33 magyar étel, amely meghódíthatja a világot
Az angolszász bulvárlap rácsodálkozott néhány tipikus magyar ételre. Mindegyikről leírják, hogy mi micsoda, sőt, receptet is mellékelnek hozzájuk. Van néhány jópofaság: a körözöttet magyar hummuszként emlegetik, a madártejen - amit nyilván bird's milk-nek fordítanak - elviccelődnek kicsit. Mellékeljük a lefordított magyarázatokat is, mert a listában számunkra ezek a legérdekesebbek.
Időközben kiderült, hogy a cikket a magyar származású Anita Badejo írta, aki a Világevő blognak ezt nyilatkozta:
"Én azért írtam ezt a cikket, mert magyar vagyok. Az anyukám magyar, az apukám nigériai, és én Debrecenben születtem. Kicsi koromban költöztünk az USA-ba, de minden nyarat Magyarországon töltöttem és imádom a magyar ételeket (pláne amit a nagymamám főz!). Akartam írni egy cikket mind magyaroknak, mind amerikaiknak a remek magyar konyha ünneplésére."
Egyébként a magyar konyha világszerte egyre népszerűbb, és ne csak a gulyáslevesre gondoljunk, amit sokan ismernek. A kürtőskalács egyes európai városokban egyre elterjedtebb street food, de eljutott az Egyesült Államokba is. Vagy például magyar lángost Londonban és Izlandon is lehet már kapni.
Íme, a legjobb magyar ételek vagy legalábbis híres, magyarnak tartott ételek, amiket külföldieknek ki kell próbálniuk - a blogger szerint.
1. Gulyásleves
Mi ez: A gulyásleves nagyon népszerű magyar leves. A hagyományos magyar ételek közül az egyik leghíresebb. Nagy marhahúsdarabokat, krumplit, zöldségeket, egy kevés paprikát és csípőset tartalmaz.
Miért olyan nagyszerű: Eredetileg marhapásztorok készítették, a gulyás egyszerűen remek étel: szívélyes, otthonos és forró.
Update: cikkünkből megtudhatod, hol van az az 5 hely Budapesten, ahol igazán finom a gulyás.
2. Halászlé
Mi ez: Tradicionális magyar halászlé, ami paprikával ízesített halléből és vastag folyami halszeletekből áll.
Miért olyan nagyszerű: Nagyon finom. Annak ellenére, hogy meglehetősen egyszerűnek tűnik, elkészítése és ízesítése odafigyelést kíván. A halászlevet hagyományosan a szabadban készítik, frissen fogott halból.
3. Hurka-kolbász
Mi ez: A hurkát is és a kolbászt is különböző húsokból különböző ízesítéssel készítik, a különbség abban rejlik, hogy a hurkát általában főzik, a kolbászt pedig füstölik.
Miért olyan nagyszerű: Annak ellenére, hogy mindkettőt lehet önmagában vagy egy kiflivel/kenyérrel és paprikával/savanyú uborkával enni, a hurka és a kolbász rengeteg magyar ételben megtalálható alapanyag, ami az ételeket még sokoldalúbbá varázsolja.
4. Kakaóscsiga
Mi ez: Spirál alakban feltekert, cukrozott kakaóval töltött péksütemény reggelire.
Miért olyan nagyszerű: A kakaós csiga olyan mint egy fahéjas tekercs, csak jobb.
5. Kifli
Mi ez: Egy félhold alakú sós péksütemény, amit egyszerűen vajjal esznek, vagy félbevágnak, és sajtot, húst tesznek bele szendvicsnek.
Miért olyan nagyszerű: Annak ellenére, hogy a croissant-ra emlékeztet, a kiflit hagyományos élesztős tésztából gyúrják, ezért sokkal tartalmasabb finomság.
6. Körözött
Mi ez: Gyorsan elkészíthető túróból, fűszerekből (gyakran paprikából) és zöldségekből.
Miért olyan nagyszerű: "Olyan mint a hummusz, csak magyar."
7. Kürtőskalács
Mi ez: A tradicionális erdélyi édesség spirálokból álló tészta, amit sütőfára tekernek és parázson megsütnek.
Miért olyan nagyszerű: Sütés után gyakran fahéjba, cukorba, kakaóba, dióba vagy kókuszreszelékbe forgatják. A kürtős kalács egy meleg, friss, édes finomság. Ez az egyetlen olyan lefelé vezető spirál, aminek sohasem szeretnél a végére érni!
Update: 2022-ben az év strandétele lett a kürtőskalács.
8. Lángos
Mi ez: Egy tányér méretű, olajban vagy zsírban sült tészta, amire tejfölt és sajtot halmoznak. A blogger szerint extra feltétként szolgálhat a fokhagyma vagy a ketchup.
Miért olyan nagyszerű: "Lemaradtál arról a részről ahol azt írtam, hogy ez egy sült tészta?!"
9. Lecsó
Mi ez: A paprikás lecsó hagymából, paradicsomból, paprikából áll, de van aki tesz még bele kolbászt és tojást is.
Miért olyan nagyszerű: Tápláló és egészséges étel a többi magyar étellel összehasonlítva. Nem a magyar gasztronómia csúcsa, viszont amilyen könnyű elkészíteni, olyan gazdag ízekben.
10. Madártej
Mi ez: Habár a madarak valójában tényleg tudnak tejet adni (komolyan), a madártejet nem a szárnyas barátainkból készítik. Ez a magyar desszert gyakorlatilag vaníliás tejsodón úszó puha tojáshab.
Miért olyan nagyszerű: A tojáshab textúrája az édes, krémes tejsodóval kombinálva finoman fogalmazva is maga a mennyország.
11. Meggyleves
Mi ez: Hideg, édes leves amit meggyből, tejszínből (vagy tejből) és cukorból készítenek.
Miért olyan nagyszerű: Bár elsőre desszertként ennéd, a meggyleves nagyszerű fogás önmagában is: friss, fanyar, krémes, remek alternatívája a hagyományos leveseknek!
12. Nokedli
Mi ez: Kis tömzsi főtt tésztadarabok, általában köretként tálalják, például pörkölttel vagy paprikással.
Miért olyan nagyszerű: A vastag, sűrű, isteni tészta állaga a rizzsel szemben… Egyszerűen zseniális.
13. Rántott sajt
Mi ez: Rántott sajt.
Miért olyan nagyszerű: RÁNTOTT. SAJT.
14. Palacsinta
Mi ez: A francia palacsinta magyar verziója. Több népszerű típus van, többek között a Hortobágyi húsos palacsinta, ami pörköltként elkészített darált hússal töltenek meg, a tetején paprikás-tejfölös öntet van; valamint a Gundel, amit őrölt dióval, mazsolával és rummal töltenek, a tetejére olvasztott étcsokoládét öntenek. Igen!
Miért olyan nagyszerű: Kissé vékonyabb mint a francia párja; a palacsintát kevésbé lehet eltépni, amikor gazdag töltelék van benne (lásd feljebb). Minél többet eszel, annál jobban szereted!
15. Töltött paprika
Mi ez: Egész paprikák rizzsel, hússal, töltve és megsütve. (A blogger rosszul tudja, a magyar töltött paprikát paradicsomszószban főzik.)
Miért olyan nagyszerű: A kibelezett paprikák meglepően szilárd alapot adnak az ínycsiklandozó tölteléknek. Ráadásul ki ne szeretné az étel minden egyes részét megenni? Ne pazaroljunk…
16. Paprikás csirke
Mi ez: Talán Magyarország egyik legismertebb fogása (köszönhetően a When Harry Met Sally vagyis a Harry és Sally című filmnek), a paprikás csirke egy krémes, fűszeres, tradicionális magyar étel, amit meglepő módon gyakran tejföllel esznek.
Miért olyan nagyszerű: Forró, pikáns, húsos finomság, amit általában nokedlivel tálalnak
17. Pogácsa
Mi ez: Egy falatnyi péksütemény, gyakran sajttal a tetején.
Miért olyan nagyszerű: Gyakran ez az egyik legelső dolog, amit összejöveteleken felszolgálnak; a pogácsa finom, egyszerű harapnivaló, amiből lehetetlen csak egyet enni.
18. Pörkölt
Mi ez: A pörkölt húsból (gyakran marhából vagy zúzából készítik), paradicsomból, paprikából és hagymából készül, a magyar „nudlival”, azaz a nokedlivel tálalják.
Miért olyan nagyszerű: A pörköltet gyakran a szabadban, bográcsban főzik. (A bogrács egy hagyományos és nehéz magyar fém bödön.) A szabadban főtt pörkölt egy finom kenyérrel, némi borral a remek társaság alapja.
19. Rakott krumpli
Mi ez: Egy sült egytálétel felkarikázott krumpli-, tojás-, kolbászrétegekkel, tejföllel és újabban sajtrétegekkel.
Miért olyan nagyszerű: "Olyan, mintha a vacsora és a reggeli legfinomabb falatkái egybekelnének, és gyönyörű gyerekeik születnének."
Update: Ha gyorsan elkészíthető verzióra vágysz, próbáld ki különleges rakott krumplinkat.
20. Rétes
Mi ez: Egy tésztaféle, amibe a lehető legtöbb tölteléket teszik (például almát, cseresznyét vagy mákot), a tetejére porcukrot szórnak.
Miért olyan nagyszerű: Itt nem lehet fukarkodni a töltelékkel. Egy vastag szelet rétes, egy csésze magyar kávé és délutánig jól is laktál.
21. Somlói galuska
Mi ez: Három különböző (sima, diós, csokis) piskótából álló magyar desszert, mazsolával és dióval, egy kis étcsokoládé öntettel megbolondítva, a tetején tejszínhabbal.
Miért olyan nagyszerű: Nagyon csokis, nagyon sütis.
22. Szaloncukor
Mi ez: Csokoládés karácsonyi édesség zselével vagy marcipánnal töltve.
Miért olyan nagyszerű: A szaloncukrot a karácsonyfára akasztják. "Hadd ismételjem meg: Cukorka. Fákon. Az álmok mégis valóra válnak!"
23. Szilvás gombóc
Mi ez: Gombócok szilvával töltve, zsemlemorzsába forgatva, porcukorral megszórva.
Miért olyan nagyszerű: A szilvás gombóc tésztáját főtt krumplival és liszttel készítik, innen a vastag, gnocchihoz hasonló állag.
24. Tokaji Aszú
Mi ez: Édes desszertbor Magyarország híres borvidékéről, Tokajról (ami egyben a Világörökség része is).
Miért olyan nagyszerű: Habár ez csak egy a sok bor közül, amelyeket Tokaj ad nekünk, az Aszú egyedülálló, az Aszúesszencia az egyik legédesebb és legexkluzívabb bor a világon.
25. Töltött káposzta
Mi ez: Nagy káposztalevelek hússal és rizzsel töltve, savanyú káposztával megfőzve, majd tejföllel leöntve.
Miért olyan nagyszerű: Ez egy hagyományos, ízletes magyar étel. A savanyú káposzta miatt lesz ennek az ételnek különleges az íze.
26. Túrógombóc
Mi ez: Édes túróval és grízzel készült főtt gömbök, amiket pirított zsemlemorzsában meghempergetnek, és általában vaníliaöntettel vagy tejföllel és cukorral kínálnak.
Miért olyan nagyszerű: A túrógombóc hihetetlenül laktató, önálló vacsora fogásként is megállja a helyét.
27. Túrórudi
Mi ez: Egy étcsokoládé rúd édes túróval töltve, ami már különböző ízekben vagy lekváros töltelékkel is kapható.
Miért olyan nagyszerű: A legnépszerűbb túró rudi a magyar Pöttyös, amit imádnivaló papírba csomagolnak.
Azok kedvéért, akik nem ismerik a történetét: a Túró Rudit szovjet mintára, ám módosított receptúrával kezdték gyártani az 1960-as évek végén Magyarországon,
28. Túrós csusza
Mi ez: Lapos, széles tészta magyar túróval összekeverve, amelyre gyakran sült szalonnát szórnak.
Miért olyan nagyszerű: Szereted a tésztákat? Szereted a túrót? Nos, ez kell neked. Ha húsevő vagy, a szalonna a finom ráadás.
29. Dobos torta
Mi ez: Egy csokoládés vajkrémmel rétegezett piskóta, a tetején karamellizált cukorral, a szélén dióval.
Miért olyan nagyszerű: A magyar Dobos C. Józsefről elnevezett torta igazi békebeli, tradicionális sütemény, amely hihetetlen népszerűségnek örvend hazájában.
30. Beigli
Mi ez: Omlós tésztatekercs, amit cukrozott dióval vagy mákkal töltenek meg.
Miért olyan nagyszerű: Tipikus karácsonyi étel, amit csak az évnek ebben a szakában készítenek. A bejgli egy tökéletes hangulatteremtő finomság, amin jó megosztozni a barátokkal és a családdal.
31. Flódni
Mi ez: Magyar-zsidó sütemény, hagyományosan 4 rétegből áll: dió, alma, mák, lekvár.
Miért olyan nagyszerű: Miért választanál csak egy tölteléket, amikor itt mindent megkapsz egyben?
32. Gesztenyepüré
Mi ez: Gesztenyepüré, cukor és rum, gyakran tejszínhabbal a tetején.
Miért olyan nagyszerű: Ez az édes, krémes desszert bizonyítja, hogy a gesztenye többre hivatott, mint a sütés.
33. Paprika
Mi ez: A magyar pirospaprika porrá őrölve vagy paprikakrémmé, Piros Arannyá sűrítve.
Miért olyan nagyszerű: Minden ételt jobbá varázsol. A legeslegjobb fűszer. Le a kalappal!
A lista végére értünk. Ha tehát külföldről várunk vendéget bátran kínáljuk meg ezek közül bármelyikből. Biztosak lehetünk benne, hogy ami számunkra alapvető az számára igazi különlegesség lesz!