FELFEDEZŐ
A Rovatból

A karjából faragtak működőképes péniszt egy nemi szerv nélkül született angol férfinak

11 évesen dőlt el, hogy Roshaante férfiként fogja leélni az életét. Eddig öt műtéten van túl, és majdnem 40 millió forintot költött az átalakításra.


Egy interszexuálisnak született férfi közel 80 ezer fontot (39 millió forint) költött arra, hogy működőképes péniszt alakítsanak ki neki, írja a Daily Star. Az Egyesült Királyságban élő Roshaante fordított herékkel és pénisz nélkül jött világra.

Amikor elérte a pubertás kort, Roshaante egyre inkább férfias lett, ezért úgy döntött, hogy belevág a műtétbe. A férfi a Channel 4 Skin Deep című műsorának hétfői adásában mesélte el történetét.

„Ez a heg a falloplasztika miatt keletkezett” – mondta a műsor elején, miközben felhúzta a pulóverét az egyik alkarján. Az eljárás során zsírt, izmokat, artériákat, vénát és bőrt távolítanak el a karból, melyek segítségével kialakítják a péniszt.

Azonban az így létrehozott pénisz a beültetést követő 1-2 évben makk nélkül marad.

A beavatkozás után meghosszabbították a férfi húgycsövét, majd egy olyan eszközt kapott, melynek segítségével képes lett az erekcióra. Ezek után kerültek helyükre a hereimplantátumok, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint egy született férfi.

Roshaante elmondása szerint eddig öt műtéten esett át, most készül a hatodikra. Eddig 79 ezer fontot költött a férfiasságára, emellett rengeteg időt töltött az orvosoknál és kórházban, de minden fillér és perce megérte.

A jelenleg modellként és színészként dolgozó férfi 11 évesen tudta meg, hogy interszexnek született. Ez azokat az embereket jelenti, akiket nem lehet egyértelműen sem a nők, sem a férfiak közé sorolni, mert mindkét nemi szervvel jöttek világra, vagy épp egyikkel sem rendelkeznek.

Roshaante eleinte nőként akarta leélni az életét, de a pubertás korban férfiasodni kezdett.

Az interszex férfinak egy idő után eltávolították a méhét, de még így is kénytelen volt megküzdeni a menopauza minden tünetével, köztük a hőhullámokkal is.

A teljes, angol nyelvű műsort itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fedezd fel tavasszal Magyarország legszebb kastélyait és várait – húsvéti krimivel, állatsimogatóval és fáklyás esttel várnak
A „Tavaszi Zsongás” programsorozat izgalmas hétvégéket ígér az egész családnak – kultúra, kaland és természet egy helyen. Most megmutatjuk, hol találod meg mindezt!


Ahogy megérkezik a tavasz, a természet újjáéled, és a kastélyok falai között is felpezsdül az élet. A Tavaszi Zsongás programsorozat keretében Magyarország legszebb kastélyai és várai

    • izgalmas családi programokkal,
    •  kreatív foglalkozásokkal,
    • kulturális eseményekkel,
    • számos sportprogrammal és nem mindennapi élményekkel várják az érdeklődőket!

Páratlan kiállítások és állati jó pillanatok

A tavaszi szezon egyik izgalmas eseménye a Szántódpusztai Majorságban az április 19-ei Húsvéti Állati Jó Kastélynap, ahol az állatsimogató, lovaglás és kézműves foglalkozások garantálják a felejthetetlen családi kikapcsolódást. Ugyanitt április 19-én nyílik meg Almásy László: Autóval Szudánban fotókiállítása, amely egy egzotikus utazásra repíti a látogatókat.

Húsvéti élmények és családi kikapcsolódás

A keszthelyi Festetics-kastély is bővelkedik izgalmas ajánlatokban: április 18. és 21. között a Húsvét a Kastélyban programon keresőjátékok, kreatív műhelyek, bábszínházi előadások és lovas programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az izgalom fokozódik a Kastély-krimi eseményein, ahol április 26-án és május 24-én interaktív nyomozósjátékon vehetnek részt az érdeklődők.

A füzérradványi Károlyi-kastélyban április 21-én a Hagyományos húsvéti programmal készülnek a szervezők. Továbbá május 2–3. között A fák titkai című esemény várja az érdeklődőket, melyek során a látogatók közelebb kerülhetnek a természet szépségeihez. A program keretében természetismereti és szórakoztató előadások lesznek a fák világáról, miközben bemutatják a legnagyobb, legidősebb és legszebb fák életterét és megőrzésének fontosságát.

A rendezvény egyik kiemelkedő pontja lesz a Mesélnek a fák – Dendrológiai utazás Magyarországon című fotókiállítás, amely Kállai Márton, André Kertész-nagydíjas fotóriporter munkáját dicséri, és bemutatja hazánk legnevezetesebb fáit. Mindezek mellett a természetközeli élményeket hangulatos zenei programok koronázzák meg!

Május 2-án 16:00–18:00 között a kávézó udvarán Zenés terasz a fák alatt programmal készültek a szervezők, ahol a kombinált jegyet váltók egy pohár fröccs vagy limonádé társaságában élvezhetik a dallamokat és a jó időt. Május 3-án 19:00-tól pedig színpadra lép a Varga Livius Show Band – a lendület és a jó hangulat garantált!

Történelmi múltidézés és teadélutánok

A múltidéző események szerelmeseinek különleges kikapcsolódást kínál a geszti Tisza-kastély: április 19-én Teadélután gróf Tisza Ilonával, ahol meghitt történetekkel és ízletes teákkal idézhetik fel a múlt titkait. Április 26-án Vendégségben Tisza Ilonánál című rendezvényen pedig Teleki Kálmán lesz a meghívott vendég.

Fáklyás est és sportolási lehetőségek

A húsvéti ünnepeket a dégi Festetics-kastély, a majki Kamalduli Remeteség és a Siroki vár is különleges szabadidős lehetőségekkel teszi emlékezetessé. Az ide látogatók választhatnak tó körüli futás, erdei túra, kisvonatozás, csónakázás, és kézműves lehetőségek közül is, míg a bajnai Sándor – Metternich-kastély április 30-án egy varázslatos Fáklyás Esttel és egy hatalmas máglyával várja az éjszakai élmények kedvelőit.

A sport szerelmesei sem maradnak programok nélkül: április 19-én a Futni megyünk! rendezvény és május 31-én a Vártól Várig Futás kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget.

Ne hagyd ki!

Legyen szó kultúráról, családi időtöltésről vagy aktív pihenésről, a "Tavaszi Zsongás" garantáltan felejthetetlen élményeket tartogat mindenki számára!

Ne maradj le! További részletek ide kattintva!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
27 éve lejárt gázszámlával sokkoltak egy nyugdíjas nőt – 160 ezret követelnek tőle
A budapesti Katalin döbbenten olvasta a fizetési felszólítást. A gyanús tartozásról semmilyen irata nincs, a lakás pedig már rég nincs is meg, ahol állítólag elmaradás volt.
F. O. - szmo.hu
2025. április 15.



Több mint 160 ezer forintot akart beszedni egy követeléskezelő cég Radványi Katalintól egy 1997-es, 16 ezer forintos gázszámlára hivatkozva. A budapesti nyugdíjas februárban kapott fizetési felszólítást, amelyet meglepetéssel fogadott, mivel már 2013-ban eladta az érintett ingatlant, írta meg a Blikk.

A nő elmondása szerint

a lakás eladásakor úgynevezett nullás igazolást kellett bemutatnia, amely igazolta, hogy semmilyen közüzemi tartozása nem volt. Ez az adásvételi szerződés része volt.

Az ingatlant öt évig használta, ezalatt nem kapcsolták ki a gázt, és semmilyen elmaradást nem jeleztek neki. A lakás helyén ma már irodaház áll.

Miután kézhez kapta a felszólítást, először a gázszolgáltatót kereste fel, hogy másolatot kérjen a korábbi nullás igazolásról. Az ügyintéző azonban arról tájékoztatta, hogy a kérdéses időszakban még nem digitalizálták ezeket az iratokat, így nem tudnak segíteni.

A nyugdíjas asszony ezután utánanézett, mit tehet ilyen helyzetben, és ellentmondással élt, amit írásban jelzett is a követeléskezelő felé, valamint a közjegyzőnek.

Dr. Zavaczky Márk ügyvéd szerint ez volt a helyes lépés, ugyanis a hatályos szabályozás alapján a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított 15 napon belül kell ellentmondással élni, ha valaki vitatja a követelést. Az ellentmondás jogi formában jelzi, hogy az érintett nem ismeri el a tartozást. Ha a fizetési meghagyás „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, az úgynevezett rendkívüli ellentmondás nyújtható be. A bíróság csak az ellentmondás után vizsgálhatja meg, jogos-e a követelés, különben a követelés automatikusan jogerőssé válik, és végrehajtás is indulhat.

„Most minden előkerül innen-onnan, szélsőséges esetben még az is lehet, hogy a követeléskezelőnél nincs is semmilyen dokumentum, és a követelés csak egy excel-táblázatban egy adatsor. Egy ügyfelemtől például egy 1996-os westeles mobilszámlát akartak kamatostul behajtani, amit állítólag annak idején nem vett át az édesanyja Esztergomban. Ellentmondást terjesztettünk elő, ami azt jelenti, hogy ilyenkor automatikusan perré alakul az ügy. A követeléskezelő végül elállt a pertől, persze, hiszen a követelés többszörösen elévült. Végül a követelőnek kellett megfizetnie az ügyvédi költséget.

Senki ne hagyja magát megfélemlíteni, álljanak bele!”

– fogalmazott Zavaczky Márk.

A történet kapcsán a Blikk megkereste az érintett céget is. Az Intrum Zrt. konkrét ügyekben adatvédelmi és pénzügyi szabályozásokra hivatkozva nem adott részletes tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő: 99 millióért kelt el egy panellakás Budapesten
A XI. kerületben adták el a 65 négyzetméteres, felújított lakást, amihez vadonatúj IKEA-konyha is tartozik. A négyzetméterárak az egekben, alkura már alig van esély.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.



Egy 65 négyzetméteres, használt panellakás 99 millió forintért kelt el nemrég Budapest XI. kerületében. A lakás a hetedik emeleten található, felújított állapotú, étkezős nappalival, két hálószobával, valamint egy kis erkéllyel rendelkezik. A konyha teljesen berendezett, vadonatúj gépekkel felszerelt, IKEA-s bútorzatot kapott.

A lakásról a Duna House Mirage készített videót. A felvételen jól látható, milyen az ingatlan belső kialakítása, és az is, hogy miért kértek érte 99 millió forintot.

@dunahouse.mirage Hogy mennyi? Igen, már el is adtuk! ? Ha szeretnéd, hogy jó kezekbe kerüljön az ingatlanod, keress minket bátran! ?? #mirage #dh #dunahouse #realestate #realestateinvesting #budapest #buda #ertekesito #egyetem #dunapart #dhmirage #lakas #ingatlan #rozsadomb #Metrodome" #realestateinvesting #realestate ♬ eredeti hang – Duna house - Mirage immobile - Duna house - Mirage immobile

A cég arról számolt be, hogy

Budapesten már egyik kerületben sem lehet új lakást vásárolni 1 millió forint alatti négyzetméteráron.

Hozzátették: a használt lakások esetében is meghaladtuk az egymilliós átlagos négyzetméterárat.

A panellakásokért tavaly átlagosan 42,6 millió forintot fizettek a vásárlók, az idei év első negyedévében azonban ez az összeg 55 millió forint fölé emelkedett.

A legkeresettebb lakótelep jelenleg Békásmegyer, ahol az elmúlt negyedévben az átlagos négyzetméterár csaknem 1,2 millió forintra nőtt

– ez 40 százalékos drágulást jelent.

A vásárlók egyre gyakrabban találkoznak 1,2–1,7 millió forintos négyzetméteráron meghirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakásokkal. A Duna House szerint ugyanakkor ezeknél az áraknál a piaci körülmények és a kereslet már nem minden esetben indokolják a drágulást, ezért sok eladó kénytelen engedni az árból.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ránézel a kisfiúra, majd lefagysz: brutális, ami a képen van – Ez lett az év fotója a World Press Photo pályázatán
A világ legjobb sajtófotóit díjazták a rangos World Press Photo versenyen. A győztes kép egy kilencéves gázai kisfiú sorsát mutatja meg megrázó részletességgel.
F. O. fotók: WPP - szmo.hu
2025. április 17.



A World Press Photo 2025-ös pályázatának legjobb felvételét egy kilencéves kisfiúról készült kép nyerte el. Mahmoud Ajjour Gázavárosban sérült meg egy izraeli támadás során 2024 márciusában, majd Katarban kapott orvosi kezelést és menedéket. Egy robbanás következtében egyik karját elveszítette, a másik pedig súlyosan megsérült.

A díjnyertes képet Samar Abu Elouf készítette 2024. június 28-án Dohában. A fotós 2023 decemberében hagyta el Gázát, és jelenleg ugyanabban a lakóépületben él, mint a kisfiú. Elouf több, súlyosan sebesült gázai civil történetét is dokumentálta, akik szintén Katarban kapnak ellátást. Mahmoud azóta megtanult telefonon játszani, írni és ajtót nyitni a lábával. Protézist szeretne, és olyan életet, mint bármelyik másik gyermek.

Az ENSZ becslése szerint 2024 végére Gázában lesz a legtöbb amputált gyerek egy főre vetítve a világon.

„Ez egy egyszerre halk és nagyon hangos fotó. Egy fiú történetét meséli el, de egy szélesebb körű háborúról is szól, amely generációkon átível majd. A World Press Photo 70. évében az archívumunkat böngészve túl sok ilyen képpel szembesülök” – mondta Joumana El Zein Khoury, a World Press Photo ügyvezető igazgatója.

A globális zsűri elnöke, Lucy Conticello szerint: „Ez a fiú megérdemli, hogy megértsük, és ez a kép kiválóan teszi azt, ami az igazi fotózsurnalizmus dolga: árnyalt bepillantást ad egy összetett történetbe, és ösztönöz arra, hogy az ember tovább akarjon érintkezni a történettel. Véleményem szerint az első pillanattól kezdve világos volt, hogy Samar Abu Elouf a nyertes.”

A World Press Photo a világ egyik legismertebb sajtófotó-pályázata, amelyet évente rendeznek meg. A 2025-ös versenyre 141 országból 3778 fotós küldött be összesen 59 320 képet. Az értékelést régiónként végezték: az egyéni és sorozat kategóriákban három-három győztest, a hosszú távú projektek között pedig egy nyertest választottak. A díjazott képek a társadalmi nemek, a politika, a migráció, a háború és a klímaváltozás témáit dolgozzák fel. A kiválasztott fotókat a World Press Photo több mint 60 helyszínen mutatja be, és online is megtekinthetők.

A globális döntősök közé két másik kép is bekerült. John Moore Éjszakai átkelés című fotóján kínai bevándorlók próbálnak felmelegedni a hidegben és esőben, miután 2024. március 7-én átkeltek az amerikai–mexikói határon, Campo közelében. Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a Kínából az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlás. Ennek oka többek között a kínai gazdaság nehézségei és a szigorú Covid-intézkedések utáni veszteségek, valamint a közösségi médiában terjedő videók, amelyek lépésről lépésre mutatják be az illegális határátlépést.

A másik döntős kép Musuk Nolte sorozatának része. A fotón egy fiatal férfi ételt visz az édesanyjának a brazíliai Amazonas államban, Manakapuru faluban, 2024. október 5-én. Korábban csak hajóval lehetett eljutni a településre, de a szárazság miatt most már a folyó kiszáradt medrében kell gyalogolni. Az Amazonas vízszintje rekordalacsonyra csökkent, ami hatással van az ökoszisztémára és a helyi közösségek életére.

A projekt célja, hogy megmutassa a klímaváltozás hatásait, és azoknak a sérülékeny közösségeknek a valóságát, amelyek szoros kapcsolatban élnek a természettel.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: