5+1 szakítás versben a magyar irodalomból
A magyar költészet nagyjait éppúgy elragadta egy-egy viharos szerelem, ahogy bárki mást, és egy kapcsolat vége is ugyanúgy megviselte őket. Ám érzelmeiket gyakran versekbe öntötték: volt, aki csak az asztalfióknak írta búcsúzó versét, másvalaki a kor legrangosabb irodalmi folyóiratban jelentette meg azt. Irodalmunk nemcsak a boldog szerelmes versekben gazdag, rengeteg szomorú, búcsúzó vers is született - nézzünk ezek közül párat!
1. Ady Endre
A magyar irodalom talán egyik legizgalmasabb és legszenvedélyesebb kapcsolata volt Adyé és Brüll Adélé (Lédáé). 9 éves kapcsolatuk alatt rengeteg mindenen mentek át. Ady és Léda első látásra egymásba szerettek. Léda magával vitte a költőt Párizsba, Ady neki köszönhetően találkozhatott a nagy francia szimbolista költők műveivel. Szerelmük mindvégig teli volt feszültséggel, már csak azért is, mert Léda férjes asszony volt. Még gyermekük is született, aki sajnos már születése előtt pár nappal meghalt. Öt évvel a tragédia után, 1912-ben Ady Endre megírta híres szakító versét Elbocsátó szép üzenet címmel, mely a Nyugat 1912. március 16-i számában közölt.
A versben Ady a nyilvánosság előtt nemcsak Lédával szakít, hanem magával a szerelem érzésével is.
Elbocsátó szép üzenet
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
2. Radnóti Miklós
Radnóti Miklósnak gyámja kívánságára egy évig a csehországi textilipari főiskolára kellett járnia. Itt ismerkedett meg egy német lánnyal, Tinivel.
Szerelmes lett azonnal, de közben nem felejtette el otthon hagyott kedvesét, Fifit sem.
Felváltva levelezett a két fiatal lánnyal, sőt verseit is kettőjükhöz írta. Miklós 1 év múlva visszatért Budapestre és elfeledte Tinit.
Szakítottunk.
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.
3. Nemes Nagy Ágnes
Nemes Nagy Ágnes csak egyszer házasodott meg, pedig szépsége és intelligenciája miatt sokan első látásra beleszerettek. Ágnesnek már vőlegénye volt, mikor megismerkedett az irodalomkedvelő Lengyel Balázzsal.
Végül Balázst választotta vőlegénye helyett, nem sokkal később össze is házasodtak.
Ágnes úgy gondolta házasságuk nem fog véget érni, ám az 1956-os forradalomban szerepet vállaló Balázs börtönbe került, innen üzent Szabó Magdával feleségének, hogy el szeretne válni.
Nemes Nagy Ágnes sosem akart a szomorú, szenvedő szerelemről verset írni. Ezeket az "indulatos műveket" eredetileg nem is akarta kiadni vagy bármilyen módon nyilvánosságra hozni. Ezt a verset azután írta a költő, hogy elvált a férjétől.
Egy ismeretlen
Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.
S átölelne a kongó, ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?
4. Reviczky Gyula
Az elszegényedett sorsú Reviczky Gyulát az ismeretlen Bakálovich Emma segítette meg, aki beajánlotta egy ismerős családba tanítónak. A költő azonnal beleszeretett a szép és segítőkész Emmába, majd erről a szerelemről verseket kezdett írni. Így született meg az Emma-ciklus, mely rendkívül legyezgette Emma hiúságát. Amikor azonban a dolgok komolyra fordulhattak volna, Reviczky is biztosabb anyagi helyzetbe került, Emma elutasította, nem kívánt mellette feleség és anya lenni és Budapestre költözni. Reviczky Gyula válaszul megírta a Szerelmi epilóg című versét, melyet egyfajta lezárásnak szánt, azonban még később is írt Emma verseket egészen élete végéig, nem tudott beletörődni a szakításba.
Szerelmi epilóg
Ez az utolsó dal tehozzád;
Aztán elnémul ajkam.
Szivemet vágyak nem kinozzák;
Lemondok egy sohajban.
Mulandó minden, ah, belátom;
Az ifjuság s a szépség.
Én meghajolt, szegény virágom,
Hervadva meddig élsz még?...
Óh, balga én, ki messze tőled
Csak árnyadat szerettem,
S a vén időnek, sietőnek
Hatalmát kinevettem!
Azóta elszállt ifjuságod;
Enyém is indul útnak.
Éltünk fájárul a virágok
Egymás után lehullnak.
Te megviselt szív, légy nyugodtan;
Meddő vágynak mi haszna!
Meghervadottan, meghajoltan
Gondolj a szép tavaszra.
Mit ér tünődni, sírni rajta,
Hogy a tavasz mulandó;
Hogy a szerelmes nőnek ajka,
Szépsége hervadandó!...
Isten hozzád, zord életemnek
Egyetlen rózsaszála!
Mig ajkam egy betűt rebeghet:
Jóságod lelked' áldja.
Szállj búcsudal, szép rímbe' vidd meg,
Mi van sorsomban irva:
Szivem más névre nem nyilik meg,
Emmával tér a sírba.
5. Örkény István
Örkény Istvánnak húga mutatta be barátnőjét, Gönczi Flórát. A két fiatal első látásra fülig beleszeretett egymásba, rövid ismeretség után már az esküvőjüket tervezték. A háború alatt Örkénynek katonai szolgálatot kellett teljesítenie. Éppen Erdélyben volt katona, mikor egy rövid levélben tudatta felesége, hogy el szeretne válni.
Később derült csak ki, hogy Örkény jó barátjával volt viszonya feleségének.
A két férfi azután többet nem beszélt egymással.
Leltár
Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd
5+1. Szabó Lőrinc – Korzáti Erzsébet
Nem egészen szakítós vers, hiszen ők tulajdonképpen sosem szakítottak. 25 éven át szerették egymást, mindvégig szeretők voltak. A költő felesége, Mikes Klára nagyon szerette a költőt, talán éppen ezért mindvégig szenvedett férje viszonya miatt. Erzsébet sorsa pedig szörnyű tragédiával végződött: 1950-ben úgy döntött nem bír tovább így élni, ezért öngyilkos lett. Szerelmüknek tulajdonképpen ez vetett véget. A Semmiért egészen még a tragédia előtt íródott, és egyszerre szól a költő feleségéhez és szeretőjéhez.
Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Neked is van olyan kedvenc szakítós versed, amit felvennél a listára?