NÉGYKERÉK

Nem csak tehetséges, végre szép is lett az új Corolla

Minden idők legszebb Corolláját alkotta meg a Toyota, mely folytathatja az elődök remek szereplését a piacon.


Egészen pontosan tizenegy generáción át kellett arra várni, hogy a Toyota Corollából izgalmas, vagy mondhatjuk úgy is: szép autó szülessen. Persze eszem ágában sincs megbántani a típus rajongóit, egyrészt azért, mert évi 1,3 millió eladásával a legnépszerűbb autó a világon, másrészt, mert hazánkban is sok akad belőle.

Azonban szerintem egymás között lehetünk őszinték, tegyék a corollások a szívükre a kezüket:

senki nem a korábbi rajzolatért kedvelte a kocsit igazán.

Jóval inkább a racionalitásáért, a megbízhatóságáért, s a relatíve olcsó fenntarthatóságáért. Ezek a jellemzők viszont egyértelműen elvehetetlenek a Corollától, mint ahogyan az is, hogy eddig bő 44 millió példányt adtak el a japánok legkedveltebb autójából, a világ 150 országában. Beszédes számok.

toyota-corolla-kulso-03-hu-full_tcm-3033-717653

Egészen 1966-ig nyúlik vissza a Corolla története, ekkor gördült le a gyártósorról az első példány. Ezt követően három-négy évente érkeztek az utódok, a 95-ben bemutatott modell azonban már öt évig húzta, a kilencedik és a tizedik pedig hét évig volt a kínálatban.

A tizenegyedik modellsorozat 2013-ban érkezett Európába, s tavaly, azaz 2016-ban jött el az ideje a ráncfelvarrásnak, ami által tán minden idők legkívánatosabb Corollája született meg, mely kizárólag lépcsőshátú változatban kapható.

toyota-corolla-kulso-02-hu-full_tcm-3033-717648

Kifejezetten vagány az autó orra: méretesek a légbeömlők, sportos a szűkre húzott középső krómcsík és a vékony fényszórók, vagányak a méretes felnik, azonban valamivel visszafogottabb, ám mégis az összképhez illeszkedő a farrész.

Az utastér viszont továbbra is konzervatív hatást kelt, az analóg kilométeróra és a klímaszabályozó igencsak maradi, az beltér modernitásán egyedül a 7 colos, érintőképernyős navi próbál javítani.

Az összeszerelés minősége viszont ezúttal is toyotásra sikerült,

ahogy a korábbi modellek tíz-tizenöt év után sem zörögtek, várhatóan ez sem fog elkezdeni recsegni évek múltán sem. A színek viszont szürkések, az anyaghasználat átlagos. Azonban a térkínálat megfelelő, olyan alsó-középkategóriás, a csomagtartó mérete pedig 452 literes, s ami nagy előny, hogy könnyen pakolható.

toyota-corolla-utaster-06-hu-full_tcm-3033-717711

A Corolla kínálatában hazánkban két benzin (1.33 liter, 99 LE; 1.6 liter, 132 LE) - és egy dízelmotor (1.4 liter, 90 LE) található, tesztautónkban a nagyobbik benzines járt, méghozzá CVT-vel szerelve.

A fokozatmentes automata hozta szokásos formáját, nyugis tempónál jó társnak bizonyult, dinamikusabb vezetés mellett azonban sikító hangon pörgette a motort, ami nem dobott a vezetési élményen. De ismétlem, hétköznapi használatban ez a probléma nem jelentkezett, s mivel a kocsi inkább erre lett kitalálva, így higgadt vezetés mellett jó választás lehet az automata.

toyota-corolla-kulso-05-hu-full_tcm-3033-717693

Az alap Toyota Corolla 4,3 millió forintba kerül, a legjobban felszerelt Executive változatért 2,7 millióval kell többet fizetnünk.

Adatok

Hengerűrtartalom:  1598 cm3

Teljesítmény: 132 Le

Nyomaték: 160 Nm/4400

Széndioxid kibocsátás: 142 g/km

Gyorsulás 0-100 km/h:  11,1 s

Végsebesség: 190 km/h

Tesztfogyasztás:  8,2 l/100 km

A modell alapára: 4.280.000 Ft


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


NÉGYKERÉK
Jön az új rendszám jövő tavasszal, lesz pár változtatás
2022 májusában léphet hatályba a törvény, jövő tavasszal adják ki az új formátumú rendszámokat.


A Magyar Autóklub magazinja, az Autósélet szerint, bár a tervet hivatalosan még nem megerősítették meg, úgy tűnik, hogy jövőre plusz egy betű és a magyar címer is felkerül a rendszámtáblákra. Az újság szerint pár napon belül hivatalosan is bejelentik a változtatást, vele együtt pedig az egyedi, illetve motoros rendszámok sorsát is.

Az Autósélet.hu szerint az újabb változtatás bevezetése elengedhetetlen, mert jelenleg az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk.

Ezután csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, így nemsokára elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák, ráadásul a veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt.

1990-ben vezeték be a három-három betűből és számból, a magyar trikolórból, illetve egy nagy H betűből álló, korábbi formátumot. Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben a H betű kék alapszínű lett, a magyart pedig az Európai Unió zászlajának csillagaira cserélték le - jelenleg is ez a formátum van érvényben.

A változtatás valószínűleg az egyedi és egyéni rendszámokat is érinteni fogja és sokkal több lehetőséget fog biztosítani azok számára, akik ilyet szeretnének igényelni.

Az egyedi rendszám jelenleg 4+2 vagy 5+1-es elosztású, az egyéni pedig szabadon válaszható, 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszám. Az előbbiek legyártatása, kiadása és engedélyeztetése 435 000, az utóbbiaké pedig 112 450 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
NÉGYKERÉK
Eszméletlen vagány a Peugeot 508 kombi változata
Rendkívül sportosra faragták a francia márka mérnökei a SW változatot.


Tíz-tizenöt évvel ezelőtt jót nevettünk azon, aki egy kombit szépnek tartott. A nagy puttonyos modellek kinézetük alapján inkább a megtűrt kategóriába tartoztak, amelyek mellett érvként a funkcionalitás és a jó pakolhatóság szólt. Mára azonban ebben a kategóriában is óriási a verseny a vásárlókért, beszédes szám: az európai gépjárműpiacon a D szegmens mintegy 1 400 000 gépkocsit ölel fel, és a népszerűségi listát egy évtizede változatlanul a kombik vezetik.

Hiába jelennek meg újabb és újabb karosszériaváltozatok, köztük az SUV-k, Európában jelenleg minden harmadik D kategóriás autó kombi, tehát komoly potenciál rejlik e területben.

Éppen ezért a tervezőmérnökök is egyre szívesebben nyúlnak bátor kezekkel a kombikhoz. Erre kiváló példa a PEUGEOT 508 SW, amelyet 2019 nyarán, mindössze néhány hónappal a limuzin bevezetése után mutattak be. Már a négyajtós változat is óriási változáson ment keresztül, de az SW végképp szakított a hagyományos kombik stílusjegyeivel, és inkább a sportkombik modellekből merített inspirációt. A szegmens kínálata megoszlik a tömeggyártó cégek kínálta nagyméretű, bárgyú modellek és a prémium szegmens merészebb kínálata között – ez utóbbi csoporthoz kívántak a franciák is csatlakozni. Az 508 SW-t alacsony, dinamikus sziluett és ütős dizájn jellemzi, mely a sportos eleganciát sikeresen ötvözi a praktikus szempontokkal.

Az ötven évvel ezelőtt gyártott PEUGEOT 504-es óta a kombik tervezésekor a márka mindig az adott modell limuzin változatából indul ki. Ennek megfelelően az új PEUGEOT 508 SW is magán viseli a limuzin stílusjegyeit, így például a különleges formájú orrészt is. A full LED-es fényszórók és a nappali menetfényt biztosító, függőlegesen futó fénydiódasor egyedi megjelenést biztosít a kombinak, melyet a hűtőmaszk közepén trónoló oroszlán és a motorháztető orrát díszítő „508” felirat még tovább erősít. A hátsó részt vízszintesen fényes fekete sáv szeli ketté, amelyet a limuzinból már ismerős, full LED-es 3D fényszórók foglalnak keretbe. A két krómozott kipufogóvég biztonságot sugároz és tovább erősíti az autó dinamikus jellegét.

Az autó majdnem ugyanolyan alacsony, mint a limuzin: alig 1,42 méter, amellyel a kategória legalacsonyabb modellje címet is elhódítja. (Ez egyébként közel 6 centiméterrel kevesebb az előző generációhoz hasonlítva.) Ami pedig még fontosabb, hogy a szegmensben elvárt hátsó fejtér megőrzése mellett ez a magasság az elődhöz képest még jobb aerodinamikai jellemzőket eredményezett.

A 4,78 m hosszú (a limuzinnál mindössze 3 cm-rel hosszabb, az előző változatnál pedig 5 cm-rel rövidebb) kombi feszesen ívelő, áramvonalas profilját hosszan elnyújtott alacsony tetővonal teszi teljessé, amely oldalnézetből – kupésan csapott fenekének köszönhetően –  igencsak látványos.

Egyedülálló megoldás a kategóriában, hogy az ajtók keret nélküliek. Ennek akad azonban hátránya is, amely a hideg téli éjszakákat követő reggeleken érzékelhető, ugyanis az ablakok könnyen befagynak, és mivel ajtónyitáshoz először az ablakoknak kell lehúzódniuk pár millimétert, fagyás esetén csak komoly küzdelmek árán, hátulról vagy az anyúsülés felől bemászva jutunk el a vezetőülésbe.

A limuzinhoz hasonlóan az új Peugeot 508 SW is a PEUGEOT i-Cockpit® legújabb változatát kínálja, az utastérben a gondosan kidolgozott részletek, a pontos illesztések és a felhasznált anyagok magas minőséget hangsúlyoznak. Tekintélyes díszbetéteket kapott a kocsi műszerfala, a középkonzol és az ajtók, amelyek – felszereltségi szinttől függően – karbon hatású vagy természetes fabevonatú is lehet. Elsőre fura, később kifejezetten élvezetes a kisméretű bőrkormány fogása, egyedi az automataváltó kapcsolója. Az utastér helykínálata akár öt utassal is élhető, ráadásul feltűnően sok tarolóhelyet találunk a fedélzeten.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
A Rovatból
Lélegzetelállító a Kia új sportkombija
Merész formájúra sikeredett a dél-koreai gyártó népszerű modelljének shooting brake változata.


Elmondtuk egyszer, elmondtuk kétszer, s elmondjuk harmadszor is: a KIA felért a nagy nyugat-európai gyártók mezőnyénk szintjére, s erről minden egyes tesztautójával tanúbizonyságot tesz. Az elmúlt tíz évben élmény végig nézni a dél-koreaiak fejlődését, az utóbbi időben pedig már olyan modellekkel léptek piacra, amelyek bármelyik európai autóval felvehetik a versenyt, amely talán annak is köszönhető, hogy modellek tervezése és fejlesztése is Európában zajlott.

Ha az előző KIA Ceed kapcsán még páran kételkedtek volna ebben, a harmadik generációs változat egyértelműsítette: kinézetre, vezetési élményre, biztonsági megoldásokat tekintve kiváló alternatíva az alsó-középkategóriás autó. Ráadásul már nemcsak egy-egy változattal, hanem változatok sorával készül a gyártó, igyekeznek egyre jobban szegmentálni tehát ők is a kínálatot, amely abból is látszik, hogy klasszikus ötajtós és a kombi mellett további kettő: egy csapott hátú kombi (shooting brake) és egy terepesített változat is kapható a modellből.

Ezúttal a csapott fenekű kombi, a ProCeed járt nálunk, amely a Stinger után az egyik legszebb példány a KIA kínálatában. A shooting brake modellek egyre inkább népszerűek a piacon, legfőképp a prémium szegmensben, éppen ezért bátor húzás volt a Kiatól, hogy ők is beléptek e területre. De milyen jól tették! A ProCeed – főleg a GT változatban – igencsak merész formát, és az alap kombihoz képest sportosabb arányokat kapott. Kicsit alacsonyabb, és alacsonyabban is fekszik, továbbá valamivel hosszabb a klasszikus kombinál, ám tengelytávolsága a megegyező padlólemeznek köszönhetően változatlan.

Az utastér egy alsó-középkategóriás autó méreteivel bír, két gyerekkel, sok holmival relatíve szűk a mozgástér, amin az 594 literes csomagtartó sem segít, mert a csapott formának köszönhetően a felső szekciója nem igazán jól pakolható. Persze a kényszer nagy úr, befér végül minden a vidéki utunk előtt, de azért megnyugvással konstatáltuk azt, hogy csak egy hosszúhétvégére utazunk, s nem volt szükség nagyobb bőröndökre. A fejtér alacsony, 178 centiméteres magasságom ellenére, teljesen leengedett ülés mellett többször ért hozzá a vaxos hajam a plafonhoz, s aki – hozzám hasonlóan – szereti precízen rögzíteni a haját, az tudja, hogy ez alapvetően idegesítő tud lenni. A kilátásban ez viszont egyáltalán nem zavaró, átlagos holttérrel kell számolni.

A külső formavilág mellett a belső ergonómia is rengeteget fejlődött, kiváló a KIA ProCeed műszerfalának kialakítása: minden jól átgondolt, vezetőbarát. A műszeregységek modern kinézetűek, a menürendszer egyszerűen kezelhető, továbbá az anyagok is magas minőséget képviselnek. Az alapáras ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyős kivitelben is. A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay és Android Auto programokkal.

Vásárolható nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcs nélkül kezelhető zár is. Elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég olvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő, a fűthető első és hátsó ülések szintén rendelhetők, az ülésszellőzés pedig a Proceed GT Line esetében érhető el.

A hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek is növelik az utasok biztonságát, aktív biztonsági rendszerekkel az ütközések elkerülése érdekében. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt, és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt, ráfutásgátlóval.

A legerősebb ProCeedben egy 1.6-os, 204 lóerős benzinmotor dolgozott, amely 265 newtonméteres nyomatékával kellő erőt biztosított a dinamikus autózáshoz, főleg úgy, hogy maximális nyomatékát már 1500-as fordulaton leadta. Sport üzemmódban ráadásul még kellemes hanggal is társult a teljesítmény, így elindulás előtt érdemes a start gomb után ezt a kapcsolót is aktiválnunk. A kocsi étvágya ezzel a motorral városban igencsak magas volt, nehezen vittük 11 liter alá, és városon kívül is 8,6 liter körül mozgott az átlag, amely még megpakolva is magasnak mondható, főleg nyugodt tempójú autózás mellett. A tesztautónkban egy hétfokozatú váltó gondoskodott a sebességek kapcsolásáról, amely kellemesen, észrevehetetlenül tette a dolgát.

A ProCeed 1.0 literes benzinmotorral 6,5 millió forintról indul, az 1.4-es turbós változat alapára 7,2 , a 1.6-os dízelé 7,65 millió forint, míg a nálunk járt csúcskategóriás GT-modell alapesetben is 9,25 milliót kóstál. A tesztautónk persze jóval túllépte ezt az árat, bár abban napfénytető, nagy navi és számos vezetéstechnikai asszisztens rendszer is volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
Feltűnő jelenség a Mazda3, sportos, ám mégis elegáns
A japán autók általában diszkrétek. Ez az állítás egészen pontosan addig igaz, amíg meglátjuk a 3-as Mazdát.


Los Angelesben mutatkozott be 2018-ban a negyedik generációs Mazda3, a modellsorozatból a 2003-as megjelenése óta összesen több mint hatmillió fogyott. Az alsó-középkategóriás autó globálisan járult hozzá a márka növekedéséhez és komoly perspektívát teremtett a Mazda üzleti lehetőségeinek is. Pedig nem egy könnyű mezőny a 3-as Mazdáé, olyan versenytársakkal kell felvenni a versenyt, mint például a Golf, a Focus vagy az Astra. A japán mérnökök kiválóan felismerték azt, hogy csak egy egyedi modellel van esélyük erre, amit a „KODO” (japánul: „a mozgás lelke”) formanyelvvel kiválóan megtaláltak 2013-ban. A „KODO” inspirációját a gepárd kecses ereje és fürgesége nyújtotta, amelyet tovább finomítottak az elmúlt 6-7 év során, a hullámzó éleket egyenesebb vonalak váltották.

A végeredmény szinte mindegyik kategóriában egy kifejezetten sportos, ám mégis elegáns, szép forma, amely még gazdagabb vonalvezetéssel fejezi ki az életre valóságot, a vitalitást a korábbi generációs „KODO” modellekhez képest. A Mazda3 esetében a front részen a méretes légbeömlők és a morcosra húzott, vad lámpatestek dominánsak, oldalnézetből a hosszúra nyújtott orr a különleges, hátul pedig a sportautós formavilágtól egyedi a kocsi.

A Mazda3 hosszában és szélességében nem változott, azonban a negyedik generációs modell magassága 1,5 centit csökkent, tengelytávolsága viszont 2,5 centit nőtt, ezek összessége egy áramvonalasabb formát és a korábbinál valamivel nagyobb utasteret eredményezett.

A belső rendkívül letisztult, jó értelembe véve egyszerű, az anyaghasználat nagyon jó minőségű, magasabb kategóriában is megállná a helyét. A digitális műszeregységek rajzolata a Mazda korábbi klasszikus óráit idézik. A középkonzolon minimalizálták a kapcsolók számát, a klímavezérlésen kívül mindent a központi kijelzőn állíthatunk, érintőképernyővel vagy a váltó melletti tekerőgombbal. A felület kezelése egyébként nagyon gyorsan megtanulható, ésszerű a menürendszer, jó a felépítés.

Az utastérben a helykínálat is fontos szempont, amelyből a 3-as nem áll rosszul, persze azért ne számítsunk családi autós dimenziókra. A csomagtartó alaphelyzetben 358 literes, a perem miatt kicsit magasról pakolható.

A motorkínálat igencsak szűkös, összesen három változat konfigurálható, de ez hűen tükrözi azt a trendet, amely a közeljövőben várható: szűkülni fog a választék motor és felszereltség szempontjából, amely gazdaságossági okokból a gyártók túléléséhez szükséges. A Mazda3 esetében a CORE és PLUS felszereltségen egy 2.0 literes, 122 lóerős benzines és egy 1.8-as dízel áll rendelkezésre, amelyek kérhetőek automataváltóval is, míg a GT és a GT PLUS felszereltségeknél kizárólag a 132 lóerős benzinest rendelhetjük, automata váltóval vagy a továbbra is tökéletesen kezelhető, 6-fokozatú kézi kapcsolóval, továbbá igény esetén összkerékhajtással. A kisebbik benzines már hengerlekapcsolással működik és kapott egy 24 voltos lágy hibridrendszert is, amelynek köszönhetően már városban is beéri 6 liter körüli fogyasztással. A 122 lóerős erőforrás nem egy izomgép, a 100 km/órás sebességet 10,2 másodperc alatt éri el, de egyedi élmény a sok turbós erőforrás mellett egy szívóbenzines motor, amely maximális nyomatékát 4000-es fordulaton adja le, így imádja, ha pörgetik, s akkor már a dinamikája is érzékelhető.

A Mazda3 alapfelszereltséggel valamivel 7 millió fölött indul, ám már ezen a szinten is egy jól felszerelt modellt vihetünk haza, benne LED-lámpával, számos asszisztens rendszerrel, hátsó tolatóradarral és 8 hangszórós multimédiával. A belépő dízel közel 700 ezerrel, a GT felszereltségű, erősebb benzines pedig 1 millióval kerül többe. A CORE, a CORE PLUS, a GT és a GT PLUS felszereltség mellett négy kiegészítő, beszédes elnevezésű csomaggal (Sound, Style, Luxury, Safety) vértezhetjük fel a kocsit, de a maximális ár így is megáll 12 millió forint alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: