A férfi, aki megmentette a világot a 3. világháborútól
A cím nem túlzás, annak ellenére sem, hogy ez tipikusan egy "mi lett volna, ha" helyzet. A világ ugyanis óriási hálával tartozik egy csendes és józan orosz tengerésztisztnek, aki valószínűleg megmentette a világot egy atomháborútól.
1962 októberében történt, a kubai válság idején. Az amerikai tengerészet szovjet tengeralattjárókat azonosított a Karib-tengeren, miközben Kennedy elnök körülvette Kubát, és lezárta a tengeri forgalmat. A tengeralattjárók az óceán alatt rejtőztek, az amerikaiak pedig mélységi robbanó tölteteket dobáltak a hajótest jobb és bal oldalán.
Belül a tengeralattjáró minden egyes robbanásra megrázkódott.
Az amerikaiak nem tudták, hogy az orosz tengeralattjárók fedélzetén nukleáris torpedók várakoznak a kilövésre, és azt sem, hogy az orosz kapitány azon gondolkodik, lőjön-e.
Az ominózus szovjet B59-es tengeralattjáró (Wikipédia)
Az orosz kapitány, Szavickij, a támadás mellett döntött, másodparancsnoka jóváhagyta a parancsot. Moszkvával már több nappal azelőtt elvesztették a kapcsolatot. A közelben pedig 11 amerikai hadihajó volt potenciális célpontként.
Az idegek megfeszültek, a klímaberendezés elromlott, és nem mehettek a felszínre anélkül, hogy kitették volna magukat célpontnak. Egyszer csak egy különösen erős robbanás rázta meg őket, és ekkor a kapitány üvöltözve tört ki:
Ha Szavickij ekkor kilövi a torpedót, és megsemmisíti az amerikai repülőgép-anyahajót, az amerikaiak nem hagyják ezt megtorlás nélkül. Márpedig ez ki tudja, milyen láncreakciót váltott volna ki, aminek katasztrofális következményei lettek volna. De nem történt meg, mert Vaszilij Alexandrovics Arkipov közbelépett.
Eközben Kennedy elnök tájékoztatta Amerikát arról, hogy nem túl rózsás a helyzet
A 34 éves, jóképű Arkipov Szavickijjal egyenrangú volt, hajóparancsnok. Soha nem fogjuk megtudni, pontosan mi zajlott le a parancsnokok között, de az biztos, hogy ez a halk szavú hős megmentette a világot.
Egyszerűen lebeszélte Szavickijt a rakéták kilövéséről.
A részletek nem ismertek, de annyi tudható, hogy a szovjet tengeralattjáró három parancsnokának állt hatalmában elindítani a torpedót, de csak akkor, ha mindhárman jóváhagyták. A másodparancsnok beleegyezett, csak Arkipov állt ellen. Azzal érvelt, hogy nem támadták meg őket.
A hivatalos szovjet beszámolók még titkosak, de néhány szemtanúval készült interjú alapján az feltételezhető, hogy Arkipov szerint a robbanótöltetek nem vették őket célba, hanem jelzésül szolgáltak. Hiszen az amerikaiak tudták, hogy ott vannak, és más eszközük nemigen lévén, így szólították fel őket, hogy jöjjenek a felszínre, és azonosítsák magukat.
Kuba még ma is őrzi az emlékét ezeknek a napoknak
Az orosz legénység nem tudta, mi történik felettük. A válság kezdete óta nem kaptak hírt, eredetileg a parancs úgy szólt, hogy menjenek Kubába, de megállították őket a Karib-tengeren, és magyarázat nélkül várakoztatták. Az amerikai rádióállomásokat bár hallották, de nem bíztak bennük teljesen. Amikor az amerikaiak kiszúrták a tengeralattjárót, Szavickij utasítást adott a mélyebbre merülésre, de ez elvágta őket a külvilágtól.
Az amerikaiak továbbra is jelzéseket adtak le a tengeralattjárónak, de amikor Kennedy elnök megtudta, hogy a jelzések „gránátméretűek", maga is megijedt.
A tengeralattjáró legénységének hajónaplója alapján ekkorra a levegőben túl sok volt a szén-dioxid, a legénység egy része ájuldozott, az elektromos ellátás is csökkenőben volt, a hőmérséklet 50 fok felett volt.
Az idősebb Arkipov
Arkipov ebben az elviselhetetlen légkörben is megőrizte hidegvérét, és végül a tengeralattjáró a felszínre került. Az amerikaiak a találkozón nem szálltak a fedélzetre, így nem tudták meg, hogy nukleáris fegyvert vitt a hajó – 50 évvel később derült erre fény. A tengeralattjáró végül visszafordult Oroszországba.
Visszatekintve tehát Arkipov volt az, aki leállította az eseményeket. Nem büntették meg ezért a Szovjetunióban, később elő is léptették. 1998-ban halt meg.
