Három újabb településen és vonzáskörzetükben indította el internetes bevásárlási szolgáltatását a Tesco. A most bekapcsolt miskolci, tatabányai és szombathelyi régiók 96 településével együtt immár az ország 214 különböző pontjáról kérhetnek házhozszállítást az áruházlánc vásárlói - írja közleményében az üzletlánc.
A Tesco Online Bevásárlás így országosan összesen közel 1,7 millió háztartás számára érhető el, és az eddigiek mellett további 85 munkalehetőséget teremt.
Csütörtöktől a Miskolcon, Tatabányán és Szombathelyen, valamint a környező 93 településen élők is intézhetik bevásárlásaikat online a Tescónál. A megrendeléseket az első időszakban a három megyeszékhelyen üzemelő Tesco áruházak átvételi pontjaira lehet kérni. Hamarosan azonban elindul a házhozszállítás is 12 autóval és 85 munkatárssal. Az eddigi mintegy 1,5 millión túl így további közel 220 ezer háztartás élhet lehetőséggel.
„Fontos számunkra – különösen a jelenlegi, rendkívüli helyzetben –, hogy mindenkit el tudjunk látni élelmiszerrel. Egyre nagyobb igény van most az otthonokba történő kiszállításra, ezért különösen büszke vagyok rá, hogy három megyében, 85 új munkatárssal is bővült Online Bevásárlás szolgáltatásunk csapata. Nemrég bevezetett Tesco Doboz szolgáltatásunkkal pedig a lefedettségi területünkön kívül lakókhoz is el tudjuk juttatni a nélkülözhetetlen tartós élelmiszereket”
- mondta el a Tesco ügyvezető igazgatója, Pártos Zsolt.
A felhasználók a bevasarlas.tesco.hu oldalon vagy a Tesco Bevásárlás (Androidon és iOS-en is elérhető) alkalmazásban tudják összeállítani a rendelésüket közel 14 ezer féle termék közül válogatva, amelyet három hétre előre is leadhatnak. A kiszállítást reggel 8 és este 10 óra közötti időpontra kérhetik majd kétórás idősávok kiválasztásával.
Az érvényben lévő korlátozásokkal összhangban a Tesco az új területeken is biztonságos kiszállítást garantál. A személyes érintkezés minimálisra csökkentése érdekében a rendeléseket jelenleg csak online fizetéssel lehet kiegyenlíteni, és a termékeket az áruházlánc munkatársa egy telefonon előre megbeszélt helyen teszi majd le a vásárló otthonában.
Hogy pontosan mely településeken érhető el mostantól a Tesco Online Bevásárlás szolgáltatása, azt az irányítószám megadásával bárki könnyedén ellenőrizheti a bevasarlas.tesco.hu oldalon.
Három újabb településen és vonzáskörzetükben indította el internetes bevásárlási szolgáltatását a Tesco. A most bekapcsolt miskolci, tatabányai és szombathelyi régiók 96 településével együtt immár az ország 214 különböző pontjáról kérhetnek házhozszállítást az áruházlánc vásárlói - írja közleményében az üzletlánc.
A Tesco Online Bevásárlás így országosan összesen közel 1,7 millió háztartás számára érhető el, és az eddigiek mellett további 85 munkalehetőséget teremt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tiszalöki börtönben rendszeresen bántalmazták a rabokat – erről számolt be az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) tavaly decemberben nyilvánosságra hozott jelentésében. A dokumentum szerint az erőszakot többféle módszerrel követték el, sokszor kéz- és lábbilincsben verték meg a fogvatartottakat. A bántalmazások többnyire olyan helyeken történtek, ahol nem működtek térfigyelő kamerák, például raktárakban, orvosi szobákban vagy a zuhanyzóknál. A jelentés alapján a bántalmazásokban sok esetben több börtönőr is részt vett, de előfordult, hogy fekete maszkos különleges egységek tagjai alkalmaztak erőszakot, számolt be róla a szabadeuropa.hu.
A jelentés szerint a panaszok között előfordult bordatörés, fogvesztés és vérömlenyek is. Egyes rabokat a bántalmazás után az egészségügyi részlegre vitték, ahol a gyanú szerint 2022 júniusa és szeptembere között csípős paprikával kevert fertőtlenítőt alkalmaztak sebfertőtlenítésre. A gumikesztyűket is ebbe az oldatba mártották. A vizsgálat idején a három érintett egészségügyi dolgozó már nem dolgozott az intézményben, mindannyiukat felfüggesztették.
A CPT megállapította, hogy bizonyos esetekben más rabokat bíztak meg azzal, hogy bántalmazzák társaikat. A szervezet szerint több esetben előfordult, hogy erre utasítást kaptak.
A tiszalöki börtönben rendszeresen bántalmazták a rabokat – erről számolt be az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) tavaly decemberben nyilvánosságra hozott jelentésében. A dokumentum szerint az erőszakot többféle módszerrel követték el, sokszor kéz- és lábbilincsben verték meg a fogvatartottakat. A bántalmazások többnyire olyan helyeken történtek, ahol nem működtek térfigyelő kamerák, például raktárakban, orvosi szobákban vagy a zuhanyzóknál. A jelentés alapján a bántalmazásokban sok esetben több börtönőr is részt vett, de előfordult, hogy fekete maszkos különleges egységek tagjai alkalmaztak erőszakot, számolt be róla a szabadeuropa.hu.
A jelentés szerint a panaszok között előfordult bordatörés, fogvesztés és vérömlenyek is. Egyes rabokat a bántalmazás után az egészségügyi részlegre vitték, ahol a gyanú szerint 2022 júniusa és szeptembere között csípős paprikával kevert fertőtlenítőt alkalmaztak sebfertőtlenítésre. A gumikesztyűket is ebbe az oldatba mártották. A vizsgálat idején a három érintett egészségügyi dolgozó már nem dolgozott az intézményben, mindannyiukat felfüggesztették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia Győrben: halálos balesetben vesztette életét Varga Ákos
A 49 éves sportember egy autóval ütközött össze sávváltás közben, a mentők már nem tudták megmenteni. A motoros társadalom ikonikus alakját gyászolja az ország.
Szerda este halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Győrben, a Dunacenter közelében. A balesetben életét vesztette Varga Ákos, többszörös enduró magyar bajnok. A sportoló egy autóval ütközött össze sávváltás közben, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudták megmenteni - közölte a Hegylakok.hu. A 49 éves sportember a magyar motoros közösség egyik ismert és elismert tagja volt.
Varga Ákos, ismertebb nevén „Alma”, az első magyar motorosként teljesítette a világ egyik legnehezebb terepraliversenyét, a Dakar-ralit.
2006-ban a 14. szakaszon a nyolcadik helyen végzett az abszolút értékelésben, ezzel a szakaszeredmények alapján a legeredményesebb magyar Dakar-pilótává vált. Halála nagy veszteség a hazai motorsport számára.

„A legnagyobb ütést most kaptam” – Orosz Bernadett külföldre költözne, miután enyhítették annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki brutálisan bántalmazta őt
A hatgyermekes anyát durván bántalmazta volt párja egy honvédüdülőben. A férfi végül 1 év 4 hónap letöltendőt kapott, amit a nő igazságtalannak tart.
egy év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre enyhítette annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki 2019 novemberében brutálisan bántalmazta Orosz Bernadettet egy bujáki honvédüdülőben.
A hatgyermekes édesanya nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetésén, de a történtek után úgy fogalmazott:
„A legnagyobb ütést most kaptam.” Azt is elmondta, hogy elgondolkodott azon, külföldre költözik, mert Magyarországon nem érzi magát biztonságban.
A nő és K. István kapcsolata 2018 októberében kezdődött. Bernadett korábbi elmondása szerint a férfi 2019 júniusában egy családi rendezvényen támadt rá először, amikor a fejét a falhoz ütötte, majd kétszer tarkón vágta. Ezt követően a nő miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a haját, és megpofozta. Később, néhány hónap múlva K. István a saját kulcsával ment be a nő otthonába, ahol vitatkozni kezdtek, és a vádirat szerint többször is nagy erővel arcon ütötte.
A legsúlyosabb bántalmazás a bujáki honvédüdülőben történt, ahol egy rendezvényen vettek részt. Vacsora után a szobájukban a férfi féltékenykedni kezdett, majd a nő homlokára ütött. Bernadett kizárta őt a szobából, de a férfi betörte az ajtót, rárontott, és durván bántalmazta. A nő egyszer ki tudott szökni, és segítségért kiáltott, de a férfi visszarángatta a szobába, ahol tovább verte. A történteknek végül az üdülő dolgozói és vendégei vetettek véget.
Az ügyészség három és fél év letöltendő börtönt kért K. Istvánra beismerés esetén, de mivel a férfi nem kötött alkut, tárgyalás lett az ügyből. Első fokon 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték súlyos testi sértés és két rendbeli könnyű testi sértés miatt. Az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezett.
A Fővárosi Ítélőtábla végül folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és 1 év 4 hónapra enyhítette a büntetést.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, valamint azt, hogy elvesztette a munkahelyét. A 111 ezer forintos bűnügyi költséget az állam állja.
Az ítélet indoklásában a bíró elmondta, hogy K. István lényegében nem emlékezett a történtekre, és azt állította, hogy akár önsértés is történhetett, illetve valamit belekeverhettek az italába. A bíróság ezt kizárta, és megállapította, hogy a vádlott okozta a sértett sérüléseit. A szakértői vélemény szerint a nő kilencrendbeli, arcot érő sérülést szenvedett, amelyek közül nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést és orrsövénysérülést is megállapítottak.
A tanácselnök úgy fogalmazott: „Vizuálisan rossz képet mutatott a sértett, sokkal súlyosabbnak látszottak a sérülései, mint amilyen valós sérüléseket szenvedett.” Hozzátette: „A sérülések, amik keletkeztek, azok nem keletkezhettek olyan erőbehatásra, ami ennél súlyosabb sérüléshez vezetett volna.”
Orosz Bernadett a 24.hu-nak azt mondta:
„Ez nem példaértékű szankció, és az erőszaktevőket sem fogja elrettenteni. A mundér becsülete és egy katona élete fontosabb volt, mint egy hatgyermekes anyuka, egy háromszoros nagymama élete.”
A nő szerint az igazságügyi szakértő megállapításai nincsenek összhangban öt másik orvosszakértő, valamint a biztosító szakértőjének véleményével.
„Az orrsövényem mind a mai napig nincs rendben, folyamatosan be van gyulladva, véres, gennyes pörkök távoznak. Nem tudok rendesen levegőt venni, és azóta sem hallok a bal fülemre. Tartós stressz állapotában voltam és vagyok, s emiatt cukorbeteg lettem, és vastagbélgyulladásom lett. A jobb szememben azóta is műlencse van a bántalmazás miatt”
– sorolta.
Bernadett három kártérítési pert is indított, az első bántalmazás miatt már jogerősen megítéltek számára 1 millió 400 ezer forintot. Az összeget azonban nem tudta érvényesíteni, mivel nem volt pénze jogi képviselőre. Jelenleg csak a harmadik bántalmazás miatti kártérítési pere van folyamatban.
Végül úgy nyilatkozott: „Előbb levitték 1 év 10 hónapra, aztán még azt is lecsökkentették 1 év 4 hónapra. Ennyit ér ma Magyarországon egy ember élete.” Majd hozzátette: „Annak, aki azt mondta, hogy csak vizuálisan látszódtak súlyosabbnak a sérülésem, azt üzenem: élje át azt, amit én átéltem! Húzza fel a cipőmet, és járja végig ugyanazt a közel hat évet, amit én végigjártam.” - írta a 24.hu
A bántalmazó férfi ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta, hogy védencét nagyon megviseli, hogy börtönbe kell vonulnia. Az ítéletet túlzottnak érzik, ezért a Kúriától kérnek állásfoglalást.
egy év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre enyhítette annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki 2019 novemberében brutálisan bántalmazta Orosz Bernadettet egy bujáki honvédüdülőben.
A hatgyermekes édesanya nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetésén, de a történtek után úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kutyát húzza!” - Láncra kötve húzott egy kutyát egy terepjárós Debrecennél, videóra is vették, de még neki állt feljebb
A szemtanúk szerint a férfi a kocsija vonóhorgára kötötte a kutyát, és így húzta maga után az állatot. Amikor kérdőre vonták, dühösen reagált és elhajtott. A rendőrség nyomoz.
Súlyos állatkínzásra utaló eset történt vasárnap délután Debrecen külterületén – legalábbis ezt állítják azok a fiatalok, akik szemtanúi voltak, amint egy terepjáró egy nagytestű kutyát húzott maga után. A kutya lánca a kocsi vonóhorgára volt rögzítve, és az esetről videó is készült, derült ki az RTL Híradójából.
A fiatalok szerint egyikük vette észre először az állatot az úton, ekkor visszafordultak, majd követni kezdték a terepjárót. A videófelvételen az is látszik, ahogy a kutya mozdulatlanul fekszik az úton, a kocsi mögött, miközben többen a jármű irányába indulnak. Az autót végül utolérték, és számon kérték a sofőrt, miért van a kutya lánccal a járműhöz kötve. A felvételen jól látható, hogy a lánc a vonóhorogra van tekerve, a másik vége pedig a kutya nyakához rögzítve. Az állat kimerültnek tűnt.
A videót készítő fiatal pár nem szeretett volna felismerhető lenni a riportban. Azt állítják, hogy a kutya mozdulatlan volt, miközben a kocsi után vonszolták.
„A földön volt, hasán kifeküdve, a lába ki volt csavarodva. Folyt a nyál, nem kapott levegőt, remegett a kutya! Meg pár helyen vérzett. A körömnél meg a lábánál!”
– mondta a fiú.
A sofőr nem fogadta jól, hogy kérdőre vonták.
„Ugye kérdeztük, hogy miért ez volt a megoldás: az volt a kifogás, hogy ő egyedül nem bírta felrakni a platóra a kutyát. Pedig ott ült mellette az egyik munkás embere és arra pedig az volt a kifogása, hogy ittas állapotban volt” – tette hozzá a lány.
Végül a sofőr utasa és egy ismerőse segített felrakni az állatot a jármű platójára. A helyszínen többen is rendőrt hívtak, de a fiatalok szerint a kutya gazdája ezt nem várta meg, elhajtott. Később egyedül tért vissza.
A Híradónak telefonon sikerült elérni a férfit, aki azt mondta, a kutyát aznap kapta, és a történtek ellenére semmi baja nem lett. Azt állítja, hogy
az állat eredetileg a platón utazott, és csak véletlenül eshetett le onnan anélkül, hogy ő ezt észrevette volna.
Szerinte nem történt állatkínzás.
Ennek ellenére több szemtanú is feljelentést tett, így a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz az ügyben. A hatóság azt vizsgálja, szenvedett-e az állat, és ha igen, ezt szándékosan okozta-e neki a gazdája.