ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Már nem Suzukit vesz a legtöbb magyar, a legkeresettebb autók között megjelent a Tesla is

A listavezetők közül ketten tudták növelni az eladásaikat tavalyhoz képest, míg a Suzuki erősen visszaesett.


2023 első két hónapjában 21 ezer 160 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, írja a Datahouse adatai alapján az Autószektor. Ez 5 százalékkal, vagyis ezer járművel több, mint 2022 januárjában és februárjában.

A márkák között magasan az első a Toyota 3313 eladott járművel. Második a Ford (2033), harmadik a Volkswagen (1714), negyedik a Suzuki (1369) és ötödik a Kia (1298).

A legtöbb személyautót ugyancsak a Toyota adta el. A japán márka 2871 értékesített autóval fölényesen vezet a Volkswagen (1500), a Suzuki (1343) és a Ford (1336) előtt.

A listavezetők közül csak a Toyota és a Volkswagen tudta növelni az eladásait a tavalyihoz képest, míg a Suzuki például 45,78 százalékos visszaesést könyvelhetett el.

Már a legkeresettebb húsz között van a Tesla 202, az MG pedig 187 eladott autóval.

A magyar személyautó-piacon 2023 első két hónapjában a B kategóriás SUV-ok voltak a legnépszerűbbek. Ezek közül a legtöbbet a Dacia Dusterből adták el (648 autó), a legnépszerűbb egyterű a Dacia Jogger (310 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (173 autó), a kisautók között a Toyota Yaris vezet (570 autó), a minik között a Fiat 500 (430 autó) az első, a nagyautók között vezet a BMW 5/M5 (76 autó), a sportkocsi kategóriájában a BMW 8 (11 autó), a luxusautók között nagyon belekezdett a Mercedes-Benz S-osztály/Maybach (38 autó), a B kategóriás egyterűk között a Toyota Proace City Verso (54 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között a Volvo XC60 (176 autó), az E kategóriás szabadidő-autók pedig a BMW X5/M (105 autó), az F kategóriában pedig az Audi Q7/SQ7 (54 autó).

A legkelendőbb kisteherautó a Fiat Ducato (285 jármű), a kishaszonjárművek között a Renault Express Van (133 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2022 díjat nyertToyota Hilux (330 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (509 jármű).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megnéztük, mi történik a textilgyűjtő konténerbe dobott ruhákkal!
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!


Valószínűleg a te szekrényed mélyén is lapul néhány kinőtt, kifakult, lyukas vagy egyszerűen csak megunt ruhadarab. És ha már tudatos vagy, akkor nem a kukába, hanem egy textilgyűjtő konténerbe dobod ezeket. De vajon mi történik velük ezután? Hova kerül a póló, amit öt éve már csak alváshoz hordtál? Vagy a kabát, amit még mindig sajnálsz, de tudod, hogy már kiszakadt és sosem veszed már fel?

Mi nemcsak feltettük ezeket a kérdéseket, hanem utánajártunk a pontos válaszoknak – testközelből! A székesfehérvári válogatóüzemben, a Textrade Kft.-nél jártunk, ahová a MOHU textilgyűjtő konténereiből származó ruhák kerülnek. A TikTok-videónkban megmutatjuk, mi történik a konténerbe dobott darabokkal – a válogatástól az újrahasznosításig.

VIDEÓ: Nézd meg, hogyan zajlik a válogatás, mi történik a darált anyaggal, és hova kerülnek a legmenőbb vintage ruhák!
@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetés te tudtad, hova kerülnek a ruhagyűjtőből a ruhák???? #mohu #gyűjtőkonténer #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az első szűrő: ruhaként még használható?

A folyamat azzal kezdődik, hogy megvizsgálják: egyáltalán viselhető-e még az adott darab. Ha igen, akkor kategóriák szerint szétválogatják – nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők stb. Ezután több körös szortírozás következik, amelyben anyagminőség alapján döntenek a ruhák további sorsáról.

A jobb állapotú darabok európai second hand üzletekben landolnak, a gyengébb minőségűek pedig – lebálázva – afrikai piacokra kerülnek. Van azonban egy különleges szekció is: a „vintage válogató”, ahová a beérkezett ruhák legjobb 1%-a kerül. Ezek a darabok különösen keresettek a menő second hand butikokban, és nem ritkán újra divatot csinálnak abból, amit más már elfeledett.

Mi lesz a teljesen hordhatatlan ruhákból?

Ha a textil már nem hordható – például szakadt, foltos vagy nagyon elhasználódott –, akkor a darálóba kerül. Innen két út vezethet: az egyik az RDF, vagyis az energetikai hasznosítás. Az így ledarált ruhadarabokat erőművekben elégetik, és energiát nyernek belőlük. A másik lehetőség, hogy ipari célokra használják fel őket: például autók hangszigeteléséhez, töltőanyagként vagy tisztítórongyként. Ez már önmagában is sokkal jobb sors, mint a szeméttelep – de ehhez az kell, hogy te jól dönts: ne a kommunális hulladékba dobd a textilt!

Miért fontos ez az egész?

A ruháink előállítása hatalmas környezeti terheléssel jár: rengeteg víz, energia és szennyezés kapcsolódik egy-egy új pólóhoz vagy nadrághoz. Ha ezeket a darabokat elhasználás után egyszerűen elégetjük vagy elásva tároljuk, azzal mindezt az erőforrást elpazaroljuk – ráadásul

sok műszálas textil lebomlás helyett mikroműanyagként szennyezi a földet és a vizeinket.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 3000 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online jelentkezhetnek a MOHU Gyűjtőedény igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

És mit tehetsz te?

A legegyszerűbb dolog: ha megválsz egy ruhától, ne az otthoni szemetesbe dobd! Vidd el egy MOHU-s textilgyűjtő konténerhez. Ezekből már több mint 2800 van országszerte, és folyamatosan bővül a hálózat. A legközelebbi konténert könnyen megtalálod a MOHU térképes keresőjében. Ezzel egy apró, de nagyon is számító lépést teszel a fenntarthatóság felé. Minden egyes bedobott ruhadarab esélyt kap az újrahasználatra vagy újrahasznosításra – és közben te is teszel valamit a környezetért!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Húsvéti bevásárlás: teszteltük, hogy alakulnak az árak, és megnéztük, hogyan kerül a csokinyuszi a boltokba
Húsvét közeledtével kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek fel az áruházak az ünnepi rohamra és teszteltük, mennyibe kerül vajon egy húsvéti bevásárlás. Videónkból kiderül, mennyit sikerült spórolni a kasszánál, de kulisszatitkokat is mutatunk: utánajártunk, hogyan kerül a csokinyuszi a Tesco polcaira.


Ahogy közeledik a húsvét, egyre többen indulnak útnak, hogy beszerezzék az ünnepi asztalhoz szükséges finomságokat – a sonkától kezdve a tojásig, a kalácstól a csokoládé nyuszikig. Idén mi is bevásárlókosarat ragadtunk, és ellátogattunk a Tesco budaörsi áruházába, hogy megnézzük, milyen árakkal és kínálattal számolhatnak a vásárlók húsvét előtt.

Vajon idén mennyire kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, ha a klasszikus húsvéti finomságokkal szeretnénk feltölteni a kosarunkat?

A vásárlás során azonnal szembetűnt, hogy nem mindegy, hogyan válogatunk! A Tesco Clubcarddal ugyanis nemcsak a kosarunkat tölthetjük meg ínycsiklandó termékekkel, de jócskán spórolhatunk is. Egy-egy terméknél akár több száz forintot is, így érdemes beszerezni a digitális kártyát azoknak is, akik eddig nem használták. Az akciók a húsvéti szezonban különösen előnyösek, hiszen az ilyenkor jellemző nagybevásárlások során összeadódik a megtakarítás.

Nagybevásárlás olcsóbban

Szalámi, tészta, kukoricakonzerv, liszt, öblítő, mosogatószer, kutyaeledel. Tipikus bevásárlólista, ráadásul tipikusan 2-3 helyre is elmegyünk, hogy mindezt beszerezzük. A Tescónál viszont mindezt egy helyen, és még olcsóbban megvehetjük, mint tavaly ilyenkor. Az áruházlánc ugyanis áprilistól 260 olyan termék árát is csökkentette a tavalyinál alacsonyabb szintre, ami nagyobb bevásárláskor kerül a kosarakba. Legyen szó akár húsvéti készülődésről, nagytakarításról vagy a hűtőszekrény feltöltéséről, a Tesco Árgarancia programjában és kedvező Clubcard-árain mindent megtalálsz, amire szükséged van.

A húsvéti roham idején a polcok gyorsan ürülnek, a termékek pótlása azonban zökkenőmentesen zajlik – köszönhetően a Tesco hatalmas logisztikai hálózatának. Hogy megtudjuk, hogyan jutnak el időben a húsvéti termékek az áruházakba, ellátogattunk a Tesco logisztikai központjába is. Megnéztük, hogyan működik Szigetszentmiklóson, ahonnan az ünnepi kínálat java is útnak indul.

A húsvéti bevásárlásról és a logisztikai központban tett látogatásról készült videónkat nézd meg itt - a végén pedig az is kiderül, mennyit sikerült spórolnunk:

Belestünk a kulisszák mögé, és Melhardt Norbert raktárvezető vezetésével megnéztük azt az elképesztő,

100 ezer négyzetméteres komplexumot, amely nemcsak méreteiben és technológiai megoldásaiban lenyűgöző, hanem arra is képes, hogy 24 órán belül kiszolgáljon 198 Tesco áruházat országszerte.

Itt láthattuk, hogy milyen összehangolt munkára van szükség ahhoz, hogy az ország több száz üzletébe eljussanak az ünnepi áruk. A raktárakban már hetekkel az ünnep előtt megkezdődik a húsvéti áruk fogadása, rendszerezése, majd szétosztása. A precízen működő logisztikai rendszernek köszönhetően a polcokon mindig friss és megfelelő mennyiségű áru várja a vásárlókat – még az utolsó pillanatban is.

Miért kellett ez az új központ?

A válasz egyszerű: hatékonyság és fenntarthatóság. A korábbi herceghalmi és gyáli raktárakat egy központba vonták össze, hogy kevesebb megtett kilométerrel, kisebb környezeti terheléssel és gyorsabb kiszállítással működjön a Tesco logisztikája. A számok önmagukért beszélnek: az éves szén-dioxid-kibocsátás várhatóan 830 tonnával csökken, és a megújuló energiát több mint 8600 napelem biztosítja.

Mi van a színfalak mögött?

Március óta teljes kapacitással pörög a központ, ahol minden terméktípus külön zónát kapott: a hűtést nem igénylő szárazáru, a zöldség-gyümölcs, a tejtermékek, húsok és halak mind saját részlegben „laknak”, különböző hőmérsékletű csarnokokban.

Külső szemlélőként a legdurvább talán az 1 fokos hűtőcsarnok, ahol zsilipes dokkolórendszer akadályozza meg a hőveszteséget, és ahol egy kamion rakodása pont úgy történik, mint egy svájci óramű működése.

A logisztika teljes mértékben digitális: a termékek útja a beérkezéstől a kiszállításig nyomon követhető, a kollégák pedig PDA-val és vonalkódokkal dolgoznak. A csarnokban 32 ezer raklapnyi, azaz körülbelül 2,5 millió karton termék tárolható, és minden úgy van kialakítva, hogy még a targoncák is menetrendszerűen működjenek.

És hogy néz ki egy nap itt?

Az üzemben közel 900 munkatárs dolgozik folyamatos műszakokban, a pihenőidőben pedig masszázsfotelek, csocsóasztalok és meleg étel is várja őket. A biztonságról több száz kamera, mozgásérzékelő és tűzvédelmi rendszer gondoskodik – egészen elképesztő, milyen komplexitással működik ez az egész.

A telephely saját járműjavítóval, kamionmosóval és üzemanyagtöltő állomással is fel van szerelve. Ráadásul egy elektromos vontató is segíti a munkát, ami újabb lépés a környezetbarát működés felé.

És mi köze mindennek a húsvéthoz?

Nos, a Tesco üzletekbe március végétől már innen érkeznek a húsvéti termékek: több száz tonna sonka, több mint húszféle, magyar forrásból származó tojás (heti akár 2 millió darab!), friss zöldségek, kalács, torma, no meg persze a csokinyuszik és -tojások is itt indulnak útnak, hogy az ünnepi asztalra kerüljenek.

Mi pedig a látogatás során megtapasztaltuk: ez a központ nemcsak logisztikai bravúr, hanem egy aprólékosan megtervezett, jövőbiztos rendszer, ami mögött ott áll a technológia, az ember és a környezettudatos szemlélet – na meg az a csapat, amelynek köszönhetően a húsvéti reggeli (és minden más bevásárlás) tényleg gond nélkül az asztalodra kerülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tojás, sonka, kalács – húsvéti klasszikusok, de vajon miért pont ezek kerülnek az ünnepi asztalra?
A húsvéti ételek nemcsak finomak, hanem szimbólumokkal is tele vannak – minden falat egy régi történetet idéz. Most nemcsak az ízek mögötti hagyományokat fejtjük meg, hanem azt is megmutatjuk, hogyan készülhetsz fel az ünnepekre egyszerűen és stresszmentesen.


A húsvéti ünnepekhez mindannyiunknak fűződik egy-egy különleges emléke: a sonkafőzés illata, ami belengi a konyhát hajnalban, a nagyi kalácsának melege, ahogy még gőzölög a terítőn, a piros tojások a hímzett abroszon, vagy az újhagyma csípős frissessége, amitől összefut a nyál a szánkban. A húsvéti asztal nem csak étel – emlék, hagyomány, meghitt pillanatok sorozata, amit generációk adnak tovább egymásnak.

De vajon miért pont ezek a fogások kerülnek évről évre a húsvéti asztalra?

Ebben a cikkben nemcsak arra adunk választ, hogy miért váltak ezek az ételek az ünnep elengedhetetlen részeivé, hanem azt is megmutatjuk, hogyan szerezheted be őket egyszerűen – például a Lidl kínálatából. Mert a húsvét akkor a legszebb, ha nem az előkészületek stresszéről, hanem a közösen megélt pillanatokról szól.

Sonka – a bőség és a böjt vége

A sonka nemcsak ízében karakteres, hanem szimbolikájában is. Jelképe annak, hogy véget ért a nagyböjt: jöhet a hús, a lakoma, a jókedv! Régen hetekig érlelgették a füstölt húst a kamrában, hogy húsvétra pont jó legyen – ma viszont már gyorsabb (és ugyanolyan finom) verziók közül is válogathatsz.

Tipp: A Lidl-ben idén tizenhétféle sonka közül választhatsz – van klasszikus kötözött lapocka, és van „békebeli” változat is, ha a hagyományokat követnéd. A kínálatban sertésből és pulykából készült sonkák is helyet kaptak, így mindenki megtalálhatja a kedvencét. Legyen szó füstölt-főtt vagy hagyományos eljárással készült finomságról, a húsvéti asztal garantáltan teljes lesz – a Pikok füstölt-főtt kötözött lapocka pedig továbbra is a legnépszerűbb választás. Ha pedig valami különlegesre vágynál, próbáld ki az idei újdonságot a Pikok Pure füstölt tarját!

Kalács – az otthonosság és megosztás jelképe

A fonott kalács a vendégszeretet és a közösség szimbóluma: osztható, közös, puha és édes. Régen kézzel, otthon készítették, ma viszont már a pékségekben is találni olyan változatokat, amelyek ízben és illatban is felidézik a gyerekkort.

Tipp: A Lidl idén hétféle kaláccsal vár, és van benne minden, mi szem-szájnak ingere! Kóstolhatod a klasszikus, 400 g-os vajas fonott kalácsot, de ott van a vaníliás-kakaós újdonság is, sőt, a kör alakú vajas-mézes változat is, hogy a hagyományos ízek mellett egy kis frissességet is csempésszen az asztalra. Az állandó kínálat mellett elérhető a sós kalács, a tormás és a Dia-Wellness tönköly kalács is – így a különlegesebb étrendet követők sem maradnak finomság nélkül. És ha valami igazán ünnepi desszertre vágysz, ne hagyd ki a bejgliket sem: a klasszikus diós, mákos és gesztenyés mellett húsvétkor visszatér a karácsonyi siker, a pisztáciás tekercs is!

Tojás – az élet, újjászületés, tisztulás szimbóluma

A tojás már a kereszténység előtt is az élet, a tisztulás és az újrakezdés jelképe volt – nem véletlen, hogy még ma is ott van minden húsvéti asztalon - legyen főtt, töltött, díszített vagy épp csokoládéból készült. A gyerekek kedvencei a kertbe „eldugott” csokitojások és nyuszik – ilyenkor tényleg életre kel a húsvéti mesevilág.

Tipp: A Lidl húsvéti édességkínálata maga a csokimennyország: közel 90-féle tojás és nyuszi közül válogathatsz – a jól ismert Favorina finomságoktól egészen az ikonikus Lindt nyuszikig. Akár a klasszikusokat szereted, akár valami különlegesebbre vadászol, itt biztosan megtalálod a kedvencedet!

Torma – az erő, tisztulás és emlékezés íze

A torma nem csupán ízesítő: régen a keserűséget, a szenvedést szimbolizálta, így vált a húsvéti asztal kötelező elemévé. A csípőssége megtisztítja az ízlelőbimbókat – és kicsit talán a lelket is. Van, aki az igazi erősre esküszik, más az almás vagy tejszínes verziót szereti – de egy biztos: egy falat sonka tormával teljes csak igazán!

Tipp: Tipp: A Lidl-ben többféle torma közül is válogathatsz – a különféle ízesítésű változatok mellett megtalálod a klasszikus reszelt erős tormát is, amely a legnagyobb kedvenc a vásárlók körében. A saját márkás Hazánk Kincsei terméke egytől egyig magyar beszállítóktól érkeznek. A termékek csomagolása a magyar népmesék világát idézi, és nemcsak látványos, de az otthon ízeit is felidézi – pont úgy, ahogy egy jó tormának húsvétkor lennie kell!

Friss zöldségek és gyümölcsök – a tavasz üzenete

A húsvét a tavasz első igazi ünnepe is – nem csoda, hogy ilyenkor az asztalra is friss, zöld, roppanós alapanyagok kerülnek. A fejessaláta, az újhagyma, a retek, a paradicsom vagy épp az első bogyós gyümölcsök nemcsak színpompássá teszik a tálakat, hanem a megújulás, az újjászületés üzenetét is hordozzák.

Tipp: A Lidl üzleteiben minden nap frissül a zöldség- és gyümölcskínálat, amit a frissességfelelősök reggelente alaposan ellenőriznek. Az áruházakban átlagosan 150-féle friss termék érhető el, és külön figyelmet kapnak a szezon kedvencei: a fejessaláta, a retek, az újhagyma, valamint a paradicsom, az uborka, a bogyós gyümölcsök és a citrusfélék is. A Lidl frissesség iránti elkötelezettségét az is mutatja, hogy már ötödik alkalommal nyerte el Az Év Zöldség- és Gyümölcskereskedője díjat – ez nem csak egy cím, hanem garancia arra, hogy amit az asztalra teszel, az valóban friss, szép és finom lesz.

Tervezd meg a húsvétot előre – így lesz igazán nyugodt az ünnep

Már tényleg csak napok kérdése, és itt a Húsvét, de a Lidl-nél már most megtalálod az ünnepi készülődéshez szükséges összes finomságot és kelléket. Nem véletlenül figyelnek ennyire oda erre az időszakra – a karácsony után ez az év második legforgalmasabb időszaka, amikor mindenki megrohamozza az üzleteket.

Ha te nem akarsz az utolsó pillanatban kapkodni, érdemes előre betárazni a húsvéti kedvenceidből. Érdemes figyelni a Lidl Plus kuponkedvezményeket, a szuper árakat, a 2+1 akciókat, az 50%-os kedvezmények a második termékre és XXL kiszereléseket - melyekkel tovább csökkenthetőek a költségek.

Legyen szó Favorina csokinyuszikról, sütési alapanyagokról, dekorációról, vagy épp a klasszikus húsvéti fogásokról – sonka, kalács, torma, friss zöldségek és gyümölcsök – náluk mindent egy helyen be tudsz szerezni. Nem kell boltról boltra rohangálnod, marad időd a lényegre: pihenni, családozni, reggelizni egy jót – vagy csak hátradőlni egy szelet kaláccsal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Már nem a Hanna a legnépszerűbb lánynév, a fiúknál a Dominik kirobbanthatatlan
A lányoknál az Abigélek és a Nazirák, míg a fiúknál az Ábelek és az Eliotok hajráztak nagyon 2023-ról 24-re. Az élmezőnyben csak kisebb cserék történtek.


Mint minden évben, most is megtudhatjuk, hogy mik voltak a legnépszerűbb lány- és fiúnevek az elmúlt esztendőben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Bár hazánkban folyamatosan gondot jelent a megszületett gyerekek alacsony száma, ennek sok hatása nincs a névadási szokásokra, igaz, néhány érdekes trend megfigyelhető.

A lányok esetében változás történt az első helyen: a korábban vezető Hannát beelőzte a 2023-ban még csak harmadik Luca.

Az élmezőny itt a következőképp néz ki:

  1. Luca
  2. Hanna
  3. Zoé
  4. Anna
  5. Emma
  6. Léna.

A lista első 50-jében a legnagyobbat az Nazirák ugrottak előre: a korábbi 76. helyett már a 40. legnépszerűbb név a listán. Az Abigélek is nagyot mentek: ők a 38.-ról a 27. helyre törtek előre.

A további listát itt lehet böngészni:

A fiúknál sokkal nehezebben változnak a trendek. Ott 2023-hoz képest nincs változás a dobogón, de az első 15-ben sincsenek jelentős változások. A 23-ban még negyedik Mátéknak tavaly meg kellett elégedniük a 6. hellyel, a Milánok és a Marcellek is beelőztek. Itt az élmezőny így néz ki:

  1. Dominik
  2. Olivér
  3. Levente
  4. Marcell
  5. Milán
  6. Máté.

Az első 50-ben itt az Ábelek dobbantottak nagyot: 14 helyet előre ugorva a 34.-ről a 20. helyre ugrottak. Nem panaszkodhatnak a Barnabások sem, akik a 25.-ről a 19.-re kerültek. Némi meglepetésre hatalmas, 25 helyes röppályával éppen befértek az első 50.-be az Eliotok. Tavaly Magyarországon 228 kisfiú kapta ezt a nevet.

A fiúnevek további listája:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk