Változás a szemétszállításban: sokan jól járhatnak a MOHU döntése után
Korábban a hulladékszállítás egységesítése miatt több településen nehezebbé vált a díj szüneteltetésének igénylése, amelyre akkor lehet szükség, ha egy ingatlan ideiglenesen lakatlan. Míg korábban ezt a helyi hulladékszállító cégeknél kellett kezdeményezni, a koncessziós rendszer bevezetésével a feladat és a szabályozás a MOHU hatáskörébe került.
A helyi, jellemzően önkormányzati hulladékszállítók sok településen rugalmasan kezelték a kérdést, így elég volt egy egyszerű bejelentés a szüneteltetéshez. A MOHU azonban egy rendelet alapján egységes rendszert alkalmaz, amely korábban előírta, hogy az ingatlantulajdonosok utólag nullás víz- vagy villanyszámlával igazolják a fogyasztás hiányát.
Ez sok érintett elmondása szerint nem volt életszerű, ugyanis egy üresen álló ház vagy nyaraló karbantartása során elkerülhetetlen némi közüzemi fogyasztás. A MOHU ezzel kapcsolatban korábban jelezte, hogy egyedi elbírálás alapján eddig is elfogadták a minimális fogyasztást igazoló számlákat.
„A MOHU a 2025. március 1-től hatályba lépő ÁSZF-ében
A minimális fogyasztás igazolása érdekében vízfogyasztás esetén a fogyasztás mértéke legfeljebb 0,5 köbméter/hó, míg villamosenergia-fogyasztás esetén legfeljebb 50 kWh/hó lehet. A szüneteltetési igényeket leggyorsabban a Területi Szolgáltatók ügyfélszolgálatain intézhetik ügyfeleink, azonban panaszos és különösen számlázást érintő bejelentéseiket a [email protected] központi csatornán keresztül is jelezhetik, ahol kollégáink a beérkezett információk alapján végzik az illetékes egyeztetéseket” – írta közleményében a szolgáltató.
via Blikk