenten olvasta a fizetési felszólítást. A gyanús tartozásról semmilyen irata nincs, a lakás pedig már rég nincs is meg, ahol állítólag elmaradás volt.
F. O. - szmo.hu
2025. április 15.



Több mint 160 ezer forintot akart beszedni egy követeléskezelő cég Radványi Katalintól egy 1997-es, 16 ezer forintos gázszámlára hivatkozva. A budapesti nyugdíjas februárban kapott fizetési felszólítást, amelyet meglepetéssel fogadott, mivel már 2013-ban eladta az érintett ingatlant, írta meg a Blikk.

A nő elmondása szerint

a lakás eladásakor úgynevezett nullás igazolást kellett bemutatnia, amely igazolta, hogy semmilyen közüzemi tartozása nem volt. Ez az adásvételi szerződés része volt.

Az ingatlant öt évig használta, ezalatt nem kapcsolták ki a gázt, és semmilyen elmaradást nem jeleztek neki. A lakás helyén ma már irodaház áll.

Miután kézhez kapta a felszólítást, először a gázszolgáltatót kereste fel, hogy másolatot kérjen a korábbi nullás igazolásról. Az ügyintéző azonban arról tájékoztatta, hogy a kérdéses időszakban még nem digitalizálták ezeket az iratokat, így nem tudnak segíteni.

A nyugdíjas asszony ezután utánanézett, mit tehet ilyen helyzetben, és ellentmondással élt, amit írásban jelzett is a követeléskezelő felé, valamint a közjegyzőnek.

Dr. Zavaczky Márk ügyvéd szerint ez volt a helyes lépés, ugyanis a hatályos szabályozás alapján a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított 15 napon belül kell ellentmondással élni, ha valaki vitatja a követelést. Az ellentmondás jogi formában jelzi, hogy az érintett nem ismeri el a tartozást. Ha a fizetési meghagyás „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, az úgynevezett rendkívüli ellentmondás nyújtható be. A bíróság csak az ellentmondás után vizsgálhatja meg, jogos-e a követelés, különben a követelés automatikusan jogerőssé válik, és végrehajtás is indulhat.

„Most minden előkerül innen-onnan, szélsőséges esetben még az is lehet, hogy a követeléskezelőnél nincs is semmilyen dokumentum, és a követelés csak egy excel-táblázatban egy adatsor. Egy ügyfelemtől például egy 1996-os westeles mobilszámlát akartak kamatostul behajtani, amit állítólag annak idején nem vett át az édesanyja Esztergomban. Ellentmondást terjesztettünk elő, ami azt jelenti, hogy ilyenkor automatikusan perré alakul az ügy. A követeléskezelő végül elállt a pertől, persze, hiszen a követelés többszörösen elévült. Végül a követelőnek kellett megfizetnie az ügyvédi költséget.

Senki ne hagyja magát megfélemlíteni, álljanak bele!”

– fogalmazott Zavaczky Márk.

A történet kapcsán a Blikk megkereste az érintett céget is. Az Intrum Zrt. konkrét ügyekben adatvédelmi és pénzügyi szabályozásokra hivatkozva nem adott részletes tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Menet közben csukta be egy másik kocsi tanksapkáját egy autó utasa Leányfalunál
A 11-es út kaszkadőrje nem dudált, hanem azonnal cselekedett. Más kérdés, hogy a meghökkentő mutatvány egy cseppet sem volt veszélytelen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 12.



A BpiAutósok.hu egyik olvasója videóra vette, ahogy egy különösen segítőkész autós nem mindennapi módon segített a 11-es úton, Tahi és Leányfalu között április 6-án.

A felvételen az látszik, hogy egy sofőr nyitva hagyta a kocsija tanksapkáját, amit a mellette haladó autóból észrevettek. Ahelyett, hogy csak dudált volna vagy intett volna, kockázatot vállalva menet közben nyúlt ki az ablakon, és visszazárta a tanksapkát.

A videót beküldő olvasó így kommentálta az esetet:

„Segítő szándék némi vakmerőséggel. A nyitva felejtett tanksapkát sikerült becsuknia menet közben főhősünknek.”

A 11-es út kaszkadőrjéről készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyet sem minden nap látunk: a Queen zenéjére bulizott Magyar Péter a Nemzet Hangja eredményvárója után
Meg ismert magyar sláger- és mulatószenékre is. A Tisza Párt elnöke láthatóan felszabadult volt pártja programjának kihirdetése után.


Ahogy arról korábban írtunk, a Tisza Párt a Műegyetem rakparton tartotta a Nemzet Hangja elnevezésű „népszavazás” eredményváróját, ahol Magyar Péter is felszólalt. A pártelnök többször beszélt arról, hogy le lehet, sőt le is fogják győzni a Fideszt, és egyben meg is hirdette a Tisza főbb programpontjait.

A politikust a beszéde után is vitte tovább a flow. A hivatalosan 10 óráig tartó eredményváró Magyar Péter szereplése után zenével folytatódott, a színpadon zenélő DJ változatos dalokkal szórakoztatta az alaposan megcsappant számú közönséget.

Kollégánk a bulizók között kiszúrta a többek között a Queen együttes We are the Champions (azaz Mi vagyunk a bajnokok) című világslágerére bulizó Magyart.

De felcsendült többek között a Csepereg az eső című mulatós és Majka Csurran-cseppen című, mindent letaroló slágere – a Tisza elnöke pedig mind a kettőre bulizott egy alaposat.

@szeretlekmagyarorszag.hu #magyarpéter #tisza #tiszapárt ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Zöld tűzgömb hasított át az égen, még Mogyoródnál is látták az égi jelenséget
Az egyik meteort szabad szemmel észlelték este kilenc körül, a másikat webkamerák is rögzítették. A ritka jelenség szombat este két hullámban is megjelent az égen.


Látványos égi jelenségre lehettek figyelmesek azok, akik szombat este az eget kémlelték. Az Időkép beszámolója szerint ugyanis két tűzgömb is feltűnt az égen.

Az első meteort este kilenc körül észlelte az Időkép egyik munkatársa, aki éppen hazafelé tartott az autópályán. Mint írta:

„Ebben a percben láttunk Mogyoródon szabad szemünkkel egy zöld tűzgömböt. Éppen az autópályán tartunk haza, meseszép volt.”

Két órával később egy másik tűzgömb is felvillant az égen, ezt már több webkamera is rögzítette.

A tűzgömbök különleges meteorok: olyan fényesek, hogy akár a Vénusznál is ragyogóbbnak tűnnek az égen. A Wikipedia szerint a légkörbe érkező meteorok közül körülbelül minden ezredik ilyen fényes. Gyakrabban figyelhetők meg meteorzáporok idején, például a Geminidák vagy a Perseidák idején.

A meteorok általában szuperszonikus sebességgel lépnek be a légkörbe, és nagyon ritka, de előfordulhat, hogy nem égnek el teljesen, és elérik a földfelszínt is. Ha pedig hangrobbanást is hallani lehet hozzájuk, akkor az ilyen jelenséget bolidának nevezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk