FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A saját állampolgárainak miért nem segít a kormány? Jó, hogy kevesebbet érek a saját országomban” - kommentözön a kormány bejelentésére

Szijjártó Péter vasárnap bejelentette, hogy támogatást nyújtanak azoknak a hazai munkaadóknak, akik menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak, biztosítják nekik a szállást és a munkábajárást.


Mint arról mi is beszámoltunk, a magyar kormány vasárnap bejelentette, hogy támogatást nyújt azoknak a hazai munkaadóknak, akik menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról.

Szíjjártó Péter bejelentette, hogy a feltételeket teljesítő vállalatok havonta 60 ezer forint támogatást kapnak a menekültként érkező ukrán állampolgárok foglalkoztatása esetén, míg gyermekeik után további 12 ezer forint jár nekik.

A miniszter szerint ez az országba menekülők mellett a magyarok és a magyar vállalatok érdekét is szolgálja.

A közleményt a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon is posztolták. Alig egy óra alatt 1000 hozzászólás érkezett. Sokan sérelmezték, hogy bár fontos a menekültek támogatása, de a cégek vagy a hazai munkavállalók miért nem kapnak hasonló támogatást.

"Tudok olyan embert mondani, aki sem munkát, sem pénzt nem kapott több éven keresztül! Saját maga fizette más keresetéből a kötelező TB 6000 ft-ját, hogy a háziorvosa fogadja és gyógyszert írjon fel részére!"

"A magyar édesanyákat is legalább ennyire kellene támogatni a nagy család barát kormánynak! Az ő/mi munkahelyeink mikor kapnak juttatást?"

"De jó érzés is másodrendű állampolgárnak lenni saját hazámban, ahol minden kib..tt hónapban fizetjük az adót."

"Odaadhatod egyenesen nekik, sok magyar nyugdíjas él annyiból, ők is megélnének belőle, úgy-ahogy."

"Mikor emeltek családi pótlékot Magyarországon? Miért nem adnak a magyar édesanyáknak olyan munkahelyet, ahol a gyerekeiket is tudják rendezni az ovodába iskolába. Mi kerülünk lassan magyarok hátrányos helyzetbe."

"És magyarokkal mi lesz? Akik éhbérért dolgoznak? Vagy nincs is munkájuk? Kilakoltatott gyerekes családok?? Családi pótlék évek óta béka segge alatt! Vagy a nagy covid miatt akik elvesztették a "jól" fizető munkájukat? Szánalmas undorító banda! Mind arra megy ki h Fideszre szavazzanak ők! Undorító!"

"Na. Ezután várható lesz, hogy a magyar dolgozókat kirúgják a munkahelyükről, csak hogy a menekülteknek munkát adjanak. A saját népedet kellene támogatni, itt is sok éhező és nélkülöző él. Mi fizetjük az adót, a tb-t, és nem keveset, orvos meg telefonon gyógyít még mindig. Szégyen amit műveltek."

"Nagyon sajnálom őket, szomorú ami történik. Nem kellene így lennie. De a saját állampolgárainak miért nem segít a kormány? Családbarát kormány. Jah. Az…. Jó, hogy kevesebbet érek a saját országomban. Köszi"

"A magyar ember munkába való eljutásáról,vagy éppen haza jutásáról mikor gondoskodik a kormány? Hiszen belső somogyban még megfelelő busz közlekedés sincsen! Munka vállalás nulla! Vagy gyalog menjünk oda-vissza, 25-30 km. Minket ki sajnál? Ki segít?"

Volt olyan hozzászóló is, aki elmagyarázta, hogy ez a rendszer működik már Magyarországon:

"Ezt a közvetítő cégek tudják megoldani. Nagyobb városokban pl. Győr, ez évek óta működik. A közvetítők kiküldik őket a multikhoz dolgozni. Szállást, ügyintézést biztosítanak a dolgozóknak. Kb. ez a 60.000 ft el is megy a szállásra, per fő.

Nem új keletű dolog, Ausztria, Németország, Hollandia régóta ezt teszi. Ez már évek óta van Magyarországon is. Győri közvetítőnek évek óta dolgoznak így, nem csak külföldiek, magyarok is, az ország minden részéből!"

"Nagyon sok cég van, akinek a szállást a kormány állja. Nem szeretnék megemlíteni neveket, de jómagam is voltam ilyen cégnél. Csak azon az 1 szállón volt 3 cég munkaereje az az 1200-1300 személy. Tehát mindenképp nyereségesen száll ki belőle."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A szakértő szerint 5 milliárd ember halna meg 72 perc alatt, ha kitörne egy atomháború
Egy szakértő szerint az emberiség 60 százaléka meghalna az első órában. A túlélők föld alá szorulnának, kivéve Új-Zélandot és Ausztráliát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 19.



Egy atomtámadás után az emberek nagy része nem élne sokáig – állítja Annie Jacobsen, aki oknyomozó újságíró és a nukleáris háborúk egyik legismertebb szakértője. Szerinte ha kitörne a harmadik világháború, akkor az első 72 percben ötmilliárd ember halna meg. Erről egy tavaly megjelent podcastban beszélt, amit a LADbible szemlézett.

Jacobsen szerint az amerikai elnöknek csak hat perce lenne döntést hozni, ha észlelnének egy atomrakétát. „Ennyi idő alatt kinyitják a Fekete Könyvet, amiből választania kell egy ellentámadási lehetőséget.” Ezt a könyvet sokan csak „nukleáris aktatáska” néven ismerik.

Egy ballisztikus rakéta 26 perc 40 másodperc alatt jut el Oroszországból az USA keleti partjára. Jacobsen ezt így fogalmazta meg: „Ez már 1959-60 óta így van, amikor Herb York [nukleáris fizikus és a Pentagon volt tudósa] először elvégezte az elemzést, és ma is igaz. A ballisztikus rakétatechnológia nem változtatta meg a gravitáció törvényeit. Bármit csinálsz, akkor is ennyi idő kell a kilövéstől a célba érésig. Phenjan esetében a földrajzi elhelyezkedés miatt ez 33 perc.”

A szakértő szerint egy atomháború esetén szinte az egész világ lakhatatlanná válna. Elmondta, hogy a középső földrajzi szélességi övek környéki területeket jég borítaná be.

Iowát és Ukrajnát például tíz évig csak hó fedné.

Ezért ott megszűnne a mezőgazdaság, és „amikor a mezőgazdaság megszűnik, az emberek egyszerűen meghalnak”.

A nagy sugárzás miatt az ózonréteg is súlyosan megsérülne. „Annyira megsérülne és elpusztulna, hogy nem lehetne kimenni a napfényre – az emberek kénytelenek lennének a föld alatt élni és élelemért harcolni, kivéve Új-Zélandon és Ausztráliában.”

Jacobsen Brian Toontól, a légkörkutatás egyik vezető szakértőjétől tudta meg, hogy

csak két ország élhetné túl a nukleáris telet – ezek Új-Zéland és Ausztrália, mert ott megmaradhat a mezőgazdaság.

Jacobsen 2016-ban Pulitzer-díj döntős volt egy könyvével, ma már a Columbia Egyetem egyik szakbizottságának tagja.

A teljes, angol nyelvű beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Az Élő Nostradamus szerint Ferenc volt az utolsó klasszikus pápa, egyházszakadás jön és női papság
A világhírű jós azt látja, természetfeletti jelenségek mellett szokatlan időjárás jön Rómában. Az ok: a világ hatalmas spirituális forradalom küszöbén áll.
Szerző: GJ, Fotó: Edgar Jiménez / Wikipedia - CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2025. április 23.



Ferenc pápa 88 éves korában, április 21-én, húsvéthétfőn hunyt el, tüdőgyulladás szövődményei és más egészségügyi problémák miatt. Az egyházfőtől szombaton vesznek végső búcsút, ezt követően a bíborosok megválasztják az utódját, akire viszont az „Élő Nostradamus” néven ismert Athos Salomé brazil jós szerint egészen más főpapság vár, mint az elődjére.

Salomé a Daily Star című lapnak azt állította a pápa halálával kapcsolatban, hogy Ferenc lehetett a katolikus egyház utolsó vezetője a hagyományos modell szerint.

Úgy gondolja, jelentős spirituális átalakulás küszöbén állunk, amely az egyház három külön irányzatra bomlását hozhatja magával.

A jós elmondása alapján ezek az irányzatok a hagyományőrző, a reformer és az ezoterikus vonalat képviselik. A hagyományos frakció Rómában marad, és megtartaná az intézményi hatalmat, ugyanakkor elveszítheti a befolyását Latin-Amerikában és Afrikában. A reformerek – Salomé szerint – új központot hozhatnak létre Buenos Airesben, Bogotában, vagy Nairobiban, és egy korszerűbb, empatikusabb, befogadóbb megközelítéssel milliókat szólíthatnának meg. Az ezoterikus irányzat kisebb és visszahúzódóbb lenne, célja pedig a korai kereszténység misztikus tudásának újrafelfedezése.

Tagjai kontemplatív gyakorlatokat és okkult rituálékat végeznének, valamint visszanyúlnának azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket az egyház korábban elfojtott.

Salomé azt látja, hogy az új pápa megválasztására várhatóan 2–3 héten belül sorra kerülő konklávé a modern idők leghosszabbja lehet, több mint hét napig tarthat. Ebben az időszakban rendkívüli természeti és technológiai jelenségek fordulhatnak elő Rómában, például szokatlan viharok, nagyobb technikai hibák és megmagyarázhatatlan légköri események.

A jós azt is meglátta, hogy az egyház az elkövetkező öt évben nőket is felszentelhet papnak.

Ezenkívül számításai szerint Rómát földrengések és árvizek is érhetik majd: a Tevere áradása nemcsak a várost, hanem a Szent Péter-bazilikát is elérheti, amely Salomé szerint egy új spirituális korszak kezdetét szimbolizálhatja. „Én nem mondom, csak elmondom, amit láttam. Nagyon remélem, hogy nem következik be” – fűzte hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter szinte lemásolta tavaly húsvéti fotóját, csak most új barátnőjével
Ismét a természetbe látogatott, ismét a kedvesével, aki azonban már nem Vogel Evelin, mint a tavalyi ünnepkor.


Ha húsvétvasárnap, akkor irány a természet – ez lehet a jelszava Magyar Péternek, aki 2024 után idén is az erdő felé vette az irányt a keresztények legnagyobb ünnepén.

Egy évvel és néhány héttel ezelőtt, március 31-én (tavaly akkor volt húsvét) még Vogel Evelinnel posztolt közös fotót egy erdei kis patak mellett:

Azt valószínűleg elég sokan tudják, annak a kapcsolatnak milyen vége lett: miután a politikus bejelentette, hogy szakítottak, Vogel ősszel az Indexnek kitálalt a kapcsolatukról, de mint kiderült, többször titokban készített hangfelvételt a politikusról, aki zsarolás miatt fel is jelentette őt.

Magyar Péter aztán idén tavasszal posztolt közös fotót új párjával, aki a Tisza Pártban tölt be fontos szervezői feladatot.

Húsvétvasárnap pedig ismét egy szerelmes posztot tett ki a Facebookra, ezúttal azonban már Ilivel. Mint írja:

„Sonka után, locsolás előtt. Valahol a Mátrában. Sok locsolót és/vagy hímes tojást holnapra!”

Ehhez pedig dukált a közös fotó is:

Korábban egyébként a Tisza Párt elnöke húsvét alkalmából azt ígérte: újra lesz magyar feltámadás, és jövő húsvétkor már másik Magyarországra ébredünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter régi álma teljesült: palóc viseletben locsolkodott Hollókőn – videóval
A TISZA Párt a húsvét hétfői napját sem töltötte tétlenül: Hollókőn idézte fel a régi népszokásokat. Nem is akárhogyan és nem is akármiben.


„Egy régi álmom teljesült ma: palóc viseletben egy igazán autentikus locsolással kezdtünk korán reggel a festői Hollókőn” – írta Magyar Péter a Facebookon. A TISZA Párt elnöke egy locsolóverssel is készült:

„Palócföldön szép virágszál,

El ne hervadj locsollak már!

Tiszta vízzel megöntözlek,

Virágozzál sokat, kérlek!”

A vers után után pedig az előzetes engedély birtokában, vödörrel locsolt le öt nőt, köztük a barátnőjét is.

Magyar Péter locsolkodását itt lehet megtekinteni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: