Szülői dilemma: kell-e tanulni a gyerekkel nyáron?
Nagyon utáltam ezeket a délutánokat. Nagyon. És én ettől az érzéstől nagyon szerettem volna megóvni a gyerekeimet. Nagyon.
Mert sokkal fontosabbnak tartom, hogy szeressenek tanulni, mint hogy ne. Hogy ne állítsák szembe a tanulást az élményszerzéssel. Mert ez a kettő igenis jól megfér egymással, ha nem a direktségen, hanem az indirektségen van a hangsúly.
Arról nem is beszélve, hogy az milyen különösen rosszul érintett, amikor rájöttem, hogy az ások nem kaptak ilyen – sőt semmilyen! – feladatot a nyárra és év közben mégis ugyanott tartottak, ahol mi, semmiben és semmivel nem voltak mögöttünk lemaradva. És nem azért, mert ott gyülekeztek volna a zsenik vagy annyira szuper osztály lett volna…
Nem.
Egész egyszerűen azért, mert a nyári szünet tíz-tizenegy hete alatt nem lehet elbutulni. Ez a második dolog, ami közrejátszott abban, hogy el tudtam engedni a nyári tanulás hiányával kapcsolatos aggodalmaimat. Kiesni a ritmusból, na azt lehet. De elbutulni nem.
Én úgy látom, hogy a ritmusból való kiesés messze nem egyenlő azzal, hogy a gyerekek mindent elfelejtenek a nyári szünet alatt, ezért aztán nem árt nekik egy kis gyakorlás. Mondjuk ezt már felnőtt fejjel teszem hozzá. Ahogy azt is, hogy szerény véleményem szerint a vakáció idején eszközölt gyakorlás, mondjuk úgy, hogy mesterséges szintentartás leginkább felém, a szülő felé egy megnyugtató igazolás: látod, látod, nem felejtett el a gyereked sem számolni, sem olvasni, sem írni. Hm. Azok a szülői elvárások, meg félelmek… ugye?
A nyári szünetnek pedig pont az lenne a lényege, hogy a gyerekek végre-valahára kiszakadjanak a megszokásból – amit amúgy folyamatosan hangoztatunk, miközben daráljuk a tanév napjait, aztán amikor itt a lehetőség, akkor egyet hátralépünk, csak úgy mondom! -, hogy mást csináljanak, mint amit év közben szoktak, hogy új oldaláról lássák a világot, hogy lelassuljanak vagy épp felgyorsuljanak, hogy megtapasztalják, milyen elmerülni és lemerülni, megmerítkezni a szabadság élményében és hogy megtanulják, hogyan szívják fel, hogyan rakják össze újra magukat ebből az állapotból, hogyan élesszék fel a leülepedett tudást, aminek már a birtokában vannak. Mert a birtokában vannak. Ez tagadhatatlan tény.
Ez a harmadik érvem a nyári gyakorlás ellen.
Manapság sokan nagyon sok pénzt fizetnek felnőtt fejjel azért, hogy megtanulják az erőiket koncentrálni, a bennük lévő, de eltemetett tudást előhívni… mi pedig képesek vagyunk elvenni ennek a természetes tanulási folyamatnak a lehetőségét a gyerekeinktől azért, mert… mert félünk és mert már megint meg akarunk felelni valami homályos képnek, amelyet a tökéletes szülőségről festenek valakik valahol és akik fennhangon hirdetik, hogy“aki kimarad, lemarad”.
Nem merjük átadni magunkat a természetes folyamatoknak, nem merünk hátradőlni és kivárni a folyamatok természetes lefolyását, erősebbek, okosabbak akarunk lenni mindennél és mindenkinél. Nem merünk hinni abban, hogy a dolgok beérnek, kiforrnak maguktól, mindent befolyásolni akarunk akár erőnek erejével is. Nem hiszünk a lassítás erejében, az elmélyülésben, az elme lecsendesítésének fontosságában.
Pedig! Az eddig tapasztalataim alapján hiszem és vallom, hogy a nyári töltekezéssel, a felhőtlen szabadsággal sokkal több előnyre lehet szert tenni, mint hátrányra. Igaz, hogy van egy kifutása ennek a menetnek, de onnan aztán a határ a csillagos ég is lehet… akár. Csak manapság lelassulni, lassúnak lenni még a szó pozitív értelmében is negatív érzetet kelt a külvilágban. Szomorú.
És a végére hozom a számomra legfontosabb érvet.
Erővel leültetni a gyerekeimet gyakorolni annyi feszültségforrást jelent, amelyre nekem az év közbeni stressz mellett nincs szükségem a nyári szünet alatt és amelyhez pontosan annyi energia kell, mint amennyi ahhoz szükséges, hogy szó nélkül elviseljek (igen, nekem külön energiába kerül olykor-olykor csendben maradni…) egy-két rosszabb jegyet az év elején.
Ismerős a vihar előtti csend fogalma? Amikor gyülekeznek az erők… Az én értelmezésemben a nyári vakáció valami hasonló munícióval látja el a gyerekeimet. És én ezt nem szeretném elvenni tőlük.
