SZEMPONT
A Rovatból

Nagy-Britanniában már szinte minden korlátozást eltöröltek – így látják az angliai magyarok a lazítást

Mindenki másképp búcsúzik a járványtól. Van, aki örül a szabadságnak, más korainak tartja. Olyan is van, akinek pedig hiányozni fog a lezárás adta új élet. 


Angliai magyarokat kérdeztünk, hogyan élik meg, hogy múlt csütörtöktől szinte az összes korlátozást eltörölték Nagy-Britanniában. Nem kell oltási igazolást, tesztet mutatni, ha valaki tömegrendezvényre megy, és nem jár már büntetés, ha nem használ valaki maszkot, bár tömegközlekedési cégek, boltok még előírhatják a maszkviselést. Iskolákban viszont már egyáltalán nem kell maszk. Február 11-től a kétszer beoltottak szabadon repülhetnek Angliába, újra mindenféle teszt-kötelezettség nélkül. (Az oltatlanoknak továbbra is kell a teszt és legalább 8 napig karanténban kell lenniük.) A covid-fertőzötteknek is kötelező egyelőre a karantén, de tervezik, hogy hamarosan megszüntetik azt is. Valamint visszavonta a kormány azt az ajánlást, hogy dolgozzon otthonról, aki tud.

Boris Johnson mindezt azzal indokolta, hogy az omikron-fertőzés már tetőzött az országban, ráadásul a 60 éven felüliek több mint 90 százaléka a harmadik oltását is megkapta. Több, mint 37 millióan, vagyis a felnőttek kétharmada túl van a megerősítő vakcinán is.

A korlátozások feloldása előtt politikusokról, köztük a miniszterelnökről derült ki, hogy a legnagyobb lezárások idején karácsonyi partit, születésnapi bulit tartottak. A 14 éve ott élő Csaba úgy gondolja, valójában a lebukásoknak köszönhetik a lazításokat.

„A Covid-hoz, a tudományhoz semmi köze nincs a mostani intézkedésnek. Ez egy nárcisztikus, reménytelenül populista és kényszeres hazudozó miniszterelnök kétségbeesett kapkodása az utolsó sikermorzsák után!”

Csaba szakácsként dolgozott évekig, de a járvány idején átállt teherautózásra. Nem kapott állami segítséget, mert nem jelentették be az utolsó munkahelyén, utóbb derült ki, hogy a teljes csapatból egyetlen ember után fizették a járulékokat, a többiek papírja hamis volt.

"Autószerelő műhelyben segítettem fillérekért, majd idősek otthonában főztem részmunkaidőben" - meséli, hogyan élte túl az elmúlt két évet.

Ő, és thai felesége is beoltatták magukat. Feleségének ez azért is fontos volt, mert egy idősek otthonában dolgozik intézményvezetőként. Egyikük sem fertőződött meg.

Imre, aki egy egyetem tanulmányi osztályán dolgozik, hasonlóan látja a lazítások okát. „Boris játszik itt mindenki életével, mert éppen igencsak vesztésre áll. Nincs kizárva, hogy be fog jönni neki - amilyen kiszámíthatatlan ez a vadiúj kórokozó, - de azért valószínűbb, hogy sajnos megugrik majd a kórházi esetek és a halálozások száma. Nem hinném, hogy ez betenné neki a kaput. A megélhetési válság és az elszabaduló energiaárak miatt lesz inkább vége a Johnson-kormánynak. Ha segítenek a sokmillió újszegénynek, a szélsőjobbos belső csoportok szorítják ki őket, ha nem segítenek, akkor rég nem látott tömegtüntetések söprik el a kormányukat.”

A nyolc éve Londonban élő, diplomás Eszter Angliában képezte magát át szakácsnak. Ő azok közé tartozik, akik szívesen dolgozott home office-ban, és most tart attól, hogy megint be kell járnia, és sokkal több emberrel kell találkoznia. „Ha megtelik az iroda, akkor újra pörgés lesz. Miközben a vírus ugyanúgy ólálkodik körülöttünk. Azt gondolom, hogy a többi ország megint szigorítani fog az Egyesült Királyságból érkezőkkel szemben.”

Eszter azt mondja, neki az elmúlt két év több jót hozott, mint rosszat. Bár azt sajnálta, hogy a szülei nem tudták meglátogatni, és az együtt nyaralás sem jött össze, megkedvelte a Covid alatti életet.

„Úgy éltem meg, mintha a gyerekkoromba csöppentem volna vissza, a 80-as évekbe. Minden lelassult, nem vettünk és nem csináltunk felesleges dolgokat, nem utaztunk külföldre. Otthon üldögéltünk, olvasgattunk, kötögettünk, sütögettünk. Mintha nyugdíjba mentem volna.”

Bár háromszor is beoltották, úgy gondolja, hogy az első és második hullámban is átesett a betegségen. Komoly tünetei nem voltak, az omikront pedig eddig megúszta. „A családomban csak az lett komolyabbam beteg, aki nem oltatta be magát. De már ő is túl van rajta. Társasági életem a járvány előtt sem volt, szeretünk kettesben lenni. Mentálisan, szociálisan nem hozott változást az elmúlt két év” - mondja.

Lóri nyolc éve költözött ki a családjával. Konyhai kisegítőként kezdett egy étteremben, aztán takarított alkalmazottként, egy jó ideje pedig vállalkozóként viszi a takarítást ugyanabban az étteremben. A járvány alatt összes tartalékukat felélték. „Szomorú, ugyanakkor elviselhető ára annak, hogy túléltük az évet” - mondja. Szerinte Anglia összességében jobban kezelte a járványt, mint a magyarok, a románok vagy az olaszok.

Ő alapvetően kerülni akarta az oltást, de mára túl van a harmadikon. „Szkeptikus voltam, aztán végül úgy döntöttem, lehet, hogy nem tesznek belém chipet, bombát és nem csinálnak belőlem rabszolgát. Ha meg nem lehet több gyerekem, mert a titkos terv ez lenne, azt meg kibírom, van már kettő” – viccelődik.

A következményekről komolyabban beszél.

„Ez az időszak szépen megmutatta, milyenek is vagyunk mi, a teremtés koronái. Volt ebben minden: félelem, értetlenség, értelmetlenség és teljes tudatlanság.”

Laci hét éve él Angliában, villanyszerelő, de most traktorosként dolgozik egy farmon. Hatvan évesen oltatlan, nem is volt beteg. „Én Ironman vagyok! Ritkán betegszem meg, sosem voltam kórházban és nem szedek semmilyen gyógyszert."

Azt mondja, őt nem lehet megvezetni, hiába röhögik ki vagy vádolják összesküvéselmélet terjesztéssel. „Én túl sokat tudok a témáról. Folyamatosan kutattam, mert tiszta volt számomra, hogy valami nagyon nincs ezzel rendben. A feloldásnak nyilván örülök, vagyis örülnék, de tudom, hogy ez is a terv része: pszichológiai tréning, kétely, manipulációs módszer” – mondja meggyőződéssel.

Ápolónő felesége is inkább a kirúgást választotta, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne oltsák be.

Ani szintén ápolónő, kertészmérnökből képezte át magát. Egy kisvárosi kórházban dolgozik, ő a betegeken keresztül látta a járványt.

„A kórházban most nem annyira rossz a helyzet. Vannak pozitív betegek, de egy jó részük nem a Covid miatt van bent, csak a tesztnél derül ki, hogy fertőzöttek. Az intenzíven 1-2 ember van, és úgy általában a bent fekvő covidosok közül kevesen vannak nagyon rosszul” – mondja.

Szerinte ennél több embert már tudnak beoltatni, aki akarta, vagy meg lehetett győzni, az már megkapta az oltást. Biztos abban, hogy az omikron nagyon sok emberen végigmegy rövid időn belül, és azt reméli, hogy utána valamilyen immunitás kialakul bennünk.

„Én óvatosan optimista vagyok. Bízom az emberek felelősségvállalásában. Sokan továbbra is hordani fogjuk a maszkot és vigyázni fogunk. Az, hogy nem kell már hordani mindenhol, nem jelenti azt, hogy nem lehet. Jöhet még meglepetés, jöhet egy rosszabb, súlyosabb megbetegedést okozó variáns is, az is benne van azért a pakliban.”

Józsi taxis, szilveszterkor kapta el a covidot három oltás után. Két nehezebb nap után könnyen átment rajta, viszont a munkából kiesett pár napra.

„Azért itt az állami segítség rendszere jól ki van találva. 80 százalékot kaptak a lezárás alatt a dolgozók.”

Szerinte érthető, hogy Londonban még kérik a maszkot a metrón, buszon, bevásárlóközpontokban. „Jó döntés lehet, hiszen itt azért más az élet, mint Anglia egyéb területein. Bízzunk benne, hogy nem változik már rossz irányba a helyzet azután sem, hogy az utazás is szabadabbá válik.”

Józsi biztos abban, hogy nemcsak rossz emlékek maradnak meg az emberekben az elmúlt két évből. „A tavalyelőtti karácsonykor több ezer kamion rekedt Angliában a lezárt határok miatt, akkor több magyarral összefogva segítettünk, akinek csak tudtunk. Szívmelengető emlékek ezek. És ne feledkezzünk meg arról, hogy a családok, szülők és gyerekek többet foglalkoztak egymással. Kicsit átértékelődött az élet.”

Ági 9 éve él Londonban. Nehéz időszak van mögötte, de nem a Covid miatt. Most vált el, és két kisgyerekét immár egyedül neveli. Ez új helyzetet teremtett.

Alapvetően üzletnek tartja a járványt. „Nem féltem egy percig se a Covidtól, sok intézkedést hülyeségnek tartottam. Be vagyok oltva, hogy ne legyen gond az utazással. De más okom nincs rá. Novemberben elkaptam a vírust, és olyan volt, mint egy rosszabb megfázás” - mesél személyes élményeiről.

Ági pénzügyi elemző egy idősek otthonát fenntartó szervezetnél. Azt mondja, nem volt egyszerű kialakítani az irodáját otthon. „Nem volt helyem, ahol dolgozzak, csak az étkezőasztal. Dokumentumok szanaszét. Sok időbe telt, mire sikerült ráállni.” De az otthoni munkát kimondottan imádta.

„Nekem nagyon jól jött a lezárás, mert nagyon kimerült voltam. A munkahelyem két óra utazásra volt. Az négy óra naponta, amit visszakaptam az életemből.”

Melinda elvesztette a munkahelyét a Covid miatt.

„Az eredeti munkahelyemet, a gyorséttermet már nem nyitották ki a lezárás után. Áthelyeztek, de nem éreztem magam jól, váltottam. Karanténhotelban kezdtem dolgozni, majd jöttek a kihivások. Hotel előkészités afgán menekülteknek, majd szobaszervizelés csoportvezetőként. Megismertem sok új embert. Munka szempontjából helyrejöttem.”

Azt mondja, egyetemista fia sokkal inkább megszenvedte a járványt. „Nehéz nem az ember anyanyelvén tanulni, ráadásul a lezáráskor együtt éltünk, nehéz volt úgy szervezni az életünket, hogy ne zavarjuk az online órákat. A tandíjukat nem csökkentették, miközben nem ugyanazt kapták, mint eredetileg.”

Melinda be van oltva, nem volt beteg egyszer sem. A családját is elkerülte a fertőzés, de egy kedves ismerősük 41 éves apja meghalt.

Neki nagyon hiányoztak a személyes találkozások a barátokkal és nagyon sajnálta, hogy elmaradt a lánya esküvője. De örül, hogy született egy unokája és látogathatja is.

„Nagyon örülök, hogy vége a korlátozásoknak, szeretnék újra szabadon élni. Most ülök a londoni metrón és alig várom, hogy letegyem a maszkot. Remélem végleg.”

Éva élete egyik legkegyetlenebb időszakát élte meg. „Amikor a Covid elindult, a férjem rákos lett. Idősek otthonában dolgoztam, nem maradhattam otthon, stresszes volt, hogy nem viszem-e haza a betegséget” - idézi a kezdeti nehézségeket.

Kétszer műtötték a férjét, volt kemoterápiája is, de egyikük sem volt oltva. Magyarázat sincs igazán. „Nem tudom, miért nem akartuk beoltatni magunkat. A sok össze-vissza hír miatt nem tudtam, van-e értelme az oltásnak.” A férje megúszta, ő viszont kétszer volt covidos, azt mondja, az első nagyon kemény volt.

Demens, vak édesanyja három éve velük él. Közben 53 éves bátyja meghalt tüdőgyulladásban, de nem tudtak hazamenni a temetésére.

Tavaly novemberben náluk is kötelező lett az oltás bizonyos helyeken, így őt kirúgták az otthonból.

Annyi teher volt rajta, hogy ősszel nagyon megbetegedett. Az orvosa azt mondta, a vérvételi eredmények alapján valószínűleg tüdőrákja lehet. „4 hónapig nem tudtam dolgozni, nagyon lefogytam. Hála Istennek, nem volt igaza a dokinak, nem rák, meggyógyultam.”

Év végén elköltöztek egy másik városba, és gyárban kezdett dolgozni. Férje is jobban van, de vár rá egy újabb műtét.

A bölcsész Imrének van egy kiskamasz fia, aki mostanában elkapta a vírust. Ekkor adatta be magának a harmadik oltást, de ez már nem védte meg.

„Pár nap kis kínlódás teljesen elviselhető volt, úgy, hogy tudtam, ennél rosszabb nem lesz, nem fogok kórházba kerülni, és nem fogok belepusztulni. Végtelenül hálás vagyok ezért minden tudósnak (főleg ha magyar), aki elkészítette és a rohadt politikusoknak, akik megvették és rámtukmálták. Meg a nővéreknek, akik beadták” – fogalmaz.

Hét éve költözött Angliába. Úgy látja, csak az oltást intézték jól, a többi intézkedés nevetséges volt. Külön kiemeli a tavalyi Eat Out To Help Out nevű kezdeményezést, amikor kedvezményekkel akarták visszacsalogatni az embereket az éttermekbe.

„Köszönjük a 30 fontot, használtuk is, meg is tudtuk, hogy Birminghamen és East Hamen kívül tilos indiait enni, mert az angoloknak főzik, és ezért minden fűszert lecserélnek cukorra. Ekkora hülyeséget, hogy így összeeresztették a népeket a járvány közepén!”- háborog még most is.

Azt mondja, fárasztó két évig egyfolytában készenléti állapotban, „vigyázva” meg „óvatosan” élni, de őt jobban kikészíti a klímakatasztrófa felé vezető út.

„Abban aztán még kicsi és rövid életű jó hírek sincsenek, csak a totális reménytelenség. Az első földműves civilizáció óta kikerülhetetlenül és feltartózhatatlanul megy az emberiség ebbe az irányba, és esélyünk se volt máshová elérkezni, mint ide, a kipusztulás szélére, a magunk hibájából.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Fel vannak készülve az azonnali menekülésre is - országjáráson a Kéri-házaspár
Kéri László és Petschnig Mária Zita hónapok óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Mádra mi is elkísértük őket, ahol arról beszélgettünk, miért csinálják és milyen élmények érték őket eddig.


Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita tavaly óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Azt mondják, nem akarnak politikaformálók lenni, csupán informatív előadásaikkal segítenek, hogy az emberek tisztábban lássák a politikai és a gazdasági összefüggéseket.

Ahogy Petschnig Mária Zita mondja,

sokan már korábban is ismerték külön-külön a tényeket, de az, hogy rendszerben is elmesélik, sokat segít.

A mádi művelődési ház teljesen megtelt, ahogy a korábbi hasonló rendezvényeken is ez történt országszerte. Bár olykor nehéz megfelelő helyszínt találni az előadásokhoz, vannak települések, ahol bezárulnak az ajtók, ha kiderül, kik érkeznének.

A pénzügyi és politológiai elemzések sorozata a nyár közepéig folytatódik. A közgazdász–politológus házaspár tudatosan korlátozza saját szerepvállalását: a kampány közeledtével befejezik a fellépéseiket.

Helyszíni riportunk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Retteg a hatalom? Lakner Zoltán szerint a megingó Orbán-rendszer elindulhat az erdoğani úton
A politikai elemző úgy véli, a kormány érzi, hogy baj van, és menti, ami menthető. Ennek a harcnak pedig vannak veszélyei.


Lakner Zoltán a Telex Élőben Laknerrel című műsorában beszélt arról, hogy a 15 éve fennálló rendszer most azt érzékeli, hogy a teljhatalmat el lehet veszíteni. Úgy fogalmazott, „beállt egy versenypozícióba a mai magyar politikai élet, ez fog menni a következő egy évben, amit most is látunk”.

A politikai elemző hozzátette: már nem Budapest a politizálás központja, hiszen például egy orosházi vagy mosonmagyaróvári időközi választásnak nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy a fővárosban hidakat foglalnak el.

Lakner a TISZA múlt héten lezárt Nemzet Hangja szavazásáról azt mondta, olyan magas számokat, amiket a párt közölt, eddig csak a kormány tudott mondani, és szerinte elképzelhető, hogy a válaszok tényleg bekerülnek a párt programjába.

A beszélgetésben kitértek Kollár Kinga felszólalására, amelyben a tiszás EP-képviselő az uniós pénzek blokkolásáról beszélt. A politológus szerint az eset rávilágít, hogy veszélyes lehet, ha egy politikus elemzőként szólal meg. Ettől függetlenül helytálló megállapításnak tartja, hogy az Orbán-rendszer az, ami miatt nem érkeznek meg a források.

A beszélgetés során Lakner felvetette, hogy a magyar kormány elindulhat az erdoğani úton, és megpróbálhatja ellehetetleníteni a legerősebb ellenzéki kihívó indulását a választásokon.

A kormányfő március 15-i beszédében elhangzott húsvéti nagytakarítás kapcsán Lakner úgy reagált, szerinte azzal az Alaptörvény-módosítással, amelyről hétfőn szavaz a parlament, jogi alapot teremtenek rá, hogy a kormány még erőteljesebben lépjen fel a független média és a civil szervezetek ellen, vagyis minél több embert tántorítsanak el a közéleti tevékenységektől.

A Telex műsorában az MNB-botrány is szóba került. Lakner szerint ezen a ponton a kormány nehéz helyzetben van, hiszen azt kéne elhitetnie az emberekkel, hogy Matolcsy György korábbi jegybankelnök úgy szervezte ki a pénzt az MNB-ből, hogy Orbán Viktor erről semmit sem tudott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, de itt kell lennünk” – A nap, amikor korlátozták a gyülekezési jogot Magyarországon
A Momentum blokádjában néhány tutcatnyian vettek részt, a tüntetésre egy-két ezren jöttek el, és alig párszázan maradtak a végére. Akikkel beszélgettünk, pesszimisták voltak, le lehet-e békés választásokon váltani a Fideszt.


Az alaptörvény 15. módosítása teszi lehetővé, hogy betiltható legyen a Pride. Természetesen nem ezt írta bele a Fidesz a törvénybe, hanem csupán annyit, hogy a gyermekek jogai más szabadságjogokat megelőznek, kivéve az élethez való jogot. De amennyiben úgy értelmezik (márpedig a politika nyomására úgy fogják), hogy a melegek vonulása sérti a gyermekek jogait, akkor betilthatóvá válik egy ilyen rendezvény.

Tegnap volt a módosítás zárószavazása, amit a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk is megszavazott. Erre az alkalomra hirdette meg az Országgyűlés épületének blokádját a Momentum.

Villamossal mennék a Kossuth térig. Az eredeti tervem szerint egy megállót mentem volna, azonban félúton megállítja a villamost egy szoros rendőrsorfal.

Kiderül, csak eddig jöttünk, mert lezárták a rendőrök az egész Kossuth teret majdnem minden irányból, csak a Szalay utca felől közelíthető meg. Ezt a lezárást semmi nem indokolja, mivel a téren alig van tüntető, bőven közlekedhetne a villamos. Ahogy a környező utcák zárása is csupán annyi célt szolgálhat, hogy aki a térre igyekszik, kerülhessen egy nagyot.

Leszállok a villamosról, a rakpart felé veszem az utamat. A töküres utcákon hermetikus rendőrkordon, ami, ahogy sejtettem, a rakpart zárásával folytatódik. Itt veszem hasznát a sajtóigazolványomnak, ami nélkül esélyem sem lenne lejutni a mélygarázs alsó rakparti bejáratához. Két sorban állnak a képviselők, mögöttük és körülöttük rendőrök. Elsőként Sebők Éva momentumos képviselőhöz fordulok, hogy mi van itt most. Tőle csak annyit tudok meg, hogy saccra 60–70 fideszes képviselő lehet bent szerinte, tehát még nincs meg a kétharmad a szavazáshoz. Közbevetem, hogy az állami média elől is simán felszedték és elvitték őket rendőrök, amire annyit válaszol, hogy bízik benne, hogy

ha egyet elvisznek, kettő ül majd a helyébe.

A fenti tér felől ugyanis a lépcsőn még szabad a lejárás. De fentről nem jön senki le, csak biztatják a maroknyi momentumost. Lent azonban forrósodik a helyzet. Érkezik még egy adag rendőr, érzékelhetően közeledik a pillanat, amikor megpróbálják felszámolni a blokádot. Az eddig álló képviselők és civilek leülnek, szorosan egymás mellé. Felkészülnek arra, hogy elvigyék őket, előkerülnek a gyorskötözők, hogy egymáshoz kötözzék magukat.

Csak a blokádban részt vevők vannak lent, kétszer annyian a sajtótól, és még vagy húsz szimpatizáns. Ekkor

a rendőrök elkezdik felterelni a sorfal előtt álló újságírókat, fotósokat, operatőröket a járdára.

Elég kellemetlen érzés, mert addig szellősen tudtunk állni, most a járdán nem sok helyünk maradt. És a rendőrök nem állnak meg itt, hanem az egész sajtót fel akarják terelni a lépcsőn a térre. Ennek sem látni sok értelmét, hiszen a járdáról mi már nem jelentünk akadályt, maradt a blokádban részt vevő két sornyi momentumos, innen már csak arról van szó, hogy ne lehessünk közel az eseményekhez.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is itt van, őt is lökdösik felfelé, ám nem hagyja magát. Részben neki köszönhetően a rendőrök (egyelőre) felhagynak azzal, hogy feltereljenek minket a térre. Amikor megkérdezem, mi zajlik itt szerinte, azt mondja, hogy teljesen abszurd kezd lenni ez az egész. „Azok a rendőrök, akik egyébként nagyrészt tisztességesen végzik a munkájukat, bele vannak tolva egy jogilag szürke zónába, aztán egy teljesen illegális tevékenységbe, egy teljesen jogszerűtlen intézkedéssorozatba.”

Szerinte a helyzet előbb-utóbb komolyabb erőszakba fog torkollni. Amikor felvetem neki, hogy az Orbán-rendszer egyik legitimációs alapvetése az, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal szemben az ő rendőrségük szakszerűen teszi a dolgát, a tüntetők haja szála sem görbül, azt mondja, hogy ez már akkor megdőlt, amikor a Karmelitánál előkerült a diákokkal szemben a könnygáz.

„A hatalom egyre kétségbeesettebb, tudják, látják, hogy a 2026-os választáson nagyon nem állnak jól, ezért egyre kétségbeesettebb és egyre erőszakosabb lépéseket fognak tenni.”

„Ha csak abba belegondolunk, hogy Kövér László házelnökként minden évben olyan elképesztő katonai fegyvereket, lőszereket és eszközöket rendel az országgyűlési őrségnek, mint például kézigránátok, akkor az már önmagában elég nyugtalanító, az pedig, hogy gyakorlatilag százával állnak itt a rendőrök békés tüntetőkkel szemben, hát az sem megnyugtató” - mondja.

Szerinte elég ránézni Oroszországra, hogy hova lehet ezt fokozni. A hatalom részéről a közbeszédben megjelenő poloskázás, kullancsozás, majd az ezt követő erőszakhullám a Tisza pultjai ellen mind-mind nagyon aggasztó.

„Pontosan tudjuk azt, hogy a harmincas évek náci Németországában így kezdődött a népirtás, hogy először szavakkal, aztán azok tettekbe fordultak, és végül népirtás. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag fideszes provokátorok minden egyes gyülekezésnél odamennek és fizikai atrocitásba torkolló verekedést kezdeményeznek békés tüntetők ellen.”

Tény, hogy a heringként járdára zsúfolt sajtó és a szimpatizánsok között most is ott áll Bede Zsolt, aki megállás nélkül próbálja kihozni a sodrából a tüntetőket, politikusokat. A rendőrök közben a hátsó sorban ülőket egyenként emelik fel és viszik odébb. Ebben szakszerűek.

A tér felől a korlátnál álló tüntetők kiabálnak, ahogy az alsó rakpart Duna felőli oldalán állók is. Sebők Éva reményei nem teljesülnek, de nincs is rá esély, mert a hermetikus rendőrsorfalon, még ha akarna, sem tudna áttörni tüntető, hogy az elhurcoltak helyére üljön.

A második sor még ül. Tordai Bence mellé sodródom, akivel elég nehéz beszélgetni, mert Bede Zsolt megállás nélkül mondja a magáét.

Tordai szerint sokkal többen kellene, hogy itt legyenek, mert a képviselők és néhány aktivista, aki velük együtt leül, kevés. Tízezrek kellenének ide, mondja.

A Tisza önkénteseire hivatkozik, akik az elmúlt három hetet végigpultozták a Nemzet Hangja konzultáció íveivel, nem egyszer fizikai erőszaknak kitéve magukat. Azt mondja, nagyon nehéz időszak következik, és ebben nem ért egyet Magyar Péterrel, aki szerinte azt mondta, hogy túl vannak a nehezén. A neheze most következik. A felelősség Tordai szerint a kormánypártoké, és az azokat kiszolgáló Bede Zsolt-féle figuráké.

Közben a rendőrök szépen felszedik a második sort, majd mindenkit feltessékelnek a térre.

A blokádnak vége.

Kis szünet következik, a téren lézengenek az emberek. Eleve a Tisza szobor körüli kisebb térre szervezték a demonstrációt, nem is a nagy térre, a főbejárat elé. A szervezők nyilván azzal számoltak, hogy ezt a térséget talán megtöltik az emberek. De ezt is túlbecsülték.

A kivetítőn közvetítik az ülésteremben történő szavazást. Érdekes kép, mobilról streameli valamelyik képviselő. Előttünk, hátulról látszik a Szijjártó miniszter, aki a mellette ülő minisztertársával kedélyesen beszélgetve ütemesen nyomogatja az igen gombot.

A téren a tömeg minden szavazásnál fújol, holott egyelőre teljesen más törvények zárószavazása folyik. Majd hirtelen ráfordulnak az alaptörvény módosítására, itt is több részletben szavaznak. Pár perc, néhány szavazás, és vége. Ennyi volt.

A politikusok beszédeit itt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy az utolsó felszólaló, Bedő Dávid, a parlamentből kitiltott Momentum frakcióvezetője felszólítja az embereket, hogy menjenek fel a Várba, a Sándor-palota elé, és bírják rá a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény módosítását.

El is indul a tömeg, vagy ezer ember. Találomra megszólítok egy menetelő fiút, Kaiser Botondot, Esztergomból. Szkeptikus azt illetően, hogy ennyien megállásra kényszeríthetnék a hatalmat.

A jövő évi választás kilátásait illetően is pesszimista: szerinte krumplival vagy erőszakkal, de a hatalom megtalálja a módját, hogy „megnyerje” a választásokat.

Egy biztos. Ha tíz év múlva is Fidesz-rendszer lesz, ő már nem lesz itt - mondja.

Az Akadémia utcában menetel a tömegben Szabó Szabolcs momentumos képviselő. Amikor idézem neki a színpadon imént felszólaló Baranyi Krisztina szavait, miszerint Magyarország Oroszország útjára lépett, egyetért vele.

„Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy olvassa el Anna Politkovszkaja naplóját. Az 2005–2006 környékén íródott, utána lőtték főbe a lakása ajtajánál. Amiket ő ott leír a 2005–2006-os Oroszországról és Putyin akkori hatalomtechnikai húzásairól, az kísértetiesen hasonlít arra, mint ami most történik Magyarországon. Úgyhogy igen, én is azt gondolom, hogy ez egy erős putyinizálódási út, amin vagyunk.”

Zúg az utcában a „Mocskos Fidesz”, a boltosok az üzletük küszöbéről bámészkodnak, ahogy a turisták is. Ez a Belváros, itt minden turistalátványosság. Akik most erre járnak, nem is tudják talán, milyen pillanatoknak véletlen tanúi éppen.

A képviselő nem hiszi, hogy választásokon le lehet váltani a Fideszt. Szerinte minden a kezükben van, hogy manipuláljanak, és nem is kell a választás napján hamis szavazólapokkal operálni, ott van az egész államapparátus, az állami média és a kétharmados törvényhozás. Szerinte ez a rendszer csak összeomolhat, és csak utána lehet rendszert váltani.

Kiérünk a térre, versenyfutás kezdődik a rendőrökkel, ki ér előbb a hídra fel. A momentumosok futva rohamozzák meg a hidat, még szabad a feljárat. A hídra érve győzedelmesen kiabálják: miénk a híd! Ezt az egyetlen "győzelmet" aratták ma, büszkék rá tehát. Bevárják a tömeget, ami folyamatosan apad. Három-négyszáz ember lehet, akik a hídra lépnek, jóindulatú becsléssel. Megszólítok egy lányt, Reginát Budapestről. Sarkosan fogalmaz, amikor megkérdezem, vár-e valamit a mai tüntetéstől:

„Én nem, mert az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, viszont muszáj mennünk, és muszáj addig tennünk, ameddig nem hallgatnak ránk, mert mást nem tehetünk, gyülekeznünk kell, össze kell tartanunk, és itt kell lennünk.”

A kezdetektől fogva kijár a tiltakozásokra, és ott lesz, ameddig kell, ameddig lehet, mert szerinte valahogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy baj van az országban.

És ahogy számítottam rá, a Clark Ádám tér előtt, a híd budai végén rendőrsorfal állja el az utat. Nem sokáig tart a szokásos farkasszem-nézés, hamar döntenek a tüntetők: áttörnek. Én, a fotósok mellé felállva a híd vasszerkezetére látom azt is, amit ők nem:

irdatlan mennyiségű rendőr és rendőrségi busz áll a téren, miközben a tömeg már csak a híd budai kapuja és hídfője közötti útszakasznyira apadt.

Ezt ők nem tudják, nekimennek a rendőröknek. A tüntetők nyomják a rendőröket, azok meg vissza őket. A széleknél időnként meggyengül a rendőri ellennyomás, de mire átszivárognának a tüntetők, kerül ember oda is. Kijjebb nyomják a rendőröket, de át nem törnek.

Aztán egy következő hórukkra részben az is megtörténik.

Néhány tíz momentumos kitör a Clark Ádám térre.

A maradék a hídon reked. Ácsorgás és tanácstalanság kezdődik. Érezhetően szivárognak el az emberek, Pest felé szabad az elvonulás lehetősége. Az egyik fiatalembert, a siófoki Szabó Dánielt megszólítom, mit látott. Ő nem állt az első sorban, amit tud, hogy akik átjutottak, azokat rögtön igazoltatták is. De úgy érzi, keményedhet a helyzet. „Sok rendőrnek a kezében ott a könnygázos palack, már rakosgatták jobbra-balra, meg többen már visszamentek az autójukba a maszkért. Úgyhogy szerintem készültek arra, hogy ha szükséges, akkor a könnygázt is bevetik.”

Ahogy az erőviszonyokat látom, erre már nem lesz szükség. Újabb adag rendőr érkezik, nem is kevés, Pest felől, és a maradék úttesten lézengőket is felküldik a járdára. Elég most már a kérés, mindenki engedelmeskedik, a rendőrök segítenek két biciklit átemelni a korláton. A járdán egy darabig téblábol még a maradék, miközben egy turistacsalád, két gyerekkel próbál átjutni a kordonon, de hiába mutatják a szállodai kártyájukat, a rendőrök nem engednek át senkit. Ez a parancs.

Vége. Visszafelé a hídon mindenkit igazoltatnak. Mögöttem egy anya és fiatal felnőtt leánya. A lány sír. Anyja nyugtatja. A lánya erre csak azt mondja: „Értsd meg, én ilyen érzékeny vagyok, nem akarom megszokni, hogy ilyen megtörténhet.”

Az anyja, nyilván vigaszként mondja, szerinte ezek után senki sem szavaz jövőre a hatalomra. De a lánya nem ért egyet.

„Itt lehet, hogy nem. De ott, ahol olyan a szegénység, hogy egy zsák krumpliért leszavaznak bárkire, ott fogják megnyerni a választást. És hidd el, ha én is éhes lennék, én is szavaznék bárkire egy kis krumpliért.”

Sietősre veszem, szép tavaszi este van. A város fényei csillognak, Budapest gyönyörű.

Sulyok Tamás az este alá is írta a törvényt, ami így azonnal életbe is lépett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Ki volt Ferenc, az argentin jezsuita pápa, akit nemcsak a katolikusok tiszteltek?
Sokak szemében a remény a társadalmi igazságosság felé, ám sok katolikus a felforgatót látta benne, holott nem is sikerült igazán felforgatnia az egyházat. Kérdés, folytatják-e életművét Rómában, vagy jönnek azok, akiknek ez a kevés reform is túl sok volt?


Jorge Mario Bergoglio ma, húsvéthétfőn meghalt Rómában.

Argentínában született, 1936. december 17-én, amiből az is következik, hogy már nyiladozó értelemmel szembesülhetett mindazzal a borzalommal, amit a II. világháború jelentett az emberiségnek, és az is, hogy személyében maga is, ha úgy tetszik, bevándorló volt Európában.

Ferenc pápa apja, Mario José Bergoglio Olaszországból, Piemont régiójából érkezett Argentínába 22 évesen. Kezdetben az argentin vasútnál dolgozott, később könyvelőként tevékenykedett. Feleségét, Regina María Sívorit már Argentínában ismerte meg. Ferenc volt az elsőszülött az öt gyermek közül. Mivel a család olyan régióból származott, ahol piemonti nyelvet beszéltek, a pápa később úgy határozta meg anyanyelvét, mint piemonti nyelv. Két öccse (Óscar Adrián és Alberto Horacio) és két húga (Marta Regina és María Elena) is született.

Fiatalkorában légúti betegséggel kellett megküzdenie, ezért tüdejének egy részét eltávolították. Akkoriban – a megfelelő antibiotikumok híján – ezzel az orvosi beavatkozással mentették meg az életét.

Középiskolai tanulmányait követően Buenos Airesben vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, majd a papi hivatás mellett döntött, és belépett a Villa Devotó-i szemináriumba. Huszonkét évesen, 1958. március 11-én elkezdte a jezsuita rendi noviciátust. Chilében folytatott humán tanulmányokat, majd visszatérve, 1963-ban filozófiai licenciátust szerzett a San Miguel-i Colegio Máximo San Joséban. Később, 1964–65-ben a Santa Fé-i Szeplőtelen Fogantatás Gimnáziumban és 1966-ban a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát.

1967-től 1970-ig teológiai tanulmányokon vett részt ugyanebben az intézményben (Colegio Máximo San José), és licenciátusi fokozatot szerzett. 1969. december 13-án szentelték pappá. A harmadik probációs időszakát 1970–71-ben a spanyolországi Alcalá de Henaresben töltötte, örökfogadalmát pedig 1973. április 22-én tette le.

Jorge Mario Bergoglio élete során – de már előtte is – Latin-Amerika sajátos történelmi utat járt be, országai diktatúrákból diktatúrákba ájultak, hihetetlen vagyoni különbségek alakultak ki, és

a történelmet az ötvenes-hatvanas-hetvenes, de még a nyolcvanas években is sokszor vérrel írták szülőföldjén.

Nekünk, európaiaknak talán nehezen érthető, de az amerikai kontinensnek ezen a felén a katolikus egyház teljesen más szerepet játszott az elmúlt évtizedek történéseiben, mint a mifelénk. Ferenc pápa szülőföldjén inkább kapcsolódott össze a szociális mozgalmakkal, a társadalmi igazságosság védelmével és az azért való kiállással, mint mifelénk, ahol, ha politikai szerepet is vállal az egyház, nagyon ritka, hogy a társadalmi progresszió melletti kiállás érdekében tenné azt.

Juan Perón vitatható, autokrata rendszere után a gyenge polgári és katonai kormányzatok váltogatták egymást Argentínában, majd megélhette az 1976-os katonai puccsot, amely regnálása alatt emberek ezrei tűntek el, az ország rettegett titkosszolgálata együttműködött az akkor még kőkemény chilei rezsimmel.

Ebben az időszakban történt egy olyan eset, melyben a későbbi pápa, aki akkor a jezsuita rend argentin tartományfőnöki tisztségét látta el, szerepet kapott. Két jezsuita papot – köztük a magyar Jálics Ferencet és Orlando Yorio atyát – elrabolták.

A történtek kapcsán Bergogliót is többen megvádolták, hogy nem tett eleget a védelmükben, sőt közre is működött az emberrablásban. 2005-ben per is indult ellene, végül a vádakat elvetették.

A kérdéses események megítélése vitatott maradt; Jálics Ferenc a későbbiekben annyit mondott, hogy nem Bergoglio miatt hurcolták el őket, és nem tudott arról nyilatkozni, hogy a későbbi pápa milyen szerepet játszott a történtekben.

A diktatúra éveinek erőszakos politikája egyenes úton vezette az országot a katasztrófába, és a kétes kimenetelű falklandi háborúba.

A természeti kincsei által gazdaságilag ígéretes ország kirívóan gyenge gazdasági és társadalmi teljesítménye, a válságokból válságokba bukdácsolás korán megtanította Jorge Mario Bergogliónak, hogy a hivalkodó nagyotmondás és demagógia helyett mennyire fontos lehet(ne) az emberek valódi szolgálata.

1992. május 20-án kinevezték a Buenos Aires-i főegyházmegye segédpüspökévé, emellett Auca címzetes püspökévé is. Június 27-én szentelték püspökké. 1997. június 3-án lett Buenos Aires koadjutor érseke, 1998. február 28-án érseke. 2005. november 8-tól 2011. november 8-ig az Argentin Püspöki Konferencia elnöki tisztségét is betöltötte. II. János Pál pápa 2001. február 21-én kreálta bíborossá.

2005-ben részt vett II. János Pál pápa temetésén. A kiszivárgott információk szerint a pápaválasztó konklávén a második legtöbb szavazatot kaphatta Joseph Ratzinger bíboros mögött.

Amikor XVI. Benedek pápa lemondása után 2013-ban pápává választották, már a beiktatásakor kiderült, hogy a katolikus egyház élén is progresszív irányt kíván mutatni.

Beiktatási ceremóniáján első ízben vett részt a nagy egyházszakadás (1054) óta a konstantinápolyi pátriárka is, Bartholomaiosz pátriárka személyében.

És hogy miben is nyilvánult meg a progresszivitása? A világi progresszió felől nézve igencsak óvatosnak tűnhet, amit képviselt, de a katolikus egyház évezredes, nehézkes és igencsak konzervatív világa felől nézve, amit képviselt, felért egy kisebbfajta földindulással. Miközben elutasította a terhességmegszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát,

ellenezte a halálbüntetést, és hangsúlyozta, hogy a homoszexuális emberek iránt is szeretettel és tisztelettel kell viseltetni.

2023 decemberében kiadta a Fiducia supplicans („Könyörgő bizalom”) című dokumentumot, amelyben jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását, noha ez nem jelentette azt, hogy a melegek katolikus szertartás szerinti házasságát lehetővé tette volna. Fellépett a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiállt a szegények és az elesettek mellett, gyakran bírálta azokat a kormányokat, amelyek nem törődnek a társadalom peremén élőkkel. Közel állt a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalomhoz, azonban távolságot tartott a felszabadítási teológiától.

Minden eddigi egyházfőhöz képest határozottabban lépett fel a papi szexuális zaklatásokkal szemben. 2023 augusztusában például találkozott a papi szexuális zaklatások túlélőivel is portugáliai útján. Akkor azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy a katolikus egyház szexuális botrányai rossz megítéléssel járnak, az esetek eltussolása pedig csalódottságot és dühöt vált ki. Épp ezért az áldozatok gyötrelmekkel teli kiáltását meg kell hallgatni, a katolikus egyháznak meg kell tisztulnia.

Azonban bírálói szerint hathatós intézkedéseket azért nem tett, hogy az elkövetőket világi bíróságok elé állíthassák, és ne csak az egyházon belüli, sokszor nem kellően erélyes, eltusoló eljárások alá vessék.

A menekültválság kirobbanásakor a befogadásukat szorgalmazta, ugyanakkor elítélte a terrorizmus minden formáját, és hangsúlyozta a biztonsági intézkedések szükségességét a menekültek közé keveredő terroristák kiszűrése érdekében. 2016 húsvétján menekültek lábát mosta meg szimbolikus gesztusként. Leszbosz szigetéről 12 szír menekültet fogadott be a Vatikánba, és többször kiállt amellett, hogy az anyagi érdekek miatti fegyvergyártás és háborúk áldozatai ezek az emberek.

Többször utalt arra, hogy a fegyveripart a „világ legnagyobb csapásának” tartja, és a 2022-ben kirobbant háborús konfliktust a „harmadik világháború első szakaszának” nevezte. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a pápa személyesen kereste fel az orosz szentszéki nagykövetséget Rómában, majd két bíborost (Konrad Krajewski és Michael Czerny) küldött Ukrajnába. Erre korábban nem volt példa a vatikáni diplomáciában.

2022. március 25-én Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanya oltalmába ajánlotta.

Életmódjával demonstrált a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben. Már érsekként sem használt saját autót, tömegközlekedéssel járt, repülőn pedig turistaosztályon utazott. Egyszerű lakásban élt, gyakran hordta elődje bíborosi öltözeteit, és szívesebben jelent meg egyszerű fekete ruhában. Később pápaként sem költözött be az Apostoli Palota hagyományos pápai lakosztályába, hanem a vatikáni Szent Márta-házban maradt.

A Castel Gandolfó-i nyári rezidenciát megnyitotta a nyilvánosság előtt, így az múzeumként funkcionál tovább.

Ferenc pápa közvetlen volt a híveivel, gyakran közvetlen kapcsolatot keresett velük, ami a testőrségét olykor nehéz helyzetbe hozta. Kedvelte az irodalmat, a labdarúgást és az úszást, emellett jól beszélt spanyolul, olaszul, latinul, franciául, németül és angolul.

Ferenc pápa, aki kétszer is ellátogatott Magyarországra, rendkívül népszerű volt a nem hívő emberek között is, miközben sokan, akik magukat hívő katolikusnak vallották, radikális reformjai miatt a sátánt látták benne (egy magyarországi vezető publicista egy ízben „demens vénembernek” nevezte). Tisztelői, hívei között sokan abban is reménykedtek, hogy alkalmasnak bizonyul a vatikáni bürokrácia és a kúria megreformálására. Azonban,

bár Jorge Mario Bergoglio, olasz származású argentin bevándorló a Róma által övezett Vatikánvárosban sokat megtett ezért, a kétezer éves szervezet egyelőre ellenállóbbnak bizonyult.

A világ jelenleg elfordulóban van a progressziótól, miközben az egyház is elveszítette azt a személyt, aki minden eddiginél erőteljesebben képviselte a társadalmi igazságosság és megújulás szükségességét. Sokan vannak, akik gyászolják, de sokan állnak készen arra, hogy lerombolják életművét. Róma hamarosan dönteni fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET: