SPORT
Az egykori válogatott labdarúgó 76 éves volt. A Vasassal nyert Közép-európai Kupát és Magyar Kupát is, és tagja volt a klub máig utolsó bajnokcsapatának.
SPORT
Lang Ádámra nagyjából egy hónapig nem számíthat a klubcsapata. Ha minden jól alakul, akkor bőven felépül a nyári Európa-bajnokság előtt.
SPORT
A Puskás Aréna közönsége sem bírta ki románozás nélkül, miközben a román játékvezető és csapata egyetlen komoly hibát sem vétett kedd este.
SPORT
A Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója, korábbi top 100-as játékos túljutott a kritikus időszakon, és már jobban van.
SPORT
Az egy hónapja kinevezett vezetőedző egy-egy bajnoki és kupatalálkozót már kihagyott a rasszista tartalmú nyilatkozata miatt, de a felcsúti meccsen ismét a kispadon ülhet.
SPORT
Az M4 Sport riporterét jobban érdekelte a farsang, mint az Európa-liga. Szoboszlai a második kérdésnél megunta a témát, és inkább odébb sétált.
SPORT
Carlos Sainzot az olasz csapat tartalékpilótája, a 18 éves Oliver Bearman helyettesíti majd a hétvégén.
SPORT
Sergio Pérez lett a második a másik Red Bull-lal, míg a ferraris Carlos Sainz ért be harmadikként. A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.
SPORT
A tréner dicsérte játékosát, ám közben megjegyzést tett bőrszínére. A klub nem törődik bele az ítéletbe, fellebbeznek, és a végsőkig hajlandóak elmenni.
SPORT
Gyászol a magyar sportélet, elhunyt Tóth Bence Gyula, aki korábban teniszezőként ért el kiemelkedő eredményeket.
SPORT
A francia Bordeaux 28 éves játékosa egy labdára felugorva úgy összefejelt a Guingamp védőjével, hogy elvesztette az eszméletét a bajnokság hétvégi mérkőzésén.
SPORT
Az is eldőlt, hogy a Vadnai Jonatán indulhat az ötkarikás játékokon - a párizsi kvótát is ő szerezte meg a tavalyi összevont vb-n.
SPORT
A korábbi világbajnok, Takács Tamara az eltiltása után török színekben próbál majd olimpiai kvótát szerezni. Azt még nem tudni mi lesz, ha ez sikerül neki.
SPORT
63 éves korában meghalt Andreas Brehme, aki 1990-ben világbajnoki aranyérmet nyert a német labdarúgó-válogatottal.
SPORT
A Párizs-Dakar karikatúrájaként találták ki annak idején a Budapest-Bamako ralit. De ma már az egyik legegyedibb, legextrémebb versennyé vált, amit idén fotósunk, Elek Krisztián is végigkísért.
Népszerű
Ajánljuk