CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Rémisztő alakok lepték el Budapest belvárosát halloween éjszakáján – galéria

Magyarországon van halloween. Aki nem hiszi, annak bizonyítékul a Szeretlek Magyarország fotósa mutatja meg, milyen extrém jelmezekben járják a várost a mindenszentek előtt bulizni vágyók.


Magyarországon nincs halloween – szól a sokak által hangoztatott, népszerű mondás. Ezzel azonban láthatóan már csak azok áltatják magukat, akik mindenféleképpen szeretnének bezárkózni az új hagyományok és más kultúrkörök érdekes szokásai elől.

Mert hogy bizony hazánkban is népszerű ez a kelta eredetű szokás, az immár nem kérdés. Bizonyíték lehet erre a Szeretlek Magyarország fotósának sorozata is, amit a budapesti belvárosi éjszakában lőtt.

A fiatalok és kevésbé fiatalok tucatnyi izgalmas és ijesztő figurának öltözve járták a várost. Már a Blaha Lujza téren lehetett találkozni egy Erasmus-buliba igyekvő kalózcsapattal, a bulinegyedben pedig halloweent ünneplő magyarok és külföldiek tömege hömpölgyött az utcán.

Volt, aki egyszerűen maszkot húzott vagy extrém módon festette ki magát, de a merészebbek filmekből ismert karaktereket keltettek életre, mint például a Joker Harley Quinn-jét vagy az Alice Csodaországban Queen of Hearts karakterét.

Egyes szórakozóhelyek előzőleg úgy hirdették meg a hallooween-partijukat, kedvezményt kap a fogyasztásból az, aki beöltözve érkezik. Így különösen nem meglepő, hogy egyre népszerűbbek a beöltözős bulik a magyar mindenszentek előtti éjszakán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
„Legyetek bátorak!” – a legerősebb fotók a Tisza Párt szombati tüntetéséről
Piros-fehér-zöld volt a Kunigunda utca a szombati tüntetésen a rengeteg magyar zászló miatt. Fotósunk egy tucatnyi képen örökítette meg a legjobb pillanatokat.


Százezres tömeget várt Magyar Péter szombat délután az MTVA-székházhoz meghirdetett tüntetésre.

„Ha eleged van a kormányzati propaganda folyamatos hazugságaiból, ha olyan országot szeretnél a gyerekeidnek és unokáidnak, ahol a szólásszabadság és a valós tájékoztatás az alap, akkor köztünk a helyed!”

– írta a Tisza Párt az esemény rövid leírásában.

Ha a remélt nagyságú tömeg talán nem is jött össze, így is rengetegen gyűltek össze a délután három órára meghirdetett kezdésre. A szervezők többször is elmondták a színpadon, hogy ennél nagyobb tüntetés ezen a helyszínen még nem volt.

A nagyjából két és fél órás demonstráción Magyar Péter mellett felszólalt Nagy-Bandó András, Hadházy Ákos, Incze Zsuzsa, Nagy Navarro Balázs, Bruti és Nagy Ervin is.

Fotósunk, Nagy Boglárka ilyennek látta a Tisza Párt szombat délutáni megmozdulását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon Pilismarót és Dömös, ahol a legkritikusabb most az árvízhelyzet – képriport
Erőn felül teljesítenek az árvízi védekezésben résztvevők a két településen. A Duna már így is bekebelezte a környék egy részét.


A Duna áradása miatt Dömösön és Pilismaróton kritikus a helyzet. A 11-es főutat Dömösnél teljes szélességében lezárták, míg Pilismarót térségében csak fél pályán járható, miközben folyamatosan zajlanak az árvízvédelmi munkák.

Több száz önkéntes és szakember dolgozik homokzsákokból épített gátakon, hogy megvédjék a településeket és a közlekedési útvonalakat. Pilismaróton 35 ezer homokzsák elhelyezése szükséges.

A magyar honvédség katonái is segítik a védekezést, míg a helyi lakosokat figyelmeztették a kitelepítés lehetőségére, ha a helyzet tovább romlik​.

A Duna már így is több területet bekebelezett a településeken, amit fotósunk meg is örökített:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Galéria: több ezer fiatal vonult a Rákóczi Szövetség 1956-os megemlékezésén
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.


Már kedd délután megkezdődtek az idei október 23-i megemlékezések. A Rákóczi Szövetség közleménye szerint közel 8000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be október 23-i programjaikba lengyelországi társaikkal együtt, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek a forradalomról és szabadságharcról. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen októberben 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi megemlékezés. Itt ünnepi beszédet mondott: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a külhoni diákok nevében Sörös Andor vajdasági egyetemista.

A Műegyetemtől indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járt, galériánkban megtalálhatók a Rákóczi Szövetség megemlékezésének képei:

Október 23-án a várhatóan a két legnagyobb esemény a kormány és a Tisza Párt megemlékezése lesz. Ezek helyszín szempontjából egymáshoz közel, de időben néhány órás eltéréssel lesznek megtartva. Míg Orbán Viktor Budapesten, a Millenárison mond ünnepi beszédet délelőtt 11 órától, Magyar Péterék október 23-án 15:00 órára várják az embereket a Bem térre, ahonnan a Széne térre fognak átvonulni.

@szeretlekmagyarorszag.hu Elindultak az 56-os ünnepségek, először a Rákóczi Szövetség, és az önkéntesen, egy szabadnapért cserébe felutazó diákok sokasával #október23 #1956 #rákócziszövetség #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: